Reggeli Újság, 2005. január (2. évfolyam, 255-278. szám)
2005-01-04 / 255. szám
I 2005. január 4. Egyre kevesebben... (folytatás az 7. oldalról) Sajnos a téli szezon beköszöntése óta igen felszökött az egy családra eső havi fizetnivaló. Szomorú, hogy sokan ezt nem tudják időben törleszteni. Ha pedig erre még büntetőkamatot is rászámolnak, akkor még inkább megnehezítik az amúgy is szerencsétlen, javarészt minimálbérből, munkanélküli-segélyből, nyugdíjból tengődő lakók helyzetét. Kíváncsiságból benéztünk néhány lépcsőházba, és szomorúan tapasztaltuk, hogy sok helyen a lakóknak legalább az egyharmada el van maradva a közköltséggel. Van, aki csak havi másfél millió, de olyan is, aki 8-10 millió vagy akár 50 millió lejjel is. Velük vajon mi lesz? Sükösd T. Krisztina A szilveszteri operettbemutatóra már fél kilenckor gyűlni kezdett a közönség, a színház előcsarnoka megtelt hivalkodóan vagy visszafogottan elegánsmberekkel. Ez utóbbiak voltak többen. POSTAFIÓK Nekünk az új esztendőben is van és lesz véleményünk erről, arról, amarról. Bizonyára önnek is van és lesz, tisztelt Olvasó. Ha meg akarja osztani másokkal is, írja meg és hozza be szerkesztőségünkbe vagy küldje el nekünk. A Postafiók rovatot azért tartjuk fenn 2005-ben is, hogy az olvasói leveleknek, közlendőknek teret biztosítsunk. Levélcímünk: Redacjia Reggeli Újság, of. p. 9., c. p. 117., *410353 Oradea. E- mailt is küldhet a reggel@rdsor.ro címre, vagy telefonon is jelentkezhet (469-264). Várjuk írásait, hívásait! Ha szókimondása miatt netán fél az esetleges retorzióktól, nevét és címét akkor is írja meg, mondja be, de kérésére nem fedjük fel kilétét a lapban. HÉTKÖZNAP A sztrádaépítés... (folytatás az 7. oldalról) A vonatkozó előírásoknak megfelelően a kijelölt területeket előbb a régészek ássák fel helybeli munkások bevonásával; a leletmentést Bihar megyében a Körösvidéki Múzeum koordinálja. Amint azt Aurel Chiriac, a közgyűjtemény igazgatója korábban kifejtette, a pályaépítést megelőző feltárást az archeológusok elsődleges feladatuknak tekintik. Páratlan értékű régiségek előkerüléséről azonban nem érkeztek hírek. Amúgy a befektetők nem csupán ilyen jellegű tevékenységekben foglalkoztatják a lakosságot. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a fővállalkozó Bechtel 2004 októberéig több mint 470 román állampolgárral kötött szerződést, ám a projekt gyakorlatba ültetésén dolgozók száma meghaladja a hétszázat. Ugyanabban az időpontban a beszállítók közül megközelítőleg másfél ezer volt hazai. A Bechtel irányelveinek megfelelően ugyanis a helyi munkálatokat lehetőleg helyi szakemberekkel, cégekkel kell elvégeztetni. Ennek értelmében a 676 román alvállalkozó körében természetesen bihariak is találhatók, így a Construcdi Bihor, a Dacia Continental,, a Drivers és az International Security. Mindezek megbízatásukat versenytárgyaláson nyerték el. Az eredményt kivétel nélkül írásban közlik, a tárgyaláson való részvétel pedig szigorú feltételekhez kötött. Tudniillik csak azok pályázhatnak, akik tapasztalattal rendelkeznek az illető ágazatban, és igazolni tudják, hogy eljárásaik, munkamódszerük eleget tesz a környezetvédelmi kívánalmaknak. A dokumentációban a kandidátusoknak természetesen pénzügyi helyzetükről is be kell számolniuk - olvasható az autostradatransavania.ro címen pár napja elérhető weboldalon.l G. K. E. LEVÉL ANYÓSOMHOZ (7) A kézi irányításról Szóval, azt nem érti Mamókám, milyen is az a kézi irányítás a politikában. Ennek tudása nélkülözhetetlen a helyi politikai viszonyok