Romániai Magyar Szó, 1994. május (6. évfolyam, 1325-1348. szám)
1994-05-04 / 1325. szám
1994. május 4. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar Szó 3 „Istenhitre épülő BESZÉLGETÉS DR. VÖRÖS GÁBRIELLÁVAL, A SZATMÁRNÉMETI RÓMAI KATOLIKUS EGÉSZSÉGÜGYI POSZTLICEÁLIS SZAKISKOLA IGAZGATÓJÁVAL — Mióta létezik Szatmárnémetiben a sztliceális Egészségügyi Szakiskola? a különbség az eddigi és a Római Katolikus Püspökség által indított új szakosztály között? — Szatmárnémetiben közel húsz éve működik egészségügyi középkádereket képző szakiskola, kezdetben néhány évig mint egészségügyi technikum, érettségizettek részére hároméves képzési idővel, majd több mint 15 évig egészségügyi szakközépiskolaként. Ennek utolsó évfolyama az idén is megvan, de vele párhuzamosan már három éve beindult a technikumi képzés, lassan kiszorítva a líceumi osztályokat. A cél az, hogy a posztliceális forma maradjon, hiszen érettségi után, komolyabb, érettebb döntés alapján jönnek majd a fiatalok ide tanulni. Ezeken az évfolyamokon csak román tannyelvű képzés volt, anyanyelvű oktatásra nem volt mód ebben az iskolában. 1991-ben a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség már kérelmezte egy posztliceális egészségügyi iskola engedélyezését Szatmárnémetiben, magyar nyelven, állami alapokból. Az engedély megérkezett, de csak 1993-ban indultunk, mivel szervezési nehézségeink jártak. Tehát most az első évfolyamon 280 tanul, magyar nyelven. Iskolánk a többitől független, államilag támogatott (épület, tanári fizetés, bérelszámolási fizetések). A már meglévő, jól felszerelt egészségügyi iskolában kaptunk helyet hivatalosan is, de nem függünk tőlük, mert külön igazgatónk, tanári karunk van. Adminisztrációs szempontból közös a kiszolgálás, ami csak pozitívum, mert gyakorlott, hozzáértő és jóindulatú személyekkel dolgozunk együtt. — Melyek a felvételi vizsga követelményei? — A felvételi vizsga anyaga két tantárgyra szorítkozik: az ember bonctanát és élettanát tartalmazó biológia tankönyv anyaga és középiskolai kémia. A vizsga anyaga és a felvételi módja megegyezik a román osztályéval, sőt együtt szerveztük meg a felvételit. A tanfelügyelőség vizsgáztató és felügyelő tanárokat biztosított, és kiküldöttje folyamatosan jelen volt az eredmények kifüggesztéséig. Természetesen a felvételi vizsgát magyar nyelven bonyolítottuk le, de meg kell jegyeznem, a régi iskola román osztályába felvételiző magyar diákok számára is megvolt az a lehetőség , hogy magyar nyelven írják meg dolgozataikat. A Katolikus Posztliceális Egészségügyi Iskolába magyarul beszélni és írni tudó, érettségizett diákok jelentkezhetnek, 30 helyre. Aki eddig románul tanult, az a felvételin román nyelven írja dolgozatait, de a továbbiakban magyar nyelven fogja elsajátítani ez anyagot. Legkevesebb25 diákkal indulhat az évfolyam, ezeknek el kell érniük a 7-es osztályzatot mind a két tantárgyból a felvételi vizsgán. Ha az egyikből kisebb hivatástudattal.." osztályzatot ér el valaki, kiesik. Iskolánk felvételi vizsgája csak abban különbözik a többiektől, hogy a diákok az előbb ismertetett felvételi vizsga előtt kötelező és kizáró jellegű hittanvizsgát tesznek. Ezzel kapcsolatban a legtöbb kérdés az, hogy a hittanvizsga kizárja-e a más felekezetűeket, vagy nem? A válasz egyértelmű, nem, mert ebbe az iskolába bármely felekezetű tanuló jelentkezhet, fiúk és lányok egyaránt, de a más hiten lévők megtarthatják saját meggyőződésüket, a hittan-felvételin nem kapnak hitbeli eltéréseket tartalmazó kérdést. A mi iskolánk jellegzetessége még a hittantanítás mint kötelező tantárgy. Itt is érvényesül a más vallási diákok hitének tiszteletben tartása, őket felekezetük lelkipásztorai oktatják és