Előre, 1971. április (25. évfolyam, 7276-7301. szám)

1971-04-01 / 7276. szám

1971. ÁPRILS 1. CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI A házi gépgyártás fejlesztése, a­­mint azt iparvállalataink gyakor­lata ismételten bebizonyította, egyre fontosabb eszköze a terme­lés műszaki színvonala emelésé­nek, a gazdasági hatékonyság nö­velésének. Jelentőségét aláhúzza az a kihang­súlyozott figyelem, amelyet a párt- és állam­­vezetőség, személyesen Nicolae Ceausescu elvtárs szentel ennek a kérdésnek. Elegendő, ha megemlítjük például, hogy a bukaresti vil­­lamosgép-gyárban tett látogatása alkalmával pártunk főtitkára elismerően nyilatkozott a házi gépgyártással előállított termelőberende­zések minőségéről és rámutatott arra, hogy a házi gépgyártást az egész nemzetgazdaságban ki kell terjeszteni. Időszerű tehát, hogy — ha mindjárt vázlato­san is — elemezzük a házi gépgyártás néhány problémáját és mérleget készítsünk Bihar me­gye néhány ipari vállalatának ezirányú tevé­kenységéről. S kezdjük talán egy távolról sem műszaki vagy gazdasági aspektussal. Mindenekelőtt mint terminológia megfelel-e a „házi gépgyár­tás” kifejezés az „autoutilare" vagy „autodo­­tare" szó fordításának, az ilyen irányú tevé­kenység tartalmának és jelentésének ? Nem okoz-e fogalmi zavart, hogy hallására esetleg „házigép gyártásra” (mosópép, porszívó, hús­daráló stb.), esetleg olyan jellegű otthon gya­korolt tevékenységhez használatos gépre gondolunk, mint például egyes vidékeinken a nóziszőttes készítés ? Itt ugyanis az üzemek munkaközösségeinek saját kezdeményezéséből, belső pénzügyi-anyagi eszközök felhaszná­lásával, saját erőből készült, rendszerint elég bonyolult magas műszaki igényű gépi beren­dezésekről vagy készülékekről van szó, nem háziipari színvonalról. Éppen ezért célszerű volna, ha az Előre szerkesztősége, szakembe­rek, irodalmárok és nyelvészek közreműködé­sével magára vállalná egy megfelelőbb kife­jezés használatának bevezetését. Persze, ad­dig is míg ez megtörténik, írnunk kell arról, hogy érdemes fokozottabb figyelmet és több energiát fordítani a termelőberendezéseket és gépi felszereléseket ilyenformán biztosító te­vékenység tökéletesítésére. A Bihar megyei gépipari és fémfeldolgozó üzemek már értek el eredményeket a házi gép­gyártásban : az Infrasirea szerszámgépgyár­ban például az 1967—1970-es időszakban 1,9 millió lej értékű gépi felszerelést készítettek saját szükségletükre, melyeknek az évi gazda­sági összhatékonysága meghaladja az 1,5 mil­lió lejt. Körülbelül hasonló az arány a ráfordí­tás és hatékonyság tekintetében az idén is Ugyanezekben az években a Petru Groza vá­rosi bányagépgyár munkaközössége 23 gép berendezést készített saját használatra, a nagy­váradi Metalica hármat, a mezőgazdaság gépjavító üzem négyet, a szalontai Metalul ötöt, az ugyancsak nagyváradi Bihoreana ki­­lencet. Az idei előirányzatokat vizsgálva meg kell jegyeznünk, hogy azok elég szerények a tava­lyi s az előző évi eredményekhez, a megsoka­sodott feladatokhoz, de a lehetőségekhez ké­pest is. A megye két legjelentősebb gépipari vállalatának, az Infratirea-nak és a bányagép gyárnak az előirányzata csak egy millió lej körül mozog. Kevés az akciók száma, és nem minden eset­ben a gyártástechnológia legége­tőbb szükségleteinek kielégítésére szolgál. Körülbelül hasonló a helyzet a gépjavító üzem­ben, a szalontai Métárul, valamint a nagyvá­radi Bihoreana vállalatokban. Persze, ezek