Romániai Magyar Szó, 1948. november (2. évfolyam, 353-377. szám)

1948-11-11 / 361. szám

Romániai Magyar Szó No­vember közepén nyitja meg kap a nagyváradi_ AranyMagyar Szính A színésznevelés feladatai és az új közönség (Nagyvárad.) — A karzaton kalapács csattan, egy páholy mélyén zümmög a fűrész, a színpadon pedig két gyalu sikítva ontja a forgácsot. •— Most emeljük meg, — mondja az egyik munkás. Micisapkájukat mindketten jól szemrehozzák, megköpik a markukat, aztán egyszerre, na­gy lendülettel megemelik és át­fordítják a bakon fekvő hatalmas deszkát. Javítják a nagyváradi Állami Magyar Színházat. Az idő elő­rehaladottsága miatt, e javítások most már csak a legszüksé­gesebbekre korlátozódnak. De nem is ezen van a hangsúly. A lényeg az, hogy a régi tömlőbe új bor kerül, a félévszázad óta álló falak között új tartal­mat nyer a művészet.­ A színésznevelés a nagyváradi Akarni Magyar Színház be­lső életének egyik legfontosabb munkása lesz Itt van mindjárt az első je­lentős újítás. Az újonnan mű­­torra tűzött darabok problema­­káját úgy politikai, mint mű­­észi szempontból, még a sze­­epek kiosztása előtt feldolgoz­zák a színészekkel. A színész­eh­át a darab teljes ismereté­vel, az író mondanivalóinak maradéktalan megértésével vág neki feladata betöltésének. Természetesen a politikai nevelés sem maradhat el. Elen­gedhetetlen feltétel, hogy a szí­nész marxista-leninista tudás­sal rendelkezzék, hogy a tudo­mányos szocializmusnak leg­alább alapismereteit elsajátítsa. Enélkül nem vállalkozhat az új típusú ember ábrázolására, nem alkalmazhatja sikerrel a szocia­lista művészet eszközeit. Olvasókört is alakítanak, ahol mindennap, a próbák előtt a napi politikáról és időszerű kul­turális kérdésekről szerez tájé­kozódást a színész, különben a menthetetlenül lemarad" közön­sége mögött. Ezen a ponton kapcsolódnak össze az új színházcsinálás elvi kérdései az új közönség szem­pontjaival. Porkoláb István, a nagyvára­di Állami Magyar Színház igaz­gatója, aki a színház új felada­tairól tájékoztat bennünket, — Így foglalja össze mondanivaló­ját: — Mik is ezek az elvi kér­dések ? Az, hogy ma nem le­het színházat csinálni a bevált régi receptek, a lecsépelt sab­lon szerint. Ma a színház egyik legfőbb nevelő intézménye népi demokáciánknak, de ezt a fel­adatát csak úgy töltheti be, ha gyönyörködtetve nevel és­­a­Minden színész fel kell vesse magában ezt­ a kérdést: — Kinek is csinálunk ma színházat ? Elsősorban a munkásságnak és a dolgozó rétegeknek. Ezzel feltétlenül számot kell vetnie a színésznek. Új közönség áram­lik mindenütt a színházak felé. Ez az új közönség is szórakozni akar, de nem akármilyen mó­don. Az írótól azt várja, hogy feleletet adjon az új társada­lom alakulása során felmerülő kérdéseire, de ugyanakkor a színésztől is elvárja, hogy ne torzítva, hanem a valóságnak, a szocialista valóságnak meg­felelően ábrázolja, új emberré válása szakaszaiban, élete hősi vetületeiben is. Az új közönség merőben más követelményekkel lép be a szín­házba és kérlehetetlen bírálattal kíséri majd a színészek játékát. A dolgozó rétegek szórakozni akarnak, de ugyanakkor neve­lődni és tanulni is. — Az állami magyar szín­háznak a Román Népköztársa­ságban azonban különleges fel­adatai is vannak. Formájában nemzeti, tartalmában demokra­tikus művészetet kell nyújtsunk és az a körülmény, hogy a népi demokratikus Romániában ma­gyar nyelven játszunk színhá­zat és hozzá állami színházban, s elkötelez bennünket, hogy a nemzetiségi jogegyenlőség ha­zánkban lévő megoldását a szín­padról is tudatosítsuk. GERGELY SÁNDOR DARABJÁVAL NYIT A VÁRADI SZÍNHÁZ A kolozsvári értekezlet határozatai A váradi Állami Magyar Színház rendkívül érdekes és sokoldalú műsortervezetet állí­tott össze. Ezekből is kiemelke­dik Ehrenburg: Oroszlán a té­ren, Caragia­: Elveszett levél, Mikszáth: Különös házasság, Fazekas­ Móricz: Ludas Matyi, Moliere: Nők iskolája című da­rabok, valamint Gergely Sán­dor: Vitézek és hősök című nagysikerű színműve, amellyel körülbelül november közepén nyit a váradi magyar színház.