Előre, 1968. június (22. évfolyam, 6398-6423. szám)

1968-06-01 / 6398. szám

EÜ­ÖZJE TE ÜSS ELŐBB, FREDDY 1 színes szélesvásznú dán film, rendezte Erik Balling, fősze­repben Morten Grünwald, Ove Sprogue, Poul Bundgaard, Essy Person. A dán filmgyár­­tást nagyszüle­ink ismerték, kedvelték, de kizárólag tragi­kus hangvételben. Ásta Niels­­sen, Waldemar Psylander negy­ven, ötven évvel ezelőtt fájdí­­totta világszerte a szíveket. Most Észak humorát ismerjük meg. A hős egy jámbor keres­kedelmi utazó, a téma — kis or­szágok, mind ebből éli­ntő. — A MÚMIA KÖZBESZÓL ugyanez magyar változatban, ipari kémkedéssel, tudomá­nyos-fantasztikummal, könnyű­zenével, vérfagyasztással és jó kis pesti öniróniával fűszerez­ve, normál méretben, fekete-fe­héren. A színek forrása tehát kizárólag az ötlet s a színész­­gárda. A rendező új név, Oláh Gábor, eddig csak rövidfilme­ket forgatott, de nagynevű szí­nészek bíztak benne, vállalták az elsőfilmes rendezőt : Rutt­­kay Éva, Major Tamás, Márkus László, Avar István, Koltay Já­nos. Mensáros László az FBI-val és Intelligence Ser­­vice-szel rendelkező nagyhatal­mak komoly kímfilmjeinek­­ kicsúfolása. FELESÉGET KERESEK A szép, fülbemászó muzsika, az egzotikus kaukázusi folklór s a klasszikus operett érzel­mes-derűs témavilága támad fel újra a Feleséget keresek című színes azerbajdzsáni film­ben (írta Muhtar Dadasev, ren­dezte Toptik Taguszade, fősze­repben Leila Sihlinazkaja, Hasz­­szan Mamedov). Azért újra, mert a cselekményt, a környe­zetet s a fülbemászó melódiá­kat már egyszer végigil vették a műfaj kedvelői, körülbelül két évtizeddel ezelőtt, fekete-fehér­ben. Uzeir Hadzsibekov operett­je, az Arsin Mal-Alan ötven éve sikerdarabja nem csak a bakul s a moszkvai, de az isz­tambuli, teheráni pekingi, var­sói, New York-i, párizsi zenés színpadoknak is. Ez az az ope­rett, amelyet joggal filmesíte­­nek újra minden nézőnemzedék számára. Kezdődik a nyári vígjáték-szezon Morten Grünwald és Essy Leila Sihlinszka­ja és Hasszán Mame­dov Person Jean Lefebvre és Maria Latour Koltay János és Ruttkay írva TTuyz pAfuazaufX josgui nsa psqujozs V I9qi»s?pv9ia bSoq ubiabxoo — s9ps jusiBpojj uaqxaupzg mouijg 11*113 'ibXu?z*a -pzsdBj loAusdg ISABH 4-uture^BA Ü9-áU8»r3ABJOSuOZ 'X fj^ZSÁOH -(»90 qpfxjxuragaui ipqzosijui v -JUZS^ApUiBJOgUOZ BUIBOO BBOg 3jipq3iouraJZC3i -B^UlBA -ZQ2J jpugAuasjBAguBq sru{jU9j -utjzB vjaipuiJBqTjjj noseug sgjo -«D ■ isttapzasi (ujp OO'OZ '1191 -B3tlBq BfjpA J03(BJ9 0£'8l s?pc IBnnzspint tiorqozsgaui v 'isspu* bzubt opepi Jovej9 OO'ST ’(OS'S!) 0(3 JfBUps XBJlOIBpdpa XI*A -pasi nojafj Bsjoig sp nfrso.i? i UBPH3.