Reggeli Újság, 2004. november (1. évfolyam, 203-228. szám)
2004-11-01 / 203. szám
2004. november 1. HÉTKÖZNAP FELKÉSZÜLTEK A TÉLI IDÉNYRE A HEGYIMENTŐK Egyre többen keresik fel a sípályákat ! Bár a Bihar megyei sípályák minőségileg nem tudják felvenni a versenyt a tőlük nyugatabbra lévőkkel, vidékünkön is megerősödőben van a téli sportokat magában foglaló ágazat. Az egyre több tájékozatlan figyelmetlen síző miatt azonban a hegyimentők feladatai is megszaporodtak. Mivel évről évre egyre nagyobb a forgalom a romániai sípályákon, a balesetek száma is megsokszorozódott. A téli sportok, illetve a sziklamászás népszerűsége miatt a hegyimentők vállára is lényegesen több feladat nehezedik, mint néhány évvel ezelőtt. Popper Zoltán (képünkön) szerint sokan anélkül indulnak útnak, hogy előzőleg megfelelőképp tájékozódnának a körülményekről. Mások olyan túrákra vállalkoznak, amelyek - nehézségükből kifolyólag - meghaladják képességeiket. A nagyváradi szakember szerint a balesetek zömét a figyelmetlenség-felelőtlenség okozza. A nyáron például egy hat méter magas szikláról zuhant le egy fiatal, súlyos hátgerincsérüléssel szállították kórházba. Számos kalandvágyéhoz hasonlóan a magasban tréfálkozó ifjú valószínűleg arra számított, hogy a korszerű felszerelések maguktól lépnek majd működésbe, ha esetleg elveszíti az egyensúlyát, és leesik a falról. A testéhez erősített kötél vége azonban kicsúszott a feljebb álló társa kezéből. Váratlan fordulatok, szerencsétlenségek természetesen a sípályákon is bekövetkezhetnek. A tavaly regisztrált hét hátgerincsérülésből öt a szeleburdi szánkázás miatt történt. Tragédiát okozhatnak a kölcsönzőkből beszerzett sílécek is, mivel azok nagy részéről hiányzik a hófék, így a lécek könnyen lerepülhetnek viselőjük lábáról. Felmelegedéskor is ajánlatos a szokásosnál óvatosabbnak lenni, hisz a napsütésben izzadni kezd a mozgásban levő ember tenyere, függetlenül attól, hogy levetett-e már magáról egy-két rend ruhát vagy sem. Egyébként erőkifejtés közben lehetőleg senki se vetkőzzék le túlságosan, főként pár száz vagy ezer méter fölött. Noha a Bihar megyei hegyimentők szerződésben állnak a korszerűen felszerelt SMURD-dal, és csoportjukban négy orvos is tevékenykedik, továbbképző tanfolyamaikon a lavinaveszélyre utaló jelek felismerésének, illetve a biztosítópontok kiépítésének technikája mellett az elsősegélynyújtás fortélyainak az elsajátítása mindig kiemelt fontosságot kap. A rendszeres képzések nélkülözhetetlenségét az is alátámasztja, hogy az esetek 90 százalékában nem kell kihívniuk a mentőszolgálatot. Gyakorlati felkészítésük elektronikus próbababákon történik, aminél jelenleg nincs jobb módszer. A hamarosan birtokba vehető pályák közül Popper az egy kilométer hosszú aranylaposit (Arie§eni) említette elsőként. A csúcsra gyalog 20-25 perc alatt érhetünk fel, az ott elébünk táruló panoráma azonban megéri a fáradságot. Ezzel együtt a terep eléggé csalóka, mondhatnék: nehéz, tehát nem kezdőknek való. Aranyosláposon ugyanis megközelítőleg 200 méter a szintkülönbség a pálya legalsóbb és legfelsőbb pontja között. A szállás- és étkezési lehetőségek igen változatosak. Bár a nehezen megközelíthető Biharfüred is csodálatos, hegygerince inkább csak csúszkálásra alkalmas. Akárcsak a nánhegyesi pálya, amely Nagyváradtól mindössze egy ugrásra található, földrajzi fekvésének köszönhetően a magyarországi sízők is szívesen látogatják. Míg Aranyosláposon gyakran még májusban is hótakaró borítja a hegyoldalt, addig Nánhegyesen mesterségesen pótolják a