Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-01-15 / 5. szám
34 Birja-e más valaki adott szavát, szeretett mátkáján kívül? — kérdé tovább a’ szentatya. , Nem ‘ felelt Örhelyi. „Ne higyétek! ő nem szól igazat, az isten előtt háziul. Énlevék szavának ál dozatja!“kiáltott fel Szeretni Mahid, ’s az oltár előtt földre ájult. Ijedve rohantak hozzá, s felsegítek. Örhelyi zavart, Jenái rőszül lett, ’s a’ pap nem érté, mi körűlé történik. Hidegvíz ereje eszméletrehozá Matildot, de lélekébersége elhagyó, s téveszmélete őrült, de való hangokat tolmácsolt ki ajkain. A násznép bámulva halgatta. „Igen! én bírom Örhelyi adott szavát szép volt az, mint a’ villám, melly embert öl fojtó füzével. Ah mi drága volt e szó, megvette lelkem’ minden boldogságát ... Jöttek csak hozzám, egy bársony szekrénykét bontok fel, ott feküsznek mint egy szerelmi gyászpadon, ezüst sodronyokba szorítva, örhelyi emlék -fürtéi; ’s nyúljatok a szekrény fenekére ott halomnyi aranyos szegélyű szerelmes-levél ; rendre olvassátok el: a mennyi mind, mind szerelmet kér, üdv és menyország ígéretéért ! ’s ez több, mint az adott szó ; mert nem repülhet el egy szívnek halála nélkül! Imádkozni tanultam belőlük, mint ti szent zsoltáraitokból, ah de a ti imátok ég ölelte fel, az enyém egy ember hazugsága volt! s lássátok mi lesz egy szegény leányból, ha a csalódás megöli hitének minden erejét!. Egy arczképet is leltek ott, hívet az eredetihez , mert festője nem tudott neki szivet rajzolni; lélek és élettelen bírom, s talán ha szíve volna, az is elhagyandana, mint elhagyott az eredeti. Csak az fáj, hogy hittem neki; ’s most kérdjétek: boldogit-e a’ hit, ha emberbe helyezzük vallásunk e’ szent felét ? Oh adjátok vissza hitemet, é s én oltár előtt fogadást teszek, hogy soha embernek nem adandóm át, adjátok vissza szerelmemet, sarczomat pusztítom el, hogy többé senki ne kérje vissza azt. to ha biürhödést érdemiek , találhattok-e nagyobbat mint az életet szegényen , és szerelem gyönyöre nélkül élni le!........És ti ékes mátkapár! mit reszkettek? hová futott a rezszinetek ? Esküdjetek ! hisz a vőlegény adott szavát rajtam, s a menyasszonyon kül senki nem bírja; igen, én is bírom!. Esküdjetek, én is fogom mondani a hitét, Újhelyiné leszünk , mert tudjátok-e, aki egy szerelmes lánynyal meg nem tud elégedni, annak egy nő sem elég... itt kezeibe rejté arczát, s bizonyos változási szakon ment keresztül. „Uraim!“kiált a boszúsan Örhelyi, „rendőrt elé, e követelő hölgy vallásunk sakramentomát becstelenité meg ! ” Ekkor előlépett Hamvay Kálmán, s szólt: „,Örhelyi ur! a’ becstelenitő ön! E hölgyet elcsábította , ’s fájdalma őrülten ragadó ide. Én védem őt, ’s önt, mint bűnös ki-