Í ‘njBJjaid BUBH '19Ü9Í -XX3J3do -p bxbjxsisAt ouupuaa •qo gipad joj(-ÖE'ZI ‘19Ü9??-1 -adó -o a[BnbsT3d uoq jijaziuoa R*t»IzS?H 8S'8 = HŐS QIS TI •rjízasnaApn auazoupj S0 josijui sguaz 9XBJZOHBJ9ZS I9)?Z9 ZO'SZ 'nosaisuo Baajnq jaAupzaA 'ueqgsgpEgp qBUgjeq -auaz smquojunzs leieipAuqia E xafXIAZs BDSB3JES 'in nasaua JtnfiBqtBSlieqSaui Joq-sgzg sppu ■o btzbjubí ‘BJtluqaax 'Auguiop -nx ' naijl3AZ03( joqejp go 81 8 XBjzojfaCm igjpAuauipaja qqefri -gaj E3(iuqoaj sa Aueuiopni y ’E[xJodiJ9ipBJ Eoioxg ubiabxoo •BApa —' uosfeCe) ipBiCunji 0S'9I •EJEqauaznAuuojj xaajdmaeyx Xjag s* ’nosauoj ueap íuiuibi -bä 'nosajijq srjooim ‘zxtoú^BAV [aqjpg ‘nasaarpuv UEijarnv •a;xauV : BCapemcI jipisiiozs -auazníuuoyx ” OS'SI 'aJ(oarA[a.Cu loXueds Örot : aosaw T xvswozs •XSgpB xja; -;X3AZ03i JOJi-oS EZ 8 lUBXzsBimu -xa ÓieCSoj uiau iBXuuoziq uap -uiui -{0[3Apaq Ejjisznui-zssaszp V Táj j;busbaxo x9clí3S-laA 8pidd;xiq<X IV gipad jojjejo BS'TZ uaiaauist tpSpsspJiunui sa 19X319 riqzBg uoi s§pe luqepoii jeao 0S'8I V aoSnui-ipgiapECU J03i-og'9X 'upjos qosppe ieio 00'6t ‘OS'SI I0ei 8 HEUXBqxBS -XXBq xaosnui-auazdau soxezoxipa qEassg inqipi : gzapuag noiAOd -og UETxSBqas bxzbuiibjjxe BJ9IP -9a tasatazsaqia nosarxaj jszao •5(auza3j9iúia rjazasj v — zgq -UJZS9IP9H OI'OI : HOSÍJHI II •X9S9XBxnuiaq 3iog9Suopfn-au -ao^jCuuöti b 8jpad jojxbz9 00 8Z ,(XOA9»9P93l0uraazQ3l Bjs^anaz -pxuuox BquregBXBW nfgjas S9 401(849 tO'91 U040snui TII * uappaM V3TH3d T3NOI UTXJBxi usaa 'Bapsg suioa) )b2| -040S9UI JB49 '0Z Z7, 'SZTZ B J(n{ •l«9(B HOSíPB-íueztíXaupji V (»49 őrei) txaxazXSafpp Itn -BOxajA nag npiaujoo Jjpfxjxuia -8aui xn9^a3?ssa3iapJ9 josijui {dBU v 'M?f)8qnBq J9f9xuiazs qoXBJ!9)C[Oí tuqBpoj; zb Sjpad loifBjp QO'OZ ‘njpuBxaxv uoi «9 nasajjpung oao sBAioxag '89p8 JUIIBPOJI Ofi'6 ■HŐSÜK T •auazjjiuugn J021BJ9 OO'W ‘(89ZSJOZSBIO) IpoJBg Bsog B| ojiaqxv la^uazaA ‘ifnCjEqxEg ■Ilwl XfjtuasjaASusq JjBupjEijau -az Srutjupjcurzs 9xzjAaxax-9IP -9H B xanapzajj TBJ9 OO'OZ '>[0)31 -zs9JXXaJBdo joj(ejo OS'SI sa ŐS ZI jrtx!xaAZ03i X9f9Jado sospuoA -[ojASa ja3( tijsuiabjxs joiíbjp SS'8 ■ XI9XBg[iEq bCjbjzoi(bjozs [BJJOsnui gspzEg auazBJado S9 smnupjunzs v : HOSÜHI TI •JOJXBJ9 SO'O ímez jEjjosnuippj} -zsa sppB zy -ubioxs BBxnaixj S9 nasaioaiM apsBA : jguuoj -ojspui b íjoji so'IZ T9UJ0X5[tA upuiog UBqpxBgojpg — jojfsjp SO'OZ '9P pe XB3(9XJ9Bjado iú -saz biuiSjia 40i[-of''9x qoqpjos -púi Bjado jbíCSbjai xureny TjpA -SZ0J051 v St’ŰI 'SjaAig noja ‘uu -bSojiSi Eoing 'soXBngBJBg sog 'ODBUopí jap Áuoj, ‘nuBajgSnxBO Bpuv laqaua -gg-og 