Romániai Magyar Szó, 1990. szeptember (2. évfolyam, 212-237. szám)
1990-09-01 / 212. szám
1990. szeptember 1. • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ • 3 Emlékek a 40-es évekből Olvastam Sike Lajos úrnak két cikkét, Tintaceruzával írott tábori levél címmel jelentek meg. Végre 40 év után a mi szenvedéseinkről is megemlékeznek. Fiatal tanítónő voltam, mindössze 22 éves, amikor a Balázsfalva melletti Tűr község templomából elhurcoltak. Hiába mutattam a diplomámat, származási bizonyítványomat, hogy magyar vagyok, nem német. Moga Virgil, a sziguranca akkori főnöke elvitetett a szászokkal együtt, azzal az indoklással, hogy két hét múlva viszik a magyarokat is. 1945. január 16-án indultunk, körülbelül 2000 személyt zsúfoltak marhavagonokba. Iszonyatos hidegben, a vagonban belefagyott a víz a vederbe, 13 napot utaztunk a donbászi szénmedence egyik városáig, Horlovkáig. Másnap a dolgainkat a hátunkon cipelve, átvitték a szénbánya telepére, itt bezsúfoltak két emeletes barakkba. Romániai szászokkal és magyarországi svábokkal voltunk együtt, hol magyarul, hol románul értekeztem velük, míg meg nem tanultam németül. Aztán oroszul is. Itthon a tanítóképzőben végig bentlakó voltam, a kézimunkán, zongorázáson, takarításon kívül semmihez se értettem, addig a tetűt sem ismertem. Az úton, a vagonban teltünk meg vele. Sokat vakaróztunk, lögdöstük egymást egész éjjel. (Első szállásunkon a földön aludtunk, tizenegyen egy 12 négyzetméteres szobában.) Az orosz tisztek csodabogaraknak néztek minket, hogy van az, hogy közöttünk annyi az iskolázott lány, akkor a mi szüleink csak burzsujok lehetnek. De sokkal ellenségesebbek voltak a csoportfelelősök: Wagner, Köpess, Fronius, Gegech meg a többi. 1943 júniusában betegcsoporttal hazatérhettem volna, de az utolsó pillanatban töröltek a listáról. Megtudtam, hogy Wagner úr feljelentett a tartománynál, hogy tagja lettem volna az SS-nek. Pikkelt rám, mert egyszer szemtelenkedett, meglöktem és eltörte a karját. Politikai tisztünk aggódott értem, sokat jártam hozzájuk háztartási munkára, sajnált, hogy mi lesz velem. Én nyugtattam, hogy kiderül az igazság. De azt nem akarta kideríteni senki. Átvittek az SS-ek büntető lágerébe. Az orosz tiszt elkísért, hogy könnyebb munkahelyet szerezzen, mert állapotos voltam és szívműködési zavarokkal kínlódtam. A munkaruhák kiadásával bíztak meg. Ez a tábor nemsokára feloszlott, átkerültem egy építőtelepre, ahol a mosodában dolgoztam. Itt született meg Mihály fiam 1949. február 26-án. Ezután kettőnkért kellett dolgoznom. Októberben indítottak haza egy olyan szerelvénynyel, amellyel hadifoglyok is utaztak. Itthon egész életemben becsületesen dolgoztam előbb Balázsfalván, aztán Dicsőszentmártonban, mindig nagy egyetértésben románokkal, németekkel, cigányokkal. Az emlékek megszépülnek? Nem minden fajta, szerintem csak a szép emlékek lesznek még szebbek. Mert hogy mi történik most, azt nem tudom megmagyarázni. Mintha a 40-es évek tértek volna vissza. És azokhoz nem kapcsolódnak szép emlékeim. MARGINEANUNÉ GUTLEBET KATALIN Balázsfalva Álneves csomag ? Keserű szájízzel teszem közzé, de úgy gondolom, az alábbi eset nem csupán magánügy, egy kicsit a közé is, hiszen akárki kerülhet hasonló helyzetbe. Februárban az NSZK-ban két csomagottettek fel a nevemre, egy 23 kg-ost és egy 17 kg-ost. A feladó levélben értesített: a csomagokban főleg gyermekruha és élelem lesz, ami bizony ránk fér a még mindig tartó áruhiány és anyagi szükség miatt. Többszörös érdeklődésre mindig azt a