osztályozzák. — Milyen képzésben részesülnek az itt tanulók, mivel lesznek „többek“ mint a más, hasonló jellegű intézmények végzettjei? — Távol áll tőlem, hogy másokat lekicsinyeljek, vagy bíráljak. Tagadhatatlan azonban, hogy ezen a területen helyes, ha a jó szakmai képzés társul egy istenhitre épülő hivatástudattal. Még nem felejtette el az idősebb korosztály a „kedves nővérek“ türelmét, mosolyát, szolgálatkészségét, kitartását és áldozatkészségét. Mindezen tulajdonságokra nagy szükség van ma is, hívő ember kell, aki krisztusi szeretettel fordul szenvedő embertársa felé. Ezért kérünk az iskolánkba jelentkezőktől a terület felelős lelkipásztora által kiállított ajánlást is. A hívő ember szemlélete és magattartása az egészségügyben, no meg az erre alapuló minél jobb szakmai képzés, nem utolsósorban azon a nyelven, amelyet a diák a legjobban ért (bár megtanulják a szakkifejezéseket románul is), íme, az a plusz, amelyet szándékaink szerint ez az iskola nyújtani tud. A vallásos nevelés kötelező, minden diák a saját felekezeténél jár hittanórára, osztályzatot kap, tehát meg is lehet bukni belőle. Ezenkívül rendszeresen tartunk nevelőórákat, ahol lelkészek tájékoztatnak a lelkiségi mozgalmakról, a keresztény erkölcsről, és jómagam képzem őket a természetes családtervezés tudnivalóiról, közölve a keresztény irányelveket az abortusz, az euthanasia (öregek szándékos halálba segítése) és a fogamzásgátlás terén. Nem kötelező , de az osztály nagy része rendszeresen ott van, aktívan részt vesz a templomi istentiszteleteken. Azt szeretnénk, hogy végzettjeink biztos lábon álljanak az életben, erkölcsileg is, hiszen példaképül szolgálnak majd embertársaiknak. — Milyenek az elhelyezési körülmények, lesz-e munkahelyük a végzősöknek? — Az Egészségügyi Minisztérium által igényelt létszámnak megfelelően indítunk osztályokat és végzőseinket államilag helyezik ki. Ha az egyháznak lesznek munkahelyei, kérhetünk több osztályt is, de a többletnek az egyház kell munkahelyet biztosítson. 1994. őszén újra indul első év, 30 hellyel. Kérdezett: KISGYÖRGY RÉKA Harminc éve tartozom e történet elmondásával. Börtönéveim egyik legérdekesebb története, én is nehezen hinném, ha nem magam tapasztaltam volna és nem lenne annyi tanúja, akik mind találkoztak az öt kedves, aranyos, mindnyájunk által megmosolygott és mégis titokban irigyelve tisztelt székely bácsival... De vegyük csak szépen sorba a történteket. Az 1940-es évek vége felé, mikor tanuló ifjúságunk, sőt, még a tapasztaltabb felnőttek egy része is hitte és várta a „fényes szelek“ áldásainak megvalósulását, valahol a Hargita teteje felé, egy eldugott székely faluban öt család összedugta a fejét és megállapította, hogy nekik a kommunizmus nem kell Csak így, ennyire egyszerűen és magától értetődően. Nem tudták, nem is próbálták megindokolni, hogy miért. Régi amerikás székelyek utódai lévén azt is tudták, mi a teendő: ki kell vándorolni Amerikába. A korelnök, az öreg Ágoston bácsi tehát felült a vonatra, elment Bukarestbe, megkereste az amerikai nagykövetséget, be is jutott, és amerikai állampolgárságot, meg hajójegyet kért (1950 körüli). Természetesen megkérdezték, miért akarnak oda menni? A világ legtermészetesebb hangján magyarázta meg: Azért, mert nekik a kommunizmus nem kell. Azok tanácskoztak, mosolyogtak, aztán megmagyarázták, hogy először a román minisztériumban kell erre engedélyt kérni, azzal menjen vissza hozzájuk. Ágoston bái el is ment, ott is elmondta a mondóját, ugyanazzal az őszinteséggel. Itt is, mint azután annyiszor, megkérdezték: Miért nem kell? Nem szép a kommunizmus? Nem ígér elég sok jót éppen a magafajta szegény embereknek? Ágoston bácsi még a börtönben is valóságos áradozással