ellenére a fent említett egységekben a helyzet még mindig jobb, mint a nagyváradi Metali­­ca-ban, ahol erre az évre semmit sem ütemez­tek be a műszaki osztályok nagy elfoglaltságá­ra hivatkozva. A házi gépgyártás értékelésében jelentős A HÁZI GÉPGYÁRTÁS FEJLESZTÉSE AZ ÜZEM­SZERVEZÉS IDŐSZERŰ FELADATA helyet foglal el az egy mérnökre jutó tervezett vagy megvalósított gépi felszerelések értéke, hiszen a műszaki káderek alkotó tevékenysé­gének széles körű kibontakozása a gyártásfej­­lesztés kulcskérdése. Ezért érdemes szólnunk arról is, hogyan alakult e mutató a különböző vállalatokban . Az egy mérnökre eső IPAREGYSÉG házi gépgyártás évi ér­A­kép meglehetősen egyenlőtlen, nagy ér­tékeltéréseket mutat vállalatról vállalatra, és időszakonként ugyanabban a vállalatban is. Ebből az derül ki, hogy az igazgató bizottsá­gok nem fordítanak állandó figyelmet a tevé­kenységre, kampányszerűen, alkalmilag foglal­koznak vele. Ezt a helytelen álláspontot sür­gősen fel kell számolni, azaz mindig idejében megtalálni a megfelelő kapacitásokat, ame­lyek lehetővé teszik a gépi felszerelések gaz­daságos kivitelezését. Ebből a szempontból igen nagy szerepet játszik a vállalatok szer­számkészítő műhelyeiben, javítórészlegein ta­lálható kapacitásfölöslegek kihasználása, a technológiai kooperáció (üzemen belül a ter­melőrészlegekkel, vagy üzemen kívül más vál­lalatokkal) és végül, de nem utolsó sorban, a szakosított üzemrészleg vagy osztály létreho­zása. Megyénkben a legtöbb esetben jelenleg még a szerszámműhelyeket veszik igénybe házi gépgyártásra. Egyelőre, csak az Infrasirea szer­számgépgyárban vannak nagyobb arányú ter­vek önálló házi gépgyártó részleg létrehozá­sára, holott ez a többi iparegységek számára is igen ajánlatos volna, még ha szerényebb keretek között is. A házi gépgyártás ésszerű megszervezése természetesen nemcsak műszaki-anyagi felté­telektől függ. Egyes üzemszervezők nem tud­t­­ák, hogy a tevékenység pénzügyi ellátása nem korlátozott, nem azonosítható a kisgépesítéssel és nemcsak kisgépesítési kölcsönökből fedez­hető, hanem más forrásokból is. (Természete­sen csupán hazai forrásokra gondolunk, hiszen éppen a gépimport-szükséglet csökkentése a házi gépgyártás alapvető feladata.) A pénzügyi eszközöket illetően egyes üzemekben még fennálló bizonytalanság gyakran eredménye­zi azt, hogy a házi gépgyártás céljaira elő­irányzott kiadásokat nem konkretizálják teljes mértékben, így például a Petru Groza vá­rosi bányagépgyár egy millió tejes ez évi ér­téktervéből csak 80 százaléknyira ütemeztek be konkrét gépeket. Befejezésül talán még annyit­­ szükségesnek látszik, hogy az igazgató bizottságok rendsze­resen elemezzék a házi gépgyártást és opera­tívan intézkedjenek a beütemezett objektumok mielőbbi üzembehelyezése érdekében. Az egész ilyen irányú tevékenység tervszerűsítésére és elemzésére használjanak olyan mutatószámo­­kat is, amelyek sokoldalúan feltárják a gaz­dasági hatékonyságot. Ilyen mutatók a fen­­tebb említett egy mérnökre jutó értéken kívül, az egy mérnökre számított termelési többlet, költség-megtakarítás stb, valamint az olyan elemzési arányok, mint a házi gépgyártással létrehozott termelő kapacitás részaránya az összkapacitásban ; az ilyen eredetű géppark által termelt érték hányada az össztermelés­ben ; valuta megtakarítási értékmutató és egyebek. Kétségtelen, hogy a házi gépgyártás haté­kony megszervezésének még számos más