'Og'St ‘09'XI ‘ÖZEI auaznA'uuqyi 'aqaaiAiaÁu Xauiatí ÖT ÖT : kosa«! T noxHo^aso •B)sbíx ubq "nosauneg na -!N ‘SluiüD Boiuoro 'nasautJBiM u’ox mSBJgxoqnio UB}axg ipp -QHnuiajzojx ■HiiaxpCpTppj 'a J0[ -upoa jnSEjainig éaptop iiBqij^ : XBZoJos-SBpB xiaiuazs aieupf -pinpjojAa uioxEpBJJOX SB-gxgl zy 'J05(BJ9 OS'OZ zyquizspxp -Eg 'afgAoC S9 auajaf AuBuiop -nx-gBSBpzBgozaui e — íjauiiaj -aquiaiiBZS OE'OZ 'nai-iatusi j^A -nui ‘a soaijagau-Xqopnasg : na -saqopo IV S9PB puispojj upui -oj b ‘Joi(-og'8X ■as9X5xaAZ035 hbu -ptpjado -a zspiBqkgupíf) : ;az -ig J02(BJ9 00'6 : »OSO*« 'II ■IBq -qoaBi iBqipi sa jaf-jainjo uia -IT 1949895^9X30 gzapuajuípj b nfaajui — 'XS9pB -o ;azs9Anui inpataq V XxaxjXaAzqg jo^Bap SO'OZ 8 3jnftU9tv‘ XJOdiJqippJ !E)tU9qX8BN 08'9I 'aifaaiAxa^u BxauBjg OI'OI : HOSaW T vanazs •BfU9í -uíjzg 'AI (ppíAoqfBBO UBqys -9PB0I* BXU9uijBqxxg jnopnoj b •J0HBJ9 iO'SZ ‘Bf9Jado D Bf93[j9q 90x1 : traxitjg uxuiBfuag — 9jbx -nuiaqsQ 'auazBJado S£'ZZ 'B3uz -IÍ uiapora b : nauaiajaquieaiBZS OE'OZ — TBAiiBnbssg bubit arad ipuaaix OO'EI — 'euazpXu -!fu9H SO'OI 6£'A •' HOSQN TI 'UBq -iBtimaznui nugzsq taArjuniaiu -aj íjazsgApui joatdgzgjt v — spiegoipiumaznj'i 'SO'OZ 'asgiaA -gu S9s,CuoJi9XBq iSpsepzeS b sg B*9x;ABt jpjupSpsgumi ifanouijs: * : »luiass iíjscpz«o Eo it ‘tt -ajjomex 99^39834 *9 uoi nrreaj -qag niAn ‘jo^ajg SO'IZ s?PB •a lauiezs-iCSupiCS uiojspoji soui -ajaiCSa zb ‘aq ^fxsxnui I9A9LU •a BiSBdfu ‘bibiSejbo 'T T uaq -9Xaja3I SppB1 xuijBpoJi 1BJ9 sx'SI v 'Baqsznui id9U JOHBJ9 OZ'OZ ‘0Z'9I *00 X1 ‘OE'ZI '^Hums buja 'inajjsauaxi 'UEqso oijx ‘Jaq -BQ oiSjoio 'ourapv aflPP^ÜUi -S4ZQ3Í 'OX'OZ ‘OX'81 ‘0Z'8I ‘OZTI : auazpxuugx : HOSÚM ‘I aaa^i 'XEH9;B3ntrq 8 BfiBizoqgCpx igjpXupuiopnx S9xazaAXBXBH9A B (joijejp OSSZ) BiBAOj 3tajaquia3[8zs v 'ifauai 403|B49 OO'EI uojosniu -jj b uappavj iTvnOsvd VNvn -tiaAzgn jB^ouiEZsauaz smjxuoj -uiTzs ujapoui S9 sn5[izssBpjajd JOljBJp iO'SZ 'XS9PB0I9 JJBX XOJ -iBiBzXupjt ín sa xgjiBXupuioíg -Bq auaz upuioj b sngoiöafiznu! nasauiox apsBA Sípod joq-ox'IZ '.I03JBJ0 gi’ix ioqa;oi9 tauaz SOJ9AOJ v 'OfzspT BAUoji 'nasaj -óig "bxjv 'njABxs xaujoo ‘Baj -jajX aBioaiM jaqaua ‘loqpípjado a ajgzzBfBg onBABÓuóag Jjaioi -ZS9J JoqBJO 6S'8 = HOSa»« TI 'l?s9pgii -nuiajzoq nasaugxS uauuBo ‘niu -oxuv aqaBXSOO ‘bSjba uuo(x ifpíiauraiy [oqspxzsodajazs v ■UBtUO UOI 8IZBUIX83ÍIB Bjpippj lasaiazsaqja nasauijpo aSJoao X0^9X9[9ip9J 'a auifajazs 9 zv BfXBxmiioq uaqgiajaq snima Xtej -uazs ajEUUioiBpBJJOj 6B-8X8I Z9qujzs9ipnxs B ‘jo^-goxz 'Joq -BJ9 gi-iX 'SX'SI ‘XT'Xl S9P® lS?s -nfji 89 -jiuotg ■[aq©u9 zadog