mondta: Dehogy nem! Nagyon szép az! Mennyi jó pontos ruhát hoztak a falujukba. Hogy vitték a fiatalságot a városba gyűlésekre, moziba, színházba, , soha senkinek nem mondja, hogy ne szeresse. De nekik nem kell! Hazaküldtek azzal, hogy várják meg a választ Várták, türelemmel. Persze, hiába Egy év múlva újra felment. Újra azt a választ kapta. S talán még megismétlődött volna ez a játék egy párszor, ha közbe nem jön a személyazonossági igazolványok kötelező kiállítása és átvétele. Az öt család nem volt hajlandó átvenni a új bulletint. Meg is magyarázták: ők amerikai állampolgároknak tekintik mágukat, a román állam igazolványát nem tehetik át. Egy darabig próbálták megfőzni őket, aztán jött a milicista, kérte a sulletint, nem volt, megbüntette mindegyikt 50 lejre. Kifizették. Másnap újra jöttra kifizették. Aztán naponta fizették, így 5000 lejig. Akkor többet nem fizettek- Munkára hajtották őket. Mentek, szó nélkül. Aztán fuvarba vitték őket. Ez már lágyon fájt, nagy fejcsóválással mondták, milyen gyalázatosan kínozták a kommunisták a szegény állatokat, feleslegesen. Hiszen úgy is az övék volt az már. ők már égen kijelentették, hogy egy szál ruháan akarnak Amerikába menni, mindenütt jó szívvel ajándékozzák a román álmnak, hát miért teszik tönkre a drága oszágot? Egy-két év múlva aztán nem volt mit enni. Letartóztatták őket. Mind az öt csaláfőt. Vallották: nem kaptak elég kedezményt azok, akik becsületes állampolárokká lettek? Dehogynem — felelték, agyon szép az, amit a kommunisták csiálnak. Elég csúnya dolog, hogy aki elfordja, nem becsüli meg eléggé az új Tenet. Az ő dolguk egészen más. Nekik a Nem kell! kommunizmus nem kell! Se a mulatság, se a pontos ruha, se a szép szavak, se semmi, amit ez a szép világ adhat, csak az engedély, hogy mehessenek ki a kommunizmusból. Persze, jött a szokásos ravasz beugrató ajánlat: Jó, ha Románia nem kell, hát kiengedik őket Magyarországra. Egyhangúlag felelték: Nem, mert ott is kommunizmus van. Az pedig nekik ott sem kell! Próbálták jó szóval meggyőzni őket: Vegyék át azt a vacak bulletint, s csináljanak, amit akarnak, ne is vegyék elé többet, s nem lesz semmi bajuk. Ágoston bácsi még nekem is villogó szemmel mondta: — Mindegyiknek a szívén ott van a Sátán pecsétje — már mint a bulletinképen —, az enyémre ugyan nem ütik rá soha! Sándor bácsival másként beszélt a szekus: — Figyeljen ide, öreg, itt van az asztalon 3000 lej, százasokban. Menjen haza, vegyen lovat rajta az elpusztult helyébe, vigye a bulletinjét és induljon haza! Gondolja meg holnapig! Ő meg is gondolta: Jézus urunkat 30 pénzért árulták el, neki is 30 bankót akart adni a tiszt. Nem kell! Azután olyan gyalázatosan bántak velük, hogy mind az öten meg voltak róla győződve, hogy a többi négy azt nem bírhatta ki. Ezt minden rosszallás nélkül, teljes emberi megértéssel vették tudomásul. Inkább azon csodálkoztak, hogy a tárgyaláson mind az öten találkoztak. Mindegyik kibírta, abban a tudatban, hogy csak ő maradt, egyedül Elítélték őket néhány hónapra, nem tudtam kiszedni belőlük, milyen bűncselekmény alapján. Leültek, panasz nélkül. Aztán egy darabig békén hagyták őket. Gondolom, mennyi fejtörést okozott, hogy mit lehet kezdeni ilyen bükkfafejű népséggel, akikre semmiféle paragrafust nem lehet rábizonyítani. Csak a fiatalokkal volt baj, mert azok — mint reménybeli amerikai állampolgárok — nem voltak hajlandók bevonulni a román kommunista hadseregbe, ezért aztán kegyetlenül megkínozták őket. Így jött el 1955. Akkor, úgy látszik, kevés dolga volt a büntető hatóságoknak, hát hogy ne unják magukat ismét őket vették elő, s az öt családfő megint börtönbe került. Ráértem, próbáltam hát kiszedni belőlük, hogy mivel is vádolták őket