Romániai Magyar Szó, 1998. június (10. évfolyam, 2724-2753. szám)

1998-06-04 / 2727. szám

(Folytatás az 1. oldalról) - Hát... oda még nem jutottunk. - Mert egy nyugat-európai nem sokat teketóriázik: azt a tankönyvet választja, amelyikből jobban taníthat, függetlenül attól, hogy hol jelent meg. Persze jó, hogy egyáltalán végre nálunk is felmerülhet ez a kérdés! - Most az a gondunk, az lenne az előrelépés, ha kiküszöbölnénk az úgyne­vezett szervezési nehézségeket, szink­ronba kerülnénk a román alternatív tan­könyvek nyomtatásával, és nem pedig kétéves lemaradással követnénk azt. E tekintetben is döntő fontosságú, hogy bármely tárgyból saját, eredeti tanköny­veket írhatunk. A miniszter úr aláírta azt a rendelkezést, miszerint az Erdélyi Tankönyvtanács elnökét, Péntek János urat kooptálták a tankönyvek sorsáról döntő országos bizottságba, és elismerve, e kisebbségi tanügyi szerv statútumát, működését, összetételét, jóváhagyta azt, hogy az Erdélyi Tankönyvtanács a minisztérium szerveként, az országos tankönyvtanácsnak altanácsaként tevé­kenykedjék, amelynek joga lesz meghir­detni az országos kerettanterveket, illetve a tantárgyterveket, megíratni a tanköny­veket és elkészíttetni a taneszközöket. Ez javasolja majd a tankönyvek kiadását. Ennek az albizottságnak a véleményét és javaslatait tekintetbe veszi az országos bizottság, s így kapcsolódik be a Világbank által finanszírozott alternatív tankönyvek kiadási programjába . Valóban léptünk egyet De nem állhatunk meg itt. Mi következik ezután? - Megpróbáljuk tisztázni az állami és az egyházi, oktatási rendszer viszonyát. Június 17-re össze van hívva a felekezeti oktatás képviselete és a minisztérium vezérkara. Éppen ma reggel (1998. jún. 1- én) beszéltük meg a miniszter úrral, hogy ezen az értekezleten egy protokollt kell előterjesztenünk, amely az egyetem előtti képzésben szabályozná az állami támogatást és az állam szerepét a felekezeti oktatás biztosításában. Ugyan­akkor el­­kell mondanom, hogy külön kiemelt kérdésként foglalkoztunk a Sulyok István Református Főiskolával. Amennyiben az általunk javasolt törvényes keretet megoldásként fogadják el, akkor a Sulyok Istvánt is állami pénzügyi támogatásban fogják részesíteni. Jelenleg tanulmányozzák ezt a kérdést. Az érettségi bizottságok sorsolását is újabb rendelettel szabályozzák, amely előírja, és ezzel mi is egyetértünk, hogy idegen bizottságok előtt vizsgázzanak, ami minőséget fog eredményezni és objek­tivitást; de gondoskodik arról is, hogy ne alkalmazzák ezt az előírást mereven és mechanikusan, és ne álljon elő olyan helyzet, hogy például egy kisebbségi iskolába a tanítási nyelvet nem ismerő vizsgabizottság kerüljön, vagy ilyen vizsgabizottsági elnök. Ezért a rendelet úgy intézkedik, hogy a tréfásan „két kalap rendszerinek nevezett szisztém működ­jék. Tehát sorsoláskor két kalap lesz. A többségi és a kisebbségi iskolákhoz külön sorsolják a vizsgáztatókat. - Visszatérve a felekezeti iskolák kérdésének rendezésére: tisztázódik végre azok jogi státusa? - Éppen ma reggel írta alá a miniszter úr az erre vonatkozó rendelkezést - Ez konkrétan mit tartalmaz? - A korábbi rendelkezések jogi személyiséget adtak a felekezeti líceu­moknak, de ezt nem minden esetben vették figyelembe a helyi tanfelügye­lőségek, és emiatt sok konfliktus volt az ott tanítók állami javadalmazását, előléptetésüket, versenyvizsgáztatásukat illetően, valamint az oktatáshoz szükséges tanfelületek biztosítása tekintetében. Most a minisztériumi rendelet ismét megerősíti a felekezeti líceumok jogi személyiségét, s véleményem szerint lényeges módon javítja ezek állam általi finanszírozását. • Jelenleg milyen arányú az állami finanszírozás? .. ....