között. Pedig egyszerű és világos az egész. Olyan, mint a váradi villamosközlekedés. Mondjuk, magácska fölszáll az egyes villamosra a Sas-palotánál, mert a rogériuszi piacra akar menni. Nos, a villamos mendegél a Városháza (volt Teleki) utcán, de annak végén át kell térjen ugyebár a Dacia (volt Vitéz) útra. Csakhogy ez nem megy ám olyan modernül és automatikusan, mint ahogy jobb helyeken. A vezető leszáll, előkapja a vasdorongot (vagy a bunkót, nevezze, ahogy akarja), és azzal megbillenti azokat a makacs váltókat, hogy a helyes irányba bonyolódjék a tömegek közlekedése. Aztán már minden megy a maga útján, egészen a volt Olaszi temetőig. Itt nagynehezen megmássza a dombot a népi demokratikus Németországban kissé már lestrapált jármű, de amikor felér, újra ott a váltó. Mert ugyebár a mi egyes villamosunk nyugat felé akar menni, nem pedig északnak, netán keletnek. Ezért jön a repeta: leszállás, kézbe kapott bunkó, pöccentés. Most már szabad az út a rogériuszi „közös piac” felé, így megy a kézi irányítás a váradi közlekedésben, no meg a piacon. Ott maga azt vásárol, amit akar, a kutya sem kérdezi meg, ki fiabarja, honnan jött, és kinek viszi a túrót. A politikában már nem pont így van. Például ha bemegy a megyei tanácshoz mint újságíró egy kis hírért, amihez ugyebár demokratikus joga lenne, ott már adódik egy kis malőr. Mert ugyebár, ott van olyan kisstílű vezető, aki azt hiszi, hogy a demokrácia az ő áruja, és csak annak ad belőle, akinek a kedve tartja. Nem a demokratikus törvények alapján jár el, hanem úgy, ahogy a hentesek a Kárpátok géniuszának idején. A hátsó ajtón engedték be a nyomjaikat, hogy azok azt válasszanak, amit akarnak, mi meg órákig álltunk a csontért. Akkor a húst, most a közhírt adják a hátsó ajtón. Szóval, Mamókám, drága, a politikában a kézi irányítás azt jelenti, hogy a hatalmon lévő maga szabja meg azt, hogy mi a törvényes és mi nem az. Elvégre az ő kezében van a dorong, amivel a tömegeket irányítani kell. Ezek a „fdss királyok” mindig elfelejtik, hogy ők nem túrósnénik a piacon, akik a saját portékájukat annak adják el, akinek akarják. Elfelejtik, hogy a demokrácia árujával tisztességesen kéne sáfárkodni, mert az milliók kincse, nem csak az övék. Érti már? Tudja, nekem mitől ment fel a cukrom? Hát attól, hogy a Bihar Megyei Tanács elnöke, akit maga is, én is a szavazatunkkal juttattunk abba a székbe, „obskúrus” gazdasági érdekekről tud, ám ezt nem hozza az illetékes szervek tudomására, hanem egy újságíróval közli az irodájában. Jó, mi? Szerető veje, Albumus Reggeli Újság / 3 SZEMSZÖG Kell egy kis áramszünet... Ugye sokunkban ébreszt emlékeket az ismert Hofi-dal? Amikor azonban az áramszünetről nem dalolnak, hanem a maga valóságában üt be szombaton este fél tízkor, ráadásul újév napján, és az udvarra kilépve az látható, hogy Szalárd másik vonalra kapcsolódó házaiból vidám villanyfény szűrődik ki, akkor az ember fia-lánya nem dalra, inkább káromkodásra fakad. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a gyertyafény sem mindig a romantika kelléke, néha nagyon is praktikus világítóeszköz... Félórás múltidézgetés, „ bezzeg annak idején, mikor minden este menetrend szerint elvették ” után nagyon szeretném megtudni, hogy vajon mi történt, illetve előreláthatólag meddig tart az áramszünet. Némi vakoskodás árán találom meg a telefonkönyvben az áramszolgáltató vállalat információs számát. Próba szerencse alapon, némi kétellyel tárcsázom a háromjegyű számot, és láss csodát! Nemcsak hogy felveszik, de azt is