Nem sikerült A tárgyalás románul folyt, ők abból semmit nem értettek, csak annyi derült ki, hogy végül államellenes összeesküvés címén 20—20 évi szigorított börtönre ítélték mind az ötöt. Ott éltek köztünk jó hangulatban, valami egészen ősi, ázsiai türelemmel fogadva nehéz sorsukat, panasz nélküli beletörődéssel. Abban az időben, 1957—58-ban az őrök még kevésbé voltak elvadítva, de-bejöttek a cellákba tréfálkozni, ha volt kivel, s az öreg Ágostonba is belekötöttek: öreg, hát itt akarsz elrothadni Rózsis Sándor mellett? Nem volna jobb otthoni sírban pihenni? — Az öreg Ágoston bácsi valami nagyon mélyen gyökerező, nagyon ősi méltósággal emelte fel a fejét: Még holtomban sem akarok kommunista földben nyugodni! Nem kell! Nem tudom, mi lett a sorsuk. Még egyszer hallottam róluk, nagyon el voltak keseredve, mert a szamosújvári börtönzendülés után levágták a bajuszukat. Ez fájt, ez már nem büntetés, ez csúfság volt De ezt is kibírták. Vajon eljutottak valaha Amerikába? . . " VARGA LÁSZLÓ ★ Ar ír, vagy DUMÁL Kerekes Barnabás, a Szép Beszéd zsűri elnöke (aki az Anyanyelvápolók Szövetsége magyarországi egyesületének egyik titkára is), mondja: két esztendővel ezelőtt Kovásznán is részt vettem a Körösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőn. Akkor arra kértek, ismertessem a Beszélni nehéz jelrendszerét, azt, hogyan szerveztük meg iskolánkban a nyelvápolást. A mai rendezvényről? Fontos, hogy van. Fontos, hogy Erdély különböző pontjairól itt gyülekezett a szórvány, a tömb, azok a tanárok és diákok, akik a nyelvápolás önkéntes és elkötelezett hívei. Fontos, mert ez jó lehetőség a gyermekeknek erejük és (nem megvetendő) játékkedvük, a versenyszellem bizonyítására. Fontos, mert ez az eleven kapocs az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségében, ugyanakkor lehetőség, hogy az itteniek részt vehessenek az anyaországi versenyeken, táborokban. Ez utóbbival a legjobbakat jutalmazzuk. S tán legfontosabb: a KAV segíti a kölcsönös jobb megismerést Évtizedekig szinte teljesen elzárva éltünk, vajmi kéréset tudtunk egymásról. Kora délután úgy csöppentem a zsűribe, ahogyan a tej zúdul a légyre. Az RMSZ a kreativitás nagyversenyére bejelentkezett egy kis Révaival, el kell döntenem, kinek adjuk. Megszúrópróbáztam vagy húsz dolgozatot Némelyiknél akkorát ásítok, hogy az a tejbéli légy szám belvilágát akarja megismerni. Hopp, egy gyönyörű Végrendelet, a Don Quijoteé. A Lovagé. Olyan tömör és erős a stíl, hogy csakis fiú írhatta. Még egy nagyszerű dolgozat, a Csillagfaragók — amit leginkább méltánylok, az eredetiség buzog benne. Saját látásod (amely éppen ezért nem vendéglátás) ott kezdődik, ahol vége a közhelynek. Fölfedezed, hogy egy Tetraéder nevű bolygón vagy csak alakzaton élsz, amely éppen ezért nem biztos, hogy gömb alakú ... Ami egyébként még akkor is rokonszenves fölfedezés, ha nem igaz. Az aynyiban mégis, hogy az irodalom erőterét sajátos, és nem a köznapi törvények alakítják. Nos, melyiknek a kettőből? A Lovagnak vagy a Faragónak jár a kis Révai? Feldobjuk a pénzt, fej vagy írás. Mégsem, legyen a negyvennégyesé, a Csillagosé, a Végrendelet összeállítója tőlem kapna egy különdíjat. bizisten, odaadnám neki a Baász Imre illusztrációival megjelent Kalevalát, ezt a díszkiadást, ha nálam lenne. Annyira sajnálom, hogy csak egy díjat osztunk. Időközben az is kiderül, hogy a férfias írású Lovag tulajdonképpen vagy lényegében lány, Markó Eszter. A Csillagfaragó is az abszolút elsődíjas, nos, ő Botházi Mária. Így alakult tehát az abszolút első és a teljes második díj. Botházi megkapta ráadásnak az RMSZ, illetve a Hargita Népe különdíját. Én pedig a Kalevalát bármikor odaadhatom Markó Eszternek (bolyais Marosvásárhelyen), olyan erőstollú, hogy csak kedvelni lehet.’ A harmadik díj plusz képződmény különdíj plusz MAROSZ különdíj: Balázsi Pál Előd (Csíkszereda, Márton Áron főgimnázium). Aztán volt negyedik, ötödik díja is a IX—X-nek.XIT-esek mezőnye: első díj plusz Eletek Tanítóképző különdíja: i. Csíkszereda, Márton Áron főmn. Második díj: Víncze Hanns (Marosvásárhely, Bolyai). Karma- Hevesi Zoltán( Nagyvárad, Adr .«um). Megvedik. es di- díj. kO- síitöbbi. Mindezt Zilahi Tere tanítóképzős mond a. most to-jt főzdortó Pillanaton túl. Ha jól stolt 'az egyik Helyi «n even ■bbe" az egész UTTMAban. A DTT5 a Romániai Magyar J FrikvsEgyesülete. A verseny pedig tetri- Április 11 irodalmi kreativitás Most másodszor, és technikájában Imény dolgozta ki. und Győzőt már megírtam a képt. Tulajdonképpen szinte csak ettg a rövid szövegben, hányódásait, új vetélkedő volt. A hatalom megpróbálta félreállítani. Ha félreáll, ha hagyja magát meggyőzni — dehogy, legyőzni — akkor az egészet ki kell találni legalább mostanában, s leginkább 1990 után. Ám, hogy hagyomány lett az anyanyelvi vetélkedő, s hogy van KAV, ez nagyban az ő érdeme. Miközben Zsigmond Győzőt emlegetem, a színpadon nem is folyik, egyenesen dúl a verseny. Jó csapatnevekkel, ami tán azt is jelenti, jónevű csapatokkal. Az öt-nyolcban: Aranycsapat, Bagoly, Okoskodók, Magányos Fenyő, Kikerics. A többi nem látszik abból a szögből, ahonnan rájuk látok, de a táblán még néhány igazán jó név, például: Téboly, Zöldikék, Salama. A nagyoknál: Csipkebogyó, Anisa, Többsincs, Róvás, Fele-fele, Kotta nélkül, Csipet-csapat (ha jól látom), Nebulónia. A bemutatást Markó Bálint vállalta, és a kabátcserét, mert mint egy Ubübe illő jelenetben, a bemondónak kabátja van, ami nem gorekk, neve frakk, nem ferencjóska, hanem tucat zakó mindennapjaink polcáról. A helyezések pedig: első : Fele-fele (azaz fél tanítóképző, fél Bolyai Marosvásárhelyről). Második: Tátorján (Sepsi). Harmadik: Anton (Székelyudvarhely). Négy: Kikelet (Kézdi). Most pedig még egy, és azt hiszem, egy utolsó beszélgetés a témában Antal Sándorral, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző tanárával. Vegyük úgy, ez az összefoglaló. Tehát: mi fért e két napba? — Tavaly Kézdin volt a KAV. Akkor eldöntöttük, legyen vándorló, néhány éve minden jelentősebb anyanyelvi és anyanyelvű kezdeméyezés az övék. Irodalmi tábort is szerveztek téli, nyári MIT-et. A rendezvények legtöbbje módszertanilag is kedvezett a tanároknak: a gyereknépség a feladványokkal bajlódott, a tanárok az anyanyelv és irodalom tanításának módszertani kérdéseivel... A tavalyi már túlnőtte a regionalitás határait: a Felvidékről megérkeztek a galántaiak, és ott voltak a kolozsváriak, a marosvásárhelyiek, a Hargita megyeiek is. A KAV védnöke az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Nyilván az AESZ tevékenysége nem csupán erre korlátozódik. Anyanyelv és vallás címmel szimpóziumot szerveztünk. Anyanyelvi plakátpályázatot hirdettünk, sajnos, egyetlen pályamunka se érkezett be. Az írott és beszélt sajtóban használt nyelv helyessége nos, ez is témánk. Felvállaltuk a nyelvőrködést, igényességre szeretnénk fogni azokat, akik munkaeszköze a nyelv. Tavaly Kézdivásárhelyen már azt fontolgattuk, legyen minden KAV-nál több az idei. Mondjuk az Anyanyelv napjai Székelyudvarhelyen. Jövőben a II. Anyanyelvi napokat tán Nagyenyeden szervezzük meg. — Mi fért ebbe az udvarhelyibe? — Szerintem gerince a KAV. A csapatverseny, négy fős csapatokkal: Szatmár, Temesvár, Nagyenyed (azaz Fehér megye), Brassó, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely (azaz Kovászna megye), Hargita, Marosvásárhely, Kolozsvár csapatai jöttek az idén. Még mindig a KAV-nál tartunk, tavaly csak