problémája is van. A lényeges az, hogy ipar­vállalataink munkaközössége kellő komoly­sággal, tudományos felkészültségét és üzem­­gyakorlatának gazdag tapasztalatait latba vet­­ve foglalkozzék ezekkel, olyan szinten, amelyet az ipar előtt álló feladatok, a pártdokumentu­mok megkövetelnek. Wesselényi Tibor mérnök tőke ezer lejben 1967—1970 1971 INFRAJIREA szer­számgépgyár 6,3 10,5 Petru Groza városi bányagépgyár — 30,3 Szalontai METALUL 23,5 25,0 Nagyváradi EIKTOREANA 4,4—7,7 2,7 Másfél évtizeddel ezelőtt még nyájak legeltek e Trotus völgyi tájon, ma pedig 25 000 ember dolgozik a borretti-i vegyikombinát komplexumban s ebből mintegy 11 000 a petrokémiai iparban. Gyártanak itt marószódát, műgumit, polivinitkloridot, műanyagot, műrostot, benzint, finomítóberen­dezéseknél használatos gázt, sőt még kokszot is. Mindezt 100 000 tonnákban és sokmillió valutatejben számítva. Méghozzá világszinten (Folytatás az 1. oldalról) telek létrejötte arányában — integ­rálnunk kell a részrendszereket a vállalatok, fővállalatok, alágazatok, nemzetgazdasági ágak, illetve az egész nemzetgazdaság szintjén. Részrendszerek egyébként egyes á­­gazatokban (pl. villamosenergiaipar, kőolajipar, szállítás stb.) már mű­ködnek, a továbbiakban valószínű­leg a gazdasági ágak szintjén, na­gyobb tevékenységi területek sze­rint alakítjuk ki ezeket, mint pél­dául : gazdaságtervezés, pénzügyi­bankrendszer, statisztika és köny­velés, műszaki-anyagi ellátás, mű­szaki-gazdasági és tudományos do­kumentáció. A vertikális rendsze­ren kívül létre kell hoznunk a te­­ritoriális információs és vezetési rendszert, amely az adott terület­­egységen belül (megye, municípium stb.) felölelne minden egységet. Természetesen biztosítani kell a megfelelő információ-fluxust a he­lyi rendszerek és a központi rend­szer között. Az informatika és a vezetés or­szágos rendszerének anyagi alapját a mikro- és makrogazdasági szá­mítóközpontok alkotják majd. Az előbbiek körében létesülhetnek üzemi számítóközpontok a nagyvál­lalatok mellett, s ágazati számító­­központok a fővállalatok mellett. Ezek a továbbiakban gazdasági áganként makrogazdasági rendszer­be kapcsolódhatnak. Az országos rendszer kialakításában természe­tesen nagy szerepet kaphatnak a területi számítóközpontok. Mint tudjuk, területi számítóközpont már működik hat jelentős ipari központban : Kolozsváron, Temes­váron, Iakiban, Ploiesti-en Pitesti-en és Brassóban, és számuk 1975-ig húszra emelkedik. Az önálló gazda­sági ügyvitellel működő számító­­központok kalkulációkat és adatfel­dolgozást végeznek a város és a környék iparvállalatai számára. Számítógép állományunk növeke­dése arányában integrált ügyvitel­lel és vezetéssel szolgálhatnak a készletgazdálkodás, bérszámf­ej­tés, számlázás terén, majd pedig bo­nyolultabb kérdésekben, például a­­nyagbeszerzési és áruforgalmazási tervek összeállítása, gyártás beindí­tása stb. egészen a termelési folya­mat teljes irányításáig. A vállalati adatfeldolgozó rend­szer megtervezése, kialakítása és üzembehelyezése rendkívül bonyo­lult feladat, mélyenszántó és átfogó előtanulmányokat igényel. Annál is inkább, mert a saját és a külföldi tapasztalatok egyaránt azt bizonyít­ják, hogy az automata adatfeldol­gozás bevezetéséhez gyökeresen át kell építeni a vállalatvezetést és a gyártásszervezést. A megrendelő legyen a legmesszebbmenően hozzá­értő, működjék szorosan együtt a közreműködő számítóközponttal és a