Pesti Divatlap, 1847. január-június (1-26. szám)
1847-05-16 / 20. szám
mélkedés kivántatnék; töredékekben lehet, hogy többet említhetek meg, miket feljegyezned leginkább szükséges. Pesten 6 leánynövelő intézet van följegyezve, hol a növendékek száma árapályban szenvedvén, soha sem mondhatni meg biztosan, hány leányt képezünk a hazának. Középszám egyben 35, 38 , 40, 50-re létezik; tehát a vidékieknél sokkal számosabb növendék van, minélfogva az itteni tapasztalatokból bízvást meríthetem számodra közleményeimet; illy nyílt téren pedig azért teszem, mert feltárva lévén a a sorompó, mindenki meggyőződhetik szavaim igazsága felöl. — Magánvállalati intézetnek szintúgy, mintha közintézkedésileg állíttatnék fel, szüksége van igazgatóra, kormányzónőre, több társalgónő, tanítók, műoktatókra stb. Tanulványok közönségesen: hitvallás , történet, földírás , természettan, lényisme, számvetés, ékes beszéd , társalgás, női közmunkák, nyelvek, szépírás, rajz, zene, táncz, meg mint értetik, a nemesi időtöltések nemei. Mint láthatod, itt a gazdasszonykodás meg sincs említve; pedig ez tan, az életre szükséges, elkerülhetetlen, inkább elkerülhetetlen (pedig mi visszás tény) mint fiúknak a gazdálkodás. Az oktatási rendszer mindig az intézettulajdonostól függ, ha t. i. tetteiben et körülmények nem irányozzák; ám hidd el, nincs nyomasztóbb állapot, mintha valaki önlelke sugallatát szándékozván nevelésben követni, holmi formaságoknak kell feláldoznia fáradalmait, siker nélkül. Nevelőnek mindaddig, míg a közéleti nemesebb irány szabályait meg nem sérti, önállólag, szabadon kellene működnie hivatáskörében, ahogy ez nem így van, lásd jövő leveleimben. II. Szóltam előbbi levelemben a nevelői vállalkozókról; ezek segédeiről; növendékekről; ezek szülőiről; tanulványokról s nevelési rendszerről, mit modornak jobb lesz neveznünk. Vegyük tárgyainkat egyenkint: Ki vállalkozik nálunk leánynevelésre? — Többnyire olly egyed, kinek először is neveltségéről, s természetes következésképen, nevelői képességéről kételkednünk kell. — Egy mostoha családi körülmények által hozzánk űzött külföldi nő megtelepszik köztünk, intézetet nyit — és nevel nekünk magyar hölgyeket — ! Egy megbukott kalmárnak neje uj keresethez fog : pipereboltot nyit, termei leánynevelő-intézetté alakulnak, és nevel magyar gazdasszonyokat! — Egy, nemzetiségünket bensőleg gyűlölő agg leány vagy asszony, műveltsége hitétől buzdittatva, áldozatképen ajánlja fel magát, közbizalomra támaszkodik, s csakhamar növendékekkel körözve a leány nekünk anyákat, az asszony nekünk honleányokat képez! — Vagy mit mondjak olly özvegységre jutott családtalan nőről, ki mégis örömórákra vágyik, s keserveit mások zsönge reményei közt osztja fel? Midőn a nedves fa beárnyékozza a tövében diszló virágot, s ennek hervadni kell. Kell e még több nemét előszámlálnom ezen vállalkozási szellemnek, melly czélszerű növelésünket csirájában fojtja el?