Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-05-08 / 6. szám
spártai rövidséges epigrammnak eleje megöli végét, s vége megöli elejét; s ha igy, egyik tulajdonom a másik által kizáratván, megsemmisülni nem akarok : választanom kell a kettő közöl egyiket, a másiknak mellőzésével. Azonban kétségbeeséssel érzem magamban, hogy mindkét minőségembe szerelmes vagyok. Mitevő legyek ? Ha összeszedném emlékezésim s reményün virágait, ha felkutatnám keblem aknáiban a még itt ott bennmaradt költői aranyereket, talán sikerülne még egy középszerű verset faragnom. De középszerű vesszó nagyobb bűnös sok ollyan bűnösnél, kit a törvény kenyéren vizen töltendő néhány évi börtönnel , vagy épen bitófával büntet; e merész vállalatra tehát nem vethetem fejemet. Ha épen e napokban teljes hold ragyogna az éjeli egen, s tündérkertté változtatván az ezüst lepelbe boritott világot, visszabűvölne ifjúkori anda álmaim- s érzelgéseimbe: kikerülne talán egy fiatal lánykákat zokogtató német beszély, nem roszabb azon légiónál, melly által, mintha kitűzött jutalomkérdés következtében feltalált surrogatuma volna a vereshagymának, annyi keserű viz hullott már veresre sírt szemekből, s annyi töredezett, bágyadt fohász fakadt kösvajjá olvadt lágy és fehér keblekből. De, fájdalom, holdfogyatkozás van, és Lotti ezredét szaporítni bűnnek is tartanám. — Ha végre eltánczoltatnám emlékezetem előtt a párisi életoceán majd vadregényes jeleneteit, majd ismét comicus fintérképeit s tarka torz alakjait, nem nehéz volna egy franczia modorú novellát gyártanom, (s bár minden gyártás illy könnyű lenne) melly körülbelül igy kezdődnék: „1830. évi sept 3-ikán esti 10 órakor egy fekete lepelbe burkolt alak vonult végig a Passage de l’ operán sat, és igy végződik: „És Arthur egy uj sír felett rogyott le, mellyen meredt szemei e nevet olvasák: „Julie“; vagy: „és másnap a Morgueban egy holttest vala kitéve, kinek tárczájában a hűtlen Julia levele s hajfürté feküdt sat. — De sohase foghatom meg, miért ne történhetett volna ugyanazon szomorú esemény, p. o. 1840-ik évben, és September helyett octoberben, és 10 helyett 11 órakor; s ezen iszonyú chronologicus pontosság olly ellenszenvet keltő bennem a franczia modorú (de nem franczia szellemű s érdekű) novellák ellen , hogy inkább Ludas Matyiként „legyeket verdesek száramon napestig“ mint a novellairásnak e nemére tántorodtam. Sőt, ha lelkismeretemnek említett szálkái nem volnának is, mit mondanának tisztelt clienseim, kiknek bizalmát néhány évi vers- és novella nem irás által némileg megnyernem sikerült? Mert nem hinnék nemes hölgyeim, ha váltójegyzői hitelességemre nem mondanám, hogy már egy pár fisculátust szalasztottam el szegény jámbor verseim rovására, mellyeket ifjabb koromban irdogáltam, s ügyvédi reputátióm csak azóta izmosult némileg, mióta „Szivhangjaim“ feledésbe mentek. És ezúttal nem lehet elmulasztanom, hogy szives köszönetemet ne mondjam a pesti nemzeti színház igazgatóságának, melly Hunyady Lászlómat s még egypár színpadi hatásra készített drámámat hihetőleg csak azon gyöngéd ki-