az öt-nyolcadikosok vetélkedtek, idén behoztuk a kisiskolásokat, a harmadik-negyedikeseket is. A kiscsoport értéktáblázata: 1. Nevenincs (7. általános, Székelyudvarhely), 2. DUMBO (sepsiszentgyörgyi művészeti iskola), 3. Csipike (marosvásárhelyi csapat). Az öt-nyolcból nyolc csapat lépett pástra. A középiskolásoké a legnépiesebb mezőny: tíz iskola csapata tört lándzsát. Még valami: a KAV szóbeli, és — említettem — csapatverseny. Irodalmi jellegű kérdésekre várjuk a választ, de a nyelvi találékonyság, jártasság, játékosság is nagyot nyom a latban! Tehát az öt-nyolcban: első az Aranycsapat (székelyudvarhelyi 7. ált.). Második a Magányos Fenyő (Bethlen Gábor alt., ugyancsak Székelyudvarhelyről). Harmadik a kézdivásárhelyiek Bagoly csapata. A középiskolák tumírján: 1. Fele-fele (Marosvásárhely), 2. Tátorján (Sepsiszentgyörgyi 3. Anisa (Székelyudvarhelyi Benedek Elek tanítóképző). — S a szép magyar beszéd, amiről olyan szépen beszélt Kerekes Barnabás, a zsűri elnöke? — Az egyéni verseny, a KAV-val párhuzamosan. Magyarországon Kazinczyversenyeknek nevezik. Nálunk szervezetten, önálló versenyszámként idén indult Így mutat a verseny: 1. szabadon választott 20—25 soros prózai szöveg felolvasása, 2. A Beszélni nehéz jeleivel történő bejelölése egy szövegnek, 3. Egy, korábbról nem ismert szöveg bemutatása húszperces előtanulmányt követően. — Kik a díjazottak? —• Nevüket pontosan tudom, illetőségük kevésbé. Első lett Csibi Margit, második Bálint Noémi, harmadik Lay Erzsébet. A középiskolások versenyén pedig ez az értékrend alakult ki: 1. Pásztori Kupán Imola, 2. Zimán Mihály, 3. Nyúlás Ildikó. — Ha jól emlékszem, pénteken írásbelivel kezdtek, ami fakultatív volt. Csupán az nevezett be, aki óhajtotta, illetve aki a nyári táborozásra akarta megnyerni a belépőt. Ez volt tehát az Édes anyanyelvünk versenysorozat írásbelije. Első díjas Orosz Judit (Sepsiszentgyörgyi második Mikó András (Brassó), harmadik Demeter Éva (Marosvásárhely). Ha még azt is hozzászámítjuk, hogy értékeltük a néprajzi gyűjtőmunka eredményét (helynévmagyarázó gyűjtőmunka, s a gyűjtést Sepsiszentgyörgyre, az AESZszékhelyére kellett beküldeni), nos, akkor tán teljes lajstromát mondtuk, mi történt e két napnyi időben. De nem biztos! OLÁH ISTVÁN Ablak Európára II Európai színházi találkozó Marosvásárhelyen Néhány napja Marosvásárhely a világ színházainak fővárosává emelkedett. És nincs is megfogalmazásban semmi túlzás, hisz a napokban véget ért európai színiakadémiák ésfőiskolák II. marosvásárhelyi találkozója olyan eseménnyé nőtte ki magát, mely Thália szűk szakmai berkein túl akár európai mércével is mérve, igen magas színvonalú rendezvényt jelentett. Kovács Leventét, a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi István tagozatának dékánját kértük meg, a szakember szemével összegezze a történteket. — A rendezvények — melyek koncepcióját nyilván az első találkozó tapasztalatai is alakították — több műfajba csoportosíthatók. Volt egy-egy főiskola bemutatkozása, műhelymunkával és előadással; voltak elméleti tanácskozások; voltak meghívott színésztanárok, akik workshopokat, műhelyeket vezettek; kiértékelő sajtókonferenciák, és voltak a rendezvénynek ünnepélyes jellegű meghívottai, a jelenlegi romániai színházi évad kimagasló előadásai, amelyek mintegy távlatát jelentették a színészképzésnek. Ez az elképzelés nagyon is működőképesnek bizonyult — kisebb-nagyobb hibákkal. Itt elsősorban a sajtókonferenciák bizonyos fajta csökkenő termelékenységére gondolok, azonkívül egy-két igen jelentős elméleti betájoltságú szemináriumra — például a Mayerhold biomechanikai módszeréről szóló kollokviumra, melyet Székely Ludmilla tartott — mely, sajnos, nem örvendett túl nagy