Reggeli Újság, 2004. május (1. évfolyam, 46-71. szám)

2004-05-01 / 46. szám

2004. május 1. Toldozni-foldozni, ahogy lehet, a szociális hálót A Helyi Tanács RMDSZ-frakciójának tegnapelőtti önkormányzati sajtótájékoztatóján Földes Béla városi tanácsos, a Romániai Máltai Segélyszolgálat nagyváradi szervezetének elnöke az egészségügyi ellátásról, továbbá szociális kérdésekről szólt. Földes elmondta: a legnagyobb gondok kategóriájában az egész­ségügyi ellátás és a szociális biz­tonság meglehetősen „előkelő” he­lyen szerepel. Váradon több mint 1050 személyt fizetnek közpénz­ből azért, hogy gondozzák a rájuk bízott beteg embereket. Földes doktor szólt egy szociális központ létrehozásának fontosságáról, mely a hiányosságok pótlására volna hivatott, s a beteggondozás területén munkát vállalók szakmai fóruma is lenne. Hozzáfűzte: „Valljuk meg őszintén, az utóbbi két évben a helyhatóság ennek ha­tékonyságával nem foglalkozott”. Országos tendencia az, hogy a me­gyeszékhelyen legyen komplex te­vékenységgel bíró szociális köz­pont. Az orvos-tanácsos kérdé­sünkre elmondta: két hónapja kez­deményezte az önkormányzatban a szociális központ létrehozását­­ a szándék, a határozat már megvan. Javasolta: erre a célra megfelelő lenne a Körös (Vladimirescu) utcai járóbeteg-rendelőintézet. A projekt kidolgozása folyamatban van, ígé­retet kaptak a magyarországi és németországi Máltai Segélyszol­gálattól, hogy ha meglesz a konk­rét terv, beszállnak a finanszíro­zásba. Földes doktor arra is kitért: a kórházakat úgymond ingatlanilag összekapcsolták a helyhatósággal. A tulajdonviszony kiegészítése a működés közössé tételét jelenti: „Igazgatótanácsok vezetik ezután a kórházakat, nemcsak egy állami­lag megbízott menedzsercsoport. Eszerint az önkormányzat most már a kórházak működtetésének is felelőse.” A tanácsos ugyanakkor megjegyezte: az egy hónapja ho­zott döntés a mai napig nem ért el a kórházakhoz. Érdemes lesz majd odafigyelni ezekre az igazgatóta­nácsokra, s hogy ki kerül majd egy-egy tanács élére. A segélyek odaítélésével kap­csolatban kifejtette: nem körvona­lazódtak az elvek, miként működ­jenek a segélyrendszerek. Más a krízishelyzet, amikor alkalmi se­gítségnyújtásra van szükség, s más az, amikor exponált személyeket, például gyermeküket egyedül ne­velő szülőket kell támogatni. Töb­ben közülük albérletben laknak, megtűrt személyekként, bizonyta­lan feltételek között, s emiatt po­tenciális hajléktalanoknak számí­tanak. Ezért az ad hoc segítség mellett preventív szociális megol­dások szükségeltetnek. Hitel­­konstrukciók kellenek továbbá, s a civil ellenőrzést is fejleszteni kell. Ez utóbbi azért is fontos, mert a közösből való osztás nem mindig a legkorrektebb - például az egész­ségügyi biztosítók esetében. S mint elhangzott, érdemes elmé­lyülni a konkrét esélyegyenlőség megvalósításában. Tóth Hajnal Anyák napja Édesanya csak egy van, aki minden gyermek és felnőtt szívében különleges helyet foglal el. Ő az, akihez örömünkben, bánatunk­ban először fordulunk, és ő az, aki számára mindig mi, a gyerme­kei vagyunk a legfontosabbak. Őket köszöntötték tegnap a 12-es óvodában Gedrde§ Mária óvónő magyar tagozatának kicsinyei, akik ünneplőben, pirospozsgás pofival, izgalomtól csillogó szemek­kel készültek az anyák napjára. Nem is akármivel: virágot ültettek édesanyjuknak, melyet ünnepi, verses-énekes kis összeállítás ke­retében adtak át. Rózsát ábrázoló, rizzsel és mákszemekkel