Előre, 1969. október (23. évfolyam, 6815-6841. szám)
1969-10-10 / 6823. szám
ELŐRE 2. oldal A kolozsvári zenei ősz az idén széles panorámájú tavasszal , Sztravinszkij Le secre du printemps-jával, valamint Enescu Oedip című operájának részleteivel nyitotta meg a kolozsvári hangversenyévadot. A megnyitó hangversenyt a rádió egyenes adásban, a televízió filmről közvetítette. A Tavaszi áldozással a kolozsvári filharmónia régi adósságának tett eleget. Enescu Oedipjével nem, mivel a mű kolozsvári bemutatója elsősorban a Román Operát illetné meg. Ha Oedip Laioszhoz (Ion Budoiu) a Szfinxhez (Michaela Botez), Iokasztéhoz (Georgeta Orlovski), Antigonéhoz (Kriza Agnes), Téba népéhez, az istenekhez, vagy önmagához szól, az mindig az ember öndefiníciója a végzettel szemben. David Ohanesian (Oedip) ezúttal az oratóriumnak megfelelő eszközökkel jelenítette meg az enescui Sors-szimfónia tragikus csomópontjait. Sztravinszkijnak, a XX. század nagy varázslójának vad és vészes sikolyú utóromantikától megtisztító szimfonikus rituáléját, makacs ritmusait és harsány hangszíneit itt-ott visszafogottan, de általában diadalmas erővel mutatta fel a kolozsvári zenekar a legkolozsváribb bukaresti karmester, Mircea Cristescu vezényletével. Úgy tűnik, a Sztravinszkij-Enescu műsor összeállítással Mircea Cristescu külön is akar valamit mondani. Talán egy Sztravinszkij: Oedipus Rex — Enescu: Oedip műsorszámára készíti elő a terepet. Rónai István GONDOLATOK GUNNAR JANSER Egy külföldi kiállítás mindig üzenet. Közelebbi, vagy távolabbi égtáj üzenete, s ezért valamelyes teljességet várunk tőle. Fölruházzuk általános érvénnyel, vagy legalább is feltesszük a kérdést: — csakugyan ilyen lenne annak az országnak a művészete ? Csalóka kényszer ez, mert nem éppen megdönthetetlen igazság, de jórészt megállja helyét a Picassónak tulajdonított kinyilatkoztatás, mely szerint nincsenek többé iskolák, csak művészek. Mármint a jelenkor képzőművészetében. Azért írom le mindezt, mert magamon mérhettem le a változást egy külföldi művész kiállításán. Előbb egy svéd kiállítást láttam benne, aztán észrevétlenül mindinkább Gunnar Janser művészete kezdett foglalkoztatni, s a skandináv lelkűlét egyéni vetületeként ugyan, de egy konkrét művész állott elém, aki azt hiszem, ténylegesen képviseli a mai svédországi képzőművészetet, de nem úgy, hogy belőle kikövetkeztethessük kortársainak stílusát, gondolat és érzelemvilágát. Az általánosítás kényszerének a görcse nem mindig oldódik fel ilyen könnyen, s különösen egy ilyen kisméretű kiállításon ,mely a rendezvények áradatában rendszerint háttérbe szorul. Hogy mégis feloldódott, s nem csak bennem, hanem többé-kevésbé a megszokottnál számosabb látogatóban is, az nyilván és elsősorban a kiállított munkákból —, azok minden különlegessége ellenére — áradó őszinte, tiszta művészi hitvallásnak, s valamelyest, talán nem elhanyagolható mértékben a művésszel való személyes kontaktusnak is tudható be. Kezdeném az utóbbi mozzanattal. Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy külföldi művész rövid itt tartózkodása folyamán oly sok időt töltsön el saját kiállításán, jelenlétével is igazolva a közönség iránti rokonszenvet és érdeklődést, mint Gunnar Janser. Nyilván szemrehányás ezért senkit sem illethet. Fölösleges keresgélni az okokat, hogy miért nem. De annál érdekesebb rákérdezni a művészre. „Élmény volt számomra a közönség. Nap, mint nap a felfedezés örömével tapasztaltam, hogy idősebbek és fiatalok, nők és férfiak egyaránt milyen érdeklődéssel járják a kiállítást. Nem csak néznek, de megnyilatkoznak, személyesen is szeretik megmondani véleményüket, s kikérni az enyémet, függetlenül attól, hogy szándékoznak-e vásárolni vagy sem, és lám, mit tesz a közérdeklődés , még svédországi honfitársam is betévedt a bukaresti kiállításra." Gunnar Janser természetesen szakított magának időt arra is, hogy kollegák műtermébe látogasson, s megnézze a főváros jelentősebb gyűjteményeit. Erről mindössze — mindössze ? — annyit mondott, hogy a mai román képzőművészet egyenrangú partnere bármelyik európai ország képzőművészetének. Örömmel adott el munkáiból állami gyűjteményeknek és magánosoknak. Nem a kötelező udvariasság mondatja velem, hogy szívesen látnám viszont bármely munkáját a múzeum külföldi gyűjteményében. Ahol nem fog a szenzáció erejével hatni. Mert halkszavú, csendes, szerény művészet az övé. Attól válik figyelemre méltóvá, amivel az ő művészetét is magába foglaló modern irányzatok egyre kevésbé dicsekednek : — érzelemgazdagságával, mely a kollázsokhoz használt hulladékanyagokat is oly magától értetődően lényegíti át, és teszi mondanivaló hordozójává, — s ezzel természetes összefüggésben, a nemes emberi értékek szemérmes, vagy helyesebben : hivalkodás nélküli, makacs újrafogalmazása egy modern hitvallás szellemében. Témái : — apa és fiú, születés, kitörés, reménytelenség, a harcos, a vágy, a szegénység, — a festményeken és kollázsok között is visszatérő — bárány, a fekete bárány, nem ürügy-témák, nem pusztán a címekben megpendített gondolatok, melyeket a művekre rá kell olvasnunk. Noha nem is jelennek meg naturalista hűségű, vagy szimbolikus, de egyértelmű kép formájában. De az absztrakció olyan szintjén nyernek megfogalmazást, melyen a formák csupán a végsőkig egyszerűsödtek, s nem szublimálódtak nehezen megfejthető jelzésekké. Az utóbbi kitétel főként festészetre vonatkozik, de mutatis mutandis áll a kollázsokra is. Megkapott az az egyáltalán nem magától értetődő összhang, mely az arannyal és ezüsttel felrakott festmények és az igénytelen, hulladékanyagokból komponált kollázsai között félreismerhetetlenül fennáll. Hogy valahol, valamiképpen lényegileg összefügg ez a kettősség, azt megéreztem, s nem magyarázatot, hanem igazolást jelentett számomra, amikor ő maga ezt így tisztázta : „Az anyagok, melyekből dolgozunk, önmagukban egyenértékűek, esztétikailag az arany sem értékesebb, mint a deszka, lényegessé attól válnak, amit kifejeznek. A dolgok s a lélek szépsége a fontos. Ha önmagukban szegényesnek ható kifejező eszközöket is használok, azért teszem, hogy a lelki szegénységnek adjak hangot, mely sajnos a modern életet annyira kísérti." Ezt a nyilatkozatot Gunnar Janser kiállítása mindenképpen hitelesíti. Mezei József KIÁLLÍTÁSÁN MŰVELŐDÉS A MŰVÉSZ FELELŐSSÉGE Titus Popovich PASSACAGLIA Míg a világ afölött vitázik, hogy színészek vagy rendezők fogják-e megteremteni a jövő színházát, már- már általános jelenséggé válik, hogy neves színészek egyik napról a másikra rendezni kezdenek, hogy sikeres rendezők kosztümöt öltenek és színészként jelennek meg a színpadon vagy a mozivásznon. A romániai magyar színjátszás számára a divatot dicséretes szokássá szelídíti a szükség, az esztendők óta kórossá vált rendezőhiány. Őszintén bátorítunk — bátorítanunk kell — minden próbálkozást, minden idevágó kísérletet, csupán egy dolgot nem feledhetünk el: a rendezés is szakma. Főleg, ha meggondoljuk, hogy a modern színházban a rendező már nem passzív tolmács az író és színészek, a színpad és a közönség között, hanem értelmező, s hogy a rendezés ma — inkább mint bármikor —, egész egyéniséget követel. „Az ihlet, ez a szükséges rossz — írja Jean Vilar — a színházban, akárcsak az építészetben, nem egyéb, mint a remekmű piszkozata...