választ kaptuk a csomagosztály részéről, hogy Demeter László névre, Irinyi János utca 18 szám alatti címre nem érkezett csomag. Már bele is törődtünk a szállítási késedelembe, amikor július 17-én telefonon értesített Szabó Borta úr, hogy nála van két csomagom, vigyem el, igaz, az első csomagból az élelmet elfogyasztották, de a második érintetlen. " Tudnillik két rendben vették fel a csomagokat, a másodikat június 6-án. Valószínű hiánytalant akart mondani, mert a második csomag sem volt érintetlen. . Hogyan jutottak az én nevemre és címemre küldött csomagokhoz? A Szabó család részéről a magyarázat az, hogy az értesítés Arany János 11 szám alá, tehát az ők címére érkezett, Demeter László névre. Mivel sógorát is Demeternek hívják, azt hitték, hogy a sógor kapja valakitől a csomagokat. A sógor tavaly disszidált Ausztriába, de ők kértek a sógortól felhatalmazást, s így felvehették a csomagokat. Másnap, 18-án eljárást indítottam a vasúti illetékeseknél. A csomagraktárostól az állomásfőnökig mindenki felháborodva vette tudomásul a történteket. Álmélkodva kérdezték, hogyan vehette fel más, amikor kizárólag a címzett személyi igazolványára adják ki a csomagokat. Nos, ezt én is szeretném megtudni. De,hogyan? Ugyanis az állomásfőnök úr nagyon határozottan utasított, hogy a „reklamációt“ tegyük le a vasúti titkárságon, de jóelőre megmondja, reménytelen eset. Miután megmutattuk a dobozon a helyes címzést, azt válaszolta fejcsóválva, de elnézően magasabbrendű mosollyal, hogy „ez... ez biztos bele volt téve egy másik dobozba“. Ezek után felhívtam telefonon Szabó Bojta urat, és ajánlottam, ha az illetékesek tehetetlenek az ügyben, próbáljuk elintézni egymás közt, nem szeretnék törvényes eljárást indítani, őt megkerülve. Erre az volt a válasz, hogy hiába intézkedem, mert a posta nem hibás, a vasút sem, ő sem. Azt a pár csokoládét meg fogja téríteni, egyébként az első csomagban még valami szarság volt Különben nem is figyelte a cím pontosságát, ő csak vitte a felhatalmazást, s felvette a csomagot. Ennyire figyelmetlen lenne egy volt vállalati főnök, aki jelenleg egy olyan újságnak az ügyintézője, amelyre felnézünk és büszkék vagyunk? Továbbá nem tudom elképzelni azt a felületességet, amivel az NSZK-ban szarságot 600 márkára bebiztosítanának. Nem beszélve az állomásfőnök úr elmés fejtegetéséről, miszerint a helyesen címzett csomag egy másikba lett volna téve. Ennyire vicces lenne az a hülye német? Lehet, hogy sokan nem akarják észrevenni azt a csekély változást az utolsó fél évben, és azt hiszik, hogy „mehet a másik akárhova panaszkodni, úgysem megy semmire.“ Még meddig henyélnek egyesek a ránkörökített fegyelmezetlen felelőtlenségben? Nem ártana, ha a nyugati cucokkal egy kis mentalitást is becsempésznénk, főleg a szolgáltatásba. DEMETER LÁSZLÓ Sepsiszentgyörgy Vonatjegy és gyógyszer árukapcsolása Panaszomat röviden szeretném közölni, hátha meghallgatásra talál és a megoldás sem késlekedik sokat. Augusztus 3-án unokáimmal olyan huzatos vonattal utaztam Kolozsvárról Besztercére, hogy ha nem kapaszkodunk a karja nélküli, összevagdalt, pecsétes ülésekben, kirepülünk az ablakon. Ennek az I. osztályú fülkének nem volt ajtaja, a folyosón nem csukódott az ajtó, az ablakot pedig képtelenség volt felhúzni. Már Szeretfalvához közeledtünk, amikor feltűnt a kalauz, és mutattam neki, hogyan néz ki ez a vagon, de csak legyintett, hogy tudja. Mégis elővett valami szerszámot és felhúzta az ablakot. Ezután megpróbálta felkölteni azt a bozontos, jegynélküli utast, akinek