Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-05-29 / 43. szám
zelebbről érdekelhessen szász hölgy. E’ részben előítéletes voltam. Egy csinos ház ablaka csattant, ’s én oda bánilék. Egy derub mosolyga le a fáradt harczosokra. Szerettem volna gondolatim jegyzükönyvéből kitörölni balga előítéletemet, így képzelem a szüzet, kinek egy pillanata harczra tüzeli a hadak fiát, kitol egy üdvözlet díj a győztesnek. Szerettem volna ez angyal láttára összecsapni a francziával, tán Korsika gyermekével szembe szálltam volna, e hölgy’ csak egy pillanatáért is. Végre szállásaink el valának rendezve ’s eloszlánk. Másnap már harmadszor sétálék el a’ megjegyzett ablak alatt, ’s szépemet még sem láthatom. Megállók végre az ellenkező soron, kardomra támaszkodám ’s tájt pipámból hatalmasan füstölök. Női arez jelent meg az ablakban, s még valami, de mit tisztán nem veheték ki. Az ablak megnyílt ’s a nő díszes könyöklő vánkosra nyugtató karjait. Csalódtam, sokkal idősb nő volt, mint kit óhajtok látni. Úgy látszék szívesen szemlélő forma ruhámat, tán rokonszenvet érzett iránta ? Már szinte boszankodni kezdek, midőn egy kis élel nyivogva bukik ki az ablakon, s ezt a’ nő’ éles sikoltása követé. Egy merész ugrás tőlem, s bár kardom rútul vakmerősködött, az ülebecske mégis a durva kövezet helyett karjaimra hullott. A nő nem sikolta többé sőt e nevetséges esést tán meg is mosolygá. Udvariasan lépdelék fel a lépcsőkön, a kis megrettent párát gyöngédn ölelve karjaimon. Az asszonyság ölömbe jött, s sajátos szász nyelven kezdő végetlen ékes szólással kedvenczének megmentését hálálni.Széket ajánla, nem volt kedvem ülni. Laurettát szólító s egy angyal jelent meg a mellékterem ajtajánál. Csinos bókot nyerek, mit alkalmatlan kardom daczára is katonásan viszonzok. Lauretta fülig pirult, s én lesütöm szemeimet. A szép szász hölgy magyar könyvet olvasa, egyik koszoruzott költőnk verseit tartó hű ujjai között. Úgy állok ott mint ujonczkoromban, vad századosom’ szigorú szemléje előtt. Búcsúztam, s az idősb nőnek meg kelle íg érnem udvarlásaimat. Lauretta epedő emlényszemei kisértek le a foltokon. E naptól óta házias levők, s Laurettával kellemes időzések saját elveiben részesülők, mert a mivelt leány a magyar nyelvet szépen beszélő. — Hadnagy társaim is bevezetteték magokat e családhoz, de Lauretta csekélységem iránt mutat a legtöbb megelőzést. Keményt nyújt a lelkemnek, ’s egy kedvező alkalommal feltáromdőlte szivem leplét, ő látó szerelmemet, s kezét a viszont-szerelem hevével nyújtó. A szép kezet csókjaim özöne öntő el, kezem lágy szorítást érte, ’s a’másik perczben a galamb-ajkakon égtek forró ajkaim. Lelkeink összeolvadtak, s örök hőséget esküvőnk egymásnak. Másnap Bonavelli hadnagy társam párbajra hitt ki Laurettáért. Arczomon egy vágást kapok, de én egy ujját szelem el jobb kezéről, s neki el kelle búcsúzni ezredünktől. Buszút esküdve távozott a heves olasz. Századosom csinos férfi volt , s Laurettáméknál gyakran udvarolt. Az ablak előtt sétálok egy nap , s formaruhát pillanték meg igen, bizalmas helyzetijén egy nő alakkal, mellyet ki nem vehetek.A féltékenység’ szörnyetege ébredt föl keblemben, hogy lelkem csendét fülemészsze Egy hétig kerülöm Laurettát. Sétáim másutczán történtek. Midőn tovább ki nem állhatván, újból kedvencz ablakom előtt, mint álomjáró, ügyelgtem volna, merengésemből egy jó-