látogatottságnak. Továbbá a szervezők nem tették eléggé fontossá és tudatossá, hogy a fesztivál egyik csúcspontja lehetett volna a színésznevelésről szóló ITI, a Nemzetközi Színházi Intézet, tapasztalatait feldolgozó kollokvium, melyen szintén kevesen voltunk. Azért kezdtem a szépséghibákkal, mert ezekből lényegesen kevesebb volt... ■ Folytassuk akkor talán azzal, hogy néhány nagyon jó elődást is láttunk a fesztiválon, s ezek alatt elsősorban a meghívott előadásokat értem. — Valóban. Ilyen volt az Odeon Színház III. Richardja, amely a bukaresti színházi élet egyik kimagasló produkciója, a bukaresti Kis Színház Sirály előadása Catalina Buzoianu rendezésében, valamint Maia Morgenstern Lola blau című egyszemélyes estje, amit az utolsó pillanatban sikerült elhozni a fesztiválra, s ami szerintem a fesztivál legkiemelkedőbb eseménye volt. Sajnos, betegség miatt elmaradt a craiovaiak Purcarete rendezte Phaedrája, de a kiemelkedő előadások között meg kell még említenem a nyitóbemutatót, a Nemzeti Színház román tagozatának Satyriconját is. Emellett a házigazdák jelen voltak még — a román tagozat— a Woyzeckkel, a magyar tagozat a Szárnyakal meg a Júlia kisasszonnyal. Jól szerepeltek színiseink a Tom Painnel meg a Tartuffe-fel (magyar tagozat), valamint az Egy, kettő, hárommal (a román tagozat) . A vásárhelyi közönség számára nem volt ismeretlen a kolozsvári színház Kopasz énekesnő című darabja, melyet a rendezők mint a hazai magyar színházi élet egyik kimagasló teljesítményét szintén meghívtak, és itt is nagy sikernek örvendett. ■ Milyennek látta a különböző országokból jött sziniseket? — A bemutatkozott színiakadémiák közül számomra a legjelentősebbnek a freiburgi színiakadémia Equus előadása tűnt, de elismerő szavakat tudok mondani a budapesti főiskola Paprikánia című Molnár Ferenc-előadásáról meg a lodzi színiakadémia Genet előadásáról is. Kevésbé volt viszont meggyőző az olasz Teatro Sciescio jelentkezése, a kisinyovi Amadeus előadása meg a bukaresti főiskolások Kabaré című összeállítása. Külön kell szólnom a szófiai új bolgár egyetem Csehov Lakodalom című darabjáról készült posztavangard (?) kísérleti előadásáról, mert ez egy olyan út, amely rendkívül érdekes, rendkívül intenzív színészi munkán alapszik, de ugyanakkor az eredmények szerintem annyira hermetikusak, hogy talán ezt egy gyönyörű márványlapokkal és pazar homlokzatú házakkal szegélyezett zsákutcának nevezném. Eljött Vásárhelyre még a zágrábi főiskola, és különleges színfoltként szerepelt egy tokiói társulat is az In the bush című előadással, ami egy ismert Akutagava-novella, mozgásművészeti feldolgozása volt. A japánok ezzel a darabbal, majd vezetőjük, Akira Wakabayashi műhelymunkáin igen nagy népszerűségre tettek szert, különlegesen érdekes világa volt annak, amit csináltak, főleg a mozgás, a különleges mozgásokra építve és ez jelentős tapasztalata volt afesztiválnak. ■ Sorban meg kell említenünk még azokat a külföldi vendégeket is, akik egyéni műhelyeket tartottak. — Közülük messze kiemelkedett a skóciai Scott Johnston, aki a színészi munka alapjait játékos módszerekkel veti meg és így indul el a személyiség egy olyan fajta felszabadítása felé, amely mindenféleképpen egészen kitűnő eredményeket hozhat. Hasznos volt a bukaresti Sanda Manu professzor tartotta műhelymunka is, mely hasonló célkitűzésekkel próbálkozik. Itt volt Felix Rellstab Svájcból és Paolo Grippa Olaszországból, akik szintén workshopot vezettek, és volt egy tuniszi professzor is, aki sajnos, későn érkezett és műhelymunkáit nem sikerült a legjobban megszerveznie. De hadd említsem meg még a bukaresti főiskola egy igen érdekes előadását, Anton Pan A három púpos története című darabjával és