Előre, 1957. december (11. évfolyam, 3143-3169. szám)

1957-12-17 / 3156. szám

a Az Ady-év ünnepségeiről Még zöldek és illatosak az adyfalvi szülőházon elhelyezett koszorúk; még fülünkben zsonganak az ünnepségeken elhangzott versek és emlékbeszédek; még frissek a lapok, folyóiratok Ady-számai; s még friss a szívekben a megilletődés és az öröm. A lánglelkű magyar költő emlékét soha, soha nem ünnepelték még ennyire. A budapesti Népszabadság tíz nappal ezelőtt közölte Gellárt Oszkár magyar író cikkét az Adyünnepségekről. Idézzünk belőle néhány sort, ami nekünk szól: „Hadd köszöntsem a kortársak nevében, akik még emlékezünk Ady Endrére, s mindenekelőtt a magyar közvélemény nevében meghatottan és megrendülten a baráti Romániát, ahol valóságos ünnepségsorozattá, a megbecsülés és a szeretet ünnepévé vált a költő születésének 80. évfordulója. Csaknem valamennyi romániai magyar író, s a román írók jórésze megszólalt ez alkalommal. A költőről írtak, aki a XX. század elejétől publicisztikájában, s később verseiben váteszként előrelátta azt, aminek történelmi vaskövetkezetességgel meg kellett valósulnia: a kapitalista világrend felbomlását, s helyébe a szocialista világrend megszületését .. Meggondolkoztató szavak. Melegítenek és büszkévé tesznek, mint a baráti kézfogás. Hány évtized történelmének kellett leperegnie, hogy a magyarországi sajtóban így írjanak — és igy írhassanak mirólunk. Micsoda földindulást kellett a felkelő Vörös Napnak előidéznie, hogy az életében hontalan költő ma két országban is szerető és hálás hazára leljen. S ma a Román Munkáspárt és a román nép kormánya állampolitikává tette a forradalom magyar dalnokának megünneplését. Törvényrendeletben intézkedett az Ady-év ünnepségeinek megszervezéséről és Adyfalva nevet adta a költő szülőfalujának. Milyen jó válasz ez azoknak, akik századokon át a nacionalizmus és a sovinizmus sorompóját állították a két testvérnép közeledése elé. Milyen szép megnyilvánulása a párt lenini nemzetiségi politikájának, amely egyszers mindenkorra eltörölte a válaszfalakat. Vegyük csak elő mégegyszer az elmúlt hetek lapszámait, napilapokat, vagy folyóiratokat. Nem találunk köztük olyat, amely ne szentelne díszhelyet Ady emlékének. A román irodalom legjelesebb alakjai fogtak tollat, hogy kifejezzék elismeri atthet és visszanyúlva a történelembe, kezet szoritsanak a mi Adynkkal. És nemcsak cikkeikben! Ott voltak mivelünk Adyfalván, Váradon, Zilahon, Kolozsvárt, Aradon, Bukarestben s szerte az országban mindenütt, ahol Adyra emlékezni összegyűltek az emberek. S a romániai magyarság? Lám, milyen jó, hogy ilyen sok magyarnyelvű lapunk és folyóiratunk van, ahová le lehetett írni elismerésünket és szeretetünket — no meg a kortársak visszaemlékezéseit. Szépek, gazdagok ezek az Ady-számok. Méltóak őhozzá. Említsük meg külön is a marosvásárhelyi „Igaz Szó“ 11. számát. Megalakulása óta először jelent meg ilyen vaskos száma — 300 oldal. És első betűjétől az utolsóig: ADY. Több mint tíz kortárs megemlékezése, köztük olyan közeli ismerősei mint Bölöni György, Franyó Zoltán, Gellért Oszkár, Juhász Gyula, ötvös Béla, Todor Manojlovits; egész sor ismeretlen, vagy eddig csak kevésbé ismert Adycikk, novella, vagy levél teszi még eredetibbé, még gazdagabbá az „Igaz Szó“ Ady-emlékszámát. Hányszor szavaltuk, hányszor emlegettük rajongva Adyt mi, fiatalok. Nekünk már szabad volt, mi már a szabadság éveiben vettük kézbe a verseit. És minél közelebb kerültünk hozzá, annál inkább láttuk, hogy mennyire nem tudjuk, ki volt. A tudás éhségével fogadunk ma is minden új tanulmányt, minden emléket, ami őróla szól. Ilyen érzéssel forgatom most is az „Igaz Szó“ lapjait: Ady — az irodalmár, — az újságíró, — a kritikus ... És ismerkedem Adyval — az emberrel... És az emberekkel, akik ma a szeretet és az elismerés szavaiból fontak Ady arcképe köré koszorút. Hazai