Előre, 1970. november (24. évfolyam, 7149-7173. szám)
1970-11-25 / 7169. szám
FIATALOK KOVÁSZNA MEGYÉBEN — Tisztelt Király elvtárs, a Sepsiszentgyörgyön töltött napok alatt több építészmérnökkel ismerkedtem meg azzal a céllal, hogy írjak a gondjaikról és általában a közérzetükről, örömmel vettem tudomásul, valamennyiük véleménye megegyezik abban, hogy Kovászna megyében a fiatal szakemberek iránt igen nagy a bizalom. És valóban, kevés helyen láttam annyi fiatalembert vezető beosztásban különböző tevékenységi ágakban, mint Kovászna megyében. Azt is többször hallottam emlegetni, hogy ön személy szerint is szívén viseli sorsukat, érdeklődik eredményeik iránt. — Megvallom őszintén, örömömre szolgál, hogy fiatal szakembereink érzik a megyei pártbizottság és a néptanács bizalmát, és örülök, hogy engem is azok közé sorolnak, akik nem csupán abban élik ki érdeklődésüket az ifjúság iránt, hogy folyton nevelni akarják, akkor is, amikor volna sürgősebb dolog ennél, hanem elsősorban abban, hogy lehetőséget teremtsenek számukra szakismereteik, alkotó kedvük demonstrálására. Az idén töltöttem be a 40. évemet, tehát nem távolodtam el annyira ettől a nemzedéktől, hogy ne tudnám beleélni magam gondolat- és érzésvilágába,é s az ő alkotó lendülete ne ragadjon sokszor bennünket, idősebbeket is magával. — Tehát az ön ifjúsága évei is a felszabadulás utáni időszakra estek. — 1945-ben Marosvásárhelyen laktam. A Kossuth Lajos utcában volt a pártszékház, odamentem jelentkezni, hogy vegyenek fel a pártba. A kapus megkérdezte, mennyi idős vagyok, mikor megmondtam, hogy 15 éves, azt válaszolta, menjek át a szomszédba, ott van a KISZ, azok is kommunisták, csak éppen hogy fiatalabbak, mint az itteniek. Ezután dolgoztam Szálva- Visón és más építőtelepeken, így a békási vízierőműnél is, előbb mint munkás, később mint függetlenített KISZ-titkár. Közös brigádban dolgoztam Dumitru Mosorával és Octavian Grozával most mindketten miniszterek, Koppándi Sándorral, aki most a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsának titkára, Weisz Sándor újságíróval, Coman Teodorral, az RKP Tulcea megyei bizottságának első titkárával. Békáson én voltam az első ifjúmunkás, akit felvettek a pártba, másodiknak Dumitru Mosorát, aki akkor az alagút építőtelepének főnöke volt. Ezután 1965-ig a KISZ- ben dolgoztam, közben elvégeztem a bukaresti Gazdaságtudományi Akadémiát. Kereken 20 évet dolgoztam tehát közvetlenül fiatalokkal. Olyan iskola volt ez számomra, amit semmivel sem lehet pótolni. — Hogyan fogalmazná meg ennek az iskolának a lényegét? INTERJÚ KIRÁLY KÁROLY elvtárssal, az RKP Kovászna megyei bizottságának első titkárával, a megyei néptanács VB elnökével — Megtanultam, hogy az ifjúság nem csupán bizalmat vár el feletteseitől, hanem bátorítást, serkentést is. Sok olyan esetem volt, mikor ifjú szakemberek előléptetéséről volt szó, és némely munkatársaim legyintettek: ez túl fiatal. Ilyenkor mindig azt válaszoltam: igen, fiatal, az is igaz, hogy tapasztalatlan, de nézzük meg azt is, van-e benne akaraterő, nő-e benne a pénz vagy sem. Oda kell tenni, hogy csinálja, s ha nem lesz jó, majd keresünk mást helyette. Most jóleső érzéssel mondom, mióta a megye megalakult, egy-két esettől eltekintve, nem csalódtam a fiatalokban, tehát ezután is bátran fogjuk őket promoválni minden területen. Sok a tennivaló, hagynunk kell őket dolgozni, bizonyítani a párthoz és népünkhöz való