Repülés, 1968 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

1967 a rekordok éve volt Nem akarjuk részletesen áttekin­teni az 1967-es év szenzációs eredmé­nyeit, csak néhány sorban emléke­zünk azokról a rekordokról, amelyek a modern vitorlázórepülés minden rejtett lehetőségét megcsillantották. Csodálatra késztető, hogy azok az értékek, amelyek néhány éve még a tervezőasztalon voltak, ma már a FAI rekordlistáján szerepelnek. A le­nyűgöző pedig az, hogy ezek az eredmények csak bevezetések, mert a világ jelenlegi gépparkja ennél még többre is képes. Kezdjük talán a legrövidebbel. A múlt év július 30-án El Mirage-ban (Kalifornia) Nannes Sanke, Libellé­­vel és S. Ivans, Sisuval 100-as há­romszögre indult. A jobb időt Linke futotta 130,1 km ó átlaggal. Ivans „csak” 134,3 km ó-t tudott elérni. A 300-as háromszög is a nagy „fu­tások” színtere volt. Pat Beatty saját építésű BJ-3-al viszonylag gyenge időben 127,4 km/ó-t ért el, de nem sokáig örülhetett neki, mert még hi­telesítés előtt, június 4-én a nyugat­német Alfred Roehm egy BS-l­el el­hagyta a földet és mire hazaért, tar­solyában volt a világrekord 138,0 km/ó átlaggal, ami kereken 18 km­ó­­val volt jobb Georg Moffat 1964-es világcsúcsánál. A szovjet sztyeppék termékei sem maradtak kihasználatlanul. Június 3-án Isabella Gorokova, Zinaida Kuznyecová­val, mint utassal, egy Blanik fedélzetén 870 km-t repült, ami egyszerre szabad és céltáv vi­lágrekord is. A férfi kategóriában két szovjet pilóta 916 km-t repült, de a részleteket még nem ismerjük. Valószínű, hogy ez is céltáv világ­rekord lesz. És végül, de nem utolsósorban augusztus 19-én a Twentynine Palms—Parker—Searchlight 500-as háromszögútvonalat Katinszky Ele­mér magyar származású vitorlázóre­pülő Libelléjével 4 óra 11 perc alatt tette meg, és ezzel 122,5 km/órás új világrekordot ért el. A rekordok értékét még növeli az, hogy 1967 nem volt világviszonylat­ban egy páratlan jó időjárású év. Ezeket a rekordokat a pilóták és a gépek érték el. 124 fő/s feladatokról Ilyenk­r a repülőtereken már lelas­sult az élet, s a klubtagság a zöld gyepről a hangárokba, a műhelyekbe, és a kellemes klubokba vonult vissza. Itt viszont megélénkül az élet, s a nyári kellemes emlékek mellett megkezdődik az új évadra készülődés. Vérbeli re­pülőélet ez is, hiszen ilyenkor újhódik a klub, új fiatal fiúk és lányok kezdik ízlelgetni a repülést, s amelyik megsze­reti, az hosszú időre eljegyzi magát ve­le. Mindez természetesen újabb gon­dokkal, és igényes munkával jár, mert a repülőtéri nyár csak az érem egyik oldala. A klubok aktivistái ilyenkor té­len kezdik gyümölcsöztetni az iskolák nyári repülőtér-látogatásait. Elmennek a középiskolákba, s megkezdik a kö­rültekintő szervezési munkát. Nem kis feladat ez, de amelyik klub gondolt a jövőjére, annak kevesebb dolga akad vele. Szerencsére a mi repülőklubjaink értik a dolgukat, s jóformán mind­egyiknek van egy, vagy két olyan kö­zépiskolája, ahonnan a nevelők segít­ségével kiválasztják a leendő repülő­ket. Most van az ideje az elméleti tan­folyamatoknak is, amelyen az új és a ré­gi növendékek tudásukat gyarapítják, és felkészülnek a gyakorlati repülésre. Addig is van azonban teendő elég! Az első és a legfontosabb, hogy az év ki­képzési feladatait jó eredménnyel be­fejezzük, ezzel alapot teremtsünk a nyári repülőtéri munkának. A repülőélet „új mechanizmusa” e térre két változást hoz az eddigiekhez képest. Az egyik az, hogy a szokásos szemle, amelyet egyszerre szoktak el­végezni a kluboknál, most három rész­re tagozódik. A másik, hogy a repülés télen sem áll le, — a motoros repülés­ről van szó —, és az ejtőernyős kikép­zés egy része is tovább folyik. A szemlékkel kapcsolatos változás első fázisa a klubok belső szemléje. Ez azt jelenti, hogy ki-ki a maga portáján rendbe szedi, és kellő felkészítéssel csa­tasorba állítja