magyar sajtónknak szép és nemes feladat jutott osztályrészül ezen az emlékezetes évfordulón. Dicséret azért, ahogy az „Igaz Szó“ végrehajtotta ezt a feladatot. Ady kutatóinak, ismerőinek és rajongóinak legjobbjait szólaltatta meg, hogy 300 oldalas vaskos kötetet nyújthasson át róla olvasóinak. A román-magyar közeledés harcosa meglelte végre az igazát. Kezet fogtunk az emléke fölött. De ezt már hadd mondja el Mihai Beniuc, az állami díjas román költő: „A testjedben s később is utánad Vérrel vegyült vize a mély Dunának . Harmadszor jöttek már, hogy a szabadság Vörös magyar csillagot belefojtsák. S kezet emelni rá hiába mertek, Csillag nem hull, bizton tapad a mennyre A vörös csillag. Nem hal meg a versed, Magyar poéta, híres Ady Endre.“ CSIKY GÁBOR ÚJ KÖNYVEK A Kultúra Hónapját egyre fejlődő könyvkiadásunk is gazdag terméssel ünnepli. Az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó számos román nyelvű kiadvánnyal jelentkezik a könyvpiacon. Ez alkalommal indítja meg a román klasszikusok teljes kiadásának sorozatát Grigore Alexandrescu műveinek első kötetével. Ezt követi rövidesen Miron Costin és Caragiale összes művei kiadásának első kötete. A Kultúra Hónapja kiemelkedő könyvkiadói eseménye A román költészet antológiájának megjelenése három kötetben. A román irodalom élő klasszikusa, Mihail Sadoveanu műveinek XI. kötete hagyja el a sajtót az ünnepi hónap alkalmából. A kortárs írók prózai művei közül megemlítjük Ion Marin Sadoveanu „Ion Sintu“ című regényét, A. Sever „Cézár Dragoman“, Serban Nedelcu „Hullámokat kavar fel a vihar“, Ion Pál „Életed napjai“ című írását és Panait Istrati legszebb könyvének, a sokáig nélkülözött „Kyra Kyraliná“nak új kiadását. Az ünnepi alkalomra a kiadó megjelenteti Mihai Beniuc „Manóie mester“ című verskötetét; ugyancsak egyegy verskötettel szerepel Radu Boureanu és Dan Desliu. A két világháború közötti időszak költőit Ion Minulescu képviseli. A világirodalom remekeiből Ovidius „Metamorfozis“-át, Thomas Mann monumentális művét „A Buddenbrock ház“-at, Feuchtwanger „Goya“ című regényét, valamint Lucian Blaga műfordításait kapja kézhez az olvasó. A magyar írók művei közül a napokban jelent meg Móricz Zsigmond válogatott írásainak első kötete és napvilágot lát egy kötetnyi Arany János versfordítás is, H. Gramescu tolmácsolásában. Számos könyv szerepel az ünnepi kiadványok sorában a nemzetiségek nyelvén is. Ezek közül mindenekelőtt Ady Endre válogatott novelláinak két kötetét és cikkeinek gyűjteményes kiadását említjük meg. Értékes publicisztikai írásokat kap az olvasó Nagy István „A harc hevében“, Bányai László „Együtt élünk, együtt építünk“ és Balogh Edgár „Egyenes beszéd“ című köteteiben. A „Dunának, Oltnak egy a hangja“ című antológia a magyar és román nép közös harci hagyományait idézi. Az új kiadványok közt ott találjuk Méliusz József verskötetét: „Együtt a világgal“, Szentimrei Jenő „Harc az állandó székely színházért“ és Látó Anna „Anglia fényben és ködben“ című irodalmi riportkönyvét. A Kincses Könyvtár-sorozatban megjelenik Eusebiu Camilar „Havasok népe“ című elbeszéléskötete. A német nyelvű kiadványok közül nagy érdeklődésre tarthat számot A. A. Lillin kétkötetes antifasiszta regénye : „Most, amikor a búzát megőröltük“, amely a bánsági németség életének közel egy évtizedét, az 1933-tól 1941-ig terjedő korszakot öleli fel. Új kiadásban jelenik meg „A nagyszebeni szabók lázadása“ című gyűjtemény, a XIX. századbeli szász írók írásaival. Napvilágot lát egy Eminesci-kötet, valamint Mihail Sadoveanunak mintegy 800 oldal terjedelmű válogatott novella- és elbeszélésgyűjteménye. December 16-án töltötte be 75-ik élet- évét a jelenkor egyik legkimagaslóbb zenealkotója, a legnagyobb élő magyar zeneszerző, Kodály Zoltán. 