hiányosságot. Tudni kell azonban, hogy a hóágyú csak -5 Celsius-fokig működtethető. Kiküszöbölendő az üres járatokat, a felvonókat általában csak szombaton és vasárnap üzemeltetik egész nap, hétköznapokon többnyire csak délután (Bánhegyesen délután 5 órától este 9-ig). Nyugati mintákat követve a sítúrázás virágkorát éli - tájékoztatott Popper. „Előfordul, hogy erélyesen rá kell szólnunk a sízőkre, annyira bolondul siklanak le a meredek lejtőkön” - mondta. A pályafenntartókkal kötött együttműködési megállapodásnak megfelelően a Bihar megyei hegyimentők segítsége a nap bármely órájában igénybe vehető. A bevetésre készen álló szakemberekkel a Polgári Védelem ügyeletesén keresztül, azaz a (0259)982-es telefonszámot tárcsázva vehetik fel a kapcsolatot. A hívás ingyenes. Gurzó K. Enikő Rekviem halottak napjára Nagyszabású és ünnepi hangulatú vokál-szimfonikus koncerttel tisztelgett halottak napja előtt a svájci turnéjáról hazatért Nagyváradi Filharmonikusok együttese. Az alkalomhoz illően egy gyászmise, mégpedig Giuseppe Verdi (1813-1901) Rekviemje szólalt meg Acél Ervin vezényletével és az Avram Gedderj vezette filharmónia kórusának közreműködésével, valamint Kolozsvárról és Temesvárról érkezett szólistákkal: Carmen Gurban (szoprán), Aura Tvarovska (alt), Marius Budoiu (tenor) és Gheorghe Rosu (bariton) személyében. Verdi fejében már 1868-ban, Rossini halálakor megfogalmazódott egy Rekviem megírásának a gondolata, amiben más olasz zeneköltőkkel közösen állítottak volna emléket Rossininek. Ekkor keletkezett tollából a Libera me tétel, ám a többi mindössze terv maradt. Alessandro Manzoni, olasz költő és író, a hazafiság megtestesítőjének 1873-ban bekövetkezett halála egész Itáliát megrázta. Verdi ekkor egészítette ki az 5 évvel azelőtt keletkezett töredéket egy teljes gyászmisévé, amelynek ősbemutatójára a milánói San Marcóban került sor 1874. május 22-én, a szerző vezényletével, majd a darab európai sikerútjára indult az elkövetkező évtizedekben. Reneszánszát a huszadik században javarészt a világhírű karmester, Toscanini vezényletének köszönheti. A mű keletkezésekor Verdi már elismert és ünnepelt operaszerző volt, túl az Aida, a Rigolettó, a Traviata és még megszámlálhatatlan remekmű bemutatóján. A gyászmise távolról sem egy katolikus egyházi zene hangulatát tükrözi, sokkal inkább az olasz operaszerzőre jellemző vonások vannak benne túlsúlyban, mint az olasz dallamosság, amely a legrövidebb szólóktól egészen a hatalmas fúgaszerkezetekig formaalkotó alapkő. Verdi drámai feszültségeket teremt a tömeg erejével. Képes egy felnagyított zenekari apparátust és énekkart a legszívhezszólóbb pianóktól egészen a menydörgésig fokozódó fortissimókig kiaknázni, mindeközben nem válik ájtatossá vagy túl misztikussá, a szöveget is tisztán érthetővé tevő olaszos melódiáival emberekhez szól, emberi nyelven. Egyik legszebb példa erre a folytott hangú a capella kórusrész szoprán szólóval (Requiem aeternam), amely megteremti az utána következő Libera me hatalmas kirobbanó erejű fúgájával a hátborzongató kontrasztot a végső nyugalom és az örök haláltól való megszabadulás között. A kibővített rezeskar két trombitája szintén hatásosan, a karzat két oldalára helyezve szólalt meg, ezzel is híven szimbolizálva a Tuba mirum tételben, végítéletkor a világ minden tájáról felhangzó harsonákat. A nagyszabású művet Acél Ervin a tőle már megszokott rutinnal és hozzáértéssel vezényelte. A szólisták közül kiemelném a kolozsvári Gheorghe Ro§u kiegyensúlyozott és tiszta baszbaritonját, amely