IÚijx s9 nasajopí b8iv : bjos -gin 9p9JBd-auazgXuugj[ idBu » *403(849 ÖZ ET : HOeaHI I QvíXg[H OS'OZ I ^a^atoJagf T93iB*sf99f -90'»Z ‘OO'ZZ ‘OO'OZ '00 61 ‘00'8T ‘O0'9T ‘OOST ‘00‘EI ‘00'It 00*6 9»4JH ‘OE'8 íuarnaA -SanqaBsnpAijx ‘jjg laíspqgg 343d XQ ‘SZ'8—00'9 B9ííl«nXJ(8 sp auaz 00'9—00'S auaz gaSSag i NOHOdVNZOHXgH KOKVZSaOSOW QdNVTIY •agzaji -XaAgn Bjosgui saxxgXSa-zssaszp OTUXN á 40X00 B JÜ3I8J9 OE'O njzjjx B.-puBxatv *9 jísj-nausg ABXöO UU9UKI9A pUOUI I9JU10I -Bpojx nfnuuíX IBui uaqpiajaq SypB lUIXBpOJI IBJ9 OS'il V 'EJi -9X9(aupx '3 uoSv : iv.suiaejxs ‘ XuasjaABijuopjoS tuijaqoaog : uojosnpj masainpiv npug siipganjtusjzpx 403(349 OO'II aXuasjaAguBq upASZOioq 31BU9.1 -B^auaz snipupjuiizs Btupuijeq -pj v laj HJuaAaia Xia^ugiuaSa urcqBpBjjoj: ss-gxgx zb XjauiB '{XjxaAzgii xptqBJBp -a qodsu isniunp : seuqv ruxiuma jöjj -BJ9 si'8 BZ9qujzs9JP9J 3ia3{aui -1-dAS v 'J03JBJ9 eg gi ‘sx'OI ‘00'i ‘9E'9 3(3X3izs9JXíajado S9 au -az 9XBXZ03IBJ9ZS : aOSOM ‘II UBZn4 •ow unuBxsuoo axzapuaa -bjjos -Rui qaizgx tr-iídííW?- IJUip bjjibj ojg nasougjaxé Baajn\[ xu?qgsi3 'Xipui XsniqjaqEjBp -mzs 9P9 ipqspps 1 xoqpuqBqxn asaxdauupgaui EfpinpjojAa 'ozi qaXu9urasa luiinpEjjoj SE-8pgx zb ‘gi-gx sniunf igx-g SniunC (J03(BJ9 OX'OZ) ZBquizsoTppi y •qauaxixaAzgii xBJioiBpaupx 1919-9 SO'SZ "qpiJyBJado sajjq JoqB.io St'8I S9 OX'XI '5!9íieqiI8q xoubí -3XS IP addasm-D S9 xuBiJopoax uixqaiEA uaqaxajaq Josnui-Bxxau -ozusa xxozjRSns joqßjp OX'OI V '[G5iaU9 ia;sin euanc; sa bS.ibpi igiO J031EJ0 OS'6 i UEqjospui idEUjBSBA SOJEZOIIPA S3 SaJISp -J9 ZB JiBUXBqiEgoipA U3A0q sí i93uoíej BJnszniupBJízsa sa auaznAuuoq y 'qizsxpí E.iEiisuaz td9U omAaiax-pippH É joq-og'6t ‘joqBJO OI'XI ‘io'II ‘OE'S ’-ísuqgi -aApaq-auazdaxx : XIO60W T joqBJO SC'TZ uo40si)ui -ij v. uaqaiuaj aaiaäniiui tv •403| -B49 0E ZZ 1**89)199 0J9® »0 'J®1! -«49 OO'EI P94JZS8 idBUJpVBA 40* -«49 OO'ZT gaupjuapnpn igjnap -unw -ionéig oo'O g«ui(0/tuoz«sv *403(849 OO'XZ ‘OO'ZZ ‘OO'OZ 00‘9I 'oo*n *orn ‘oo'8 ‘oo-o ii»4ih Noav T zv KonryzsKOsaH oanvny dVNHYSVA loqpjosgui -|| sf 1 (ssjo^ng znvTOMOSOw IV, Tudomány, idegbaj, helyzet­­komikum, kacagás orkán? Ezt íépezi előre a cím, a szereposz­tás és persze a francia vígjáté­ki tradíció. Az Őrült a négyes laborból nem más, mint a Fe­r­­nandel. De Funés, Bourvil mel­lett szerény, másodrangú sze­repekben remeklő fiatal komi­kus, Jean Lefebvre, akit fősze­repben sajnos egy humortalan filmben láttunk először, mint vidéki Hülyét Párizsban. Ezút­tal végre kikomédiázhatja ma­gát egy olyan parádés szerep­­osztás élén, amelyben Bernard Blier és Pierre Brasseur a kontrái. AZ ÖRÜLT A NÉGYES LABORBÓL tu MŰSORKALAUZ SZÍNHÁZ A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MA­­GYAR SZÍNHÁZ NYÁRI TURNÉJA A színház együttese június 11-én indul szokásos nyári kör­útjára. Bihar megyében Nagy­váradon június 11-én A papagáj és a zsaru című vígjátékot ad­ják elő, ugyancsak 11-én kerül sor Élesben a Játék a sötétben című darabra. 