­­ Az állam fizeti a tanárokat és a taneszközöket. .És ugyanő biztosítja a tankönyveket is. Hogyha az új, módosított tanügyi törvény érvénybe lép, és a 9. paragrafus, szerint, ugye, az állam támogatja a felekezeti iskolákat, akkor mivel az alkotmány kimondja, hogy Romániában az oktatás ingyenes, ez­ az ingyenesség alanyi jogon jár a felekezeti iskolákba iratkozó tanulóknak is. Az egyház feladata lesz majd, ha létre akar hozni egy intézményt, hogy biztosítsa az épületet,, annak karbantartását és működtetését. Nálunk nincs fejkvóta rendszer, de a beiratkozott diáknak joga van magával vinni, mondjuk így, azt a közpénzt, amiből a tanári fizetés ki kell hogy kerüljön. (Folytatjuk) Országos döntő A tizenhatodik század szellemi kincsei A kolozsvári­ Millennium Alapítvány a Diákablak - Tinivár kiadvány -- ré­vén vetélkedőt bonyolított le kilencedi­kesek, azaz a középiskola első évfo­lyama tanulói számára irodalom, törté­nelem, egyháztörténet témakörben, melyen Erdély számos középiskolása vett részt.­Az országos döntőt május utolsó szombatján Zilahon, a helybeli református iskola vendéglátásával bonyolították le az erdőszentgyörgyi középiskola Rhédey Claudia csapata (tanárnő: Kovrig Magdolna),, a kolozs­vári Névtelenek (Tímár Ágnes), a nyárádszeredai Sugár (Tóth Mária), a székelyudvarhelyi Fehér farkasok (Szabó M. Barna) és a zilahi Bokréta (Csiszár Zsuzsa) öt-öt tanulóból álló versenyzőivel. Az alapítványi elnök, dr. Bartha Zoltán kezdeményezésére beindított vetélkedő országos sza­kasza egyben az első ilyen jellegű verseny a középiskolások részére és az több éven át fog tartani még, remélhetően szép és még gyarapodó mezőnnyel. A jelenlegi kilencedikesek a verseny folyamán rákényszerültek arra, hogy az iskolai tananyagot többletolva­­sással, tanulással, kutatással egészít­sék ki, olvassanak többet a régi ma­gyar irodalomból, történelmi munkákat tanulmányozzanak, ismerkedjenek a korszak művészetével, lényegében szellemi kincsekkel gyarapodtak. Hosszú és nehéz versenynek tűnt az országos döntő, noha a színész és rádióriporter Sebesi Karen Attila játékmester megmozgatta a közönsé­get is, így lett versenypályává a ven­déglátó iskola díszterme. A közönség is jutalomkönyvben részesült (a Tini­vár kiadó könyvei), ha a menet köz­ben részére elhangzott kérdésekre helyesen válaszolt. A vetélkedőn szó­ban és írásban kellett válaszolniuk a versenyzőknek tucatnyi kérdéscso­magra. Heltai meséinek tanulságait mai"közmondással megfogalmazni; javaslatot tenni a nagy fejedelem, Báthory emlékének ápolására; szer­zőt, művet felismerni, akárcsak a műfajt; várképeket felismerni; saját helységéből mutatott be mindenik résztvevő műemléket, ismertette a helység korabeli címerét és így tovább; megadott szavakra szerelmes verset írni, melyben úgyszintén a közönség is részt vehetett. Tanulságos és szórakoztató volt a verseny, rövid műsorok bemutatására is alkalmat nyújtott; az erdőszent­­györgyiek­ korhű ruhában reneszánsz táncot, a zilahiak Heltai mesét báb­színház formában elevenítettek meg. Első lett az erdőszentgyörgyiek Rhé­dey Claudia csapata, második a ko­lozsvári Névtelenek, harmadik a­ zilahi Bokréta, majd a nyárádszeredai Su­gár és az udvarhelyi