hűségüket. — Egy új megye indulása rengeteg munkával jár, kezdve attól, hogy nincs szálloda, ahova a megszaporodott kiküldötteket elszállásolják, folytatva azzal, hogy több kenyér és lakás kell, mint addig, tehát nyilvánvalóan önnek sem volt ideje ismerkedő estekre járni. Mégis, hogyan tudta akkor, a legelején, kiben mi rejtőzik, kit lehet a fiatalok közül vezető munkára tenni? Úgy hallottam ugyanis, több kinevezés az ön személyes javaslatára történt, tehát felelősséget is vállalt értük. — Amikor Marosvásárhelyen dolgoztam, mint KISZ - első titkár gyakran jártam a hajdani Sepsi rajonban, így megismertem az itteni fiatalokat. Mikor a pártvezetőség azzal bízott meg, hogy az új megyét minél gyorsabb ütemben emeljük a fejlett vidékek színvonalára, és építsünk minél hamarabb minél több gyárat, iskolát, lakást, szociális-kulturális objektumot, és miután Nicolae Ceaușescu elvtárs több beszédében szorgalmazta a fiatalok merészebb előléptetését, tudtam, hogy valóban csak úgy tudunk gyorsan haladni, ha gazdasági-társadalmi téren elsősorban azoknak a kezébe adjuk a kezdeményezés és kivitelezés lehetőségét, akik a legkorszerűbb szakismeretek birtokában ezekben az években hagyták el az egyetemet, s akikben van cselekvési vágy, akik bizonyítani akarnak. Célunkat el is értük, úgy oldottuk meg a káderszükségletet, hogy itt — amint az építészek esetében maga is tapasztalta — jól érzik magukat, tudják, hogy szükség van rájuk. Egyelőre közgazdászokban van hiány, egyéb szükségleteinket nagyjából megoldottuk, mégpedig olyan szakemberekkel, akiket nem küldtek a megyébe, hanem ők választották. Ez azt jelenti, hogy elterjedt a híre: Kovászna megyében nemcsak szükség van dolgozni vágyó szakemberekre, hanem meg is becsülik őket. Úgy vettem észre, ez a megbecsülés nem merül ki abban, hogy a megyébe jött szakemberek hamar lakást kapnak, tehát gyökeret is eresztenek itt, hanem egyebek között abban is, ahogy fogadják őket, és ahogy később is érdeklődnek munkájuk, gondjaik felől. Megmondom konkréten, mire gondolok. Mikor augusztusban itt jártam, beszéltem egy marosvásárhelyi ismerősömmel, aki a nyáron végezte az építészmérnökit. Reggel találkoztunk, a mindjárt láttam, hogy nagy izgalomban van, el is mondta, hogy az új végzettek, akik Kovászna megyébe jöttek dolgozni, ma találkoznak a megyei pártvezetőkkel. Másnap láttam az újságban a csoportképet, ön is rajta volt. Azt hiszem, a pályájuk küszöbén álló fiataloknak életre szóló szép élmény, hogy két hónappal azelőtt még az egyetem padjait koptatták, s augusztusban már a megyei első titkár, meg az ő közvetlen munkatársai fogadják őket, ismerkednek meg velük személyesen. Ez így van, csak abból a fényképből nem derült ki egy dolog, amit most szeretnék hangsúlyozni: valóban minden évben találkozunk a megyébe érkezett, frissen végzett orvosokkal, tanárokkal, mérnökökkel, színészekkel és más értelmiségiekkel, s ezt hagyománnyá fogjuk avatni, de az ilyen találkozások nem holmi parádés koktélpartik, hanem nagyon is gyakorlati céllal szervezett munkaülések. Miután két-három hetet itt töltöttek, és megismerték környezetüket, összejövünk, egyfelől ők, másrészt mi, a megyei pártbizottság képviselői, köszöntjük őket, és megkérjük, mondják el gondjaikat, mindent, ami foglalkoztatja őket, s mi ott helyben választ adunk. — Az idei találkozón milyen kérdések hangzottak el? — Vagy tízen szóltak hozzá, s mondhatom, sok minden