12-én Szalontán a Játék a sötétben szerepel a műsoron, Margittán 13-án lép fel az előbb említett darabbal az együttes. Szatmáron 12-én, Nagykárolyban 13-án A mi kis városunk, Szatmáron 15-én és 16- án a Játék a sötétben és a Kedves hazug, 17-én A mi Mi városunk kerül előadásra. Nagy­bányán 14-én két darabot is elő­ad az együttes, műsorukon a Játék a sötétben és a Kedves hazug szerepel. Ugyancsak ezen a napon Misztótfaluban is fel­lépnek, előadják A mi kis váro­sunk című színdarabot. Nagy­bányán ugyanennek a darabnak az előadására 15-én kerül sor. Ugyanezt a darabot Máramaros­­szigeten 16-én játsszák. Szigeten 17- én mégegyszer fellép az e­gyüttes a Kakuk Marcival. Medgyesen június 20-án a Ka­­kuk Marcit, július 7-én meg az Énekes madár című székely né­pi játékot tűzik műsorra. Bras­sóban 21-én a Kedves hazug és a Játék a sötétben, 22-én és 28- én a Kakuk Marci, 23-án a Játék a sötétben kerül előadás­ra. Bogarason 20-án szerepel az együttes a Játék a sötétben cí­mű darabbal. Csernátfaluban egyszer lépnek fel 23-án, a Ka­kuk Marcival. Kovászna megyé­ben 23-án kezdik turnéjukat, elsőnek Kézdivásárhelyen a Kakuk Marcit adják­­elő. 24-én két helységben is szerepelnek, Zabolán a Játék a sötétben, Ko­­vásznán a Kakuk Marci kerül színre. 25-én Kézdivásárhelyen a Játék a sötétben című szín­művet tekintheti meg a közön­ség. Baróton ugyanezzel a da­rabbal 26-án szerepelnek. U­­gyancsak Baróton kerül sor 28- án a Kakuk Marci előadására. Hargita megyében először Csík­szeredán szerepel a színház e­­gyüttese. 27-én a Játék a sötét­ben című darabbal, ugyanezen a napon Tusnádfürdőn a Kakuk Marcit adják, 23-én Balánbá­­nyán a Játék a sötétben kerül színre, Csíkszeredában 29-én a Kakuk Marci, 30-án a Játék a sötétben és a Kedves hazug lesz műsoron. Székelyudvarhelyen is több előadást tartanak, 29-én a Kedves hazug és a Játék a sö­tétben, 30-án meg a Kakuk Marci két előadását tekintheti meg a közönség. Udvarhelyen Július elsején lépnek fel utoljá­ra, a Játék a sötétben című da­rabbal. Marosvásárhelyen elő­ször július 2-án tartanak elő­adást, a műsoron a Játék a sö­tétben szerepel, ugyancsak Ma­rosvásárhelyen kerül sor 3-én A mi kis városunk, 4-én a