1882 ben született Kecskeméten, szülei zeneértő és zeneművelő emberek voltak. Házimuzsikálásaik révén kaphatott ízelítőt zsenge korában a klasszikus mesterek zenéjéből. A népdal szeretetét is gyermekéveiből hozta magával. Vasúti tisztviselő édesapját Kecskemétről Galántára helyezték. Az itt töltött idő lett a későbbi művész mindig visszaállított aranykora. Galánta volt az „elveszett paradicsom“, gyermekéveinek színhelye. „Galántai Népiskola, mezítlábas pajtásaim... A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át — írta egyik könyve utószavában nemrég. — Hajigáló, verekedő, fészekkiszedő, semmitől meg nem ijedő, talpig derék fiuk, dalos, táncos, illedelmes, jódolgu lányok: hová lettetek?“ Ebből a néhány sorból is érezhető, hogy kedves lehetett számára a gyermekévek minden mozzanata. Az otthon, a szülőföld szeretete volt talán az első döntő érzés, melyből később mélységes hazaszeretete fakadt. Kodály géniusza és népe, nemzete iránti forró szeretete volt a termő mag, amelyből életművének sokágu-lomba hatalmas fája nőtt. Az osztrák függőségben élő, félhábéri Magyarországon, a zenei pályát korántsem ok nélkül látták kevés reménynyel kecsegtető jövőnek szülei. Zenei intézmények csak a fővárosban voltak. Azokban is jobbára német, „importált“ szakemberek működtek. Szülei kedvéért Kodály Zoltán a biztonságosabbnak ígérkező tanári pályára is gondolt. Magyar-német szakra készült az egyetemen és zeneszerzést végzett a Zeneművészeti Főiskolán. Mikor mindkét diploma a kezében volt, döntött — s igazi hajlama szerint — a zenei pályát választotta. Később tanárnak nevezték ki a Zeneakadémián. Pályaválasztásában magas erkölcsi parancsnak engedelmeskedett: segíteni a kátyúba jutott magyar zenei művelődésen. Egy-kettőre tisztán látta a hazai zeneművelődés tátongó réseit. 20 éves fejjel lángelmére valló éleslátással ítélt: „.. .aki csak vidéki középiskolában járt, — olvassuk egyik visszaemlékezésében — azzal még sikerült elhitetni, hogy kultúránk rendben van. Egy-két év az egyetemen, a fővárosban, 20 éves korában felnyílt a nem vaknak született ember szeme. Látta, hogy itt semmi sem az, aminek mondja magát. Potemkin kultúra. Délibábok kergetik egymást. A vékony idegen réteg idegen műveltséggel táplálkozik és azon gyarapszik, a magyar tömegek művelésével senki sem foglalkozik. S a nagy egyéniségek minden erőfeszítése ü szögében maradt...“ Az ifjú Kodálynak bőségesen volt oka erre a keserűségre. A zeneélet Wagner jegyében zajlott, amikor tanulmányait 1904-ben befejezte. „Vagy nyugati műveltség és Bayreut (a Wagner-ünnepi játékok városa) vagy magyar műveietlenség és Dankó Pista“ —jegyezte meg egy ízben. — Az ismert tehetséges nótaszerző Dankó Pista és mások hallgató nótáit kuzatták az „orrmurikon“ vidéken és a pesti kávéházakban. Erre célzott az ifjú Kodály. Budapestet pedig, szerinte ......csak meg kellett kaparni, a felszín alól előbukkant a régi német város“. A magyar zenei hagyomány szelleme, lelke hiányzott a zeneéletből. Ahhoz, hogy a fiatalok, az elölről kezdők, Liszt és Erkel örökébe léphessenek, a magyarabb, művészibb, igazabb, demokratikusabb zenei jövő érdekében vissza kellett térni a zenei ősmúlthoz, a néphez. „Ősüket kellett keresni a magyar zenéhez, mivelhogy ilyesmi nyomtatott művekben nem volt. Ha az eredeti magyar zene még élt, csakis falun lehetett feltalálni.“ Kodály Zoltán, a magyar népköltészet 19 századi kutatóinak nyomában elindult, hogy megtalálja a dallamokat, amelyeket előtte csak néhány szövegkutató méltatott figyelemre, és amelyeknek létezését Erkel és Liszt csak sejtette. Reá és nagy kortársára, Bartók Bélára várt a feladat: a magyar népdal feltárása, a magyar zenetudomány megteremtése. Kodály Zoltán tisztán látta a maga feladatát: a magyar népzenéből fakadó zenealkotásokat akart létrehozni, s egy sajátos magyar zenei művelődés érdekében akarta latbavenni minden képességét. Számára a nemzeti műveltség a zenében azt az utat jelentette, mely a többi nemzetek, az