tervezővel, minden informatikai szakemberrel. A munka fő szaka­szai a következők: az adott rend­szer tanulmányozása, az új meg­tervezése és bevezetése. Az első lé­pésben megállapítjuk, hogy az in­formációs vezetési rendszer meny­nyiben öleli fel a vállalat tevékeny­ségeit, a másodikban elhatározzuk, hogy önálló számító- és adatfeldol­gozó rendszert alakítunk-e ki vagy „előfizetői“ leszünk valamely szá­mítóközpontnak, végül megállapítá­sainktól függően — hozzálátunk az új rendszer megtervezéséhez. Ki­választjuk a megfelelő felszerelést, megjelöljük az információ-fluxu­sokat, a primérinformáció-hordo­­zókat, az adatfeldolgozás módszer­technikáját. A rendszer nélkülözhe­tetlen komponense az adattár vagy bevett tudományos kifejezéssel élve, az adatbank. Az ide vágó szervezési intézkedések célja egy­részt biztosítani az adatok pontos­ságát és valószerűségét, másrészt hatékony felhasználását. Objektíve és szubjektíve a legne­hezebb bevezetni az új rendszert, fokozatosan helyettesíteni a régit, elsajátítani a számítástechnikát és elérni a tervezett paramétereket, újakkal helyettesíteni a régi veze­tési, szervezési, tervezési és prog­ramozási módszereket. A kilátásba helyezett megoldásokat alkotó mó­don kell megvalósítani, hogy élet­képes, rugalmas, alkalmazkodóké­pes információs és vezetési rend­szert alakíthassunk ki. Az új rendszer forradalmasítja az információ módját, az informá­lódás pontos, átfogó, gyors, kohe­rens lesz és mentesül minden el­lentmondástól. Az igazi forradalmi változás azonban a vezetés mód­jában következik be, amennyiben a vezetés valóban tudományossá, maximálisan hatékonnyá válik, kiválaszthatja a leggazdaságosabb variánsokat. Mindehhez természetesen meg kell szerkesztenünk az egységen belüli gazdasági folyamatok mate­matikai-gazdasági modelljeit. Köz­gazdászaink, sajnos, nem foglalkoz­nak eléggé ilyen kérdésekkel, rész­ben talán azért is, mivel nem be­csülik eléggé az alkalmazott kuta­tásokat. Pedig megfelelő modell birtokában optimalizálhatunk olyan fontos folyamatokat, mint a terme­lés programozása, műszaki-anyagi ellátás, termékforgalmazás, kész­letgazdálkodás, költség- és gazda­ságossági kalkulációk stb. A mo­­dellszerkesztés feladata az illeté­kes szakemberre hárul. A techno­lógiai folyamatok modelljeit nyil­vánvalóan megfelelően képzett mér­nököknek és technikusoknak, au­tomatizálási szakembereknek kell megszerkeszteniük. A gazdasági fo­lyamatok és jelenségek modelljei­nek megszerkesztése ezzel szemben a közgazdászokra vár, ami nem je­lenti azt, hogy más szakemberek (mérnökök, matematikusok) segítsé­gét nem vehetik igénybe. Szakér­telmüket és elhivatottságukat azon­ban semmiképpen sem szabad két­ségbevonni. Különben, lendületesen fejlődő nemzetgazdaságunk problémáit a továbbiakban csak úgy tudjuk meg­oldani, ha fejlesztjük a gazdaság­­tudományt, ha az feleletet ad a gazdasági jelenségek, termelési fo­lyamatok lényeges kérdéseire. Nyil­vánvalóan más tudományokhoz ha­sonlóan nem hanyagolhatja el a kategóriák, jelenségek és folyama­tok vitathatatlanul elsődleges és döntő minőségi vonatkozásait, azon­ban gyakorlati igény, hogy a veze­tés és a tervezés a matematikai módszerek, a kibernetika, a számí­tástechnika minden eredményének felhasználásával intenzívebben fog­lalkozzék a mennyiségi vonatkozá­sokkal, alaposabb gazdasági szá­mításokat végezzen, egybevesse a költségeket és az eredményeket, hi­szen a gazdasági tervek