Fehér-farkasok következtek a sorban. Tanáraik nevét már jeleztem a csapatok bemutatá­sakor, nyilván számukra is többlet­­munkát jelentett foglalkozni a tanulók­kal, viszont megérte mindannyiuknak. Ezzel nem is a bőkezű jutalmazásra utalok, hanem a vetélkedő nyújtotta lehetőségre, hogy a benevezett tanu­lók szellemi kincsekben gyarapodtak. Jövőben is lesz a vetélkedőnek - a XIX. század korszakából - folytatása, és a döntő 1999-ben Gábor Áron földjén, Kézdivásárhelyen lesz. FEJÉR LÁSZLÓ És szóltak a lantok... (avagy a „Pünkösdi királyság”) Igen, a szó igazi értelmében „Pün­kösdi királyság”-ban lehetett részük a verset szeretők, az irodalmat kedvelők „nem túl népes” táborának, hiszen a Székelyföld folyóirat szerkesztősége és a Corvina Könyvesház közös szer­vezésében rendhagyó esemény szín­helye volt a Csíkszeredai Tilos kávéház (hogy véletlen avagy csupán szerencsés egybeesésről volt szó, hiszen a rendez­vény egyben a kávéház ötéves szünnap­jának megünneplését is jelentette). A Pünkösd előestéjére időzített rendezvény nyitányát, Márk Attila, brassói előadóművész gitár-­os szó­­­­lóestje­­­a magyar költészeti-klasszikus , és jelenkori, a művész által megze­nésített versei - jelentette. A művész Horváth István, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szabédi László, Nagy Gáspár, Romhányi József és Ady Endre verseire írt dalait adta elő. Következett a rendezvény fénypont­ja, miután csapra verték a söröshordót, megszólalhattak a „lantok” a zsúfo­lásig telt kávézóban a többnyire fiata­lokból, valamint a helyi írott és elektro­nikus más média képviselőiből álló közönség előtt. Miután a pontozás céljából szórólapokat osztottak szét, elindulhatott a költészeti verseny, meg lehetett nyergelni a „pegazusokat”. A hét meghívott költő közül négyen jelentek meg: Bogdán László, László Noémi, Fekete Vince és Lövétei Lázár László. A verseny első pontja egy előre meg­írt - beköszöntő - vers felolvasása, előadása volt; a második pont a zsűri - Ferenczes István költő, a Székelyföld főszerkesztője, Bürüs Endre, a Székely­föld kiadója, Bencze Tibor, a Corvina Könyvesház vezető-tulajdonosa és György Attila, a Székelyföld mun­katársa­­­ által kijelölt témára rögtönzött vers; harmadik pont egy limerick, szintén megadott témára; záróakkord­ként sírfelirat rögtönzése. v. .- énül A különdíjat a közönség szavazatai alapján Fekete Vince költő­­érdemelte ki. A zsűri első díjban részesítette a versenynek mind a négy résztvevőjét. Az igazi nyertesek azonban mi ma­gunk, a közönség voltunk, hiszen egy kellemes, tartalmas és nem utolsó­sorban rendhagyó művészi estével lettünk gazdagabbak. Hasonló eseményekre már a szá­zadfordulót megelőzően is sor került budapesti kávéházakban, de mintegy húsz esztendővel ezelőtt a „kincses városban”, Kolozsváron is. A szerve­zők megígérték, hogy az eljövendő években a pünkösdi ünnepek alkal­mával ismét megrendezik a versenyt, ezúttal a próza képviselőinek ver­senyasztalhoz való ültetésével. FORRÓ MIKLÓS Egy történész­­ két interjú (Folytatás az 1. oldalról) mokon rágódni, mert könnyen érzelmi síkra csú­szunk. A mai kutatónak az a feladata, hogy higgadtan kutassa és elemezze a forrásokat, tárja fel az összefüggéseket. Ha elfogulatlanul, a szakmai oldalról közelítjük meg a dolgokat, akkor lehetőség van az együttműködésre 1848-49 legkényesebb kérdéseiben is. Lám, a szatmárnémeti konferencia is bizonyítja, hogy számunkra olyan fájdalmas kérdésekben is, mint 