­ntt, ha cselekvő részt vállal az új ember kialakításában. Huzat tépi fel az ajtót s­zintről, mint szélvihar tör be a november hetedikére készülő szavalókórus dübörgő hangja: „ . . . Rozsdás vasakhoz dobbantjuk szivünket, Szántóföldekhez érintjük homlokunkat. Mindenki előtt, jelekkel és csodákkal Mindenki előtt: Munkára indulunk, Szomjat oltani, éhséget csillapítani, Itt az ideje harcba vonulni . . .“ (Majakovszkij: Százötvenmillió) Úgy érezzük, a nép színházában, otthon lesz a nép. SIMON MAGDA Így élünk a kolhozban PASA ANGELINA önéletrajja ® Mattié Ernő fordítása Pasa Angelina megtanulja a raktorvezetést és első női traktorbrigádjával sorozatos sikere­ket ér el a termelés növelésében. Kitüntetne. Moszkvában jár, beszél Sztálinnal. A háború alatt brigádjával együtt egy kazahsztáni kolhoz­ban dolgozik, m­dig hazatér és teljes erővel részt vesz a németek szétrombolta kolhoz újjá­­építésében. A háború utáni szárazság éveiben elért kitűnő termelési eredményeiért a Szoci­alista Munka Hőse címmel tüntetik ki. 1947—48- ban a déli traktorjavító munkálatokat Pasa és brigádja megfeszített munkával végzi és vállalja hogy az ötéves tervet három év alatt hajtja vsngre. Közben Pasa Angelina gyerekei felnőve-­kedtek és édesanyja megöregedett. (49-ik folytatás) Mikor anyám az én koromban volt, nem érezte, hogy az ő élete valaki számára szükséges s most vilá­gosan látta, hogy bizony sokak számára szükséges. Ez örömmel töltötte el a lelkét és meghatottan szokta mondani: — Kedveseim, a tea régen kihűlt és ti még mindig vitatkoztok. Ide a csészéteket, hadd töltsék forrót bele! — Forrón jobb lesz, — felelt Szimidánov — de hát nem érdemes bajlódnia velünk. Késő van Fjodorovna, magának pihenni kellene. Adja ide, majd én magam töltök. —Azt már nem, nekem kellemes magukkal lenni s nem vagyok fáradt — mondta anyám, miközben a sza­movár körül foglalatoskodott. így volt ez azon az estén is, amikor Resetoval, Cimi­­danoval és Kosszjéval összeállítottuk a tavaszi mezei­­munkálatok tervét. Hosszan elüldögéltünk, elbeszélget­tünk hevesen elvitatkoztunk. Éjféltájt, amikor mindnyájan elmentek s anyám utolsó vendégünk, Dmitrij Lázarevics után bezárta az ajtót, lábujhegyen visszament szobájába és sokáig sut­togott valamit. Lehet, hogy áldását adta új kezdemé­nyezésünkre. Másnap reggel elmentem a gép- és trak­torállomás műhelyébe. Dmitriev a géppel bajlódott, egészen belemerült munkájába. Ott állott felgyúrt ing­ujjával és arra a kérdésemre, hogy mennek a dolgok iz­gatottan válaszolta: — Nincs értelme, hogy hazudjam, azt hiszem, hogy a megállapított időre nem lesznek kész az összes gépeit. Szavin egész biztos, hogy nem lesz kész idejére. Iván Pestiev szintén nem birkózik meg feladatával. Rendbe hozták a motort, de az átkozotta, úgy hörög, hogy rósz hallgatni. Tudja Praszkovna Nikiticsna, ki kell majd tolnunk a határidőt. — Mit mondott? Ismételje meg azonnal! Lehajtotta fejét s legyintve kezével, fáradtan mon­dotta: — Pontosan kiszámítottam. Mindenért vállalom a felelőséget... — Rosszul számította ki — mondtam élesen. Anton keserűen elmosolyodott: — Számítsa ki saját maga. — Kiszámítom, Dmitriev elvtárs! És Kravinról mit mondott? — Senkit sem enged közel traktorjához, — mon­dotta ingerülten Dmitriev. S pihenni, pihent már? — Negyed napja el nem mozdul traktorja mellől. Ilja Szavin olajfoltos, fekete kiskabátjában ott állt gépje mellett s éppen valamilyen alkatrészt akart oda­erősíteni gépjéhez. Odamentem közelébe, kivettem kezéből az alkatrészt s mondtam: — Milyen haragos vagy ma, rá se nézel az emberre... (Folytatjuk) 1948. november 11 A­z ara­di k­ulturversenyek­ és tanulságaik A­radon többfajta kulturverseny előzte meg a nagy Októberi Szocialista Forradalom évforduló­ját. Általánosságban megállapítható, hogy az elmúlt év nagy társadalmi változásai nem múltak el