egyetemes emberi kidtúra felé vezet. Előbb anyanyelvét sajátítja el minden ember, s aztán tanulja meg a többi műveit nemzetek nyelvét, mikor a magáéba fogazhat. Épp igy volt természetes annál a művésznél, aki maga vallotta, hogy legyen képről, szoborról, irodalmi alkotásról, vagy zenéről szó, az egész művészettörténet tanúsága szerint „.. .azok a művek terjedtek el legjobban világszerte, amelyek a legerősebben fejezik ki a maguk nemzeti sajátosságait. Minthogy ezekben a művekben mutatkozik meg az egyéni alkotóerő tetőpontja is, világos, hogy nincs olyan eredeti egyéniség, amely nem gyökerezik valamely nemzeti eredetiségben...“ Kodály szavai: aranyigazságok. Való, hogy a zene legnagyobbjai valamenynyien, az orosz, francia, német, olasz nagy mesterek mindenkor jellegzetesen nemzetit alkottak, mégis magáénak vallja műveiket az egész emberiség. Kodály Zoltán műveinek útja is igazolta tétele helyességét. Erről hadd essék később szó. Egyelőre csak annyit, hogy hamarabb értékelték zenealkotásait Moszkvában, Londonban, New Yorkban vagy Párizsban, mint Budapesten. Hazájában idegen műveltségű, vagy félművelt népellenes hivatalos körök „műértői“ és „műbizálói“ viszszariadtak Kodály zenéjének számukra szokatlan magyar hangjától, és újszerűségétől. De nem szívlelhették e művek szerzőjét igazságérzete, szókimondása, demokratikus művelődéspolitikai állásfoglalása miatt sem. 1921-ben elérkezett a megtorlás órája. Kodály Zoltánt felfüggesztették tanári állásából, s mint ismeretes, fegyelmi eljárást indítottak ellene. Nagy oka volt ennek. Bűnéül rótták fel, hogy a Tanácsköztársaság idején, mikor végre szabadon cselekednetett a demokratikusabb zeneélet érdekében, életbe akarta léptetni a régóta esedékes új tantervet, „meghangszereltette a főiskola tanáraival az Internacionálét, s mint aligazgató, késleltette a Tanácsköztársaság bukásakor a nemzeti zászló kifüggesztését...“ stb., stb. Rásütötték a főbenjáró bűnt: Kodály Zoltán hazafiatlan. Mielőtt ő felelhetett volna, Bartók sietett védelmére „.. .ha azt kérdik tőlem, mely művekben ölt testet a legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály Zoltán műveiben. Ezek a művek — hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen bizalma népének épitőerejében s jövőjében... “ A személye elleni támadásokra mindig azzal felelt, hogy tovább építette a magyar művelődés épületét. 1925 táján támadták nemcsak őt és Bartókot, hanem fiatal, tehetséges zeneszerzőtani tv árnyait is, azokat, akik ma a magyar zeneélet büszkeségei. Saját példázata szerint őt is, fegyvertársait is akár a „..fogságból visszatért zsidókat, akik újra fel akarták építeni Jeruzsálem romokban heverő falát.. ., folyton háborgatták a körülálló ellenségek. Végre csak úgy érhettek célt, hogy „ki-ki az ő egyik kezével munkálkodik vala, a másikkal a fegyvert tartja vala“. A magyar zene újjáépítői is csak félkézzel dolgozhattak. „Félkezükkel állandóan védekező harcot kell viselniük. De épül a fal...“ — írta 1925-ben Kodály Zoltán. Átlagember két készel is bajosan hozta volna létre Kodály munkálkodásának eredményeit. „Félkézzel harcolva a gyűjtőutakon járt, persze, állami támogatás nélkül. Megszülettek az első dalok, a tudományos munkák, a népdalfeldolgozások, a gyermekkarok s a hatalmas énekkari, zenekari, színpadi művek. így épült műveiből a magyar művészet fénylő világítótornya: útmutatás, bátorító jel az utódok számára. A hazafiatlanság vádját egyébként alaposan visszaverte. 