1918, meg lehet találni az együttműködést! Nyugat-Európában már meg­haladták azt az időt, amikor a történelmet angyalok és ördögök harcának tekintették, amikor egyesek csak jók, mások csak rosszak, gonoszak voltak. Csak egy szigorúan őszinte, önkritikus történelem­­szemléletnek lehet helye a világ, de méginkább Eu­rópa történettudományában. A nemzeti pátosszal teli történelemszemlélet mindinkább nevetségessé válik... - Ön azt mondta Viorel Ciubota igazgatónak, amikor elvitte Pestre a meghívót e konferenciára, s ezt a szatmári román lapok is megírták, hogy a román történészeknek meg kell tanulniuk magyarul, ha valóban szakmai szemmel és eredetiben akarják kutatni az Erdély történelmével kapcsolatos forrásokat!­­ Igen, ezt mondtam és most is ezt mondom! Nem lehet csak fordításokkal, sokszor rossz, szak­szerűtlen fordításokkal dolgozni, mert félreértel­mezésre ad lehetőséget. Köztudott, hogy Erdéllyel kapcsolatban nagyon sok történelmi forrás magya­rul íródott. Ahogy a középkor-kutatónak meg kell tanulnia latinul, úgy az újabb korénak magyarul és németül. Másképpen, tárgyilagosabban látja a dolgokat, aki eredetiben olvassa a dokumentumokat és jól megismeri azok helyét, illetve környezetét. - És tudnak, tudogatnak a román történészek magyarul? Ha nem is annyira, mint Ön románul! - Kevesen! Jóval kevesebben, mint a két világháború közt! Az okokat ismerjük, nem kívánom magyarázni. Ez nehezíti az együttműködést, a tárgyilagos kutatást és véleményformálást. De látom, hogy ezt rendre felismerik és immár több fiatal román történész kezdett el magyarul tanulni. Aki tudja a forrás nyelvét, az jobban azonosul a cselekménnyel, s jobban fel is tudja dolgozni. Aki eredetiben tanulmányozhatja, tehát németül és magyarul is az osztrák-magyar monarchia törté­nelmét, s szembesíti az akkori valósággal, benne az erdélyi románok helyzetével, könnyen rájön, hogy azért nem is volt annyira a „népek börtöne”. A román és a magyar történetírást szinkronba lehet hozni, anélkül, hogy összemosnánk a dolgokat, mindenkinek meg lehet a maga külön véleménye. Minden bizonnyal, ez a háromnapos találkozó is segít ebből. 2 . A nézetek deklarálásával kezdődtek A történészkonferencia május 27-29 között, sor­rendben, Szatmárnémetiben, Zilahon és Nyíregy­házán zajlott le, jóllehet már az első nap csúszások történtek: a szatmári nap egyes témáival ismerked­hettünk Zilahon, az értekezésekhez nyújtott időt nem mindenkinek sikerült tiszteletben tartania, sem a szervezés technikai kivitelezése nem volt töké­letes (Zilahon volt szinkron tolmács, ám a készülék kezelőszemélyzete nem jelent meg pontos időben). A napilap olvasói számára hosszadalmas lenne a három nap programjának címszerű felsorolása, inkább csak jelezni szeretnénk, úgymond, kényes témák kerültek többek között szóba: a függetlenség vagy a területi integritás a magyarság első világ­háború dilemmája; Trianon a történetírási perspek­tívából; a román-magyar fegyveres konfliktus és a párizsi békekonferencia; a Jászi-féle nemzetiségi minisztérium tevékenysége; Románia és a nagy­hatalmi geopolitika az első világháború kitörésekor­­ mind már vagy elfelejtett események, vagy átírt történelmekből szerzett pontatlan ismeretek kiegészítését, helyreigazítását segíti elő, nem kevésbé lényeges: két nép történészei nézetei és kutatásai összevetésében. A két ország kapcsolatai erősítéséhez és javításához a hasonló rendez­vények jó szolgálatot tehetnek, ha csak mindössze