Ked­ves hazug és a Bűnbeesés után, (ez utóbbit 5-én megismétlik) 5- én az Énekes madár, 6-án A pa­pagáj és a zsaru előadására. '"wOM ^jl n^| __________________ - ■, r június 8 Az ELŐRE heh melléklete A napokban a könnyűze­ne kedvelőinek nem min­dennapi élményben lesz ré­szük : hazánkban vendégsze­repel a japán The Royal Knights kvartett, Leiko Ha­­yakawa énekesnő és a Kan­­no Quartet zenekar. A ja­pán könnyűzenét mindmáig nálunk alig ismerik, a TV jóvoltából (A Takarasugár lányok párizsi előadásáról készült filmet láthattuk) azonban annyit megállapít­hattunk, hogy az nem ma­rad el sem amerikai, sem európai testvérétől. A japán zenészek, akárcsak a sziget­ország többi művészei, min­dent megtanultak Ameriká­tól és Európától, amit érde­mes volt azoktól megtanul­ni, de nem váltak azok epi­gonjaivá, nem törekedtek szolgai hűségre. Énekszáma­ik kivétel nélkül magukon viselik a távolkeleti ország sajátos vonásait anélkül azonban, hogy ez zavarólag hatna a nyugati könnyűze­néhez szokottra. A The Royal Knights, vagyis a Királyi lovagok 1962-ben alakult meg. Tag­jai, Yosiaka Matsukawa, Kengi Yamashita, Masura Funada és Joe Sasaki a to­kiói Nemzeti Művészeti Akadémia legjobb hallgatói voltak. A kvartett egyha­mar nagy sikert aratott Ja­pánban és ma már minden hangversenyük eseménynek számít Japán városaiban. A hanglemezgyárak eddig több ízben hívták meg őket, a külföld is felfigyelt rájuk. A királyi lovagokkal évek óta együtt hangversenyezik Leiko Hayakawa fiatal éne­kesnő, akit immár az együt­tes ötödik tagjának számít­hatunk. Hapakatua hangjá­ról Japánban azt tartják, hogy az már az első akkor­dok után is képes meghódí­tani a legigényesebb közön­séget. Az öt japán énekest a Kanno Quartet zenekar kí­séri. Az együttest a fiatal Mitsuaki Kanno zongorista vezeti, aki, akárcsak a The Royal Knights tagjai, a to­kiói Nemzeti Művészeti Aka­démia végzettje. Élete eddi­gi legnagyobb sikerét 1966- ban vívta ki, amikor egyik könnyűzene dalával elnyerte a japán zeneszerzők feszti­váljának első díját. A japán művészek má­jus 31-én kezdték meg hangverseny-turnéjukat or­szágunkban : május 31-én, június 1-én, 3-án és 3-án Bukarestben, 4-én és 5-én Kolozsváron, 7-én és 6-án pedig Konstancán lépnek fel. (draghia) VENDÉGÜNK: A JAPAN THE ROYAL KNIGHTS I ifBflI? UBqnojBS b 3)sa zsa8a xaoq ‘3(OX9Xpuoni íj nazsiH ■— 9psj;q iBapszsíg gg gg UTIIJPUBIB3I SOSpXBt^IOJ — HOTTVÍlZSSOa V sxzz 9PBJBdjpxzs uaqiaunzs v TOaywoa BSHiaAZOH 'afgxuop Spsgou -{Eg-Bdojna pSnaBpqBi v OO'IZ EUBx « ajoopx Aj -uajx • : Bipadopipua 9A9X OO'OZ sai -naiafsBjptgpi 'opB.nq psg 0E'6I A(a^u UEUioj iBui v S1'6I 3(auiiijzrEj uaq;4unzs 'ipquoip -B)s ipiiqndajx isoj^aoj e S91 -IXaAzóyj 'pzoqipiBi ognJBpqsi éaoav' ok—rasaaoóaa os 2,1 {spxjfnpj) 3(au3(ajaquia3iBzg OO'II (s?x -ltr.