Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-02-21 / 15. szám
nakban rajtam kívül senki úszni nem tudott; de szándék éppen olly kevéssé jött fejembe, mint önnek. Én csupán egy csaknem megtörténtt esemény következését vevém gondolatom tárgyául. No’s tovább haladánk, ’s csaknem sötét jön. A’ hold feljött , ’s mi utunkat folyam ellen folytattuk. Csolnakunk egyedül volt vizen, ’s már nem valánk két mértföldnyire Cambridgetől. Az evezőt néha néha én is kezembe vevém ; de most a’ csolnak hátulsó részében ültem, hol valami mindig fülembe suttogá: „,ha a’ csolnak feldőlne !444 Nem kell mondanom, Thornton! hogy csekélységek hatnak nagy történetekre. E’ pillanatban velem illy csekélységek egyike történt. Velem a’ csolnakban egy kutya volt, mellyhez egyik gyermek valamit latinul szólít. — ,Ne beszélj a’ kutyával latinul — szólít a’ másik — hisz’ gazdája egy szót sem tud diákul!" — „,Ő igen — szólít a’ legidősbb — tud, Moreton ur tud ebdiákul.444 — Ez, Thornton! csekélység, de engem boszantott. Az idősb kivált tudományos nevelése miatt igen fennhéjázó, ’s az által rám hatni akart, mi köztlünk sok kellemetlenséget szült. Éppen e’ pillanatban valami homályos tárgyat vevénk észre, mi felénk úszott, ’s most a’ hold reá sütött a’ vízben, úgy hogy mindnyájan láttuk; ’s a’ mint közelebb csak egy evező hosszúságnyira jött — Thornton hallá a’ történetet, — ön azt mondá emlékezik, hogy tudja, a’ három gyermek 44 — Moreton itt hirtelen megállt, ’s a’ kitöltött bort egyszerre letölté. ,A’ Cam-be fűlt — mondám. — Igen, a’ történetről értesítve vagyok, de azt nem tud ám, hogy ön is ott volt.4 .,Én, én — ott voltam! — szólít Moreton e’ szónak különös nyomósságot adva. — Igen Thornton ön eltalálta a’ helyes szót, én ott voltam; de hallja tovább! — mondám önnek, hogy a’ homályos tárgy a’ csolnaktól egy evező hosszúságnyi távaiban úszottel, de a’ három gyermek egyszerre azon felére ugrott a’ csolnaknak, ’s azt kifogandók, elébe tárták kezöket ’s az evezőt; e’ pillanatban a’ csolnak — felfordult.44 Moreton az utósó szókat sebesen fojtott hangon mondá; rövid szünet után a’ poharat magasan emelé föl, de azt ismét leereszté. Nem mondá azonban, hogy magát e’ bűnnel vádolja, ’s igy elbeszélése szerint a’ történet esetlegesnek látszék. Tehát mondám: ,No‘s, Moreton! — a’ gyermekek szerencsétlenül befultak, de ez vigyázatlanságuk következése volt!4 .,Thornton! — szólít ő — ön egy vallomást kihallgatandó van itt, ’s én, azt teendő, semmit sem használ ellene küzdenem! — Töltsön egy pohár bort, kezem reszket. — No’s ketteje a’ gyermekeknek, a’ két ifjabb , többé nem jött szemem elébe, de