Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-09-22 / 12. szám

355 356 csak az egyszerű természetesség ártatlan szüleménye , m­íg az álszó , a hazugság legközelebbi rokona a mostani finom elműveltségnek. Aztán ezen csellem­es, kitanult korban igen sok csúnya dolog történik , — tisztelettel legyen mondva, még a nők között is —, már pedig a csúnyát szépen kimondani igen nehéz dolog, sőt legtöbbször nem is lehet. De vegyük föl főtárgyunk elejtett fonalát, s beszél­jünk a szépirókról (belletristákról). — Sokkal több ember ír szépen, mint jól, és sok szépiró van, ki rútul ír, s viszont sok rút, ki szépen ír; de azért a szépnem még­is jobban kedveli az utóbbit, bár ha csókra kerülne a dolog , inkább csak a szépet választaná, no mert hiszen a csók nem szel­lemi , hanem húsos eledel! — Boldogok a szépirók , kivált a szépenb­ok , mert ők , főleg külföldön, ezer és ezer ol­vasó nők által szerettetnek, s még­is egyiket sem kell el­venniük a sok szerető közül, sőt még a szép nő veszi meg őket, azaz, műveiket, arczképeiket. — Boldogok a szép­írók , kivált a szépenirok , mert ha külsőleg nem szépek is, a könyvek átláthatlan falán keresztül, jó és szép szemmel néz rájuk a kegyes olvasó nő, és kivált ha a szerelemről szépen ír, sokkal szebbnek képzeli őt, mint a mi ilyen va­­lódilag, sőt vannak, kik a szép- és szépen irókba szerel­mesek — de csak úgy távolról, látatlanban, s ha őt kö­zelebbről megismernék, talán egyszerre lezuhannának kép­zeletük magas mennyéből. Azért legokosabbak azon irók, kik elvonulva a világtól, a magányosság fellegvárából, fény­­körzetten tekintenek alá az őket imádó sokaság hangya­­zsombikjára. — Boldogok a szépirók, kivált a szépenirók, mert Ők ollyanok, mint a jó pénz, — van keletök és sok ember által olvastatnak, bálványoztatnak, — habár néha némellyek által, mint a sok kézen forgó pénz, össze is pisz­­koltatnak; — boldogok a szépirók, kivált ha szépen fi­zettetnek; ok ekkor ők legboldogabbak , —mert hiába, föld fia előtt nincs szebb a szép jövedelemnél, kivált a köl­tőknek, kik mint szép lelkek, kétszeres értelemben szeret­nek költeni, kétszeres szükségük van a szép pénzre. Én azt hiszem, hogy a szépírónak nálunk Magyaror­szágon legroszabb dolga van. A mi sz­é­p­íróinkat többnyire roszul, r­ú t­ú­l­fizeti a haza, s a nemzet és nép nem isme­ri, nem méltányolja őket; a mi szépíróink legfölebb is azon keserédes jutalomban részesülnek, hogy többnyire szép (de szegény) feleséget kapnak a szépnemből. Hölgyeink nagyobb része nem kedveli, nem pártolja a magyar szépirodalmat; már­pedig minden magyar hölgynek honleányi kötelessége volna szeretnie a nemzeti szépirodalmat, habár az még most nem is egészen szép, és a szépirókat, habár ezek nem mindnyájan szépek, és szépen írok. Adott nap és a világos­ság nincs szorosabb összeköttetésben, mint a szépnem, és szépirodalom; egy a másikat eleveníti, tartja fen, egy a másik nélkül nem is élhet. — Valamint a szépirónak szeretnie, becsülnie kell a szépnemet, úgy viszont ennek a szépirókat, kik a nők érzelmeit nemesítve, gondos-bajos óráikat földerítve , éltöket szépítik , s gyakran szivök véré­vel írják a drágán vásárlótt tapasztalásnak virágos szavait. Minden magyar hölgynek kedvelnie, becsülnie kellene a ma­gyar szépirót, mert valódilag csak ezek tudhatnak testvé­reik szívéhez szólani, s nemcsak azért hogy a nemzet nyel­vén szólaljak, hanem mivel jelesebbjeink csak olly jók, sőt néha jobbak, mint a vakon bálványzott külföldiek. Ez csak­ugyan nem szép az úgynevezett magyar szépnem nagyobb részétől, hogy a külföldi írókat többre becsülik jobban ol­vassák, mint nemzetek íróinak sokszor jelesebb műveit! Mit tegyünk hát ezen magyartalan magyar szépekkel, hogy a magyar szépirodalmat megkedveljék? — Hisz ha le­hetne francziául, németül írnánk nekik, de mit tehetünk róla, hogy Magyarországon magyaroknak születtünk, és hogy e véletlen történetes eseten mi fájdalmaink közepett is, rendkívül örvendünk, mert inkább születtem volna én e hon­ban katangkórónak vagy vaczkornak, mint külföldön aloe­­vagy ananásznak. A magyar szépnem azon része, melly nemzeti helyett idegen szellemi terményekkel táplálkozik, szép lélekkel, valódi becseset nem bírhat az igaz magyar előtt. Nem ismerek ocsmányabb lelket, mint ki megvetve nemzetét, külföldön keresi honát, s idegen tollakkal czifráz­­za magát, ki a magyar szépirodalmat, mert netalán nem is ösmeri, rútnak, silánynak tartja, s a külföldit, csak mert külföldi, divatos lázrohammal bálványozza. Megérdemli-e az illy hölgy a szép nevet ? Nem nem ! — soha nem! mert nemzete, hona megvetésének átokterhes bűnével van meg­fertőzve ! Ne nézze el az ember! hát aztán szép dolog az így deklamálni a szépek ellen ! Bocsánat! e lap olvasó­nőit, úgy hiszem nem érdeklik a mondottak, aztán én nem bántam a szépeket, mert előttem csak a lélekkel és szívvel magyar nő tartozik szé­peink közé. — Igen, igen, mondjuk amazoknak után útfé­len, hogy nem szépek, hogy rútak, s ez leginkább sértvén a nők hiúságát, talán még jó útra térnek. Azonban az idegen érzelmű magyartalan hölgyek ba­ján leginkább segítene az , ha a magyar ifjúság egyesületet alakitana, mellyben minden tag arra kötelezné magát, hogy hazánkban olly hölgygyel soha nem társalog, olly hölgyet soha nem vesz nőül, ki magyarul nem tud, vagy legalább tanulni nem akar, ki honát, nemzetét megvetve, az idegen nyelveket, szépirodalmat, művészetet, szokásokat és diva­tot többre becsüli, jobban kedveli mint a magyart. Volna csak illy védegyesület, s tudom hogy a magyar szépek kis tábora 10—12 ezreddel azonnal megszaporodnék, s illy erő­vel biztos háborút viselhetne a netalán fenmaradt parányi csapat ellen. Kár, hogy a szép s­zav­ak, kivált ha magyartól jön­nek , s magyarhoz mennek, többnyire pusztában hangza­nak el! Vachot Imre: Singi ur magyarsága. Singi táblabiró eredeti egy kép , Gyakran szól, beszéde holott bizony nem szép­ Mint hariskiáltás a tiszta búzából, Parlag nyelve kirí a grammatikából; Az ármányos pedig tősgyökeres magyar, Hja ! de ha a téni úr tanulni nem akar. Ki mint úrfi hallott magyar szót fonókban , Kukoriczafosztó ősi mulatókban.

Next