a négy szólóénekes koloratúrja közül a legközelebb állt a vokál-szimfonikus műfaj követelményeihez. Szintén említésre méltónak tartom Carmen Gurban szopránját is, amit bár néha túlságosan színpadiasnak éreztem, zeneileg kétségtelenül megállta a helyét. Nem vitatom el a tenor szólót éneklő Marius Budou operaénekesi képességeit sem és a hozzá társuló meggyőző erejű fortékat, ám nehéz elfelejtenem neki, hogy képtelen volt a leglíraibb momentumokban a félmagas pianókat kiénekelni. Az altot alakító Aura Tvarkovska sajnos szintén nem emelkedett fel az előadás követelményeihez, hangja kimondottan fakón hatott a négyesben. Mindig kényes feladat négy különböző szólistát belekényszeríteni egy vokál-szimfonikus mű kompakt hangzásába, a választás sajnos ezúttal sem volt a legmegfelelőbb. Minekutána más városokból kellett vendégművészeket hívni, talán jogos a kérdés, vajon Nagyváradon még ennyire sem lett volna képes elénekelni valaki ezeket a szólamokat? Végezetül kiemelném a kórus intenzív és lelkes szereplését, jó volna nemcsak húsvétkor és karácsonykor hallani őket. Ami pedig a zenekar megszokott hiányosságait illeti, a némi összehangolatlanság mellett a legkellemetlenebb a mű végén elcsendesülő és mélybe hulló halk szavak rezesek által aláfestett vagy inkább mázolt utolsó két akkordja volt. Tóth Gábor Reggeli Újság / 3 SZEMSZÖG Válságos világ Kísérletezem, mégpedig embertársaimon. Ez ugyan elég szörnyen hangzik, de nincs benne semmi rosszindulat. Egy ideje, ha valaki amúgy rutinból megkérdezi, hogy vagy?, azt felelem: jól, vagy egészen jól. Embertársam arcára ilyenkor kiül a döbbenet, még rá is kérdez, hogy tényleg jól hallott-e. Jól. Elegem lett ugyanis a parttalan panaszokból, a kicsinyhitűségből. No persze nekem is megvannak a gondjaim, méghozzá számosak, de ha elhagyom magamat, előbb-utóbb összecsapnak fejem fölött a hullámok, amit nagyon nem szeretnék, ráadásul azzal, hogy önmagamat bátorítom - olyan ez, mintha éjszaka az erdőben fityerésznénk, hogy ne féljünk -, talán másokat is elgondolkodtatok, és ezzel hátha már segítettem is egy hangyányit. Ha sikerül, mondjuk, az olvasót egy milliméterrel közelebb hoznom a sokat emlegetett pozitív gondolkodáshoz, már nem múlt el nap eredménytelenül. Pesszimista nemzet vagyunk, így van ez talán évszázadok óta. Sírva vigad a magyar - tartja a mondás, ez egyrészt megállapítás, másrészt belenyugvás a megváltoztathatatlanba, és ez baj. Belenyugszunk a vereségeinkbe, mint ólomlábú, egy teljes mérkőzést végigküzdeni-hajtani nem tudó focistáink. „Nekünk Mohács kell!" - így az általam ki nem állott mondás. Hát nekem nem kell ebből a lemondó legyintéssel elrebegett közhelyből! Megyek az utcán, és figyelem az emberek arcát, feszültek, idegesek, ön- és közveszélyesek, lelki betegek, melyet aztán testi kórság is követ előbb-utóbb. Válságban vagyunk gazdaságilag, emberileg, szellemileg, lelkileg egyaránt, az alattomos depresszió elárasztja a társadalmat, egyre több áldozatot szedve. Nem szánom vigasznak, de itt, a földgolyó e tájékán nem vagyunk egyedül. Elég, ha a rettenetesen szomorú, sőt tragikus román óhajt idézem: csak rosszabb ne legyen. A legtöbb magyar ismerősöm gyűlöli e szavakat, miközben feltűnt, hogy kezdik mondogatni ők is. A dolgok jelen állása szerint elég reménytelen helyzetben vagyunk, talán senki sem merte gondolni, hogy a bojárváltás után másfél évtizeddel ez a komoly gazdasági erőforrásokkal, szellemi és tárgyi adottságokkal rendelkező ország még mindig csak ott tartson, ahol tart. Persze nem mindenki