legfonto­sabb paraméterei és mutatói (ter­melés, elosztás, forgalom, fogyasz­tás) számadatok formájában jelent­keznek. A matematikai-kibernetikai mo­dellek és a modern számítástech­nika birtokában jobban megérthet­jük a gazdasági realitásokat és fej­lődési tendenciáikat. A matematikai modell mennyiségi szempontból ra­gadja meg és matematikai eszközök­kel (függvények, egyenletek, függ­vény- és egyenletrendszerek, logi­kai sémák stb.) írja le a gazdasági jelenségeket és azok kölcsönhatá­sát, s így alapos ismeretekkel, sőt a prognózis lehetőségeivel szolgál. A matematikai és kibernetikai módszerek makrogazdasági alkal­mazását egyelőre csak tanulmá­nyozzuk, mikrogazdasági szinten (vállalatok, fővállalatok) azonban már elterjedten használjuk, pél­dául a lineáris programozásibán, az optimális gyártmányválaszték ki­alakításában, a termelési feladatok optimális szétosztásában stb. Az építéstervek összeállításában és megvalósításában gyakran vesz­­szük igénybe a gráfelmélet kínálta módszereket (a „kritikus út“ mód­szerét, PERT-módszert stb.). A gép­javításban, a munkahely ellátásá­ban is használatosak modern eljá­rások, az optimális készletgazdálko­dást segítik elő a valószínűségszá­­mítási módszerek, statisztikai mi­nőségellenőrzésre, gyártási folya­matok irányítására szolgál már hosszabb ideje a matematikai sta­tisztika. Az optimalizálás hathatós eszkö­ze a modell, a több variáns meg­szerkesztésének és a legcélszerűbb ki­választásának a lehetősége. A mo­dell segítségével ábrázoljuk a gazdasági mechanizmus működését, azaz lényegében más úton megva­lósíthatatlan kísérletezést hajtunk végre. A siker kilátása természete­sen attól függ, hogy mennyire is­merjük a gazdasági mechanizmust, a gazdasági törvények hatását, mennyire pontosan ábrázoltuk az adott gazdasági jelenséget. Az adatbank és a napi informá­ciók birtokában és számítógép se­gítségével a vezetés bármely szint­jén rendelkezésünkre állhatnak a szükséges adatok, tehát a megfelelő döntés, a hathatós vezetés lehető­sége is. Az informatikai és vezetési rend­szer a hagyományos módszerekkel szemben automatizált, illetve auto­matizálható döntésekkel szolgál számítási program alapján. A gazdaság alapegységeinek, sőt na­gyobb egységeinek legtöbb opera­tív problémájához már van kész program. Automatizálható dönté­sekre azonban szükség van maga­sabb szinten is, például az egész nemzetgazdaság műszaki-anyagi el­látásának tervezésénél. Kétségtelen, hogy az automatizál­ható döntések mennyisége az alap­egységekben több, magasabb szin­teken kevesebb, s egyelőre a prob­lémák meglehetősen szűk körét fogják át. Az informatika és a ve­zetés országos rendszerének kiala­kításához és hathatós működtetés AZ INFORMATIKA ÉS A VEZETÉS ORSZÁGOS RENDSZERE­ séhez, tehát — esetleg kiemelt vam alapján — számottevő mányos erőket kell összponti a matematikai módszerek j­­ogi használatára, a gazdasá­genségek és folyamatok mé­résére, az automatizálható­­­sek szférájának bővítésére, a vállalati gazdálkodás és a­­ gazdaságtudományok házi matematizálására. Számos döntést még nem matizáltunk, s eddigi ismer szerint egyelőre nem is aut­zálhatunk, de a számítógépek kétségtelenül nagy segítség lehetnek. Ezúton gyorsabb, jabb és teljesebb informs nyerhetünk a nem menn­ye rendkívül fontos műt, például társadalmi, politikai h­umokat stb. tartalmazó kör­hez. A döntésre jogosult i­lyeknek így szűkösebb, ébjel lapismeretek állnak rendj­­ükre, s