Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-05-08 / 6. szám

spártai rövidséges epigrammnak eleje megöli végét, s vége megöli elejét; s ha igy, egyik tulajdonom a másik által kizáratván, megsemmisülni nem aka­rok : választanom kell a kettő közöl egyiket, a másiknak mellőzésével. Azonban kétségbeeséssel érzem magamban, hogy mindkét minőségembe szerelmes vagyok. Mi­tevő legyek ? Ha összeszedném emlékezésim s reményün virágait, ha felkutatnám keb­lem aknáiban a még itt ott bennmaradt költői aranyereket, talán sikerülne még egy középszerű verset faragnom. De középszerű vesszó nagyobb bűnös sok ollyan bűnösnél, kit a törvény kenyéren vizen töltendő néhány évi börtön­nel , vagy épen bitófával büntet; e merész vállalatra tehát nem vethetem fe­jemet. Ha épen e napokban teljes hold ragyogna az éjeli egen, s tündérkertté változtatván az ezüst lepelbe boritott világot, visszabűvölne ifjúkori anda ál­maim- s érzelgéseimbe: kikerülne talán egy fiatal lánykákat zokogtató német beszély, nem roszabb azon légiónál, melly által, mintha kitűzött jutalomkér­dés következtében feltalált surrogatuma volna a vereshagymának, annyi ke­serű viz hullott már veresre sírt szemekből, s annyi töredezett, bágyadt fo­hász fakadt k­ösvajjá olvadt lágy és fehér keblekből. De, fájdalom, holdfo­gyatkozás van, és Lotti ezredét szaporítni bűnnek is tartanám. — Ha végre eltánczoltatnám emlékezetem előtt a párisi életoceán majd vadregényes jele­neteit, majd ismét comicus fintérképeit s tarka torz alakjait, nem nehéz volna egy franczia modorú novellát gyártanom, (s bár minden gyártás illy könnyű lenne) melly körülbelül igy kezdődnék: „1830. évi sept 3-ikán esti 10 óra­kor egy fekete lepelbe burkolt alak vonult végig a Passage de l’ operán sat, és igy végződik: „És Arthur egy uj sír felett rogyott le, mellyen meredt sze­mei e nevet olvasák: „Julie“; vagy: „és másnap a Morgueban egy holttest vala kitéve, kinek tárczájában a hűtlen Julia levele s hajfürté feküdt sat. — De sohase foghatom meg, miért ne történhetett volna ugyanazon szomorú ese­mény, p. o. 1840-ik évben, és September helyett octoberben, és 10 helyett 11 órakor; s ezen iszonyú chronologicus pontosság olly ellenszenvet keltő bennem a franczia modorú (de nem franczia szellemű s érdekű) novellák el­len , hogy inkább Ludas Matyiként „legyeket verdesek száramon napestig“ mint a novellairásnak e nemére tántorodtam. Sőt, ha lelkismeretemnek említett szálkái nem volnának is, mit mondaná­nak tisztelt clienseim, kiknek bizalmát néhány évi vers- és novella nem irás által némileg megnyernem sikerült? Mert nem hinnék nemes hölgyeim, ha váltójegyzői hitelességemre nem mondanám, hogy már egy pár fisculátust sza­lasztottam el szegény jámbor verseim rovására, mellyeket ifjabb koromban irdogáltam, s ügyvédi reputátióm csak azóta izmosult némileg, mióta „Sziv­­hangjaim“ feledésbe mentek. És ez­úttal nem lehet elmulasztanom, hogy szives köszönetemet ne mond­jam a pesti nemzeti színház igazgatóságának, melly Hunyady Lászlómat s még egypár színpadi hatásra készített drámámat hihetőleg csak azon gyöngéd ki-

Next