Reggeli Ujság, 1941. augusztus (11. évfolyam, 172-196. szám)
1941-08-01 / 172. szám
1941. Augusztus 1. TIZENfÉGYESIK ÉVFOLYAM 172 SZÁM, POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MAROSVÁSÁRHELY, BOLYAI FARKAS-UCCA 9/a. TELEFON 78 Ára: 8 fillér Felelős szerkesztő : ZSIBÓI BÉLA Mikó László főispán: Mindent meg kell tennünk az iparos- és kereskedőosztály, gazdatársadalmunk és a munkásság megsegítésére Nagyszabású, reális és jövőbe néző programot adott székfoglaló beszédében vármegyénk és városunk főispánja „Fontos, hogy minden ponton megfelelő ember teljesítse kötelességét. Marosvásárhely, jul. 31. Tegnap iktatták be hivatalába Mikó László főispánt. A főbejárat előtt autók, kocsik sorfala állott. Ezek szállították vidékről az ünnepségen részt vevők sokaságát. Díszmagyarba öltözött hajdúk kivont karddal álltak díszőrséget már a kora reggeli óráktól kezdve. Az emeleti folyósokon zsinóros fekete magyar ruhákba öltözött vármegyei vezetők gyülekeztek. Eljöttek a falvak küldöttei, a székely szőttesbe öltözött földművesek is. A várakozás percei Lassan közeledett a tíz óra. Az ünnepségen résztvevő törvényhatósági tagok elfoglalták helyeiket. Huszonkét évi felszabadulás után, nem volt ilyen egymásra találkozás, ilyen egymás iránti szeretet, szent testvéri érzés. A székely szivek összeolvadtak, a székely lelkek egymásba forrtak. Egy sziv, egy lélek, egy gondolat bevitette az ünneplő vármegyét: Magyarok vagyunk! Székelyek vagyunk! A díszterem zsúfolásig megtelt. Ott láttuk az egyházi, katonai és polgári élet reprezentánsait. Társadalmi egyesületek, igazságszolgáltatás és közületek is képviseltették magukat. Bevonul az alispán Marton Zsigmond alispán, a megye vezetőinek élén bevonul a közgyűlési terembe és elfoglalta elnöki székét. Meleg szavakkal üdvözölte a törvényhatóság tagjait, majd indítványozta hogy néhai Toldalagi Mihály gróf, a vármegye elhunyt főispánjának emlékére egy perces felállással adózzanak. Néma részvét után vitéz Jávor Ernő vármegyei főjegyző felolvasta a belügyminiszter leiratát, amelyben a Kormányzó Ur Mikó Lászlót Marostorda vármegye főispánjává nevezte ki. Marton Zsigmond alispán javaslatára gróf Teleki Domokos vezetésével öttagú küldöttség alakul a főispán meghívására. Az üdvözlő beszéd Hatalmas taps és éljenzés közt vonul be Mikó László a terembe. Marton Zsigmond alispán üdvözölte elsőnek az ünnepeltet, rámutatott arra, hogy olyan széket foglal el, amelyben nagynevű elődei több évtizeden keresztül szolgálták a vármegye népének boldogulását. — Méltóságod személye nem volt ismeretlen előttünk — mondotta az alispán — a gazdaközönség érdekében kifejtett tevékenysége és munkája mindig a legnagyobb elismeréssel találkozott vármegyeszerte. Arra kérjük méltóságodat — fejezte be szavait az alispán — vezesse megyénket azon az útón, amelyen nagynevű elődei haladtak. Mi tisztviselők ígérjük, hogy ebben a nehéz és fáradságos munkában segítői és támogatói leszünk. Szűnni nem akaró taps kisérte az üdvözlőbeszédet. A vármegye közönsége nevében Farkas Jenő udvarfalvi esperes rámutatott arra, hogy a Mikó-családfa mindig termett nemzetünknek kiváló magyar gazdákat, néppel dolgozó közéleti férfiakat és áldott emlékezetű főispánokat. Méltóságod a kiváló ősök mindenikéből hozott valamit, a családi hagyományok nemes idézetével, elkötelező erejével. Beszéde további során visszaidézte a 22 év előtti szomorú időket és az azt követő éveket amikor a viharba tölgyek emelkedtek, hegyek szállottak alá s derékben tört ketté az ezeréves tölgy. Aki