1923-ban, válaszul megírta egyik legszebb, legharcosabb művét, a Psalmus hungaricus-t. Szövegét egy XVI. századi költőtől vette, így idézte fel jelképesen a magyar történelemnek azt a vérző szakaszát, amikor a népet egyszerre sanyargatták saját urai, a külellenség és a belső árulók hada. Néhány lelkes kortársa, Basilides Mária, Péterfi István, Kelen Hugó, Palló Imre és mások buzdítására írta meg az Operaházban szintehozott „Székely fonó“-t. Ez a mat idegen földön, először Milánóban aratott hatalmas sikert. „Háry János“ című örökifjú meseoperája mindmáig jóformán egyedül képviseli a magyar dalmű műfaját. A belőle készült hangszeres zenekari szvit világszerte a nagy zenekarok állandó műsorszáma. A Szovjetunióban is a legnépszerűbb Kodály-művek egyike. A Psalmus-t legelőször Toscanini vitte sikerre Bécsben. De meghódította idegenajkú nagy énekesek tolmácsolásában az északi államokat is. A gyermekéveket idéző „Galántai táncok“, a gyergyói fennsíkon, gyűjtőúton fogant „Marosszéki táncok", a ,i kiszállott a páva“, a felszabadulás óta készült hatalmas „Kállai kettős“, a vonósnégyesek, a gordonkára írt művek, s köztük a nevezetes szólószonáta felcsendülnek a világ minden nagyobb városának hangversenytermeiben, rádióiban. Még a leginkább nyelvhez kötött énekkari művek, gyermekkarok szépsége is utat talál a zene iránt fogékony szívekhez. A „Mátrai képek“-et, a „Karádi nóták“ at, a „Jézus és a kufárok“-at megértik más országokban is. A magyar költészet klasszikusainak: Adynak, Berzsenyinek, Kölcseynek, Balassinak verseire irt csodálatosan szép szólódalok is elhangzanak jeles előadóművészek ajkán Kodály hazája határain túl is. * Kodály zenéjét Kelet- és Nyugat- Európában és mindenütt a világon szeretik, megértik értékelik. Hazájában művészete kétségkívül elhatolt — énekkari művei révén — a legszélesebb néprétegekig. Bizonyos, hogy a magyar dal fogalma összeforrt Kodály nevével. A zenében járatlan rendszerint nem is tesz különbséget eredeti alkotás és népdalfeldolgozás között. . Számára ez is, az is „Kodály-nóta“. Annyira így van ez, hogy amikor Kodály Zoltán 1942- ben Kolozsváron járt és tanítók és érdeklődök előtt ismertette a készülőben lévő 600 népdalt magába foglaló „Iskolai népdalgyűjtemény“-t, ironikusan jegyezte meg: „Aki fél zenémtől, azt megnyugtatom: ebben a gyűjteményben egyetlen hang sincs tőlem. Ez mind népdal.“ Kodály egész életében egy nagy feladat igézete alatt áll. Nemcsak arra fordított ötvennél több teremtő évet, hogy a nemzet igazi hagyományaiból fakadó műveket alkosson, nemcsak abból a munkából vette ki részét, mely a magyar zeneéletet művészibbé és magyarabbá tette. Ő a nagy tömegek zenei műveltségét kívánta előmozdítani. Azt akarta, hogy a zene mindenkié legyen. Ezt a célt szolgálta akkor is, amikor azt hangoztatta, hogy a zenei nevelés alapja az emberi hang, a zenélés mintája az ének. Módszert teremtett, s messze földön ösztönzést adott a zenei tömegnevelés szakembereinek. . .A zene mindenkié ! De hogyan tehetjük azzá ? Ezen tűnődöm, mióta... életutam felét elértem. E tűnődések írott nyoma az alábbi néhány töredék...“ Ezzel az ajánlással adta az olvasó kezébe írásainak egyik gyűjteményét, amiből zenészek nemzedékei fognak ösztönzést meríteni. Ő maga szerényen töredéknek nevezhette azokat. Kivételes művész Kodály Zoltán. És megadatott neki, hogy ma, alkotóereje teljében, maga is láthassa: ha ifjúkori álmaiban még nem is ment minden teljesedésbe, de sok minden valóra vált. Hazájában virágzásnak indult a zeneélet. Igaz, a zene még nem mindenkié. A sokat emlegetett iskolai énekoktatás korántsem adja még meg a gyermekeknek az általános műveltség egyik számottevő kellékét, a zenei műveltséget. Kodály „100 éves tervé“-ből eltelt a félidő. Lehet, hogy a 2000-ik évre még nem szerzi meg mindenki az iskolában a kottaolvasás tudományát. De mégis útban van minden e cél felé. A zenei nevelés átalakult az óvodákban és az iskolákban. Kodály nevére felragyog sok tízezer gyermeki szem, s kigyúl benne a jövő művészei szeretetét előrevetítő szép fényesség. Kodály Zoltán, sok kortársának ösztönzője, tanítómestere, büszkén állhat ma nagyigényű beírái, önnön lelkiismerete és népe előtt. Mindent megtett azért, hogy a zene mindenkié legyen. SZEGŐ JULIA: EKŐRE