Pesti Divatlap, 1845. január-március (1-25. szám)
1845-01-01 / 1. szám
13 EREDETI LEVELEZÉS KÜLFÖLDRŐL. (Champolion, Cormenin, Macready, Dumas, franczia-magyar hölgy.) Paris, télelő közepén. E hónap elsőjével Párisba is megérkezett a tél, s azt fehérbe öltözteté. Negyedikén szigorú hideg állott be, s nyomasztóbb kezdő lenni a szegények sorsa, kikete téli időjárással mintegy az ég is üldözőbe látszik venni, pedig Párisban vajmennyi a nyomorult, ügyefogyott, szerencsétlen vagy bűnös, ki egész télen át nem szívhat egy lehelletnyi tiszta meleg levegőt, kinek, úgyszólván, csontjaira van hülye a bőr, mint hideg és éhségkínzetta képeikből olvasható. Szükség törvényt ront, s az éhgyomornak nincs füle. Így van aztán, hogy aki szegény, még az a rettentő sors vár reá, hogy gonosz is legyen. Ki gyönyörködik a szegények örömében, soha szebbet nem láthat, mint Párisban, elmenvén délelőtti 11—12 óra közt négy bizonyos piaczára e városnak, hol már évek óta gyakorolja egy polgár jótékonyságát. Előbbeni időkben azt hitték, hogy e nemes szív népszerűség okáért megy jót tenni a piaczokra, vagy egyéb politikai czélokból. Azonban ez oldalról senki sem merte megítélni, hanem inkább disztel szánaték neki érdemei elismeréséül, mit ő elfogadni, mint arra nem sokat hajtó polgár, egyátalában nem akart, s ezért némi kedvetlenségei voltak ; most azonban már mellén a jel, egy vörös szalag képében. Őt a köznyelv de manteaubleu (a kék köpeny) néven nevezi, s igazi neve Champion. Mikor épen megzördült az idő, lehet látni csoportozó szegényeket minden korból, férfiakat, asszonyokat, mintha valamelly ígéretnek várnák teljesedését. A Marche des Innocens, Notre-Dame piacra stb. a bizonyos helyek, hol a kék köpeny megszokott jelenni. Ő már öreg ember, a világtól semmit nem igényel; mutatja külsőleg ruházata ; feje ősz, mint a fehér holló ; kezét soha sem nyújtja ki áldás nélkül. Rendesen két erős szolga kiséri, kik kosarakban mély tányérokat, s kanalakat visznek, s melegételt nagy — harmincz negyven iteres kondérokban, és egy szakácsosztó kanalával. A kék köpönyeges férfi ekkép fölkészülve tanyát üt hol itt, hol ott a négy piacz valamellyikén; köré gyűlnek az ügyefogyottak, s ez a kép megindító. Kicsordul a könnyű az ember szeméből, mikor ennyi, élet és éhhalál közt tengődő nyomorultat egy fehér hajú ember jószíve által megenyhülve lát; kiálló helyéből két háromszáz embert véd meg vagy legalább néhány óráig visszatartóztat a legvakmerőbb gonosz lépésektől. És ez így megy napról napra, szinte addig, mikor a természet tavasz felé visszahúzza üldöző parancsát; és mikép nem fogy számuk az újonnan érkező nyomorultaknak, úgy nem fogy az ő áldása , s elvégre csak egy sincs, kit vigasztalatlanul eresztene el magától. Ez a kék köpeny története. Mikor én láttam, ruhadarabokat is oszta ki a legrongyosabbnak, ígért másoknak. E jóltevő eljárásban rám, mint illető czimekhez szokott nép fiára, különösen hatott a franczia szólításmód : C’est á vous, Madame! Eloignez vous, Monsieur! En arrière, Mademoiselle ! látván rongyot és mosdatlan arczokat előttem. v.v