“ Rendezésre vállalkozó színészeink némelyike, sajnos, megelégszik a piszkozattal és ... a mű felépítéséről lemond. Ez történt a temesvári Állami Magyar Színház Passacaglia-előadásán is. Titus Popovici darabjának színész-rendezője, Sinka Károly (aki nemegyszer fordítóként is szerepelt a színlapokon), hitelesen teremtette meg a vértől, koromtól könnytől és erkölcsi piszoktól szennyes háborús világban, elvonultan élő idős Tanár házának vidékien kispolgári atmoszféráját, majd — kevésbé meggyőzően — értéke szerint hangsúlyozta azt a megrázkódtatást, amelyet Mihai, a kommunista harcos, majd nyomában a két német tiszt és az elvetemült vasgárdista — megjelenése okoz a mesterségesen teremtett, féltve őrzött szigeten. Az íróilag is halványabbra sikerült harmadik felvonás azonban teljesen kicsúszik TEMESVÁRI SZÍNPAD a rendező keze közül: színtelen, langyos utójáték marad a második felvonás nagyerejű drámai viharzása után. Pedig Andrei, a cselekvéstől vonakodó zongoraművész külön háborúja a nélküle kivívott Messze kiemelkedik az együttesből a fiatal Rajhona Ádám, aki egyszerű eszközökkel, visszafogott gesztusokkal vitte színre. Andrei drámai figuráját, nemcsak a sorssal megalkuvó „széplelket“, nemcsak a szenvedő áldozatot, hanem az új korszak hajnalán igazi szerepére ébredő hőst is. Méltó partnere volt a második felvonásban a háborútól megcsömörlött Knapp hadnagyot alakító Rappert Károly. Kettejük beszélgetése zenéről, sorsról, létről az előadás legjobb jelenete volt. Szabó Lajos a Tanár szerepében nem győzött meg, külsőséges eszközökkel próbálta helyettesíteni az átélés hitelét. Kiss Erzsébethez csak úgy illett Ada szerepe, mint a nem rá szabott bő ruha. Kuti Istvánt (a vasgárdista) túlzó gesz- jelenet a darabból győzelem óráiban kezdődik, s a felismerések eszméltető pillanatait éli át a Tanár és a gyanútlan Ada is. Valahogy nem éreztük azt sem a temesvári színház előadásában, hogy Titus Popovici nemcsak egy érdekes háborús történetet akart színpadra vinni, nemcsak 1944 augusztusának próbatevő napjait akarta megidézni, hanem azok kapcsán egy egyetemes kérdést próbált megközelíteni: a művész és a társadalom viszonyának, a művész egyéni és közösségi felelősségének problémáját. Ennek a szólamnak az elejtése oda vezetett, hogy a temesváriak előadása kilúgozta a darabból a mondanivalót, s ezáltal történelmi freskóként sem tűnik teljesnek, befejezettnek és minden részletében hitelesnek az előadás. A szereplők esetlenül és idegenül mozognak a színpadon. A rendező nem tudta egységes mederbe terelni és összehangolni játékukat.tikulációjáért, a különben néhány jó pillanatot teremtő Szélyes Imrét (Mihai) gyatra szövegmondásáért kell elmarasztalnunk. Winterfeld Sándor hangulatos díszleteitől azonban nem tagadhatjuk meg a dicséretet. Titus Popovici színművének előadásával 109. bemutatójához érkezett a temesvári Állami Magyar