A munkafegyelem megszilárdulása után MEZŐCSAVAS vegyes lakosságú község. A krónika szerint már 1870- ben „lakóinak egyharmada román volt, kik azonban tökéletesen bírták a magyar nyelvet.” A két nép fiai emberemlékezet óta barátságban élnek egymással, soha nem tudták őket az urak egymásra uszítani. Mindig osztoztak jóban rosszban. Együtt létesítettek öt esztendeje földművelő társulást is harmincketten, 37 hektáron, hogy közösen teremtsenek szebb életet maguknak. A szegélyparasztok javarésze egész földjével lépett be, a középgazdák közül Kovács Mihály és Szekeres József 2 és fél hektárt, Sándor A. lyon két hektárt, Sándor A. Augustin több mint másfél hektárt vitt be a társulásba. Miután a traktor egybeszántotta földjüket, bejelentették a közgyűlésen, hogy ki miből mennyit akar vetni s aszerint állították össze a vetési tervet. Beadták a magot, felosztották a munkát. Egy részük vetett, a másik koronáit. A növényápolásnál például minden 20 ár búzavetés után egy személy vett részt a gyomlálásban. A kukorica és cukorrépa kapálásához is ilyen alapon adott valamennyi család munkaerőt, ahogyan a közgyűlés meghatározta. Látszólag minden rendben volt, mégis elégedetlenséget szült,hogy az akkori vezetőség keveset törődött a munnka ellenőrzésével. Nem nézett utána, ki jött korán vagy későn, mennyit dolgozott. A következő évben már több figyelmet fordítottak az ellenőrzésre s a szántás, vetés, boronálás után kijelölték családonként, hol mennyi földet kell megművelniük. A kukoricát onnan vitték haza, ahol dolgoztak, a cukorrépánál pedig lemérték a termést s aszerint részesedtek. Ha valamelyik családnak nem volt elegendő munkaereje, feladatát —a termés egy részéért — más végezte el. A szalmásgabonát továbbra is közösen csépelték és cséplik, a föld arányában osztják szét. A TERMÉSÁTLAG állandóan növekedett. Pedig a földeket sokáig nem tudták rendesen trágyázni, mivel kicsi volt a tagok állatállománya. Egy éve azonban új elnököt választottak, egyik alapítótagot, Sándor B. Iliét. Az új elnök Virág Ferencnével, a társulás titkárával felmért minden lehetőséget s az öttagú vezetőség nemsokára olyan javaslatokat terjeszt a közgyűlés elé, amelyekkel mindannyian egyetértettek. Állami kölcsönből 20 tehenet és 70 juhot vásároltak 108 ezer lejért , amiből közel 25 ezer lejt már visszafizettek. Szaporodott közben a tagok háztáji állatállománya is. Lehetőség nyílt hát arra, hogy ezentúl megfelelően trágyázzanak. Egyhangúlag vállalta el mindenki, hogy minden tízer terület, után évente kétszer 2—2 tonna trágyát hord ki a földekre. A munkafegyelem megerősödése az agrotechnikai szabályok gondosabb betartásához, a termésátlag ugrásszerű növekedéséhez vezetett. Az idén búzából hektáronként átlag 1936 kg-os termést értek el, habár négy hektáron sok kárt okozott a talajvíz. Viszont három hektáron 2700 kg volt az átlag. S azelőtt soha nem haladta meg a 18 mázsát. Cukorrépából pedig 10 hektárról 316.315 kg-ot takarított be. Hektáronként több mint három vagonnal, a régebbi két és fél vagonnal szemben. Az osztásnál mindenki úgy részesedett, ahogy megérdemelte. Sándor I. V. Aurél odaadó munkával 42 új területen 15.000 kg. cukorrépát termesztett.. Kapott érte egy vagon répaszeletet, 4500 lej készpénzt és 115 kg cukrot. Erdős József hasonló eredményt ért el, 10.695 kg répát szedett ki az általa megművelt 30 árról. Mintegy 7200 kg répaszelet, 3200 lej készpénz és 77 kg cukor volt érte a fizetség. Kovács Mihálynak azonban, aki hanyagul dolgozott 42 áron, csak 8240 kg-os termése volt, fele annyi haszna lett belőle, mint Sándor I. V. Aurélnak. S mindenkinek az a véleménye, így igazságos. ÍGY VÉLEKEDNEK az egyéni gazdák is. Figyelemmel kísérik a társulás működését. Elismeréssel látták, hogy milyen jó munkát végzett ősszel Bakaló József és Fogarasi Mihály, a marosvásárhelyi gépállomás két traktorosa, észrevették, hogy a begyűjtőközpontnál cserélt kitűnő minőségű vetőmag került a jól trágyázott földbe és tavaszra nem maradt semmi szántani való Látták és okultak. 