(aj) aqoaiApXu pguv OO'Ot iLVdlACOZS 9pBJiq lB3(BZStg OX'ZZ t“IIÍ -3(9I9( — uo(ej seSeui b IPX SITZ joxqaijag oo'TZ X9JXazs9Agui b pazsaqjpg OX'OZ mqgBM UEiAExáo s? nasau -oiuiis suaia ‘piAOijix BUU -BJM ‘SllJBO-aainoaío: EpqBsqa íipg BpiBuaz iqipoqpuiajzgyx TNITTaa : 9IP"IS puaz OZ'OZ spps igpsBpzBgozapi OO'OZ 403(849 SZ'ZZ uppjazc ISaVTQH ATI! *9) -U»I»(S9J9f9PI ppBJlq nsa 0£'6I IBfptT8IB>I qqBfnSat 03SAN3D3T C3X ■HJA TVA V 'Josnuispioysi 00'6l astaajAiBáu (OiCuBdg 0E'8I •fppBJiq uio[e3joj ixnzg3( v 0Z'8I 89P« IBsnxzspnx 0O'8t 09,84 «jaX »S ‘4<3B(juut0u«*-<o os it xuio^aiCSa éf[Bg suaoop -jo^oa ,iB3pfOuin3{i^ojqi;uB S91929X : 3[8lI3j9J9qUI®3(BZg 00'8I 9fgUiCl9J13l 3102 -nz«q v : jo«ijui319uli9jCo o€'2d (spxifn -J3J) 33f33IApAU pAuBdg OO'II (89XJÍ9ISJ) «3J03IAPAU X*U4?N OO'OI I—AX HQiHQŰLaSO 9pBJiq IE3(BZsra SX ZZ nusaS -ung UIJUBXSU03 sa nasauaoig naiH 'uBoinq uoj ‘isasing fin ‘niouiaSv nouv 'npeg buboi : 3npo3(nui3Jzg>i 'aiujag puoi : I33I9PU3 bjoSuoz y sz'ZZ igqiafuinj zs?uizs sajjq xAunqp uaq-issx zb 3t*iet«9a XHVOOa A3H ppBJiq IE3IBZSIa 00 S6 BUI?J0UBd OX'ZZ UHH3Í915I xafAozs - o.M -ATOOoa isazyanva v oz iz axapaja ;azs -aApui v : uiaxaAf3-3Aax SX'OZ Xauqij uBqECEuajB Bpijjoo b S? X9J0SUUI 'Jf SIABQ AlUtUEg Bfxifnpj AX 8 IBUIUIOIB3IIB zg guX9IBJtn qsuguxajazs XIW OZ'ZZ auazdgu u^uiog OO'OZ sax -u3iaCs?jEtopi 'ppBjjq nsa 0E'6l s?pB iSesníj! — qouiAtos 00*61 aqaappAu spuBJa OS'SI T9q? Íxuodzoq9xiui9zs nBunfqoij iJ9Aszo;o>i Biui?p -B3(V ZB S9XnaAZ03I — 8«iSS01 -uod s? SfsósjoAo 3 pjq-8U 3IELlNgd gayavásnwxia oo zz BCpuajB zsnqjp v OETZ uiSBjpuojx ipixí [3AU9Z3A 'EjE3)auaz snqiuoj -uiizs EiuouiJBqiia iBAqzsoui E qipgqpuiajzgyx TlAzs 'A3bu -pBii afiyi Aafjoqojg :uoJosnp\[ •Auasja’ÁguBq' snsnuojuiizs OO'IZ opBJitl SX'OZ zanbssi -9A : SBpB ixazs9Anuiozdajx OE'OZ XaAas9po2iguiaj -zp3( snqiui9pE3iB uBpjox ngjox —"sBpB ÍX3ZS9ApAxx OO'OZ Z—AX opBJiq TBSpjzsCg QO'gZ Naaxs OWSI : 3pzs9Anui ssjih ox'Z, s?pB luippoai oi ZZ NOdNOT TIJJoji pioa V SX'IZ BfqBJBp nuip sain AouEg v l!BO uiEjgux sa BIX unó Msqg '£ xtaqog : uoi -ósnpí : XS3 IZVHNIZ8 OO'IZ uapuajidBfsl SX'OZ BJBqauaz S9 jopuBg aj -un ‘nucSojigj BÓing ‘nuBaa -IZJXX Bjny : Jiipoqnuiajzgji asazaANNOH Nywoa oz'oz UIIIJPUBIB3I SOS -?