nyomta­lanul az aradi kulturmunka fö­lött sem. A fejlődés elvitathatatlan minden téren, de korántsem egy­öntetű. Míg például a faliújság­ ci­­állitát, általános és következetes nagy változást bizonyít, addig a kultúrcsoportok közötti verseny még sok kérdést hozott felszínre. A tánc­ és énekegyüttesek sze­replése a dolgozó tömegek kultúra iránti fokozódó érdeklődését bizo­nyították, egyik-másik­­ nehézipari üzem, így a CFR, az IT­A együt­tesei elismerésre méltó teljesít­ménnyel szerepeltek és különöskép­pen éppen azok a kultúrcsoportok váltottak ki sok, jogos bírálatot, amelyek nagyobb lehetőségekkel, nagyobb kulturális felkészültséggel rendelkeznek. Ha a tánc- és énekcsoportok sa­ját erejükre támaszkodva is bir­­kóznak meg a nehézségekkel, még mindig nem tapasztalhatók, oly saj­nálatos, illetve groteszk hiányossá­gok, mint ha a polgári kabaré kul­tusz eszközeihez folyamodnak Jól láthattuk ezt az aradi nehézipari üzemek kulturcsoportjainál, ame­lyek kizárólag saját erejükre tá­maszkodva, ha hitfárcat is követtek el, ezek a hibák i­­rántsem kölcsö­nöztek teljesítményeknek oly mes­terkélt, nem munkásszínpadra való jelleget, mint azt más csoportoknál tapasztaltuk. A­z énekkarok általában fejlet­tebbnek bizonyultak a tánc­­csoportoknál, de­­ csak a román kórusok. Aradon ma sincs olyan magyar énekkar, amely színvonalá­ban túlemelkedne a polgári világ sivár műkedvelő kórusain. A hiányt feltétlenül pótolni kell. Kodály és Bartók megújította a magyar népi zenét, feltámasztotta haldoklásából és a népi zenekultúra egyik hatal­mas bástyája az énekkar, amely nélkül nincs zenei fejlődés és után­pótlás sem. A fenti tanulságok értékesítése a munkásegyüttesek fejlődé­sét kétségkívül jelentősen előbbre viszi azon az útón, amely újszelle­­­mű művészethez vezet. A faliújságkiál­tás az üzemi és szervezeti faliújságok örvendetes fejlődését bizonyította, de ha tü­körképét adta az üzemi dolgozók emelkedő öntudatának és tájékozó­­dottságának is A faliújság, amely nem is olyan régen még mestersége­sen összeállított, elméleti anyaggal teletűzdelt velejárója volt az üzemi életnek, ma együtt él és lélegzik a gyárral. N­ézzük csak meg a Vörös Lo­bogó-gyár terjedelmes faliúj­ságját. Mindenről szó esik itt, ami a dolgozókat érdekli. A társadalmi fejlődést kezdetleges rajzsorozat áb­rázolja, de vegyük tekintetbe, hogy egyszerű tanoncfia, Miriuta Vasile dolgozott éjt nappá téve ezeken a rajzokon. A bürokráciáról is szó esik, nemcsak itt, de a CFR főműhely faliújság­jában is. Az ITA-gyár orvosi ren­delőjének faliújságja a társadalmi betegségek elleni küzdelemről kö­zöl cikkeket, a fonodai faliújság a termelési verseny kérdéseivel van tele. A Téba-gyár szép külsejű faliúj­ságján meglepően színvonalas közlemények sorakoznak. Igen öt­letes a volt Stiaszny kaptafagyár faliújságja, amelynek rámája fara­gásokban a termelés egész folyama­tát ábrázolja. A FITA kötszövőgyár külön november 7-re készített fali­újságjának tábláján Lenin beszél a tömeghez, a faliújságnak táblákból álló oldalai vannak. Igen szép, de túlságosan körülményes ahhoz, hogy rendes, üzemi faliújságnak beváljon. Az ügyészségi fogház is részt vett a faliújságkiállításon és különösen érdekes Hanciu­b­an, fog­házlakó közleménye, aki a társadal­mi változásoknak a fogházéletre gyakorolt hatásáról számol be. A faliújság tehát ma már többé-ke­­vésbbé hűséges kísérője és segítője az üzemek és intézmények belső életének — ez az aradi faliújság­­kiállítás legfőbb tanulsága. Felada­tuk teljesítésében az üzemi faliúj­ságok haladnak az élen, míg a tö­­megszervezetek és állami intézmé­nyek faliújságjairól még sok eset­­ben hiányzik az építő bírálat hangja KORDA ISTVÁN Az olllermosdott TELEFONTÁRSASÁG vesz: 10.000 darab, legalább 6 hónapja levágott 8 méter hosszú-­ ságú tölgy vagy akácpillért. Ajánlatokat a következő címre kérünk: S.A.R. de Telefoane Nation­alizata, Calea Victoriei 37. Subdirectia Cumparaturi, et. IV.

Next