34 család lépett be. A régi tagok közül pedig tizenöten vitték be az egész földjüket, hogy maradéktalanul élvezzék a közös munka előnyeit. Czegő György például 1,16 hektárral, Sándor Illé 1,29 hektárral növelte a társulásban levő földjét. ADRIAN MIKLÓS 1958-ra termel a Lázár Ödön vállalat A marosvásárhelyi Lázár Ödön vállalat november 19 óta januárra dolgozik. A vállalat valamennyi osztálya túlteljesítette tervét, de különösen kitűnt a szövődé, a konfekció-osztály és az üveggyár, amely 148, 142, illetve 130 százalékkal teljesítette túl november havi feladatát. A dolgozók közül élenjár Lutyán Erzsébet, aki nemcsak 187 százalékos tervtúlteljesítésével, hanem minőségi munkájával is kivívta munkatársai megbecsülését. A legjobbak között vannak Andrásy István öntő és Főkövi Mária munkásnő, akik 164, illetve 147 százalék arányban teljesítették tervüket. A szénmedence élenjárói A tervet teljesíteni kötelesség. De minél több terven felüli szenet adni az országnak, az már igazi győzelem. Márpedig a népköztársaság tizedik évfordulójának tiszteletére, a petrillai bányászok a zsilvölgyi szénmedence élenjárói lettek, akik 23.000 tonna szenet bányásztak ki terven felül. Szép teljesítmény ez, különösen, ha meggondoljuk, hogy volt olyan esztendő, amikor ugyanez a bánya még az előírt mennyiséggel is adós maradt. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy bányászaink a munka termelékenységének növelésével érték el ezt a szép eredményt. A múlt esztendőhöz viszonyítva 11 százalékkal emelkedett a munka termelékenysége, márpedig ez komoly siker! Az 1. részleg egymaga 12.000 tonna szenet bányászott terven felül, noha a többi részleg bányászai sem ültek ölhetett kézzel. A II. részleg most azon iparkodik, hogy utolérje az élenjáró I. részleget... A múlt hónapban a bányarészleg rekordtermelése 1717 tonna terven felüli szén volt, s minden jel arra mutat, hogy a jövő év elején utol is érik versenytársaikat. Péter Mózesnek legalábbis ez a leghőbb vágya... S amit ez a bányász eltökél magában, azt rendszerint meg is valósítja. Nem is olyan lehetetlen ez, hisz olyan kiváló bányászokkal, mint Bartha Ferenc, Bogos Panait, Ardelean Nicolae, Maczanga János és még sokan mások, olyan dolgokat is meg lehet valósítani, amelyek azelőtt még a szakemberek előtt is megoldhatatlanoknak tűntek. HEGYI MIKLÓS levelező Közel 23.000 pár cipő terven felül A temesvári Nikosz Beloiannisz cipőgyár ez év első 11 hónapja alatt 22.789 pár cipővel gyártott többet, mint amennyit az évi terv előirányzott. A cipőrészlegben a globális értéktervet 103,33 százalék arányban teljesítették, s minden jel arra mutat, hogy 5—6 nappal az év vége előtt befejezik évi tervüket. A gumirészlegen, a cipőszeg, tex és kaplivászon osztályon szintén 9—11 százalékkal túlteljesítették a tervet, s előreláthatólag december 25-ig itt is 1958-ra dolgoznak majd. Az önköltséget az év első tíz hónapja alatt sikerült 5,40 százalékkal csökkenteni a tervben előirányzott önköltségi árhoz viszonyítva. Ezeket az eredményeket technikai-műszaki intézkedések előzték meg, köztük egy új futószalag felszerelése a gyermekflexibil osztályon, a sarok és talpstáncoló osztály újjászervezése, korszerűsítése a szabászaton, a sarokosztályon és a stáncrészlegen pedig olyan éjszakai világítást biztosítottunk, amely alig különbözik a nappali fénytől. Üzemünkben 41 munkabrigád működik, amelyek közül a legjobb eredményt az anyagmegtakarítási brigádok érték el: az év első tíz hónapja alatt 5000 négyzetméter felsőbőrt és 1100 cipőfelsőrészt takarítottak meg. A legjobb eredményeket ezen a téren Berg József, Deák József, Fischer Hermann Csernik Mária, Kleins József, Schneider István, Zabora Pál és Zsár Mihály