Désen kellett volna leszállnia, de mindenről megfeledkezett, a jólneveltségéről is, szeszes bódulatában a fülke ülését használta WC-nek. Mit is panaszkodom egy ilyen rövid járatra, amikor december elején a Balt-Orient Expressz I. osztályán is betört ablakú, fűtetlen vagonban utaztam. A nehezen megszerzett gyógyszerért megvámoltak, de ingyen gyógyszert senki sem adott, miután ágynak estem a fűtetlen vagonban való utazás miatt. A besztercei járatot is gyakran nem fűtik télen, ha megint utaznom kell, és lebetegszem, nekem még az az igényem sem lehet, mint a bukaresti törvényszéki korában ülő volt fejeseknek, hogy szállítsanak be a katonai kórházba kezelés végett. V. NAGY MÁRIA Beszterce Mi is szórványmagyarok voltunk Még vagyunk egy páran. Voltunk többen is, de sokan lemorzsolódtak, beolvadtak. A szórványoknak előbb-utóbb ez a sorsuk. Kis közösségünk történetét írnám le dióhéjban. Kisilvára a század elején fűrészüzemet telepítettek, akkoriban építették meg a vasutat is Óradnáig. A gyárral iparosok is jöttek, az Osztrák—Magyar birodalom minden nációja találkozott itt. Idővel a magyar ajkú iparosok száma is megnövekedett, gyermekeiknek 4 osztályos iskolát építettek. A magyar iskolát 1958-ban szüntették meg azzal az érvvel, hogy már nincsenek magyarul tanulni akaró gyermekek. Én azokban az években csöppentem ide fiatal házasként, nem nagyon értettem a dolgok menetét, hátterét. Így aztán, amikor újra akartam indítani a magyar elemit, akkora vihart kavartam, hogy a kolozsvári tanfelügyelőség kiküldöttje azzal fenyegetett, becsukat, mert meg akarom bontani az itteni lakosság egységét. 1950-ben 8 magyar és 8 félmagyar család élt itt, az utóbbiak közül háromban magyar volt a család nyelve. Ennek a 16 családnak pontosan 50 gyermeke volt. Érdekesség, hogy 25 lány, 23 fiú. De lássuk, hogyan alakult a gyermekek élete nemzetiségi vonatkozásban.Negyvenheten román párt választottak.Most románoknak vallják magukat. Egy család felbomlott. Jelenleg két családban a nagyszülők beszélnek egymás közt magyarul. Ennyi maradt a szórványból. Nem lehet elítélni egy ilyen kis közösséget. Pedig nagyot hibáztak, hibáztunk. De mentségünkre szolgáljon az, hogy magunkra maradtunk. Azt mondják, egy nemzetiség sorsa intelligenciájában .Igyük. Ez a mi esetünkben nem mutatkozott meg. Az ember élni akar. Arra született. És ha élni akartunk, alkalmazkodnunk kellett. Azt mondja a Biblia: Megbüntetem az apáknak vétkeit harmad és negyed szigen. DEBRECZENI ISTVÁN Kisilva Nemzetközi tábor után itthoni döbbenet A gyergyótölgyesi munkaterápiás osztály meghívót kapott a Pomáz-Kiskovács munkaterápiás osztály nemzetközi alkotó táborába. Tölgyesen Bős István és Bartha Béla odaadó, megfeszített munkájának köszönhetően a munkaterápiás osztályra kerülők egy részét sikerül visszahozni az életbe, pedig nehéz esetek, az „aranykorszak“ áldozatai, olyan művészlelkek, akik magukba roskadtak az örökös útmutatásoktól. Kiskovácson valamennyien felszabadultak voltak, azt alkottak, amihez a leginkább kedvük volt, nagyon jó portrék, tájképek, grafikák, karikatúrák születtek. A zsűritől négyen kaptak díjat, két román és két magyar, minden részrehajlás nélkül. A 20 nap programja nagyon zsúfolt volt, megnézték Budapest nevezetességeit, Esztergomot, a templomban magyarul, románul, németül, bolgárul, lengyelül tartottak misét, hogy senki se érezze magát távol a hazájától. Jó érzés volt hallani azon a vidéken, hogy a különböző nemzetiségek anyanyelvükön beszélnek hivatalos helyen , és ez ellen