számunkra is tanulságos volt abból, amit elmondtak. A kézdivásárhelyi csavargyárba helyezett mérnökök például kérték, hogy létesítsünk műszaki könyvtárat, mert itt szinte egyidőben három nagy iparvállalat épült, s nagy szükség van megfelelő szakmai dokumentációra. BARABÁS ISTVÁN (Folytatása a 3. oldalon) Helyiipari szakemberek az ismerői, mennyi fáradsággal jár a vállalati kapacitás kihasználását jelentő rendelések megszerzése. Mert nem csak néhány terméket gyártanak egy-egy ilyen, a kívülálló által sokszor jelentéktelennek tartott vállalatban, hanem sokszázat, a dugóhúzótól a tengelykapcsolótárcsáig mindent, amire rendelést kapnak és amivel feladataiknak eleget tehetnek. És a java csak akkor jön, ha a megkötött szerződések teljesítéséhez szükséges nyers- és segédanyagokat kell beszerezni. Sokszor olyan anyagot kapnak, amit a nagyvállalatok hagytak ott mint meg nem felelőt, és bizony az is előfordul, hogy az anyag megszerzéséért „áldozatokat" is hoznak. (Valaki a temesvári helyiipar eredményei kapcsán irigykedve megjegyezte : „könnyű nekik élenjárni, amikor egy autoszifonért mindent elintézhetnek"). Talán éppen a helyiipar sajátosságaiból következik, hogy az eladási és beszerzési kiutalásokhoz erőfeszítések nélkül hozzájutó, néha elkényelmesedett nagyipari egységekkel szemben, a helyiipar közelebb áll a fogyasztóhoz, azonnal észreveszi az újdonságokat és, ha valahol jó üzletet szimatol meg, akár egész termelési profiljának az átalakítására is hajlandó. A termékek vagy gyártási eljárások felfedezésekor egyáltalán nem mindegy milyen gyorsan sikerül azokat gyártásba venni. A szakirodalom kimutatja, hogy az új találmányokat iparilag általában nem abban az országban hasznosítják, ahol létrehozták, hanem ott, ahol lehetővé tették gyorsabb gyakorlati értékesítésüket. Írtunk már az Atomfizikai Intézet két munkatársának — Ion Berindan és Eugen Radu mérnökök — kiváló találmányáról, a többtűzteres önműködő vízgenerátorról, vagy ismertebb nevén a GAMA kazánról, és olvasóink arról is értesülhettek, hogy Kolozsváron épül már a kazángyár, amelyet 1973-ban helyeznek üzembe. Ez a gyár lesz majd az ipari felhasználásra hivatott GAMA—2 kazán előállítója, de ezenkívül a két feltaláló újabb szabadalmait is, a lakások és kisebb tömbházak fűtésére és melegvíz ellátására alkalmas önműködő fűtőberendezéseket is itt gyártják majd. 1973-ig azonban még sok van, ezeket a fél FRAM hűtőszekrénynyi készülékeket kérik itthon is, kérik külföldön is, tehát a találmány hasznosításával nem lehet addig várni. Szerencsére Nagybányán, a „Bálmáreana” helyiipari vállalatban már készen vannak az első példányok, és jövőre, vagyis a kolozsvári gyár üzembehelyezése előtt két évvel, sorozatban gyártják őket. Pongrácz Zoltán részlegvezető, a mintapéldányok egyik „apja" szerint a próbajáratások remek eredményekkel zárultak, egészen magas hatásfokot, tökéletes égést értek el. A vállalkozó szellemű helyiipari vállalatnak köszönhetően 1971 újdonsága lesz tehát a rövidített nevén AMI—2 kiskazán. Nagybányán kiszámították az árát is : 12000 lej körül lesz a kazán és a velejáró vezeték, fűtőtestek ára, mint mondják a megrendelő lakásán készen felszerelt állapotban! (Nem ártana, ha ezt megjegyezné például a marosvásárhelyi faipari kombinát, hogy ezentúl ne a vevő hozzáértésére bízza a szétszedett állapotban szállított íróasztalok összeszerelését, azt a műveletet, amely benne van az