tudják, mi történt, kérdés nélkül is elmondják, hogy már útban van a hibát elhárító csapat. Sőt a beszélgetés végén még boldog új évet is kíván a végig udvarias és segítőkész alkalmazott. Hirtelen eszembe jut, hogy sokszor milyen változatos formában kell elviselnünk a hivatalnokok, közönségszolgálatosok modortalanságait, és már a legapróbb elintézendőnek is félve, idegeskedésre számítva vágunk neki. Pedig lám, van ellenpélda. Ha ritkán is, de van. Fried Noémi Lujza A megye több településén szerveztek közösségi szilveszterezést, ezek közül egyesek szűkebb körű, zártabb rendezvények, mások mindenki számára nyitottak voltak (főleg a vendéglátóipariak). Köztes helyet foglal el e sorban a váradi Góbé csárda, amelynek immár kialakult a törzsközönsége az óévet búcsúztató mulatságra. 2004-2005 fordulóján a Parti együttes (Mitra Lívia, Kiss Géza, Márkus Zoltán) szolgáltatta a muzsikát a bőséges, finom vacsorához és a tánchoz. Amíg a Góbéban a menü adott volt, addig másutt kátyus alapon oldották meg az étel- és italfelhozatalt. A jó hangulat viszont nagymértékben a társaságon múlik, helytől és körülményektől függetlenül. Ó, idők, ó, erkölcsök! Hová lettek a régmúlt Rómeói, akik az életüket is kockáztatták szívük hölgyéért? Sajnos, vagy nem sajnos, eltűntek végérvényesen. (Lásd olvasótársam, Szabó Csilla Szerepcsere című sóhaját a dec. 28-i számban.) Maradt viszont Don Quijote, aki még mindig kitartóan keresi a szélmalmokat. Mélabús arccal álldogál a kommunista építészet szabvány műremekeinek erkélyei alatt, és siránkozik, hogy milyen rossz irányba változtak a dolgok az elmúlt pár száz év alatt. Modern világban élünk. Manapság bárki bárkinek nekiállhat - még mielőtt az bármit is mondhatna , és nyugodtan levonhat már-már becsületsértésnek vehető konklúziókat. Mert ha ÉN így nézek ki, és így gondolkodom, nem értem, miért nem jó neked, hogy te is ugyanilyen legyél? Miért hosszabb a hajad, miért viselsz fülbevalót, miért hallgatsz olyan zenét, amiben három torzítós gitár van és nem kettő? Miért, miért? Ne mondj semmit, ismerlek! Más vagy, szükségképpen rossz. Senki. Mintha fenekestül felfordult volna a világ: mindenki farmerbe bújt, és napjaink kósza lovagjai meg sem tudják különböztetni a két nemet egymástól. Ez tragédia. Bezzeg ha még mindig a Sissy-filmekben (főszereplő Romy Schneider) látott szoknyák lennének divatban, nem jönnénk zavarba, mint a francia lovagok, akik a vesztükbe rohantak, mert egy adott pillanatban összekeverték a janicsárokat a topcsikkal (tüzérekkel) az 1396-os nikápolyi csatában. Akkor még mindig sűrűn teregethetnénk (a tiszütási költségekkel nem törődve) a kabátunkat imádott hölgyünk elé pocsolyákban igen gazdag városunkban, abban a reményben, hogy belátható időn belül megmutatja a... bokáját. ’ De sajnos elfajzott világban élünk. Mindenki közönséges, állatias, iszákos, nimfomán stb., és nagyon rút sorsa van annak, aki az elmúlt korok romantikájára áhítozik. Pláne ha rövid hajú fiú az illető, mert őt - ugye - könnyen összekeverhetik a lányokkal, és a végén azon kapja magát, hogy hasonló neműek udvarolnak neki a maguk közönséges (mert mi más lenne?) stílusában. Pfúj, micsoda fertő! Szerencsére van azonban egy-két televízióállomás, ahol továbbra is rózsaszín az ég, csiripelnek a madarak, a férfiak igazi férfiak, a nők nem járnak farmerben, és még csak véletlenül sincs 30 centiméternél rövidebb hajuk. Ez igen! Nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékben. Dél-Amerikában még minden rendben van. Jósa Levente Zoltán Nagy'