inkább mentesülne szubjektív befolyásoktól és­tól. A fentiekben csupán váza vontuk az informatika és a­z országos rendszerének fon kérdéseit. Kétségtelen, hogy jainkban bármely gazdaság dése és sokrétűsége nagymér információs eszközeinek házt től és minőségétől függ. E szerint az országos rendszer teremtése technikailag sokka szerűbb, mint szervezési szer­ből. Kétségtelen, óriási és sí viszonylag hosszadalmas szó munka előtt állunk, több­­é kell összeegyeztetnünk, a módszereken, vezetési és szem­struktúrákon kell változta forradalmasítanunk kell egy gondolkodás­ és cselekvés Az új ötéves tervben óriási­­ tokát kell megoldanunk ezen­ben is, s minden bizonnyal fel eleget is tesznek szakembé­ereknek. ★ Nem háromnapos csoda volt ZAJ, NYÜZSGÉS AZ IRODÁBAN Egy küldöttség kimutatásokat ta­nulmányoz, a telefon cseng, az igaz­gatóság kéri a főellenőrt, valaki nyá­ri cipőmodelleket mutat körül, ket­ten kiabálva vitatkoznak, megint a telefon : a hármas termelési vonal jelentkezik, sürgősen kérik a főellen­őrt... Nem csendes iroda ez már többé, vagy legalább is nem azoknak a mi­nőségellenőröknek az irodája, akik eddig a vonalvégeken ellenőrizték, ne hagyja el hibás termék a részle­get, akik itt vitatták meg a vasár­napi sporteseményeket, vagy innen indultak edzésre (egy gyár mindig büszke arra, ha jó sportolói, ismert nevű labdarúgói vannak, akik né­hány ilyen nem termelő osztályon jól elférnek). Nem ugyanaz a csendes iroda többé, mert közben az történt (mindig kell történnie valaminek), hogy az 1969-es esztendőre és az 1970-es év elejére erősen felduzzadt jónéhány könnyűipari vállalat rak­tárában az a készlet, amit a keres­kedelem, mint gyenge minőségű árut, visszautasított. Amiért, persze, nem lehetett csak az üzem minőségellen­őreit okolni, hiszen nem ők gyártot­ták azokat. Kahana Leon főellenőr azt bizony­gatta, hogy a fővárosi Flacara Rosie cipőgyár még ebben a szituációban sem azok közé tartozott, akiket első­ként soroltak fel rossz példaként. Ez pedig konkréten úgy nézett ki, hogy 1969-ben 160 000 pár, 1970 első negye­dében pedig 40 000 pár cipőjüket uta­sította „csak“ vissza a kereskedelem. El lehet képzelni, milyen összegek álltak eladhatatlan áruba fagyasztva azokban az üzemekben, melyeket rossz példaként emlegettek a minisz- MINŐSÉG ÉS TERMELÉS tóriumban. A minőségellenőrzés be­vezette a fázis-kontrollt néhány üzemben, így a Flacara Rosie cipő­gyárban is, de nem sok eredménnyel. Akkor támadt az a gondolata vala­kinek, hogy próbálják bevezetni, vagy inkább életrekelteni azt a bizo­nyos önellenőrző módszert, amit már egyszer egyik-másik gyárban meg­próbáltak, de amit — minden ered­ményessége mellett — hamar elfelej­tettek. MINDEN CSODA CSAK HÁROM NAPIG TART — legyintettek a múlt év augusz­tusában a cipőgyár 1-es szalagának dolgozói, ahol először vezették be a módszert, és nem titkolták, mennyire nem lelkesednek a dologért. Hoztak nekik valami újfajta nyomtatványo­kat, úgynevezett személyi „igazoló lapokat“, amelyeken aláírásával kel­lett igazolnia a munkásnak, hogy az előtte és a mögötte dolgozó társa jó minőségben végzi el a rábízott mű­veleteket. „Nem írom alá — mondták — nem felelek a más munkájáért“, vagy „Végezzék csak el a minőség­ellenőrök a feladatukat, azért van­nak“. „Jobb minőséget nem lehet ennyi idő alatt csinálni“ — utasítot­ták ismét mások vissza a lapokat. De a módszer bevezetői nem hátráltak. A brigádvezetők és minőségellenőrök igazoló lapján, a műszaki igazgatótól, a főmérnöktől kezdve a részlegveze­tőkig, mesterekig mindenki aláírásá­val bizonyította, hogy az illető bri­gádvezető, minőségellenőr megfe­lel a munkahely megkívánta kö­vetelményeknek (nem elsősorban jó röplabdázó), megvan a végzettsége ahhoz, amit végez. De a legéletre­valóbb dolognak a „termékigazoló lap tetszett.