díszí­tett kis rajzzal is meglepték anyukáikat, akik a műsor végén finom sütivel és üdítővel vendégelték meg az apróságokat. Honnan ered az édesanyák köszöntése? Ez az ünnep nagyon régi, már az ókori Görögországban is tartottak tavaszi ünnepségeket az anyák tiszteletére. Akkoriban az istenek anyjának, Rheának adóztak tiszte­lettel. A történelem során később is mindig volt egy olyan nap vagy ünnep, amikor az anyákat is kö­szöntötték. A kereszténység elterjedésével az anyaszentegyház tisztelete ke­rült előtérbe, mivel ez adja az éle­tet és véd meg minden ártalomtól. Az idő folyamán az egyházi ünnep egybefonódott az anyák napja megünneplésével. A philadelphiai Anna Jarvis ne­véhez fűződik az anyák napjának hivatalos ünneppé tétele. 1914-ben lett az Egyesült Államokban nem­zeti ünnep, ott május második nap­ján köszöntik az édesanyákat. Ez az ünnep az első világháború után gyorsan népszerűvé vált Európá­ban is, köszönhetően a virágkeres­kedők szervezeteinek, akik első­ként kezdték propagálni az akkor már Amerika-szerte elterjedt örömnapot. Dániában, Törökor­szágban, Belgiumban, Ausztráliá­ban, Olaszországban és Finnor­szágban az egyesült államokbeli hagyományoknak megfelelően május második vasárnapjára tették az anyák ünnepét. Magyarországon az ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt ho­nosította meg, a májusi Mária­­tisztelet hagyományával össze­kapcsolva. Az első anyák napi köszöntést 1925-ben szervezték meg, majd három évvel később egy miniszteri rendelet a hivata­los iskolai ünnepélyek közé so­rolta. Romániában is - akárcsak az anyaországban - május első vasárnapján köszöntjük az édes­anyákat. Házon belüli kitüntetések Szeminárium zajlott tegnap a váradi Continental Szállóban a romániai Gyáriparosok Országos Szövetségének (UGIR-1903) és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövet­ségének szerzésében. Ioan Lucian nyitotta meg a rendezvényt, ame­lyen harminc megyénkbeli vállalat képviselője vehetett át érdemokle­velet. Ovidiu Lucian Tender orszá­gos elnök értékes plaketteket osz­togatott. Az egymilliárd lejt érő aranyérmét és az Ipari Rend el­nevezésű kitüntetést Ioan és Viorel Micula vehették át, a vállalkozó testvérpár emellett oklevelet is ka­pott tevékenységéért. Az UGIR- 1903 ezüstérmét Petru Filip váradi polgármesternek, Gheorghe Sarb Bihar megyei prefektusnak, Ștefan Seremi megyei tanácselnöknek és Ioan Luciannak ítélték oda. „Ezt az eseményt kifejezetten a bihari vállalkozóknak szerveztük, mun­kájuk elismeréseként. Országos képviselőink eljöttek, hogy átadják a kiválasztottaknak a díjakat. Az ő kívánságuk volt, hogy önkormány­zati elöljárókat is díjazzanak” - mondta Geana Mátéi, a megyei szövetség vezérigazgatója. Az ün­nepség után a részvevők a cégek támogatási lehetőségeiről, az adó­törvény módosítási tervéről, vala­mint az önkormányzatokkal való együttműködésről tartottak meg­beszélést. (V. Ny. R.) Reggeli Újság / 3 SZEMSZÖG Klinikai eset Mindenki tudja, hogy az egészségügy igen rossz helyzetben van. Az orvosi műszerek elavultak, orvosság nincs, pénz nincs, az ott dolgozók túlterheltek, idegesek, kevés a fizetés, sok a munka. Ezek olyan dolgok, amikről már szinte beszélni sem érdemes. Tudjuk, megszoktuk, mint a kicsi nyugdíjat, éhbér­fizetést, nagy közköltségeket és még annyi mást. De itt megállnak egy kicsit, mert az egészségügy mégsem csak a pénzről szól. És nem mindent lehet csak orvossággal megoldani. Itt az