érték el. A tervtúlteljesítés terén kitűntek a többi közt Bornés Ion 180 százalék, Farkas Ferdinánd 153 százalék, Harter György 153 százalék, és mások. MURVAY ISTVÁN levelező Vsst. December 17., EQM A szatmári színház vendégjátéka elé A nemzetiségek kultúrájának tíznapos ünnepe keretében, a mai naptól fogva a hét végéig Bukarestben vendégszerepel a szatmári Állami Magyar Színház. Az országszerte közkedvelt társulat, amely országos színházi versenyek és fesztiválok alkalmával már két ízben járt a fővárosban, most három előadással mutatkozik be Bukarestnek. Ezekből kettő a színház nagysikerű, többéves műsordarabja, a „Névtelen csillag“ Mihail Sebastiantól és Barta Lajostól a „Szerelem“. A harmadik darabjuk, Alexandra Mirodan fiatal író „Újságírók“ című érdekes színműve, a színház idei évadjának nyitódarabja volt. A szatmári színház — bár szovjet drámákkal s a világirodalom klaszszikusaival is igen eredményesen szerepelt már — legjelentősebb sikereit eredeti repertoárjával, új hazai darabbal, mint Földes Mária „Hétköznapok“-ja és a magyar és román kritikai realizmus drámai alkotásaival aratta. Barta Lajos : „Szerelem“, Móricz Zsigmond : „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“, Heltai Jenő : „Tündérlaki lányok“ — ezek a színház eddigi legszebb művészi teljesítményei és joggal sorolhatjuk mellé a „Névtelen csillag“-ot, amely egész hazai magyar színjátszásunkban a legmesszebbre érkezett el a sajátos román atmoszféra, a hiteles román levegő érzékeltetése terén. Különös előszeretettel viseltetik a társulat Mihail Sebastian drámái iránt s javukra írhatjuk azt is, a sajátos román levegő magyar színpadon való hiteles megteremtése mellett, hogy Sebastian művészetének sajátos hangulatát is híven adják vissza. Egyébként a napokban mutatták be, Bukarestet megelőzve, Sebastian legszebb alkotását, a „Vakációsdi -t. Szeretettel köszöntjük fővárosi vendégjátéka alkalmából a szatmári Állami Magyar Színház együttesét. _________________ is * * --------------------------BUDAPESTRE UTAZOTT a Centrocoop küldöttsége. A küldöttséget — amely részt vesz a magyarországi szövetkezetek kongresszusán, Czápos Ferenc, a Centrocoop alelnöke vezeti. AZ ORVOSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG sebészeti osztálya és a Chirurgia folyóirat szerkesztő kollektívája pénteken este értekezletet tartott a fővárosban. Dr. Em. Papahagi, a szakosztály titkára beszámolt a román sebészet 1957. évi tudományos tevékenységéről. PÁRIZSBAN most rendezték meg a gyermektárgyak nemzetközi mintavásárát. A kiállításon részt vesz népköztársaságunk is, amelynek pavilonja nagy látogatottságnak örvend. AZ ELŐRE DECEMBER 15-I SZÁMÁBAN „A népköztársaságunk tíz évében többet tettünk az ország villamosításáért, mint a tőkések hatvan esztendő alatt“ című nyilatkozatban, a második hasáb, második bekezdés, második mondata helyesen a következőképpen olvasandó : „Villanyerőműveink teljesítőképességéből mindössze 37,3 watt jutott az ország egy-egy lakosára...” RÉGÉSZETI MÚZEUMOT rendeznek be Konstancán. Az új múzeum anyagát a mostanában végzett régészeti ásatások során talált tárgyakból állítják össze. térképet készít hazánk erdőségeiről az erdészeti kutatóintézet egyik munkaközössége. ELSŐ DÍJAT NYERT MOSZKVÁBAN GHERASE DENDRINO ROMÁN ZENESZERZŐ OPERETTJE. Most zajlott le Moszkvában a Szovjetunió dalszínházainak, kórusainak és művészegyütteseinek összszövetségi fesztiválja, amelyen nagy sikert aratott Gherase Dendrino állami díjas román zeneszerző Ciprian Porumbescu életéről szóló ,Szálljon a dal” (Lasafima sa cint) című operettje. A fesztiválon az odesszai dalszínház ezzel a nagyoperettel vett részt és első díjat nyert. Az odesszai előadást Nicusor Constantinescu rendezte, a díszleteket Nicolae Lebas tervezte. Az előadáson jelen volt Gherase Dendrino, a szerző is, akit a közönség melegen ünnepelt. . .