jegyezzem meg azt is, hogy magas színvonalú produkciója volt egy workshop keretében a bukaresti bábos növendékeknek is. És ha már a bábosokról szóltunk, legalább egy mondat erejéig fel kell emlegetnünk a Tánchárka Bábszínház Madarak gyűlése című, mozgásra épülő produkcióját is, mely szintén osztatlan sikert aratott. ■ Az a tény, hogy a találkozón megjelent egy horvát, egy svájci, egy lengyel főiskola, hogy itt voltak a tavaly is részt vevő londoni intézmény képviselői, hogy Japánból, Tuniszból jöttek tímárok, hogy ilyen nagyméretű volt a kül- és belföldi érdeklődés, mindenképpen azt bizonyítja , hogy ez a fesztivál elindult a kiteljesedés és az európai megizmosodás útján. — Ennek azért is nagy a jelentősége, mert a Nemzetközi Színházművészeti Intézet évente csak 12 fesztivált támogat világszerte és erre a 12-es toplistára, a tavalyi eredmények alapján, az idén felkerült a marosvásárhelyi is, és ez óriási jelentőségű, hiszen előtte egy kanadai fesztivál volt, utána egy ausztráliai lesz, ami mutatja, hogy bekerültünk a világszínházi körforgásba. Mindez komoly erőfeszítéseket igényelt a szervezők részéről. Személy szerint meg kell említenem a fesztivált létrehozó menedzser igazgatót, Vlad Radescut, akinek erőfeszítései oda vezettek, hogy az utolsó napon szívpanaszok miatt kórházba szállították, a zárótalálkozón nem is tudott részt venni. Gelu Colceagot, aki a bukaresti intézet dékánja; Sanda Manut, a fesztivál művészeti koordinátorát; Tino Geirunt a Pygmalion bécsi iskola részéről, és hát amennyire lehetőségeim engedték, jómagam is segítettem a szervezésben. ■ Az elhangzott értékelések szerint a marosvásárhelyiek Tom Painjét tartották a legjobb előadásnak. — Ez volt számunkra az egyik legnagyobb elégtétel, de ez természetesen a dolgok csúcsát jelenti. Az alapok lerakásában nagyon sokat tanultunk mi is másoktól. Ezek a fesztiválok elsősorban arra jók, hogy az ember időnként számot vet arról, amit csinál, abban hol tart, mi abból a jó, a kevésbé jó, mely utak a legcélravezetőbbek ,mely módszereket érdemes átgondoltan átvenni, beépíteni az eddigi tapasztalatokba, tehát mindenféleképpen egy önszámvetésre is alkalmat nyújtanak és nem engedik, hogy az ember elkényelmesedjen, pezsdítőleg hatnak a színházi életre és magára a tanítási folyamatra. A jövőre vonatkozóan sok mindent át kell még gondolni. Ilyenek például a műhelymunkák és ezeken a diákrészvétel kiértékelése. A fesztivál ugyanis elérte a tágíthatóság kereteit. A kilenc nap, mely alatt zajlott, tovább nem tágítható, s a belső idő sem feszíthető tovább, hisz a program reggel fél kilenctől éjfélig, sokszor éjfél utánig tartott. Ezen belül azonban az idő irányítása és jobb megszervezése révén sok minden hasznosabbá tehető és elsősorban a diákok, színihallgatók szempontjából kihasználhatóbbá válhaottnak a műhelymunkák is. Mindent összevetve: tapasztalatokban, eredményekben gazdag volt ez a fesztivál és mindenképpen előre vitt minket egy harmadik olyan találkozó felé, mely, ha lesz továbbra is anyagi támogatás, oda vezethet, hogy Marosvásárhely valóban az európai színészképzés egyik jellegzetes gócává válik. Lejegyezte: BÖGÖZI ATTILA HAaTr LOBIKA CYilUiCSAKilOBC Mai számunkban a szilágybagosi NAGY ROBIKA (6 éves) és BIRTALAN JÓZSI (5 éves), valamint a tusnádfürdői KOVÁCS KATÓ munkáit közöljük, következő alkalommal a kezdivásárhelyi Barabás Judit (7 éves), a szatmárnémeti Szilágyi Kinga (7 éves) és az illyefalvi Berszán Emese (11 ,éves) egy-egy rajzát „állítjuk ki“ rovatunkban. Küldjétek továbbra is címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Romániai Magyar Szó, 79776 Bucuresti 33, Piata Presei Libere nr. 1, sector 1, Gyereksarok. Küldjétek 3 rajzot! XOV XCS KATÓ