Reggel, 1936. május (6. évfolyam, 99-123. szám)
1936-05-01 / 99. szám
Megjelent a 199-es harctéri jelentés Abesszínia császárává koronázzák az olasz királyt Addis-Abeba békés átadásáról tárgyalást kezd az olasz főhadiszállással az abesszin trónörökös — A négus nyilatkozott a limesben, de tartózkodási helye még mindég ismeretlen — Tíz napon belül bevonulnak az olasz csapatok az abesszin fővárosba Haile Selassié: Harcolni akarok a végsőkig! Róma, április 30. Sokáig nem adott életjelt magáról Abesszínia császára, míg végre mára nyilatkozata jelent meg a Timmesben, amelyből azonban még mindég nem derül ki, hogy tulajdonképen fairt is tartózkodik a négus? A nyilatkozatban Haile Selassie keserű hangon cáfolja megmeneküléséről és az országból való szökéséről elterjedt híreket. — »Hát nem értik meg a világ népei,— mondja a négus, — hogy a végsőkig akarok harcolni az egyetemes biztonság érdekében? Ha ebben a harcomban magamra hagynak, vége a nyugati békének is“. Egy másik londoni lapnak nyilatkozott Burru herceg, a négus egyik volt fővezére, aki meghódolt az olaszoknak. Amikor az újságíró érdeklődött a négus tartózkodási helye iránt, a herceg végtelen megvetés hangján a következőket mondotta : A császár az Addisz Abeba felé vezető régi karavánutak egyikén menekül. A háború befejeződött, azért adtam meg magam és seregemet az olasz főparancsnoknak. A Matin tudósítója szerint legkésőbb tíz napon belül az olaszok bevonulnak Abesszínia fővárosába. Az abesszinek állítólag meg akarják kímélni a fővárost az esetleges bombázástól és ennek következtében a trónörökös hk szerint a kormány több tagjával együtt már útban van az olasz főhadiszállás felé, hogy a főváros békés átadásáról tárgyaljon A Reuter római jelentése szerint ha Olaszország meghódította Abessziniát, új címeket és kitüntetéseket fognak adni a hadjárat győztes vezetőinek. Graziani tábornok marsalli rangot kap de továbbra is legfőbb parancsnoka marad az abessziniai olasz haderőknek. Badoglio visszatér az anyaországba, miután befejezte küldetését. Hir szerint Olaszország protektorátust fog proklamálni Abesszínia felett, de olyan feltevés is van, hogy az olasz királyt abesszin császárnak is megkoronázzák, mint ahogy Anglia királya is császára Indiának. A keletafrikai szolgálat jelentése szerint ma reggel ismét egy olasz bombavető repülőgép jelent meg Addis Abeba fölött és sokáig keringett a repülőtér fölött. A gép nem nem bombázta a várost valószinü, hogy csupán a leszállási lehetőségeket tanulmányozta. A gépesített hadosztály 100 kilométernyire közelítette meg a fővárost. A déli fronton tovább folynak a hadműveletek az esőzések ellenére is. A fogoly abesszinek elmondották, hogy Nasibu tábornok hadseregét az utóbbi időkben bőségesen ellátták fegyverrel és élelemmel Az első sorokban nők is vannak, akik a munícióval látják el a harcosokat. A ma délben kiadott, 199. számú Arabok és rendőrök véres összetűzése Jeruzsálemben Jeruzsálem, április 30 Palesztinában a helyzet még mindég válságos A vidéken az izgatások észak felé is kiterjedtek. Jaffában bombát vetettek egy zsidó gépkocsikereskedő raktárába. Jeruzsálemben az arabok a Damaszkuszi-kapu közelében tüntetést rendeztek, amire a rendőrség közbelépett. A tüntetők nem engedelmeskedtek a szétosztásra vonatkozó felhívásnak, hanem agresszív magatartást tanúsítottak mire a rendőrök sortüzet adtak le a tüntetőkre Sokan megsebesültek az arabok közül. Ellentétek vannak nem angol kormányban London, április 30. Az angol kormány újabb rendkívüli minisztertanácsot tartott a Németországhoz intézendő angol kérdőív ügyében, mert a tegnap esti, második minisztertanácson ellentétek állottak elő a kormány egyes tagjai között a kérdőív formája és tartalma miatt Az ellentétek azonban áthidalhatók és ez nem fogja késleltetni a kérdőív átnyújtásának idejét A mai rendkívüli angol miniszteri tanácson a következő kérdéseit tárgyalták le a Németországhoz intézendő kérdőívnek. 1. Miként gondolja Németország garantálni a jövőben a szerződések tiszteletben tartását ? 2) Mit ért Németország az egyenjogúság alatt, 3) Milyen fontosságot tulajdonít Németország annak a kérésének, hogy a népszövetségi alapokmányt válasszák el a versaillei békeszerződéstől ? Ezenkívül nem írásban, csupán szóbelileg felvilágosításokat kérnek a német kormánytól Ausztriára vonatkozóan és szóba hozzák egy esetleges támadást kizáró szerződés megkötésének tervét Németország és a Szovjet között. Valószínűnek tartják londoni diplomáciai korokban, hogy az alsóháziban a jövő héten fontos külpolitikai vitát tartanak. hivatalos harctéri jelentésben Badoglio tábornagy a következőket táviratozza : „A déli harctéren Graziani tábornok csapatai az ellenség kétségbeesett, szívós ellenállása után elfoglalták a Sasabaneh Bulale védelmi vonalat. Ezt a megerősített tábori védelmi vonalat török és belga katonai szakértők felügyelete alatt építtette a négus. Tegnap délután foglalták el az olasz csapatok, amelyek Szomáliát bennszülött harcosokból, a királyi lövészekből, a Tiberis hadosztály önkénteseiből, a feketeinges milícia tagjaiból és a dubartokból volt összeállítva. A menekülő ellenséget a gépesített hadoszlopok üldözik. Északon folytatják motorizált csapataink előnyomulásukat az Addis- Abeba felé vezető műúton, amelyet azonban sok helyen földi omlások és gázlók szelnek át. Ezeket az akadályokat azonban műszaki csapatainak azonnal elhárítják az útból. Egy másik hadoszlop a Tana tó vidékén elfoglalta Debrai Tábort, Kassa herceg volt székhelyét. A vezérkari tanácskozások megállapításai London. A legutóbbi vezérkari IU-1 A. P-»,.... orszes ca Belgium megbízottai megállapították, hogy Közép és Déleurópa inkább Olasz és Franciaországot, míg Nyugat és Északnyugateurópa Angliát és Belgiumot érdekli különösebben a biztonsági kérdéssel kapcsolatosan volt. Ellenzéki politikussal tanácskozott Inculet belügyminiszter Bucuresti, április 30 Ma reggel Inculet belügyminiszter hosszas megbeszélést tartott Calinescuval, aki a nemzeti parasztpárt kormányéra alatt belügyi alminiszter Kihallgatták a szenátus volt elnökét a Cagero— Gross ügyben Bucuresti, április 30 A tanuk kihallgatását folytatták, ma a Cagero—Gross ügyben és ma délután Leonte Moldoveanut a szenátus volt elnökét hallgatták ki a vizsgálóbíróságon, Maniu részt vesz a nemzeti parasztpárti demonstráció előkészítésében Bucuresti, április 30. Mihalache pártelnök lakásán ma ülést tartott a nemzeti parasztpárt vezetősége és megbeszélték a május havi nagy pártdemonstráció részleteit. Maniu volt miniszterelnök Badacinból Bucurestibe utazott, hogy részt vegyen a folytatólagos tárgyalásokon