Színház. A csendes ünnepen talán nem ártana az eredmények mellett, a régebbi és az újabb hibákkal, tévedésekkel is szembenézni. Mert a századik bemutató a jövőt illetően nem sok jóval bíztat. Gondolom, megmondhatjuk, hogy A gondnok után nem ilyen folytatást vártunk. Szekernyés János Tágasabb horizontért A FALU SZEMÉVEL A TÉVÉRŐL A mezőgazdasági ismeretterjesztésnek egyik világviszonylatban is tekintélyes szakértője , W. L. Prawl hosszú éveken át vizsgálta a ma rendelkezésre álló információs eszközök hatékonyságát a mezőgazdasági ismeretek terjedésében és a mások (J. A. Canizales, K. Venupogal, stb.) gyűjtötte adatokat is felhasználva, arra a következtetésre jutott, hogy a világ nagyobb részén a szülők és a szomszédok még mindig fontosabb szerepet töltenek be a mezőgazdasági ismeretszerzésben, mint az összes korszerű eszközök, beleértve a rádiót és televíziót is. Falun, esténként, hazatérve szükségszállásomra, megfigyeltem a tévéző háziakat és az oda begyűlt szomszédokat, rokonokat. Amit igazán élveztek, azok a futballmeccsek és a bűnügyi, valamint kalandfilmek voltak, mert ezeknél a szöveg nem volt fontos : a cselekményt akkor is tudták követni, ha a szöveget nem értették. De azért mindegy volt, hogy könnyűzenei fesztivál, angol nyelvlecke, vegyipari termelés, vagy irodalmi évforduló szerepelt a műsoron, hűségesen kitartottak Annak megállapítására, hogy mindettől mennyivel bővült látókörük, mivel gazdagodott ismereteik tárháza, komoly kultúrszociográfiai felmérésre lenne szükség. Nem tudom, van-e ilyen ? Mert nem valószínű, hogy a közvéleménykutatásnak máig alkalmazott módszerei a falusi tévéző véleményét módszeresen ki tudnák puhatolni. Mert most a falusi tévézők érdekében akarunk szólni. Nem mintha a tervbe vett magyar nyelvű adásokat kizárólag a falusi nézők igényeinek kielégítésére kívánnák fenntartani, de az is bizonyos, hogy a kétórás műsort a lehető leggazdaságosabban kell majd kihasználni. A leggazdaságosabb pedig az, ha ennek az időnek jelentős részét a falura is tekintő műsorral töltjük ki. A városi ember akarvanem akarva lépten-nyomon beleütközik az ismeretterjesztés legváltozatosabb formáiba, látóköre bővül, műveltsége gyarapszik munkahelyén, utcán, moziban, színházban, egyszóval mindenütt, ahol megfordul. A falusi embernek nem nyújtja önként ezt a lehetőséget sem a foglalkozása, sem mindennapi élete. Félreértés ne essék : korántsem arra gondolok, hogy a műsort mezőgazdasági száltanácsadással töltsük ki. Nem erre van szükség. Ezt részben elvégzi a rádió, a szakigazgatás, a sajtó, a tanfolyamok és a gazdaság szakembere. A hangsúly a falusi ember látókörének bővítésén van. A műsorterv tengelyébe a legnemesebb értelemben vett ismeretterjesztést kell állítani; természettudományit, társadalomtudományit, közgazdaságit, földrajzit, néprajzit és még ki tudja, hány félét. S persze művészetit is. De nem úgy, hogy két irodalmár vitázzék a képernyőn Apollinaire lelki világáról, hanem úgy, hogy az átlagos irodalmi műveltségű falusi ember szintjén igyekezzünk kielégíteni a művészet és irodalom iránti reális igényt. Banánt sok városkörnyéki faluban élő ember evett. De vajon mit tud azokról az országokról, ahol terem, s azokról a népekről, amelyek termesztik ? Svéd golyóscsapágyról hallott, fagyasztott norvég halat falán evett Kekkonen látogatását újságban, rádióban nyomon követhette, de vajon mennyit tud a