önköltségben, sőt mi több, még nyereséget is kalkulálnak utána !) A „Bálmáreana"-ban a kiskazánokon kívül van még valami ,ami valóban látványosság számba megy és ami szintén az újjal szembeni fogékonyságot dicséri. A kolozsvári műegyetemmel együttműködve sikerült ugyanis előállítani a közlekedés biztonságát nagymértékben elősegítő fényvisszaverő mikroüveget. Törmeléküvegből készítik, amelyet magas hőfokra bevísenek, az üvegszemcsék ekkor gömbalakot vesznek fel és miután óvatosan lehűtötték, néhány mikron nagyságú üveggömböcskéket kapnak (a hatvanszoros nagyítású mikroszkóp alatt borsószemeknek látszanak). Huszty Árpád vegyészmérnök magyarázata alapján a technológiai eljárás nagyon egyszerűnek tűnik, mégis van egy bökkenője méghozzá az, hogy a mikroüveget Nagybánya előtt csak egykét országban gyártották és kemény pénzekért exportálták szerte a nagyvilágba. Mikroüveggel vonják be az országutak szélén az éjszakai reflektorfényben titokzatosan felvillanó jelzőtáblákat, amelyek annyira megkönnyítik a forgalmat. Az E-15-ös nemzetközi műút Kolozsvár-Torda közti szakaszán végzett kísérletek igazolják, hogy a mikroüveg alkalmas a közlekedési sávokat egymástól elválasztó vonal festésére is. De ugyanilyen jó vegyi szűrőket is állították már elő, amelyekkel a je KESZTHELYI GYULA (Folytatása a 3. oldalon) ÚJ TERMÉKEK anyokat iparilag általában nem ^ mn az országban hasznosítják, f* (* A | I PTM I \ f I I |',ul ^ tővé tették gyorsabb gyakorlati Leui^^ «m I I III #ml\ létrehozták, hanem ott, ahol I Tg j I XXIV. évfolyam 7169 sz. 6 oldal ára 30 báni 1970. november 25., szerda KORSZERŰ ÖNTÖDE A szatmári Unió gyárban megkezdte a technológiai próbát egy új öntöde, amely az első szakasz 4500 tonnás kapacitásával biztosítja a gyártási részlegek munkatermelékenységének jelentős növelését. Ebből az alkalomból az üzem munkaközössége táviratot intézett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához, NICOLAE CEAUSESCU elvtárshoz. „Ennek a létesítménynek az üzembe helyezése örömmel és büszkeséggel tölti el üzemünk dolgozóinak szívét — hangzik többek között a távirat. Kifejezzük ezen az úton forró köszönetünket a párt határozott és következetes iparosítási politikájáért. Biztosítjuk önt, főtitkár elvtárs, szilárd elhatározásunk maximális hatékonysággal kihasználni a számunkra biztosított nagyszerű műszaki-anyagi körülményeket, kiváló minőségű alkatrészeket gyártani nagyobb mennyiségben, minél alacsonyabb önköltséggel. Világ proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bukarest • Románia Szocialista Köztársaság „A meteorológia még erre a hónapra fagyot, havat jelez, ami gondot és több munkát jelent a városgazdálkodásban" — még Bukarest municípium új lakónegyedeiben is. A főváros gazdái mindent elkövetnek, hogy a tél megfelelő fogadtatásban részesüljön A 4. OLDALON NAGYVILÁG • PROVENCE KAPUJÁBAN • MI TÖRTÉNT PAKISZTÁNBAN ? • MŰVELETLEN AMERIKA • A TOYOTA ELŐRETÖR KOPOGTATÓ , hogyan jó a városgazdák? Bármennyire szeretjük és marasztaljuk sokan az őszt, a hideg évszak lassan mégis kéretlenül is megérkezik. A meteorológia még erre a hónapra fagyot, havat jelez, ami gondot és több munkát jelent a városgazdálkodásban. Minden őszön kiújuló gondot és törődést. Mert a meseszép hótakaró, a tükörfényes jégburok sok akadályt gördíthet egy város megszokott, mindennapi életrendjének medrébe. A váratlanul érkező és a városgazdákat felkészületlenül érő