“ Jelen lábbeli — modell vagy sorozat — gyártását, csak akkor lehet elkezdeni, ha az érdekeltek az igazolást aláírták — áll a fejlécen, és sorba következnek azok, akik a ter­mék előállításában részt vesznek. A főtechnológus azt igazolja, hogy a technológia rendben van, a gyártási osztály főnöke a termelőképességet, az anyagbeszerzési osztály vezetője a szükséges nyersanyagot, a főgépész, hogy a szerszámokat biztosította. Az önköltségi osztály a szóbanforgó ter­mék, vagy sorozat rentabilitását, a modell- és a kreációs osztály diva­tosságát igazolja. A TEHETETLENSÉGI ERŐT MÉGIS NEHÉZ VOLT LEGYŐZNI mert az emberek jórésze nem sze­reti, ha változtatni akarnak megszo­kott rendjén, munkaritmusán vagy szemléletén. A változás rendszerint kényelmetlenséggel, fáradtsággal jár. Szerencsére mindig akadnak olyanok is, akik tudják, hogy mégis érdemes. Mindig érdemes vállalni az újat, a pillanatnyilag fáradságosabbat, mert az előbbre visz, kimozdít abból a nyu­galmi helyzetből, ami már megállást, vagy visszamaradást jelenthet. És el­határozták, nem kötnek kompromisz­­szumot. Bátorításként ott voltak a minőségben azonnal mutatkozó ered­mények. A mennyiségi teljesítmény azonban lezuhant, az első időben az 1-es szalag felét sem termelte annak amit a módszer alkalmazása előtt gyártott. Később kezdett valamennyi­re helyrebillenni a mennyiségi egyensúly, de augusztusban így is csak 60 százalékra teljesítették a ter­vet. A minőség terén szinte hihetet­len eredmények születtek : az 1-es szalagon, ahol azelőtt a termékek 25 százalékát kellett visszautasítani (ez a vonal dolgozott a leggyengébben), augusztusban a termékek csak két­­három százaléka volt hibás. NEM HÁROMNAPOS CSODA VOLT — mondják most a részlegen, mert a minőségi eredményeket látva a részleg másik öt termelési vonala is átvette az önellenőrzés módszerét, s tanulva az 1-es szalag hibáiból, na­gyobb termelékenységi ingadozás nélkül értek révbe. Amire számítani lehetett, bekövetkezett, év végéig a cipőgyártó részlegen 20 százalékkal nőtt a munka termelékenysége és 30 százalékkal lett nagyobb a munkások keresete. Mivel a módszer értelmé­ben új termék, vagy új sorozat gyár­tását csak akkor lehet beindítani, ha a termékigazoló lapon minden illeté­kes aláírásával igazolta, hogy a meg­felelő feltételeket biztosította, a ter­melés ütemessé vált, megszűntek a korábbi anyag- vagy szerszámhiány­ból származó fennakadások, meg a hóvégi hajrák. Nagy időnyerés az is, hogy nem kell ismételten munkát fordítani a hibás termékek kijavítá­sára. A munkások keresete egyrészt a termelékenység növekedésének függ­vényeként, másrészt azzal nőtt, hogy már nem kell szinte minden hónap végén büntetést fizetniük az elrontott cipőkért, mint azt korábban tették. Csak egy összehasonlító adat: a múlt esztendő első negyedében 31750 pár cipőt utasított vissza a kereske­delem, amiből kijavítás után 3478 pár került véglegesen a selejtbe, az utol­só negyedévben (a módszer bevezeté­se után) csak 3800 párat nem vettek át, és kiigazítás után összesen 37 pár maradt a gyárban. NEM