Román Tájékoztató, 1949 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1949-07-01 / 1. szám
A közös sír, amelybe a burzsoá-feudális rendszer a román kultúra igazi értékeit temette, a román irodalom legnagyobb költőjét, Mihail Eminescut is elnyerte. Élete embertelen nyomorban telt el, élő bizonyságául a burzsoázia egyik legaljasabb felfogásának, mely szerint «a nyomor a művészet serkentője». A polgári közélet apró hatalmasságai felfigyeltek ugyan Eminescu nagy tehetségére, de mást, mint olcsó és haszontalan dicséreteket, nem nyújtottak neki. A nagy költő éhesen és betegen járta az országot, hogy arcáról lerívó nyomorával szórakoztassa a «kultúrára» éhes burzsoáziát. Eminescunak «bohém»nek kellett lennie és a népnyúzóktól falat kenyérért kellett koldulnia. Mialatt a burzsoázia «magas kultúrkörei» azon vitáztak, hogy a nagy költő egy-egy művének milyen értelmezést adjanak, ajtóikat bezárták előtte . Eminescu költői munkásságában két, ellentmondó jelenséggel találkozunk. Egy haladó és egy reakciós jelenséggel, egy lázadó és egy levert értelmiségivel, aki belenyugszik a sötét gondolatba: «örök halál álma az egész világ élete». Eminescu költészetének ezt az ellentmondó jellegét mindmáig egyoldalúan tanulmányozták. Ennek tudható be, hogy verseit mind a konzervatív, mind a fasiszta mozgalmak jelszóként használták fel. Eminescu szerencsétlen élete ekként halálával nem fejeződött be. Halála után egyéniségét a burzsoá-feudális világ irodalmi körei a valótlan, hazug állítások sorával szennyezték be. Eminescu költészetének ellentmondásai kialakulására kétségkívül nagy befolyással volt a «Junimea» irodalmi kör reakciós légköre. Ennek tulajdonítható, hogy bár költészetében bőven találunk forradalmi elemeket, melyek az elnyomott dolgozók érzés- és gondolatvilágát fejezik ki, mégis — nagy általánosságban — a «Junimea» befolyása a kizsákmányoló osztály gondolatkörének bélyegét nyomta rá a költő műveire. Ezért tükrözi Eminescu szűklátókörűségét, a jelen sem flaman^ Hájébaztató Mihail Eminescu — Halálának hatvanadik évfordulójára — mibevevését «Epigon» című verse és a «Levelek». Eminescu kisnemesi család sarjaként a kispolgári értelmiségi életszemléletet tette magáévá s ennek megfelelően hullt a munkásosztály ellenségeinek karjaiba, hogy sok vonatkozásban a haladás ellen foglaljon állást. Ezért válik a múlt idealizálójává és mindennek, ami új gyűlölőjévé. Eminescu élesen bírálta a liberális kormányok kizsákmányoló politikáját, de nem tudott a problémák mélyére hatolni, mert ezeket a bírálatokat a konzervatív párt keretein belül gyakorolta. Jogosan állapítja meg Dobrogeanu-Gherea Eminiescuról, hogy «írásai egy művelt proletár utolsó, elkeseredett lázadásai». Eminescu szellemének haladó oldalát leginkább az «Imparat si proletar» (Császár és proletár) című versében fedezhetjük fel. E vers megírása idejében még nem volt a «Junimea» irodalmi kör hatása alatt. A költő írói munkásságában ez a vers kivételes helyet foglal el, világos fényt árasztó rést alkot, amit a költő a jelen és a jövő élet felé nyitott. E vers jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy mély szeretetet mutat az elnyomott osztály felé és ádáz gyűlöletet az elnyomókkal szemben, de lelkesen ünnepli meg benne a párizsi kommünt is, ami arra vall, hogy Eminescu ismerte és valamelyest tisztában volt a feltörő munkásság harcának céljával, összehasonlítva ezt a versét többi verseivel, rájövünk, hogy a «Junimea» konzervatív köre mennyire megfertőzte öntudatát, mely kezdetben arra hajlott, hogy munkásságát és tehetségét az elnyomott osztályok szolgálatába állítsa. A «Császár és proletár» című versnek többféle változatát ismerjük. A vers eredeti címe «Proletarul» (A proletár) volt és ebből a változatból hiányzott a pesszimista befejező rész. A Junimea hatására Eminescu többször megváltoztatta versét, míg az a «Convorbiri Literare»-ban megjelent. A «Császár és proletár» című vers első változatában még nem érződik olyan mélyen a polgári individualizmus hatása. Ez azt bizonyítja, hogy a túlzottan romantikus individualizmus nem szerves része Eminescu költészetének, hanem inkább annak az áldatlan befolyásnak eredménye, amit a «Junimea» gyakorolt rá. A «Proletár» című versében még az a forradalmi romanticizmus szólalt meg, melyen Byron, majd Shelley fejezték ki elégedetlenségüket a kizsákmányolók világával szemben. * Eminescut agyondícsérték korának «magas kultúrkörei», de arra nem tartották méltónak, hogy az Akadémia tagjává válasszák. Csak Népköztársaságunk Akadémiája avatta őt — halála után — tagjává, mint a román irodalom legnagyobb költőjét, aki tévedései és tévelygései ellenére — inkább áldozata, mint igenlője volt annak a polgárifeudális világnak, mely fényes tehetségéért nyomorral «jutalmazta» és nagy része volt abban, hogy a román irodalomnak ez a kimagasló tehetsége nem abban az irányban bontakozhatott ki, amerre eredeti tehetsége és szelleme vonzotta: a haladás és a munkásosztállyal való szolidaritás irányában. MIHAIL EMINESCU: CSÁSZÁR ÉS PROLETÁR Részlet a költő nagy verséből, meynek néhány szakaszát a korabeli JUNIMEA reakciós irodalmi kör nyomására átírta. Mi az eredeti szövegből öt igen jellegzetes szakaszt közünk. Miért felejtitek, hogy ti vagytok az erő, A föld bőségesebb lesz talpatok alatt, Ne építsetek falat, hol ők a heverő Vagyont dagasszák föl, hát pattanjatok elő S tudjátok meg, hogy élni kell s élni szabad. "A törvény őrzi őket s a vágy szélesre tárt Kapuján át mindent magukhoz terelnének Es vad, orgiázó éjszakákon a csalárd Elveknek többé már nem szabnak semmi határt S jóllaknak zsenge lányaitokkal a vének. S ha kérditek, hogy néktek akkor mi marad . . .: A munka, — fényeiben ők lubickolnak már, Kenyéren könny, mit soha nem apasztanak, Bemocskolt szüzek, rab őszök, telek és nyarak, Nekik az ég, ■— nektek a csupasz föld, a sár. Törvényre nincs szükségük, — az erkölcsöket Könnyű betartani, ha van kövér falat Sem, az urak törvénye láncokba vezet, Ha útatok néha mosolygóbb tájra vet, Hogy éltek még, — soha meg nem bocsátanak! Ej, ziízzátok szét a szipolyozó rendet, Mely itt mindent gazdagra és szegényre szel , mert jutalompénzt a másvilág sem penget Földi kincsekért, — úgy hát teremtsen rendet Világotok. Éljetek jól s testvériesen! Fordította: BÁRDOS B. ARTÚR