skandináv államokról, Észak-Európáról ? Erre, s sokszáz hasonló, látóhatárt nyitó ismeretre gondoljunk. S még valamit : a falusi ember csak ünnepnapon él otthon , hétköznapokon csak az alkony kíséri a házba. Tehát a neki szóló tévéműsornak is csak akkor lehet hatása, ha az este zajlik. Napnyugta után. Ha így lesz, talán nemcsak a tévéző szobák telnek meg kíváncsiakkal, hanem a kíváncsi koponyák is tudással. Szórakozva, verejték nélkül szerzett tudással. Dr. Nagy Miklós VÍVÓ VB (Folytatás az oldalról) döntők során ragyogóan szerepelt, négy győzelmével csoportelsőként jutott a döntőbe, ahol Csirkovát 4—3- ra, a magyar Rejtő Ildikót, a francia Gapais-t és a szovjet Szamuszenkót 4—7-re fölényesen verte, csak Novikovától szenvedett vereséget. A szovjet lányt honfitársnője, Csirkova, győzte le, így került sor a holtversenyre, ahol Novikova bizonyult jobbnak. A világbajnoki sorrend tehát : 1. Elena Novikova (SZU) 5 gy. — újravívás után ; 2. Drombáné Gyulai Ilona 4 gy. — újravívás után ; 3. Szvetlána Csirkova (SZU) 3 gy. ; 4. Tatjána Szamuszenko (SZU) 3 gy. ; 5. Rejtő Ildikó (Magyarország) 1 gy. ; 6. Brigitte Gapais (Franciaország) 1 gy. Szatmárt tárcsáztuk ismét. A túlsó vonalon Csipler Sándor érdemes edző vidám hangja már elárulta, hogy a rádión keresztül értesült az eseményről. Gratuláltunk, hogy egykori tanítványa ezüstérmével a szatmári vívóiskolának és lelkiismeretes edzőjének is dicsőséget szerzett, tovább öregbítve a szatmári vívás már régen kivívott hírnevét. — Pontosan úgy történt, ahogy tippeltem. „Tippjeimet“ borítékban a megyei Sporttanácsnál helyeztem letétbe, hogy megmaradjon dokumentumnak. Novikova vagy Ilona — ezt vártam. A szovjet lány győzelme valószínű volt, az olimpián is kitűnt alapos felkészültségével. Drombáné teljesítményével elégedett vagyok. Nagyon jó eredmény. Jobbat eddig a lányoknál csak Szabó Olga ért el, amikor világbajnoki címet szerzett. Csak gratulálni tudok. A döntőbe az esélyesek jutottak be, igaz, volt néhány meglepetés, de az igazság az, hogy egyre több a jól felkészült versenyző, a döntőben pedig csak hat számára van hely. Az a tény, hogy négy román vívónő bejutott a legjobb 18 közé, azt is jelenti, hogy a csapatmérkőzések során gyenge ellenfelet kapunk, meglátásom szerint a magyar vagy a francia válogatottal kell majd mérkőznünk. A Balaton bajnokságon, ahol 73 ország vett részt mindkét nemzet gyengén szerepelt. A magyar csapat nem ütőképes. Válogatottunk számára biztosítottnak látom az ezüstérmet. Persze ez nem zárja ki, hogy nem nyerhetnek világbajnokságot. De hangsúlyoznom kell, a szovjet lányok az egyéniben bebizonyították, hogy rájuk mindig lehet számítani. Most a kardozók következnek. Csapatunk, mint értesültem, a selejtezők során 8—8-at ért el az olaszokkal, de a találkozót az azzurik nyerték jobb találataránnyal. A Szovjetunió viszont már lehengerelt 12—4-re. Igaz, mi is legyőztük Mexikót 77—7 arányban. De a kardról majd a végső eredmények után. 1969. OKTÓBER 10., PÉNTEK SPORT • SPORT fN SPORT » SPORT SPORT + SPORT m SPORT » SPORT A SNAGOVI REJTEKHELYEN • Szüreti látogatás • A csapat kialakult • Domide az egyes számú tartalék • A szaksajtó biztos áldozatként kezel — jelentette ki Angelo Niculescu • Raducanu és Dan lelki egyensúlyát nehezen állították helyre • Milan-Estudiantes találkozó a nap fénypontja Ideálisabb, szebb és kellemesebb rejtekhelyet el sem lehet