senki sem tüntet. Még fel sem ébredtünk az emlékek álmából, amikor idehaza a varrások újabb tüntetést szerveztek az anyanyelvi oktatás ellen. Azt kérdezném Iliescu úrtól, emlékszik-e még arra a kiáltványra, amelyet ő maga olvasott fel decemberben? CSAVLOVICS BEDE JUDIT Balánbánya Kerekasztal fafejekkel Nagyváradi román újságírókkal tartottak megbeszélést a kolozsvári rádió román adása keretében. Újabb — szándékában összehangolt — ferdítés- és rágalomhalmaznak lehettünk fültanúi. Egy dolog világos: a részvevők hangadói legszívesebben a Tiszán túl látnának bennünket, pereputtyostól. Egyetlen tiszteletreméltó kivétel akadt közöttük, aki mérsékelni igyekezett a magamutogató gyülekezet hangulatát: az ismert közíró és irodalomkritikus, Radu Enescu. Őt Kolozsvárról van szerencsém ismerni a hatvanas évekből, mint akinek a vérében van a demokratikus alapállás, az európaiság. Ám mélységes csalódásomra az ő replikája is késett olyan cinikus förmedvények hallatán, hogy Temesváron nem a katonák és a szekusok lettek, hanem a CIA és a KGB ügynökei (értsd: magyarok, szerbek, cigányok); hogy Tőkés László papocska , (így!) kétkulacsos kém volt és marad; Sütő András pedig egyszerűen hazaáruló, hisz elvállalta a Pro Transilvania Társaság elnöki tisztjét, és így tovább. Ám mit is várhattunk e „jól informált“, szemellenzős firkászoktól? Lám, a Crișana egyik belső munkatársa a minap is így jegyzetelt „független“ lapjában: „Mi az, hogy Nagyváradi Bihari Napló? Ilyen nevű helységet én nem ismerek, nem is hallottam. Románia térképén sehol sem lelem.“ Ez viccnek is, megjárná, ha nem lógna ki a sovén, csausiszta lóláb: a homogén nemzet végzetes mániája. Különben Nagyváradon a két említett szerkesztőséget egy összefüggő folyosó választja el, vagy köti össze, és a nyomdában, könyöktávolságra tördelik a két „testvér“ lapot. Ide kívánkozik egy intelem. A jeles kultúrembertől, Andrei Preșu úrtól, hazánk jelenlegi művelődésügyi miniszterétől származik, aki nemrégiben ugyancsak a kitámadott szerepében, hasonló felelőtlen filkászoknak címezte a következőket. ..Törődnünk kell azoknak a tényeknek a pontosságával, amelyeket összekombinálunk.“ r .• * ‹.•■‹ ‹?.. Hogy ne mondjam: gyártunk meséket kémkedésről, hazaárulásról. egyéb..finomságokról. SZALAI JÁNOS Nagyvárad Helyet az öregeknek! A napokban a barátommal bementem a Rózsa vendéglőbe. Nyáron kint kellemesebb, de akkora a tumultus, hát a belsőbb teremben foglaltunk helyet, ahol csak két asztalnál voltak vendégek. Letelepedtünk,, de csakhamar azt tapasztaltuk, hogy valamilyen okból nem szolgálnak ki. A barátom szólt a pincérnek, de az csak annyit mondott, hogy nem lehet. Már miért ne lehetne, ha másokat kiszolgált, akkor minket is illik kiszolgálnia. Szó szót követett, de a pincér csak fújta, hogy nem lehet. Erre a barátom kiment, hogy a főnökkel intézze el az ügyet. A szemközti asztaltársaságnál elkezdett zsörtölődni egy fiatalember. Ezektől az öregektől nem lehet eltérni, régen is talpnyalók voltak, most is azok maradtak. Meghökkentem. Egyrészt nem is vagyunk öregek. Másrészt miért lennénk talpnyalók, ha nem akarjuk elnézni, hogy csak egyeseket szolgálnak ki. Megnéztem az ifjú titánt, és úgy találtam, nem érdemes vele vitába bonyolódni. A homloka magasságából ítélve, nagyon keverheti a fogalmakat, és buta megjegyzése csak azért szaladt ki a száján, mert valaki elmerészelné inni előle az üveges sört. Később a pincértől megkérdeztem, ki volt a kék inges fiatalember. Nem mondta meg a nevét, de annyit elárult, hogy a