a klub erőit. Ennek a szemlének idejét a klub maga hatá­rozza meg. A második menet a repülő­tér üzemben tartásának szemléje, a har­madik pedig a repülőtér műszaki szemléje, a repülőeszközök karbantar­tásának, és javítási munkáinak szem­léje. Ennek idejét a szövetség repülési osztálya állapítja meg, klubok, illetve repülőterenként. A szemlék sikere és a repülés gyakorlati megkezdése megkí­vánja, hogy a klubok a határidőket pontosan betartsák. A munka jó minő­ségű elvégzése a nyári kiképzés alap­vető feltétele. A klubtagság munkájá­nak megszervezése, és az alkatrészek, illetve a javítási kapacitás biztosítása mindent eldöntheti jól, vagy rosszul! A repülési szünetek mindenkor azt is jelentették, hogy az így kieső gya­korlat a nyári újrakezdéskor feltétle­nül megmutatkozott. Magyarán: A nem folyamatos repülés elnyújtotta a kiképzést, s a kieső repülési időt siet­ve, és gazdaságtalan módon kellett pó­tolni. Az egyenletes fejlődés szempont­jából mindkettő hátrányos. Ezért a tél folyamán a motoros növendék-kikép­zés, a repülőgépvezetők gyakorlatban tartása, és a motoros műrepülő váloga­tott edzése nem szünetel. E rendelkezés kiképzési és gazdasági jó kihatása nem kétséges, és az egész mozgalomra gyakorolt pszichológiai hatása sem le­becsülendő. Az állandó, folyamatos fog­lalkozás rendszeresebbé teszi a klub­életet, nem lesz „téli kényszerszünet”, ami — tisztelet a sok kivételnek — a pató­páloskodást olykor egynémely klubban magával hozta. A gépek és a repülőeszközök kihasz­náltsága is fokozódik azáltal, hogy az igénybevétel zömmel nemcsak nyáron történik, hanem eg­ész éven át, és ami a fő, — egyenletesen. Ezek velejárói a tervszerű karbantartás könnyebbsége, a folyamatos üzem, és általában a téli leállás hátrányainak megszűnése. Ugyanez vonatkozik az ejtőernyős járvány téli foglalkoztatottságára, a gyakorlati ugrásokra, és az ejtőernyős válogatott munkájára. Egyenletesebb lesz a kiképzés, ami az ernyők jobb kihasználásával jár, s több ugrást le­het végezni. Továbbá e rendelkezéssel a válogatott keret egyik fő problémája oldódik meg. Mert igaz ugyan, hogy a válogatott keret tagjai eddig is ugrot­tak télen, de ez nem volt rendszeres. Télen csak akkor ugrottak, amikor a következő év nyarán nemzetközi ver­senyre, vagy világbajnokságra készül­tek. A versenysportok nem lehetnek ered­ményesek állandó és rendszeres edzés nélkül. A kihagyás tönkreteheti a fel­készülés egész munkáját, és nehezen be­hozható hátrányokkal jár. Ha ez érvé­nyes minden sportágra, akkor a repülő­sportokra különösképpen érvényes, mert itt a kondíció, a gyakorlat mellett a technika kezelése is az egyik fő té­nyező. Az újabb rendelkezések, amelyek a klubok nagyobb önállósága közepette lépnek életbe és hatnak majd,­­ feltét­lenül éreztetik jó hatásukat. De csak akkor, ha a klub és a sportvezetők, az edzők, és a repülőmunka különböző te­rületein dolgozó aktivisták — úgy mint eddig — egységesen, jól és okosan fel­készülve látnak munkához. Nem kétsé­ges, hogy a klubokban e munkára meg­van az erő, és a helyi társadalmi erőket is képesek magukkal ragadni felada­taik megvalósítására. Erre számos pél­da van az országban. Repülőklubjaink kapcsolata a társadalmi szervekkel, el­sősorban a KISZ-szel országszerte jó. Iskolák és intézmények vezetői állnak a repülőklubok mellett, mint segítő, és segített társak. Pedagógusok támasz­kodnak klubjaink munkájára, és egy­ben segítőtársak a klubon belül folyó nevelésben. Alig van olyan repülőklu­bunk, ahol legalább egy szakképzett pedagógus ne repülne, és ne segítene a növendékek nevelésében. Végső soron: A legszélesebb társa­dalmi összefogást kell létrehozni az eddigi jó munka mellett, hogy az új rendelkezésekkel, a kiképzési munka hatékonysága növekedjék, és a repülő­sportolók eredményeikkel ott álljanak más sportágak jeles művelői mellett. 3

Next