Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-09-22 / 12. szám
355 356 csak az egyszerű természetesség ártatlan szüleménye , míg az álszó , a hazugság legközelebbi rokona a mostani finom elműveltségnek. Aztán ezen csellemes, kitanult korban igen sok csúnya dolog történik , — tisztelettel legyen mondva, még a nők között is —, már pedig a csúnyát szépen kimondani igen nehéz dolog, sőt legtöbbször nem is lehet. De vegyük föl főtárgyunk elejtett fonalát, s beszéljünk a szépirókról (belletristákról). — Sokkal több ember ír szépen, mint jól, és sok szépiró van, ki rútul ír, s viszont sok rút, ki szépen ír; de azért a szépnem mégis jobban kedveli az utóbbit, bár ha csókra kerülne a dolog , inkább csak a szépet választaná, no mert hiszen a csók nem szellemi , hanem húsos eledel! — Boldogok a szépirók , kivált a szépenbok , mert ők , főleg külföldön, ezer és ezer olvasó nők által szerettetnek, s mégis egyiket sem kell elvenniük a sok szerető közül, sőt még a szép nő veszi meg őket, azaz, műveiket, arczképeiket. — Boldogok a szépírók , kivált a szépenirok , mert ha külsőleg nem szépek is, a könyvek átláthatlan falán keresztül, jó és szép szemmel néz rájuk a kegyes olvasó nő, és kivált ha a szerelemről szépen ír, sokkal szebbnek képzeli őt, mint a mi ilyen valódilag, sőt vannak, kik a szép- és szépen irókba szerelmesek — de csak úgy távolról, látatlanban, s ha őt közelebbről megismernék, talán egyszerre lezuhannának képzeletük magas mennyéből. Azért legokosabbak azon irók, kik elvonulva a világtól, a magányosság fellegvárából, fénykörzetten tekintenek alá az őket imádó sokaság hangyazsombikjára. — Boldogok a szépirók, kivált a szépenirók, mert Ők ollyanok, mint a jó pénz, — van keletök és sok ember által olvastatnak, bálványoztatnak, — habár néha némellyek által, mint a sok kézen forgó pénz, össze is piszkoltatnak; — boldogok a szépirók, kivált ha szépen fizettetnek; ok ekkor ők legboldogabbak , —mert hiába, föld fia előtt nincs szebb a szép jövedelemnél, kivált a költőknek, kik mint szép lelkek, kétszeres értelemben szeretnek költeni, kétszeres szükségük van a szép pénzre. Én azt hiszem, hogy a szépírónak nálunk Magyarországon legroszabb dolga van. A mi szépíróinkat többnyire roszul, rú túlfizeti a haza, s a nemzet és nép nem ismeri, nem méltányolja őket; a mi szépíróink legfölebb is azon keserédes jutalomban részesülnek, hogy többnyire szép (de szegény) feleséget kapnak a szépnemből. Hölgyeink nagyobb része nem kedveli, nem pártolja a magyar szépirodalmat; márpedig minden magyar hölgynek honleányi kötelessége volna szeretnie a nemzeti szépirodalmat, habár az még most nem is egészen szép, és a szépirókat, habár ezek nem mindnyájan szépek, és szépen írok. Adott nap és a világosság nincs szorosabb összeköttetésben, mint a szépnem, és szépirodalom; egy a másikat eleveníti, tartja fen, egy a másik nélkül nem is élhet. — Valamint a szépirónak szeretnie, becsülnie kell a szépnemet, úgy viszont ennek a szépirókat, kik a nők érzelmeit nemesítve, gondos-bajos óráikat földerítve , éltöket szépítik , s gyakran szivök vérével írják a drágán vásárlótt tapasztalásnak virágos szavait. Minden magyar hölgynek kedvelnie, becsülnie kellene a magyar szépirót, mert valódilag csak ezek tudhatnak testvéreik szívéhez szólani, s nemcsak azért hogy a nemzet nyelvén szólaljak, hanem mivel jelesebbjeink csak olly jók, sőt néha jobbak, mint a vakon bálványzott külföldiek. Ez csakugyan nem szép az úgynevezett magyar szépnem nagyobb részétől, hogy a külföldi írókat többre becsülik jobban olvassák, mint nemzetek íróinak sokszor jelesebb műveit! Mit tegyünk hát ezen magyartalan magyar szépekkel, hogy a magyar szépirodalmat megkedveljék? — Hisz ha lehetne francziául, németül írnánk nekik, de mit tehetünk róla, hogy Magyarországon magyaroknak születtünk, és hogy e véletlen történetes eseten mi fájdalmaink közepett is, rendkívül örvendünk, mert inkább születtem volna én e honban katangkórónak vagy vaczkornak, mint külföldön aloevagy ananásznak. A magyar szépnem azon része, melly nemzeti helyett idegen szellemi terményekkel táplálkozik, szép lélekkel, valódi becseset nem bírhat az igaz magyar előtt. Nem ismerek ocsmányabb lelket, mint ki megvetve nemzetét, külföldön keresi honát, s idegen tollakkal czifrázza magát, ki a magyar szépirodalmat, mert netalán nem is ösmeri, rútnak, silánynak tartja, s a külföldit, csak mert külföldi, divatos lázrohammal bálványozza. Megérdemli-e az illy hölgy a szép nevet ? Nem nem ! — soha nem! mert nemzete, hona megvetésének átokterhes bűnével van megfertőzve ! Ne nézze el az ember! hát aztán szép dolog az így deklamálni a szépek ellen ! Bocsánat! e lap olvasónőit, úgy hiszem nem érdeklik a mondottak, aztán én nem bántam a szépeket, mert előttem csak a lélekkel és szívvel magyar nő tartozik szépeink közé. — Igen, igen, mondjuk amazoknak után útfélen, hogy nem szépek, hogy rútak, s ez leginkább sértvén a nők hiúságát, talán még jó útra térnek. Azonban az idegen érzelmű magyartalan hölgyek baján leginkább segítene az , ha a magyar ifjúság egyesületet alakitana, mellyben minden tag arra kötelezné magát, hogy hazánkban olly hölgygyel soha nem társalog, olly hölgyet soha nem vesz nőül, ki magyarul nem tud, vagy legalább tanulni nem akar, ki honát, nemzetét megvetve, az idegen nyelveket, szépirodalmat, művészetet, szokásokat és divatot többre becsüli, jobban kedveli mint a magyart. Volna csak illy védegyesület, s tudom hogy a magyar szépek kis tábora 10—12 ezreddel azonnal megszaporodnék, s illy erővel biztos háborút viselhetne a netalán fenmaradt parányi csapat ellen. Kár, hogy a szép szavak, kivált ha magyartól jönnek , s magyarhoz mennek, többnyire pusztában hangzanak el! Vachot Imre: Singi ur magyarsága. Singi táblabiró eredeti egy kép , Gyakran szól, beszéde holott bizony nem szép Mint hariskiáltás a tiszta búzából, Parlag nyelve kirí a grammatikából; Az ármányos pedig tősgyökeres magyar, Hja ! de ha a téni úr tanulni nem akar. Ki mint úrfi hallott magyar szót fonókban , Kukoriczafosztó ősi mulatókban.