sportnál valami lötyögő. Hát én sok sikert kívánok neki, de az édesapját nem irigylem. Különben manapság az öregeknek vigyázniuk kell mágukra. A járdán, ha nem állnak félre, leverik a lábukról. Ha buszon, vagy vasúton utaznak, tapossák, lökdösik, ha pedig otthon nem zárkóznak be jól, tolvajok verik agyon őket. Jaj annak a népnek, amelyik nem tiszteli öregjeit! FAZAKAS MIHÁLY Kizdivásárhely Szemelvények olvasóink leveleiből Előfizettem az Adevarul című újságra, de megbántam. Nem is tudom, hogyanképesek ezek az újságírók annyi magyarellenes képtelenséget kisütni. Az augusztus 10-i lapszámban azt olvastam, hogy az Európa-házat a magyarok találták ki, mert abban uralkodni akarnak. Olyan, nagy soviniszták. Csak azt nem értem, miért szökött annyi román a magyar soviniszták országába. Másnap, pedig arról olvashattam, hogy egy budapesti fagylaltos visszavette a fagyit egy kislánytól, amikor megtudta, hogy az román. Ha az ilyen uborkaszezoni meséknek van valami valóságmagja, akkor azt nem értem, miért nem kérnek menedékjogot a magyarországi románok Bukaresttől. (Murza János, Tűre) • Én is beküldök egy bölcsességet, ha elfogadják a szerkesztő urak. Időtlenül nem lehet dolgozni, de idétlenül igen. (Olasz Sándor, Mátéfalva) • Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a megyei prefektúra vezető személyzetének a kinevezésekor elloptak tőlünk három tisztséget. Az indok: nem vagyunk szakemberek, nem vagyunk hozzáértők. Ezek után mi következik? A munkahelyeken sem értünk a szakproblémákhoz? Kiskorú nemzet tagjai vagyunk? (Kádár Miklós, Marosvásárhely) • Jó, hogy köztik a magyarországi televízió műsorát, ennek sajnos csak azok örvendhetnek, akik a határ közelében laknak. Annak idején Petre Roman miniszterelnök úr kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyében látható lesz a magyarországi tévéadás. Most egy szó sem esik róla. De addig is, jó volna közölni a magyar rádió műsorát, mert Istennek hála, az nálunk is fogható. (Páll Sándor, Hódos) • Nem tudom, hogyan és kik suvasztják el az újságot, de ha már az árát felemeltették önökkel, akkor akiknek kötelessége lenne, juttassa el az előfizetőkhöz. Vagy vannak, akik direkt passzióból csökkentenék az előfizetők számát? Sajnos, el tudom képzelni. (Boros Éva, Otomány) • Az idén úgy döntöttünk, hogy a szabadságot a tengerparton töltjük. Ehhez az is hozzájárult, hogy a tavasszal egy tévé-interjúban az illetékesek igencsak fogadkoztak, hogy milyen jó lesz az ellátás. A helyszínre érve, a szobával kezdődtek a meglepetések. Szellőztetni nem lehetett, mert az az ablak a szó szoros értelmében a földig ért. A mosdó padlószifonja bedugulva, a fürdő használhatatlan volt, mivel minden visszajött (víz, meg egyéb). A panaszra három nap múlva jöttek ki. Addig kitapasztaltuk, hogy a közeli vendéglőből bömbölő zenétől képtelenség aludni. Másik szobát kértünk, de nem kaptunk. Az éttermi koszt és a gyenge élelmiszerellátás tette be az ajtót..öt napig bírtuk ki az üdülést, a 2400 lejből mintegy 700 lejt visszakaptunk. Miért nem képes az állítólag megújult szabad..szakszervezet normális körülményeket biztosítaniaz üdülőhelyeken? A szakszervezeti tag nem fizetővendég? (Szabó Endre, Marosvásárhely) • A falusi embereket most a földek sorsa érdekli a leginkább, mert egyesek, főleg a Kisgazda Párt tagjai a gabonát csépelik és viszik haza, a termelőszövetkezet tagjai pedig végzik, a dolgukat, és nem tudják, mi lesz a jövőben, a földek legjavára a kisgazdapártiak tették rá a kezüket és senkit sem engednek a közelükbe. A földek miatt az emberek egymásra haragszanak és megvan a nagy békétlenség. (Szőke József, Kászonaltíz) • Elhatároztam, hogy kezdetben levelezés útján, majd személyesen is megismerkedek magyarul beszélő, erre hajlandóságot mutató román emberrel. 