hóhullás egyetlen reggelen hatalmas károkat okozhat: a megbénult közúti forgalom ezernyi munkáskéz kényszerű kiesését vonhatja maga után — ami nagy veszteség akkor is, ha csak fél óráról, óráról van szó —; késleltetheti a nyersanyag vagy készáru, esetleg élelmicikk megérkezését rendeltetési helyére; az úttestekre, járdákra feszülő jégpáncél balesetek előidézése mellett megsrongálhatja az aszfaltot; a fagy a télre elő nem készített helyiségekben — legyen az vízmű, sűtőhálózat, munkacsarnok vagy lakás — csőrepedéseket idézhet elő és nyilván bőven sorolhatnék még kisebbnagyobb téli károkat. A városgazdálkodási vállalatok már nyár végétől igyekeztek mindent elkészíteni a tél fogadására, esetleges támadásainak kivédésére. Hogyan? Erre a kérdésre kértünk választ három megyeszékhely: Temesvár, Arad és Déva városgazdálkodási vállalatának vezetőitől. A TEMESVÁRI városgazdálkodási vállalatban a téli előkészületek évek óta járt és jól ismert úton, megszokott és beidegzett módon történtek meg az idén is. Mivel a múlt év és az előtte való néhány sem vetett fel különösebb problémákat, a téli előkészületek módján nem változtattak semmit. Jó volt tavaly, jó volt tavaly előtt, jó lesz az idén is. A meteorológusok nem jeleznek különösebben nehéz telet, tehát rendkívüli készültségre sincs szükség. Temesváron — a földközi-tengeri éghajlat hatására — különben is enyhébbek a telek, mint az ország más vidékein, itt a hóvihar is, mint az 1953/54-es példa bizonyítja, csendes hóhullássá szelídül. — Azért, persze, nem szolgáltatjuk ki a municípiumot esetleges kellemetlen meglepetéseknek, nem várjuk a telet ölhetett kezekkel — válaszol kérdésünkre MITROFAN GHEORGHE mérnök, a városgazdálkodási vállalat aligazgatója. — Még a nyár végén, szokásunkhoz híven, nekiláttunk az előkészületeknek, ellenőriztük a város egész víz- és csatornahálózatát, megjavítottunk, kicseréltünk mindent — szivattyút, gépet, csővezetéket —, ami erre rászorult. Beszereztük a hideg évszakban szükséges anyagokat: cserealkatrészeket, védőfelszerelést, homokot, sót stb. Ellenőriztük, megjavítottuk és működőképes állapotba hoztuk a hóeltakarításhoz szükséges gépeket és felszereléseket. Ez a felszerelés jó, nincs panaszra okunk sem minőségi, sem mennyiségi szempontból. A meglevő nyolc hóekés traktor és három, ugyancsak traktorra szerelt hógyalu, a hat, hóeltakarító eszközzel felszerelt öntözőautó és egy pneumatikus hórakó mellé az elmúlt tél óta újabb pneumatikus hórakó, két nagy teljesítő képességű hóeltakarító gép (három méter szélességben szedik fel és negyven méteres távolságra hajítják a havat), egy emelődaru (az esetleg hóba-jégbe rekedt gépkocsik kiemelésére) és egy nagyerejű autógreder sorakozott fel. Ezek a jelentősebb hóeltakarító eszközeink. A szokványos temesvári teleken bőven elegendő a közlekedés zavartalanságának megőrzésére, ha azonban szokatlanul kemény tél köszöntene ránk, akkor is készenlétben áll a tartalék: a municípium iparvállalatai szinte ugyanannyi gépi felszereléssel siethetnek segítségünkre szükség esetén, mint amennyi a városgazdálkodási vállalat birtokában van. Temesvárt tehát nem lepheti meg, nem érheti váratlanul, felkészületlenül az idén sem a tél, akár szokásához hű szelídséggel, akár szokatlanul keményen köszöntene be. ARAD MUNICÍPIUMBAN sem lehet ok aggodalomra. Már, ami az utak és járdák tisztaságát, MAG MARIA (Folytatása az 5. oldalon) EGY GYALOGOS