}BXA;oj — gao.MIHIA V OO'OZ S9X -uaiafspjsfgpi 'opBjjq nsa 0E'6T Í9q^l0^s| sou9xb;i9 nui -92« so-9^ ^s9JB3ínq b s9;j;9a -zpx *Bf9jpn;s ^ojiuoiö y 00 61 93f09IAX9XU ZSOJO 0S'8I BS9PBOI9 j9ub; -HJKÍIH : 85J9HUIIJ ?A?X SITZ I9q9JOspui x?q OAg[ v OO'IZ aoxysoazSNvax oe oz nXaJO UOI s? 9IIPUBIM Buqog : 3npg3( -puiajzojí auazdgu uguiog groz BS£X°M • IB 9IPPXS BiqEg 'XV ZV 'u«q -puioÁu uq(j xiszsaAp Aga OO'OZ astopi UBQ S9 uoiung BDjpog ‘nqjjg uagna ‘ajoBuo ub<3 ‘PIAOlua «upEiM Jiipoq -nuiaj'zgxx f Bnnf, sa 9auiOH 0S'6I s?l -uapfs^Jplopi '9pBJiq nsa SI'6t pquoip -bis xsnSnv EZ isojgAoj b sax -IxaAzga '9Z°TI9I8X pSnJEpqEi ViaNVTTOH—VINVITOH OS'il sojaaiApAu pu-pM OO'II (spntrqaj) qauqaj -aquiaqozs iHgsRpzBg.nidi OO'ZI (s?l -Ifnxaj) aqaappAu zsojo OO'II (s?X -jLpxaj) 33joaiAxaAu Epusjg OO'Ot VíIHEZS 9PBJiq IB3(EZSt5 OO'SS ZBquizs BSOUBJABpa nqJBg b” BfpB -op XBsqBJEpups nuip gaxag -jag E BaauBJAEpQ nosaunjaxg nqjBg : xsa IZYHN1ZS OO'IZ WTia-axaiavA sx'oz ' • 'SAuauiapA uq zy gg oz qilIIpuBiBq sos^iBlApj — aa.voaa vt Aaaaínx 00 oz sai -uataCs§J9fopx ppBJiq nsa SX'61 sppB iSBsníji oo'6I aqaappAu xoSuy 0£'8I . xgj3(ajazs -puaj snqiuojxqaia zb Ésedeop 3igujaui Bapjog npsg : siauqaj -aquiaqezs igESspzEgJBdx 00'8I iosnuiqauuaAo OSTt adÍm J01(B.I0 SX'IT tlBUJBSBA NVAXSI YHílk -na i-iua8jnio—TIO InPsA V • : 9pBJiq i3?SBpzB3JBdi 00'8I 3iBuy,oAuozssv OS'il Q di^H 9PBJIU IB3IBZSI3 SO'SZ BiSJnxqaxupjB 8UI9H SX'ZZ IBAOJUniM XaUEf sg 13(1**18 auiuiox uqtjqax?) — aoayaaaox v ‘awkox oz iz mpjng njxiuma s* 3X3(V uoi 'ubq bujxsijo ‘nioxuso aiji 'Aqzxiu -sqaso pJBqaiJX 'utqgoa Bupi ‘nasaajpuv uEt(ajnv MIPS1! -npaJZ03( — gxaiMVA-AX OO'IZ B3(!UOJ3i ldEUJ*SEA OS'OZ (B3(0}0sad9( éag.iv zy SI'OZ XJOds-AX 0S'6I ppEJiq !?sa 0S'6l BJB3(ausz sa qoijqxv Hog 3(ipgqniua.izga é pnBaag paqno "l*tiaua • usq-ajAnog b sbzo3([E(EX o auazd^xx o (ozo3(I?Ibx o(EAnqo — Aeo sn(sseo) S9AiA(gi(g s* o;E’nuiaq opnf « pAuauipaja qBU^zsBqBzs JdpEUi.iBq* Auss -J3A sapaAax x?q V • qBuqEC -II 9PE33EUBX «> uauqtj qasaui -pjazs ASbn 9 : uizeSbui sa -ii idEUJBSBA — mmvomid érxi opB-nq ipa OO'XI UBAisi Bqng 5(ipg5(nujajzgq qAuazaA Exuog jisói XBJBíi -auaz otziAapx-0!P9H V 'Auas -jaAguÉqnpagaH : síuqBjg sau -UEqop i'inaSaSAONVH SXTI JOqBJO OZ'OZ u*k -*iuaű sa J0313J0 OS 61 UEpjazg iaiÁOTiaa VNiavw qauj(aj -aqui33(EZS i39SEpzEggzax\[ si'IÍ auazdau úkuiog c i, EtniEj OAgf b zsái uaAnxvf 9 igjsazgxuo zb mpj piAgg • opejiH • : aOSflKflTVa OO'OI sb'pb iS?sn('ji os'6 IoqsjjBd-EasBajoia isoj -?Agj b ígjAuasjaA oinesiq sa JBd3(9Ja3( ‘uqpijx b 's*xn*Azoq - vaaa gavTOMOST v só s BjgiAAuoq SXnjqoSv : spuqajpuuaAo OX'8 bujox qaggan 'sa; -uapCsBj?Cgpi '9P! soxuog OS'S dVNHVSVA ZnVTYXROSOWn aaoi3

Next