35 éves pedagógus vagyok, állami gondozott gyermekeket Ilyen az élet községünkben Az ötlök kérésére válaszolok a helységnévtáblával kapcsolatban. A telefonértesítést a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól kapta az itteni polgármesteri hivatal, amelyre polgármesterünk azt válaszolta, hogy a kétnyelvű táblát a nép tette ki, ő le nem veszi, sőt ha kell, a testével is megvédi. Ugyanakkor egy átirat is érkezett, amelynek másolatát elküldöm önöknek. (Idézünk belőle: ......azonnal intézkedjenek, hogy visszahelyezzék a táblákat a helység hivatalos nevével, amelyet a 2/1968-as számú törvény tartalmaz. Még megemlítenék néhány dolgot a falu életével kapcsolatban. December óta már kétszer érkezett segélyszállítmány egy franciaországiés egy svájci testvérközségből. Két alkalommal vittek gyermekeket kirándulni Magyarországra. Közben új híd épült a Nyárádon. Nehézségeinket annál bővebben sorolhatnám. Még mindig porcióra, kapunk személyenként egy hónapra fél kiló cukrot, fél liter olajat (júliusban semmit), margarin gyakran, szalámi néha kapható, különben minden üzletben üresek apolcok .A Magyar Szó a legjobb esetben egy héten háromszor érkezik meg (ezen a héten egyszer sem jött). Magyarországról a levelek három hétig jönnek, a telefonkapcsolatra sokszor egész nap reménytelenül várakozunk, máskor már az elején megtudjuk, hogy „rossz“ a vonal. Az is megesett, hogy pontosan címzett távirat visszajött, mert„rossz volt a címzés". Szóval itt majdnem minden a régi. LAKÓ MARGIT Nyárádremete Kettős ünnep a szilágypéri református templomban Mielőtt kettős ünnepünk tartalmi jelentőségét leírnám, szeretném elmondani, hogy községünk nagyon közel van Magyarországhoz. Gyakran meglátogatjuk rokonainkat és a híradástechnika révén majdnem egyenlően tájékozottak vagyunk országunk és Magyarország élete felől. Tőkés László szavai valósággal kérnek, hogy kimondjam, Magyarországot olyannak akarjuk látni, hogy anyaországunkra felnézhessünk. Talán e szándék késztetett arra, hogy az RMDSZ részvételével kettős ünnepet szervezzünk templomunkban. „ Az alkalmat a Vizsolyi Biblia 400. és nevelek egy otthonban, nagyon szeretek utazni, hazámat alaposan megismerni, de más országokat is. Csodálatos, az eddig csak könyvekből ismert tájak, népek, kultúrák, emberi gesztusok tapasztalása a helyszínen. A környező, az ún. volt szocialista országokon kívül eljutottam Távol- Keletre is egy hátizsákkal. Most levelezőpartnereket keresek, akik 1991 nyarán vállalkoznának arra ,hogy egy-egy városban, faluban segítenének megismerni a szomszédos román népet, tájat, kultúrát. Én ezt szívesen viszonoznám hasonló módon. (Szentes Ida Ágnes, Mezőtúr) • A mi tömbházunkban lakik egy postai alkalmazott, aki elmondta, hogy a posta udvara tele van újságokkal, amiket nincs ki elosszon. Nemcsak a Romániai Magyar Szóval ez a helyzet, hanem több központi lap is ott áll kihordatlanul. Már azon gondolkozunk, hogy nem rendeljük meg a lapot, mert szabadárusításban egy-kétnapos újságokat is meg lehet kapni, csak a kihordás késik 5—7 napot, mintha a posta szabadulni akarna ettől a munkától. Bizony a nyugdíjkihordást nem akarják lerázni a nyakukról, mert abból „csepeg“ valami. A 2-es postahivatal főnökét többször felhívtam telefonon, hogy szombatra