kesereg ezen, mert egyesek képesek voltak meglovagolni a döglött lovat is, mint ahogy a háborúból, a pusztításból, a népirtásból is hasznot tudnak húzni számosan. A társadalmi egyenlőtlenség nem tesz jót az ember hangulatának, a szegénységbe, nélkülözésbe süllyedő középosztálybeli ott tart, hogy szeretné visszaforgatni a történelem kerekét az átkosba. Ábrándozik a régi szolgaságról, a piszkos, undorító, ám langymeleg pocsolyáról, és ennél rosszabbat aligha tehetne, ez ugyanis csak az ugrásra kész szélsőségeseknek, felforgatóknak használ. Alulírott sem tud, és talán nem is hivatott arra, hogy receptet nyújtson át az össznépi betegség orvoslására, hovatovább ő maga is a „leszakadók osztályához” soroltatik, de harc nélkül feladni gyávaság lenne! A kórt önfeladással meggyógyítani nem lehet, a harc eszköze pedig nem más, mint a szürkeállomány, a kiművelt emberi fő, a gondolkodás, az akaraterő, a jóra való törekvés. Ne feledjük végső intelmét a nagy madáchi műnek: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál! ” Albert Attila IDEI BOCSKAI-DÍJASOK • Tiszalökön, Bocskai István hadainak 400 évvel ezelőtti gyülekezésének helyszínén adták át szombaton az idei Bocskai-díjakat. A Bocskai Szövetség Erdély és Magyarország fejedelmének végrendelete szerint azokat tünteti ki, akik az erdélyi magyarság érdekében cselekednek. Ebben az esztendőben a Svédországban élő Tamás György Gyula az erdélyi képzőművészek kiállításainak szervezésében vállalt jelentős szerepéért, a Székely Nemzeti Tanács az autonómiatörekvések képviseletéért, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke a magyar összetartozás jogi garanciáinak megteremtésére, a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítására tett kezdeményezéséért, Chrudinák Alajos pedig kiemelkedő televíziós tevékenységéért részesült kitüntetésben. Az ünnepség után a tiszalöki református templomkertben felavatták Bocskai István szobrát, amelynek alkotója az a Berek Lajos, akinek két hete Bihardiószegen leplezték le a fejedelemről készített mellszobrát. Leánykereskedelem Szombat hajnalban egy Suceava megyei Volkswagen Sharan jelentkezett kilépésre a borsi vámnál. A határrendőröknek feltűnt, hogy az utas egyikének, egy 18 éves lánynak vadonatúj az útlevele, és csomagja is túl kicsi ahhoz, hogy - mint mondták - Olaszországba menjen. A lány végül bevallotta, a sofőr, bizonyos Ovidiu V. csináltatta meg neki az útlevelet, és azt ígérte, ad neki 1000 eurót, ha Olaszországban együtt él egy 30 éves férfival. A falticeni-i lány elmondása szerint nyolcgyermekes családban nőtt fel, egy olyan házban, ahol mai napig nincs se víz, se villanyáram. Apja alkoholista, nagy nyomorban él a család. Van egy bátyja, aki amint megtudta, hogy Ovidiu 1000 eurót ad havonta a húgának, azonnal rábólintott az „üzletre”. Ovidiu még egy vasat sem adott áldozatának, és nagy valószínűséggel odakinn sem látott volna pénzt a lány. Eladták volna szexrabszolgának, kizsákmányolták volna, és az útlevelét is biztosan elvették volna, nehogy szökni próbáljon. Mircea Chiorean, a határrendészet szóvivője elmondta, a férfi gyakran jön-megy Olaszország és Románia között, ám mostanig nem figyeltek fel rá. Ovidiu V. nem volt hajlandó vallomást tenni, mind csak azt hajtogatta, ügyvédet akar...Megkérdeztük tőle, választ-e ő, vagy hivatalból kirendelünk egy ügyvédet, mire azt felelte, majd ő. Hát akkor várjon, míg ideér Suceavából a saját védője! Tény, büntetőeljárás indult ellene leánykereskedelem alapos gyanújával” - mondta a szóvivő. Both Abigél