képzelni egy ilyen összecsapás előtt, mint a Siliștea Snagovului falu mellett épült sportkomplexumot. Csend, napsütés, tó, susogó fák — egyrészt, kitűnő szállodák, az ország legjobb gyepszőnyege — másrészt. Ilyen környezetben készül válogatottunk, amelynek nagy szüksége van mind a csendre, mind a kitűnő gyepszőnyegre. Szerdán kiruccantunk meglátogatni a fiúkat. Nem voltak otthon, a komplexum gondnoka, aki büszkén fogad minden látogatót, a harmadik mondat után elárulta: a fiúk szüreti látogatásra mentek valahova Ploiesti mellé. Volt tehát időnk körülnézni. Végigsétáltunk a kis stadionban, megnéztük a csónakházat, a sporttermet, a villákat. Mindenütt rend, tisztaság. Végül az ebédlőbe vetődtünk be, ahol már sürögtek-forogtak a szakácsok, a kis kukták egész hada. Egyre várták a fiúkat, de már kettő is elmúlt... A fákkal szegélyezett úton végül feltűnt a hatalmas Orlando. Elsőnek a vörös Domide száll ki, kezében egy láda szőlő. Kópésan kacsint. Aztán jönnek a többiek. Egyik keze sem üres. — A sedui szőlészek ajándéka — mondja örömmel Satmáreanu. Azt kívánták, szőlőjük segítsen győzelemhez ! A „puttonyosok“ eltűnnek zsákmányukkal. Angelo Niculescu edző fogad bennünket. Röviden tájékoztatjuk, mire vagyunk kiváncsiak. — A valószínű felállítás ? — A megszokott. Tehát: Raducanu (Ghita) — Satmáreanu, Halmageanu, Dan, Deleanu, — Dinu, Nunweiller — Dembrószki, Dumitrache, Dobrin, Lucescu. — Sikerült a szerdai nyomokat eltüntetni ? — Nagyon nehezen, talán nem is teljesen. A szaksajtó kétkedő hangvétele, a Rapid klub elvtelen magatartása, amely abban nyilvánult meg, hogy Raducanut és Dánt tüntette fel bűnbaknak, mély nyomot hagyott a két fiúban. Ennek ellenére bízom bennük. Meggyőződésem, hogy mind a ketten kitűnően ellátják majd feladataikat . Deleanuval megoldódottnak tekinti a balhátvéd posztot ? — Igen. Jelen pillanatban ezen a poszton nincs jobb emberünk. — Mi a véleménye Dembrószkiról ? Csaknem minden edzőmérkőzésen lecserélte. — Dembrószki a legjobb formában lévő csatárunk. Csupán azért cseréltem le, hogy az első számú tartaléknak, Domidénak is lehetőséget adtak a játékra. Ráadásul a két fiú között nagyon egészséges versenyszellem alakult ki, ezt ki kell használni. — De Domide nem érzi jól magát jobbszélen ! — A rábízott feladatot ott is el tudja végezni. De ha nem vették volna észre, elől nincsenek fix posztok. A négy csatárnak mindenütt tudnia kell játszani! Domide éppen ezért gyakorolta a szélső feladatait is. . — Hogy áll Dumitrache a sérülésével? — Jól, remélem játszik, ő nagyon akar. — És, ha játékára mégsem kerül sor ? — Akkor Domide áll helyébe. — Mi a véleménye a vasárnapi találkozóról ? — Reménykedünk. A labdarúgásban biztosat nem lehet ugyanis mondani. De kijelentem, hogy a szaksajtó nagyon-nagyon sok gondot okozott nekünk nemcsak Raducanu és Dán kérdésében, hanem a hangulatteremtésben is. Biztos áldozatként kezel bennünket. Ez szerintem nem helyes. — Legyünk tehát optimisták ? — Mindig. Ebéd után pihenés, aztán edzés. Este a szokástól eltérően későn feküdtek le a fiúk. Ők is akarták látni a Milan-Estudiantes találkozót Milyen következtetéseket vontak le a mérkőzésből ? Nehéz lenne megmondani. Dinu csak annyit jegyzett meg: Ilyen erőbedobással kell küzdenünk nekünk is. Egyetértünk vele. Mert akkor az eredmény sem maradhat el. Gyarmath János TELEX • A görög labdarúgó válogatott edzőmérkőzést vívott az osztrák Sturm Graz csapatával. A görög együttes 2:0 (0:0) arányban győzött. • Bukarestben a Dinamó csapata (a válogatottak nélkül) a bolgár Duna Rusze csapatát látta vendégül. A találkozó 1:1 arányú döntetlennel végződött. A gólokat Doru Popescu és Todorov lőtték. • Október 22-én a Kolozsvári U az OFK Beograd csapatát fogadja a klub 50. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségek keretében. • Szerda este villanyfénynél megkezdődött a Nagy-Britannia — Románia női atlétikai találkozó. Az első eredmények : súly : Salagean 15,04 ; 100 mg : Perera 14,3 ; 1500 m : Gábor Ibolya 4,25,9 ; 200 m : Peat 24,0. • Athénban befejeződött az asztalitenisz Balkán-bajnokság. A döntőkben a következő eredmények születtek : női egyes : Crisan-Mihálka 3:0 ; férfi egyes : Korpa-Karakasevics 3:1 , női páros : Crisan, Mihálka-Reszler, Srbec 3:1, férfi páros : Korpa, Vecko-Georgev, Konov 3:0. • A Japánban vendégszereplő asztalitenisz Európa-válogatott Nagoyában mérkőzött. Kontinensünk lányai 3:0, fiai 5:2 arányú vereséget szenvedtek. • Az athéni sakktornán a csehszlovák Jansa legyőzte Sikerét és ezzel az első helyre került. Florin Gheorghiu döntetlenre játszott a dán Pederzennel , és 3,5 ponttal a második. • A mexikóvárosi betonteknőben a dán Mogens Frey Jennsen új világcsúcsot állított fel 5 km-en. Rekordja 6:01,3. • Az Egyesült Államok és a Szovjetunió ökölvívó csapatai október 25-én Las Vegasban találkoznak. A torna érdekessége, hogy az 1200 férőhelyes teremben csak hivatalosak vesznek részt, az érdeklődők csak tévén követhetik a mérkőzéseket. • Vasárnap, október 12-én, rendezik meg a C-osztályú labdarúgó bajnokság Vil. fordulóját. A Románia Kupában részt vevő csapatok szerdán, október 15-én mérkőznek. Kis Ferdinand hőstette Amikor a Jázmin utca egyik egyemeletes házának földszintjén zöldségkereskedést akartak nyitni a régi borbélyműhely helyett, kiderült, hogy az átépítés megoldhatatlan. A kereskedelmi felelőskiszál a helyszínre, szemlét tartott, de nem állapított meg semmit. Illetve megállapította, hogy az emeleten egyedül Tarajos-Pojár Károly lakik, aki valahol igen fontos valaki. Ezután a kereskedelmi felelős visszatért, és tanulmányozni kezdte a technikai nehézségeket. Tanácstalanságában a mérnöki hivatalhoz fordult, ahol érdeklődött a technikai nehézségek természete felől. — Igen, a Jázmin utca — felelte zavartan a főmérnök. — Hát ott nem lehet építkezni... — Miért ? — érdeklődött a kereskedelmi főnök. A mérnök erre kissé határozatlanul magyarázni kezdett. — Bizonyos mérések arra utalnak — mondta a telefonban■, hogy a Jázmin utcában tektonikus mozgásban van a talaj. A föld mélyében óriási üregek vannak, melyeknek a fala részben szemcsés vaskő, részben márga... — Te jó isten! — kiáltott a felelős — akkor az utca rövidesen elsüllyed ! A mérnök erre nyugtatni próbálta, de kevés meggyőződéssel. — Nem olyan súlyos a helyzet — magyarázta — csak éppen nem lehet zöldségkereskedést nyitni. Legalábbis amíg az ügyet alaposan ki nem vizsgáljuk ... A kereskedelmi felelős aggódva tette le a kagylót és napokig várta, amíg recsegés és dübörgés közepette a Jázmin utca elsülylyed. Miután ez nem következett be, újra föltárcsázta a mérnököt. — Mi van a tektonikus vonallal ? — kérdezte mély részvéttel — Miféle tektonikus vonallal ? — lepődött meg a mérnök. — Hát a Jázmin utcában ... A mérnök egy pillanatra megnem