és vasárnapra miért nem alkalmaznak helyettesítőt, mint régen, de csak azt a választ kaptam, hogy a szombat és a vasárnap szabad, és kész. (Gönczel Olga, Marosvásárhely) Kölcsey Ferenc születésének 200. évfordulója szolgáltatta. Ünnepségünk igehirdetéssel kezdődött, nagyon kedves, szívekhez szóló bizonyságtételt tett — alkalmi beszédet mondott A — Bogya Kiss Mária lelkész. Ünnepi előadást Bogya Kiss Ferenc tartott, részletesen ismertetve Károli Gáspárt és Bibliáját, a Vizsolyi Bibliát. Gyülekezetünk 40 tagú énekkarát Csiszár Erzsébet vezényelte. Kölcsey Ferenc munkásságát tartalmas előadásban méltatta Murvai Sándor, az RMDSZ vezetőségének tagja. KOVÁCS IMRE lelkipásztor Sinaiai sírfeliratok Augusztus 2-án a Csíkszeredán tartott kerekasztal-megbeszélésen Oancea Ioan kifogásolta, hogy minden helységben megtalálhatók a románok nemzeti érzéseit sértő emlékművek. Ez a kép Sinaián készült az első világháború hősi halottjainak temetőjében, 1982 márciusában. Három ízben összesen kilencven percig figyeltem a gyakori látogatókat. Soha sem láttam a felháborodás, vagy a sértett nemzeti érzés jeleit arcukon. A kegyelet emlékeit a Liga pentru Cultul Eroilor, feltehetőleg egy kulturális szervezet emelte, amelynek érzésvilágától nagyon idegen lehetett a Petőfi-emlékművek lerombolásának még a gondolata is. BENEDEK GYULA Szatmár POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK Edényvásár Szinte nincsen olyan nap, hogy ne értsünk szót a feketepiaci üzérkedésről. Megfoghatatlan rejtély, hogy ezek az árak honnan szerzik be a hiánycikkeket. Nem gondolok itt ,a babkávéra, borsra, egyéb fűszerre, vagy éppen a borotvapengére, aminek darabját 6 lejért vettem a lakásunk előtti hídon, hanem csak azokra a szerény termékekre, melyeket Sepsiszentgyörgy, Medgyes, vagy Régen állít elő. A múltkoriban eredménytelenül kutattam egy kétliteres ételhordó után,a míg egy Vasárnap délelőtt bekiáltanak az ablakon: tejeskannát vegyenek örvendezve szorongattam, a rég álmodott...edényt 100 lejért. Á. nemsokára hazatérő feleségem is „no, hálistenezett“, a szóváltás csak a vételár közlése után kezdődött Ha már az edényeknél tartok, elmondom a riydrádgálfalvi fogyasztási szövetkezet egyik újítását. Nálunk nincs, aki utánajárjon és küzdjön a polcok feltöltéséért, miért is egy harmadik személy ..el- • intézte“ (100 dollárral olajozva az utat), egy vagon edénykiutalását szövetkezetünknek. A vezetőség kiállította a megrendelő és megbízó lapokat, mert másképpen az árut, csak nem engedhetik úgy el mint „valahol Európában“. A vagon edénye megérkezett, s kicsomagolás nélkül, egyenesen a harmadik személyhez került Bálintfalvára. A szövetkezet elnöke azt mondja, hogy az illetővel szerződéses viszonya van és ez máris 20 000 lej tiszta hasznot eredményezett a cégnek, anélkül,hogy el kellett volna szenvedni a kilincselés, az utánajárás, a szállítás és eladás fáradalmait. (Nem tudom, miért nem kötött ilyen értelmű szerződést bizonyos könyvek, egyes lábbelik, meg más elfekvő áruk eladására, amiknek üzletünkben régisége egyezik az én gálfalvi illetőségemmel.) A másik szerződő félnek ki kell fizetnie az árut, a 20 000 lentes kereskedelmi hasznot, (a 100 dollár se kutya) plusz szállítást stb. (vesződnie kell az eladással) — hát kérdem én —kinek, illetve kiknek van itt haszna ebből a láncolatból. Mert annyit én is tudok, hogy a babot nem a lövőért főzik. A nyereség nagysága, létrejötte és útja előttem még tisztázatlan, de a veszteseket egytől-egyig ismerem, mert, azok mi vagyunk, a