Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-09-08 / 10. szám
FESTI DIVATLAP. FŐLEG A TÁRSASÉLET, SZÉPIRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBEN. Divatkellékkel, írók és művészek arczképeivel, színpadi képekkel, s nemzeti és népi dalok hangjegyeivel. 10. szám. szerkeszti: vachot Imre. Őszelő 1. hetében. 1844. TARTALOM: Első betegem. (Kovács Pál). — Búcsú a színészettől. (Petőfi). — Restauratio. (Bernát Gáspár). — Mentség. (Sárossy). — Torzdivat. (Omortyi). — Árvízkor. (Székács). — TÁRCZA : Fővárosi nyílt és titkos, vidéki és külföldi hírek. — Irodalmunk. — Eredeti levelezés a külföldről. (Erdélyi János). — Művészetünk. Nemzeti színház. — Tanulságos és mulattató egyveleg. — 1844. — Tudósítások. — Első betegem. (Eredeti beszélj. Kellemetlen, családi ügyben Pestre kelle utaznom őszszel, november vége felé, midőn különben sem legszilárdabb alapú utaink nem annyira porosak, mint néhol szinte feneketlenek, hogy az ember kétségbe esik egy órai térnek valahai átgázolhatandásán; az ég tavaszi ifjú mosolygó képe pedig özvegyasszonyi álarczot öltve, szüntelen sírásra áll, s egy második özönvízhez előkészületekkel látszik foglalkozni. — Egy illy regényes nap egész hosszán keresztül úti bárkámba zárva zsibbadt tagokkal, s még zsibbadtabb lélekkel, melly, ha gondolkodni akart, a szüntelen előtte lebegő kellemetlen ügygyel foglalkozva, elaludni volt kénytelen; s ha bajai elől menekülni vágyó, csakugyan aludni akart, a kocsisnak egy-egy, lovait biztató hatalmas rikkantása, s a végetlen kátyúk között, a különben elég nemzeties ,,maradjon"-téli félelem , élénk gondolkodásra ébresztek — így, mondom , testben és lélekben borzasztóig összeroncsolva, boldognak érezem magamat, midőn mai utamnak biztos révéül *** városkát látám az ősz ködeiből felém homálylani, mellynek eddigi lágy utammal tökéletes ellentétben álló hegyes, és fájós deréknak kivált kimondhatlanul kellemesen döczögtető kövezete, később félálmu apathiámból a legélénkebb eszméletre hoza. S nem jelképe-e illy utcza — gondolom kínomban — a társaséletnek hasonló helyeken?! Valamint az egyenetlen kövek itt egymáshoz simulni soha sem fognak, sőt mintegy kasztokra osztva, homályos gödröcskék által választatvák el egymástól, úgy a lakosok is egy rokon családdá alakultan, illyes helyeken ritkán találtatnak; s többnyire olly parányi érdekek választják el őket egymástól, mellyek, hogy tehetségig szelíden fejezzem ki magamat, nem annyira fontosok , mint kissé nevetségesek. Azon pedig, hogy én e városka főutczáján döczögtemben igy okoskodom, senki sem csodálkozhatik, ha meggondolja, hogy az ember kínjában sok olly dolgot cselekszik, mit kényelmes pamlagon hevertében bizonynyal nem követne el. S íme nyereségem mindezekből az volt, hogy mire végezem elmélkedésemet, kocsim a városka egyik előkelőbb piaczi fogadójának kapuja előtt szerencsésen, azaz ép kerekekkel megállapodott. Igen szívesen fogadtatom, jeléül, hogy ma egyedüli vendége vagyok a háznak. Mind a négy üresen álló vendégszobát — mellyek közül egyébiránt egyik ollyan volt, mint a másik — kényemre elfoglalhatom , s ezt a barátságos pinczér ritka szerencsének tartó részemről, miután más alkalommal, de kivált országos vásárkor, majd egymás hajába kapnak értek az érdemes falusi urak. A kényelmetlen utazás után borzasztón hosszú s unalmas este vára rám. Még alig volt esti 6 óra, s a kis városka tyúkólhoz hasonlíta, mellynek lakói, illy időtájban már elülni szoktak. A vacsora ideje ugyan a barátságos pinczérként már egy óra múlva bekövetkezendett; de magán enni, milly kurta mulatság, milly sovány gyönyör! Azért a közétterembe menék, hol legalább a tányérzörgés addig is némi kis elszórakozást igére , mit a barátságos pinczér épületes beszédei valának fűszerezendők. Itt azonban már magával az érdemes fogadós úrral volt szerencsém találkozni, ki aPressburger Zeitung egyik múlt heti számába látszék mélyedve tenni, mi arról győze meg, hogy emberem egyike tesz politizálni olly igen szerető sógorainknak. Uram ne hagyj el! Politicus ! és vendéglő alakban ! ! Szerettem volna magánszobámba visszaszökni, de észrevétetem. Érdemes vendéglőm nagy reverentiát akart mutatni ismeretségem iránt, mert még kopott bársony sipkáját is megérintő szives üdvözlése közben, mi sem több, sem kevesebb nem volt, mint egy becsületes ,kossamadienere, kedélyes bécsi hangejtéssel, hogy az ember türelemhez szokott magyar szive csakúgy röpösött rajt örömében. — Ezzel, nagy rémültemre, még a kedvetlen időjárást is mellőzve, daczára annak, hogy ez ma épen olly érdekes , mint bő anyaggal is szolgálandott egy vacsora előtti barátságos beszélgetés fűszerezésére; ezt mondom mellőzve , egyenesen az országgyűlésnek rohant, s kedvencz, mindentudó hírlapjában a városi elrendezések feletti vitákra mutató, kérdezvén : olvasom-e már e tárgyat? — Igennel felelek, hogy szabadulhassak. De ő nem tágított. — Na, mondá, was ist das für a Diseurs schon wieder? s nemes haragra lobbant a kérdésben forgó városi főfel