tehette menekült oda, ahol könnyebbnek mutatkozott a megélhetés. Méltóságod hű maradt őseihez, nem tudott megválni az erdélyi rögtől. Sorra járta a falvakat és öntudatot öntött a népek lelkébe. Mi bizalommal teszszük le kezébe vármegyénk sorsát — fejezte be beszédét Farkas Jenő esperes — mert tudjuk, hogy lesz elég szeretete és tapintata, de ha kell, lesz elég ereje és erélye is, hogy ősei szellemében vezesse vármegyénk hajóját, a haladás vizein, a haladás partjai felé. A főispán székfoglaló beszéde A magasszárnyalású köszöntő után Mikó László főispán emelkedett szólásra és elmondta ünnepi székfoglalóját. Beszéde első részében utalt a beiktatás tényére. A mai gyűlés — mondotta — nem díszgyűlés, mint az ilyenkor lenni szokott, hanem közgyűlés, mely szinte szimbóluma hivatalba lépésemnek vétek, ha a munkának szánt időkből sokat rabolunk el. Engem a magyar közélet útjára — folytatta — boldogult nagy Miniszterelnökünk, gróf Teleki Pál indított el. Az ő példája lebeg előttem, az ő elhangzott szavai visszhangzanak bennem, ő utánna vallom : Az én programom a munka és az egyszerűség programja. A világháború és a román uralom is ebben edzett meg bennünket. Sokszor és sok mindenről kellett lemodanunk, de amiről eddig lemondtunk, más volt, mint amiről most, vagy ezután kell lemondanunk. Gondolatban kiszíneztük az eljövendő magyar életet és minden energiánkat, tehetségünket, értékünket odaígértük, odaadtuk volna, csak egyszer már magyar levegőt szívhassunk. Amit ígértünk, adjuk is meg. A Haza most számadást kér ígéreteinkért : Teljesítettétek-e, amit tavaly ilyenkor ígértetek, meg van-e bennetek az áldozatos lélek ? A magyar jövő érdekében — Ne vegyék, kérem, résznéven, hogy ilyen kérdő szavak hangzanak el, de úgy érzem, hogy teljesen hiába állított a Kormány a megye élére, teljesen hiába próbálnék bármilyen munkát kifejteni a magyar fenmaradás és magyar jövő érdekében, ha nem bírom mindezekre igenlő válaszukat. Kérem Önöket, hirdessék, hogy a magyar Haza kéri az ígéretek beváltását. Tisztviselőtársainkat szeretném a székely magyar jövendő küzdő építőiként szívesen fogadni. Szeretném az elszármazottaknak a valóban hazatérés érzését az újonnan jötteknek pedig a testvérré-fogadás melegségét nyújtani. Szeretném erősíteni a székely öntudatot és elmélyített együttműködést létrehozni a székely vármegyék vezetői között. Teljes felelősségem tudatában megkísérlem a legjobbat nyújtani, hogy megadhassuk a vármegye minden egyes lakosának az életlehetőséget. Nem akarok semmit előre ígérni, de kérem bizalmukat és segítségüket. Higgjenek abban, hogy ez a nép, amelyet nem pusztíthatott el sem tatár, sem török, amely az utolsó 20 év után a maga házában és a maga földjén fogadta honvédeinket, az életre van hivatva. Kérem a vezetőket, papokat és tanítókat, hogy falvaikba visszatérve hitet és erősítést vigyenek magukkal. Kérek mindenkit, hogy a maga körében ne engedjen felburjánozni oktalan elégedetlenséget és józan szóval mutasson rá a jelenlegi kivételes állapotok okára. Amíg az erdélyi templomokban a magyar Himnusz zeng, a határainkat honvédek őrzik, amíg a gyermek magyar történelemből vizsgáz, az adót nem idegen pénzeszsákokba hordják, amíg segítőkezet látnak és kapnak, addig ne csüggedjenek. Ennek a segítő kéznek minekünk kell lennünk. Ha ez a kéz nem ott nyúlik ki és akkor, amikor szükség van rá, ha a rendeletet rosszul hajtják végre s a tisztviselő nem teljesíti maradéktalanul a reá bízott munkát, akkor van ok az elégedetlenségre és le kell vonnunk a következtetést.