alany, a munka tárgya nem egyszerű eszköz, nem egy megmunkálandó anyag, hanem maga az ember. És a tét sem sokkal kevesebb: az emberi élet. De mintha ez nem is lenne annyira fontos. Ha sorban állok, az első kimerítő várakozás után már a kezemben is van egy küldőpapír. Utána jöhet a többi: röntgen, ultrahang, laboratóriumi vizsgálat stb., stb. Minél több sor, annál több részletes elemzés, amiből persze mind nem értek semmit. De ez nem is az én dolgom. Az én részem csupán a türelem, és a ... fizetés. Lépten-nyomon, és lehetőleg mindenkinek. Aztán jöhet a kezelés, az orvosságok tömkelege, a türelmesen viselt hatások és ellenhatások, és ha mindezt túléltem, valószínűleg majd gyógyultnak nyilvánítanak, és ezzel mindenki nagy megnyugvására növelem a pozitív statisztikát. Hol van már gyermekkorom kedves doktor bácsija? Aki nem restellt a mosolya mellé útmutatást is adni, és elmagyarázni a laikusnak, hogy mi is az, amiben szenved. Ez ma már fölösleges. Meg hát ki is értené meg? Hiszen olyan nagyot fejlődött az orvostudomány! Csak éppen az emberség nem fejlődött semmit. Vagy arra talán már nincs is szükség ? Egy jónevű természetgyógyász mesélte, hogy volt egy páciense, akiről az orvosok már lemondtak. De a kezelés után, amit ő adott, és nem utolsósorban a gyógyulásba vetett hit következtében, amit igyekezett a betegében minél jobban megerősíteni, az állapota rohamosan javulni kezdett. Már vígan sétálgatott az utcán. Bár ne tette volna! Mert egyszer csak szembetalálkozott a régi kezelőorvosával, aki megdöbbenve így szólt: „Hát maga még él?" Ezután szerencsétlen ember lelkileg összeroskadt, és pár nap múlva meghalt. Ilyen a negatív programozás. Kedves doktor urak, higgyék el, az injekció és az orvosság önmagában semmit sem ér, ha a beteg nem bízik az orvosában. Éppen ezért, talán jobban oda kellene figyelni a betegre is, nem csak a diagnózisra. Tudom, vannak ilyen gyógyítók is. De sajnos egyre kevesebben. Azoknak meg, akik csak pénzért és címért választják ezt a hivatást, talán jobb volna elmenni... politikusnak. Csató Ildikó T­M­Ml 1 M // / I / / /I Lovaldozó újságírók A megtöltött fegyvert nem szabad csak előre tartani, adták a sajtó képviselőinek a hasznos utasításokat a rendőrök tegnap délben a nagyvá­radi Dinamo strandon, amely a bel­ügyminisztérium saját, különbejáratú városszéli üdülőtelepe. A Bihar me­gyei rendőrség napja - mert bizony ilyen is van - alkalmából lövészetet rendeztek az újságírók számára. Mindenki két teljes tárat lőhetett ki a kezébe adott honi gyártmányú, ötlö­vetű Carpati pisztolyból, természete­sen rendőri felügyelet mellett. A lá­nyok egyenként lőttek, hiszen leg­többjüknek, alulírottat is beleértve, életében először járt fegyver a kezé­ben. A fiúknak könnyebb dolguk volt, általában már katonaviselt új­ságírók voltak jelen. A legjobbnak a TVS operatőre bizonyult, de a lá­nyok közül a legnagyobb pontszá­mot lapunk riportere, Sükösd Tóth Krisztina kapta. A lövészet után csó­rékolbászt (minteit) és sört kapott mindenki, majd Gheorghe Cheresi megyei rendőrfőkapitány átadta a dí­jakat. Diplomát kaptak az eddigi munkájukért az újságírók, ki-ki érde­me szerint. Például békedíjat, azaz békejobbot nyújtott a rendőrség azoknak az újságíróknak, akikkel az eddigi viszony nem volt éppen fel­hőtlen. De kapott oklevelet a legtöb­bet kérdező és a legtöbbet író firkász is. Both Abigél Munka­társunké remegett a legkevésbé Nem remeghetett a kéz

Next