TALÁLTUK FEL KOLUMBUSZ TOJÁSÁT — mondják a gyárban, csupán si­került következetesnek lennünk, így igaz. Ott ahol emberekre kell hatni, előítéletekkel, tehetetlenségi erővel kell szembeszállni, ott elengedhetet­len a következetesség. És ma már mindenki megértette, hogy munkája, ha csak egyetlen művelet is, nagyon fontos. Egy egész közösség számára, az egész társadalom számára fontos, nem mindegy hát, hogyan végzi el. S ez volt a legnagyobb eredményük a módszer következetes propagálóinak : önbizalmat öntöttek az emberekbe. A minőségellenőrök irodája ma már nem az a csendes hely, ami volt, a minőségellenőr nem a vonal végén várja, hogy kimondja az ítéletet a termék felett, hanem születése köz­ben végig nyomon követi azt. Napi nyilvántartást vezet arról, hogy a ci­pőgyártás száz munkaművelete közül melyiknél lép fel még a legkisebb gyakorisággal is a hiba, s már me­netközben segít megtalálni, megszün­tetni az azt előidéző okot. Cseng a telefon : a főellenőrt kéri a hármas vonal. Kovács N. Erzsébet • ELŐRE 3. oki "dolgom­ csak pontosan« szépe ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.*­m n­agy gondban van a váll­a­­latvezetőség. Sürgősen j­aa­vasolniuk kell valakit piackutatással foglalkozó sza emberek felkészítésére, rövid­­en beinduló tanfolyamra. Igen, de kit ? Ez a nagy ké­rés. Legtöbbször már nincs idő összehívni az igazgató­­­zottságot, dönt hát a vállalatv­zeté­s esetleg még az igazga­tizottság azon tagjai, akik p­­anatnyilag kéznél vannak. Mi­denki tudja a jelenlevők közt hogy az eladási osztály vezető, kellene meneszteniük a tanf­lyamra, ő foglalkozott eddig a kérdéssel. De erről szó se lehet, őrá most nagy szüks van. „Küldjük el Kovács élvtá­dat, a munkaszervezési osztó vezetőjét — indítványozza val­ki — őt szintén érdeklik a me­keting-problémák“. „Nagys” Kit küldünk tanulni? Ja, Kovács elvtárs valók megfelelő“ — helyeselnek ti­ten is. De az igazgató hami­san véget vet a lelkesedésül „Kovács elvtárs sem mehet. I­gen most állít össze egy fon tájékoztató anyagot.“ Akkor hát kit küldjenek ? Hosszas töprengés, latorga után végre találnak valakit bérelszámolón. Egyetlen­­ szól amellett, hogy ezt az e bért küldjék a tanfolyami NÉLKÜLÖZHETIK. Gyes munkaerő, figyelmetlen, pr­tatlan, még jó is, hogy­­ időre megszabadulnak tőle. És ha a tanfolyam befejez után a vállalatnak meg kell ma szerveznie a tudományos­­i kutatást ? Ezen még ráérnek törni a süket. A tanfolyam eltart há­­­rom hónapig... A lényeg az, ha valakit most javasoljanak, a­l­lanatnyi gondoktól szabadul­nak. Sajnos, némely vállalatves csak ilyen szemszögből látja „kit küldjünk tanulni ?" kérd­ést küldjünk, akit esetleg é vesen kívül látunk a vállála legalább egy időre, kit küld ki hirtelenében, hogy egy gond minél előbb kevesebb nyomji vállunkat. Legutóbb a CEPECA-ná más központi gazdasági szer által szervezett továbbkő kurzusok esetében is felhívta káros jelenségre a figyelmű. Nem új módszer ez, ugye mégis előveszik és előszerete alkalmazzák. Csakhogy nem hozott új törvényeink a dől­tók szakmai ismereteinek frissítésére és az utánképző éppen az ilyen elavult móds­reket végérvényesen hivatol kiiktatni. Mert ahhoz, hogy tudomány legújabb vívmány a legkorszerűbb és legered­éyesebb munkaszervezési ríé­szereket mindenütt késede nélkül alkalmazzák a gazdai vezetésben, szükséges, hogy i­de merőben más módon döm el azt a kérdést is: KIT KÜLDÜNK TANULN Illés Józse

Next