ált. — Igen, a Jázmin utca — mondta rövid hallgatás után — Ott nincs semmiféle tektonikus vonal... — Hál' istennek — kiáltott föl a kereskedelmi főnök — akkor az utca megmenekült! — Az utca megmenekült — mondta a mérnök —, de mégsem lehetséges a földszint átalakítása. Most értesített a művelődési osztály... Velük tárgyaljon. S ezzel letette a kagylót. A felelős töprengve kereste a művelődési osztályt. — Igen, igen, a Jázmin utca, ahol az az egyemeletes barokk palota áll — felelte az osztályvezető. — Az nem barokk palota — magyarázta a kereskedelmi főnök — az egy közönséges emeletes ház. A földszintjén régebben borbélyműhely volt. — Nem tiszta barokk palota — vallotta be az osztályvezető —, de ennek a kivizsgálása most van folyamatban. A kereskedelmi főnök két hétig várt, majd újra fölhívta a művelődési osztályt. — Mi van a barokk palotával? — kérdezte türelmetlenül. — Miféle barokk palotával ? — Hát a Jázmin utcaival ? — Igen, igen, a Jázmin utca — mondta zavartan az osztályfőnök — Hát az nem barokk palota ! — Akkor micsoda ? Az osztályvezető egy pillanatig hallgatott. — Az ügy — közölte nagyot nyelve — a Műemlékvédelmi Bizottságra tartozik ... Velük beszélje meg... A kereskedelmi főnök most már idegesen hívta a Műemlékvédőket. — Mi a helyzet a Jázmin utcai emeletes házzal ? A Műemlékvédők elnöke gúnyosan felelt. — A ház műemlék. És maguk zöldségkereskedést akartak nyitni a város egyik nevezetességében ... ! Erre a kereskedelmi főnök autóba ült, és újra terepszemlét tartott. A Jázzkin utcai házat alig ismerte meg: kitatarozták és a borbélyműhelyt átalakították garázzsá. Elsétált a ház előtt, s egy emléktáblán akadt meg a szeme .Ebben az épületben verte meg Kis Ferdinánd Nagy Szolimán török császárt." A kereskedelmi főnök ezután lázas nyomozásba kezdett: meg akarta tudni, ki volt Kis Ferdinánd. Történészekkel tanácskozott lexikonokat lapozott, de nem bukkant a hadvezér vagy szabadsághős nyomára. Belezavarodott tanulmányaiba a Jázmin utcai ház rejtélyébe az események közötti összefüggések kutatásába. Közönyös lélekkel fogadta a hírt, hogy kisebb munkakörbe helyezték-Töprengéseiből egy különös esemény lendítette ki. Kis Ferdinánd lett az utódja ... Izgatottan várta az alkalmat, hogy találkozzon a nevezetes személyiséggel: minden bizonnyal ő ismerte egyedül a rejtélyt, a tektonikus vonaltól az emléktábláig. Az első kedvező alkalommal benyitott Kis Ferdinándhoz. A hős alacsony, hízásra hajlamos ember volt, apró, ravaszkás szemekkel. A volt főnök csodálattal nézett a hadvezérre, akin nem látszott sem a gőg, sem a nagy katonákra jellemző belső fegyelem. — Ön verte meg Nagy Szolimánt ? — kérdezte az egykori főnök eszelősen. Kis Ferdinánd hellyel kínálta. — Nézze — mondta — ez nem lényeges. Tarajos-Pojár Károlynak garázs kellett, és ön a garázst le akarta foglalni zöldségkereskedésnek! Nem nyugodott bele a tektonikus vonalba, sem a barokk palotába ! Végülis kellett valamit csinálni... így került a műemlékvédő tábla a falra, a garázs miatt . Az ötlet az enyém volt, de a szöveg engem is meglepett. Kellemetlen, mert úgy kell viselkednem, mintha én vertem volna meg Nagy Szakmáid... Majd bizalmasan a beosztottjára kacsintott. — Most már érti ? — Nem — vallotta be az egykori felelős. Kis Ferdinánd felsóhajtott. — Kár — mondta —, mert akkor sohasem kaphat fontos beosztást az intézményünknél. Bajor Andor TÜCSÖK ÉS BOGÁR