vásárlók,, akik majd 100 lejért veszünk meg egy 35 lejes edényt. És mivel még a privatizálás, az egyéni kistermelés, nálunk csak zsenge hajtás, biztos vagyok benne, hogy ugyanez történik valahol más árucikkekkel .is, . de mi, vásárlók. hallgatunk és. fizetünk, míg másot röhögnek és jogtalanul gazdagodnak. Egy másik dolog, amit nemcsak én vetek fel, az árualapelosztása. Falunk viszonylatában van egy szövetkezeti egység és három bolt. A szövekezet irodájába úgy hordják fel az árukat, mint a boltokba, de már a raktárból is sok minden gazdára talált És ne feledjük, mindez csak a felszín. Aki döbbenetesebb dolgokat akar megtudni, az tanulmányozza a szövetkezeti számlákat, a falvak áruellátását. . • Nem térek ki a demokratikusan megválasztott szövetkezeti vezetőség más tekintetben tapasztalható munkastílusára, a fentieket is csak azért teszem közkinccsé, mert eljöhet az idő, amikor mi, vásárlók, felvesszük az árut a termelő egységektől és általunk meghatározott, áron továbbadjuk vevőtársainknak, bel- és külföldön. Éppen ezért herbárt egy kis szövetkezeti tapasztalat a demokráciáról vagy maffiáról. ■•'■--■ e' ' ■ Én nagyon jól látom, olvasom, tudom, hogy súlyos áruhiánnyal küzd, nemcsak Gálfalva, hanemaz egész, ország, de legalább azt, ami van.. kapja meg a vásárló rendes úton észáron. SEBE ÁKOS - RMDSZ-titkár Nyáredgálfalva - 7 ! Jogfolytonosságot az ártatlan báránykáknak. Mikor december 23.é.n. hazafelé. .mentem Székelyudvarhely utcáin és Gál „Francisc", helyi, diktátor rezidenciáját, valamint a város szégyenteljes intézményének, a Milíciának az épületét romokban láttam, szinte sírva fakadtam a nagyszerű, érzéstől: szabadok vagyunk. És milyen gyereki örömmel hittem (hittünk) a szabadság anyjában, a demokráciában. Örömöm csak januárig tartott, amikor kezdték elhitetni velünk, hogy nem is val ,tok aktivisták, szekusok, besúgók, terroristák. Amikor a főszenesek kezdték feltárni valódi csigekukrot. Akkor arra gondoltam elkeseredetten, mi történik,ha Hitler bukása után az ő embereiből megalakult volna egy német, nációmentő egylet, amely egy kalap alatt mindent átmentett volna. Aztán jött a másik hidegzuhany M.D.-nek A szemtanú szomorúsága című cikke, amely az önök lapjában jelent meg. A„csőcselék" ugye, megverte szegény Gált, és a jóravaló embereknek menteniük kellett a „fiúkat" is, nehogy a barbár kezek végezzenek velük. Oh, istenem, szegénykék, az ártatlanok, akiknek nemes lelke bezzeg -nemtart, amikor a '80-as években agyonverték Pálfi Géza székely udvarhelyi katolikus lelkipásztort. És most szintén az RMSZ-ben olvasom S.V.: Felkelés Gyergyóban című írását. ......Aki megszöktette őket, szerintem is okos, humánus ember volt." Megáll az eszem! Humánus dolog szekusokat menteni?! Azokat, akiknek vér tapad a kezükhöz, akik nélkülözésben, sötétségben tartottak, akik hősiesen védték, szocialista nyomorunkat, de főleg saját hatalmukat? Azokat, akiknek rács mögött, vádlottak padján volna a helye? , íme az eredmény: március Marosvásárhelyért,, június Bukarestben, hogy csak a fontosabbakat említsem. Amegmentett ártatlanok terrorkülönítményeket irányítanak előbb a magyarok ellen, majd a román diákság és értelmiség ellen. Lenneegy javaslatom: rehabilitáljuk, illetve helyezzük jogaiba a Román Kommunista Pártot, a Szekusok Vörös Ligáját, a Besúgók Hazafias Szövetségét, a Tűzhelyen Edzett Dorongokat és Fejszéket Forgató Jóravalók Egyesületét... Esz.gijkoc. tiszta Lepne a tagok jogfolytonossága. • •. . . iz'icsi jiolói-SANQOR* f. laszo -Székelyudvarhely