KRÓNIKÁJA Ott hagytam abba, hogy a gyalogos fél. Most, a gyalogos örömeiről szeretnék, tisztelettel beszámolni, így többes számban „örömeiről". Ugyanis ahhoz az örömhöz, hogy él, még hozzá kell számítani néhány más alapvető örömöt is. Gondolok itt például a családi örömökre, meg, hogy a gyermekek nőnek, és magasak. És szépek, és az övék a jövő. Meg, hogy új lakást kapott a kisember. Lassanként az egész utca új lakásba költözik, és épp ezért tudom, hogy rám is sor kerül. Ha nem holnap, hát holnapután, és örül annak is, hogy két megállónyira új iskola nőtt ki a földből és a gyermek még az idén oda járhat. Meg, hogy milyen szép az új Intercontinental szálloda és a Nemzeti Színház épülete. Szóval, azt akarom mondani, hogy a családi örömökön kívül, ilyen közéleti örömei is vannak a gyalogosnak. Persze, kerül más is ebbe a leltárba. Amolyan negatív előjelű AJÁNDÉK öröm. Hogy is magyarázzam? Annak örül például, hogy a csúcsforgalom idején felgyuradhat a zsúfolt villamosra, vagy végre, valahára feltűnt a trolibusz, ami mindig akkor késik amikor a legjobban siet az ember, és örül annak az új könyvnek, amelyet legjobb barátja elől tudott elhalászni a kettes számú könyvesboltban ; örül ha egy véletlen folytán megvehette azt az utolsó pár ultramodern női cipőt, amivel újévre szeretné meglepni a kedves feleségét , és még maradt húsz lej a zsebében, pedig még két nap van hátra a fizetés napjáig. Persze, a boldogság is egyediségében az igazi, az egyik gyalogost már boldoggá teszi egy szál szegfű, a másik viszont csak akkor húzza el mosolyra a száját, ha az autós kartárs nem ütötte el, amikor ő a tilos jelzést semmibe véve átsétált a bulvár másik oldalára. Épp ezért nagyon nehéz teljes és aprólékos leltárt készíteni a nagyvárosi kisember decemberi örömeiről. Az viszont biztos, hogy ez a hónap tele lesz a kisebb-nagyobb ajándékok meleg, emberi jóindulatával, hiszen itt vannak a téli ünnepek, aztárt az esztendő fordulása, Szilveszter éjszakája, mind-mind megannyi alkalom, hogy örömöt szerezzünk egymásnak. Mert az az érdekes, hogy az átlag kisember mégiscsak annak örül a legjobban, ha gyalogostársa is boldog, ha a szomszéd ember arca is többször nyílik mosolyra. Mert ilyen a természete, mármint a kisembernek, önéletrajzához tartozik, ha úgy tetszik, hát ez a tipikus. Olykor már-már alig követhető ez az érdekes lelki folyamat, az érzelemvilágnak ez a kisfiús alakulása, de az bizonyos, hogy az új világteremtés folyamatába ez a mások örömének örülő öröm is be van kalkulálva és ha ma már természetes is ez a közfelfogássá váló szemlélet, ilyenkor a mérlegkészítés előtti napokban se felejtsük el, hogy ez mégiscsak egy tudatos folyamatnak az eredménye. Nem volt mindig így, s főleg ebben a betonrengetegben nem volt mindig ez a domináló felfogás, és ha a legzavartalanabb öröm a káröröm, hát nem állom meg most sem, hogy kinyilvánítsam titkos kárörömömet az autós népség iránt, akik fölényes száguldásuk, kóros gépőrületük és napi huszonnégy órás mehetnekjük miatt, elmennek a gyalogos kis örömei mellett, nem részesülnek a másik gyalogos mosolyában, és nem veszik észre, ha a szomszéd család gyermeke ismét nőtt két centit. Mert ugyebár ennyi kárörömöm nekem is lehet. Pláne, hogyha az autósoknak kétszer ennyi van, velem szemben... DÁNOS MIKLÓS 4. Rövidesen megjelenik 288 oldalon, több színnyomásban az ELŐRE 1971-es naptára Nagy fejtörő-pályázat — értékes jutalmakkal