egymás nézőpontjainak megismerését jelentené. A második napi, zilahi tanácskozáson SZÁSZ ZOLTÁN történésztől a konferencia céljáról érdeklődtünk - A találkozás elsődleges célja az, hogy ebben a nagyon vitatott problematikában - hiszen a magyarság nagy drámaként, tragédiaként élte meg, a románság számára pedig a nemzeti államiság kifejlődésének, tehát történelmi csúcspontként jelenik meg, ennek az értékelése mind a két oldalon jelentős mértékben eltér egymástól, nagyon vitatott - gondoljunk arra, hogy ez a trianoni békeszer­ződéshez vezető út nagyon vitatott -, és ebben kell a történészeknek annyi év után most lassacskán szót érteni. Nem fog mindenben közös álláspont kialakulni, de legalább el lehessen érni azt, hogy szakmai szinten rendszeresen visszatérően tanácskozzunk. Túl a nagy általános kérdéseken, mint a forradalom, mint a területi elcsatolások, mint a különböző megszállási szakaszok, vannak olyan területek, ahol könnyű szót érteni, nevezetesen a napi történések kutatása, hogy éltek az emberek egy ilyen feszültséggel, átalakulással­ teli időszak­ban, tehát a hétköznapok történetének vizsgálatán keresztül lépésről lépésre haladva lehet a nézeteket közelíteni. Nem fognak teljesen megegyezni, de lehet közelíteni a kérdések vizsgálatát.­­ Ehhez nyújtott lehetőséget a konferencia első szatmári napja, mely az elképzeléseket és törek­véseket körvonalazhatta a zilahi tanácskozással folytatva.­­ Igen, meg kell mondanom, hogy körvona­lazódott, mert például már abban közelednek az álláspontok, hogy a nagyhatalmak magatartását is nagyon fontos tekintetbe venni; magyar oldalon ezt hangsúlyozzák jobban, román oldalon a nagy­hatalmak jelentőségét kevésbé. Román kollégáink is elismerik, hogy a nagy átalakulásokban azért a nagy­hatalmaknak döntő szavuk volt. Ezek a lépések, amelyekben közelíthetünk, de mindene­setre e lépéseket megtettük, és még egyszer hang­súlyozom, a legfontosabb az: leülünk és türelmesen tanácskozunk ilyen kérdésekről. Konklúziója egészen biztos eljut másokhoz is, mert a rendezők tervezik közös kötet kiadását, hogy aztán elolvassák-e a szélesebb közönségből, azt már nem tudhatom. Román-magyar nyelvű kötet lesz egy idegen nyelvű rezümével.­­ A kötet megjelentetése előtt viszont az első észlelések is érdekesek, miként értékelhető már az első közlemények meghallgatása után. Szatmár után ezt hallhattuk a nyilatkozó történésztől. - A tanácskozások inkább a nézetek deklará­lásával kezdődtek, és csak azután került sor a rész­letek vitatására. Semmilyen szenzációs eredmény nem volt, nem is vártuk. Félreértés ne legyen: nem is vártuk, mert nem egy tanácskozás az, nem két tanácskozás az, amellyel teljesen egységes nézet­kialakításhoz el lehet jutni, hanem egy nagyon lassú, türelmes tapogatózási sorozat. Aki nem ismeri ezeket a problémákat, egyszerűen fölös­legesnek érzi. Ez a huszadik század vége, amikor nem lehet egyértelmű eredményekben vagy azonnali eredményekben gondolkodni, tehát még egyszer hansúlyozom a türelmet, a kitartást. Egy dologban előreléptünk, nevezetesen abban, hogy mindkét oldalon több legyen az empátia, a másik fél szempontjainak a megértéséhez. FEJÉR LÁSZLÓ Szóban és írásban kellett válaszolni * Az RMSZ nyugtalanságot keltett A díj odaítélését nem akarják megakadályozni, de... * Hétből négy jelent meg * Mindkét oldalon több legyen az empátia # m Imii. N­» ii ■ ■ i­r m. ■ i — m.nm », T—— m ~ttt rí.t rt----------------TTUTr irm—Tm—m­fi—mwmfm—1,11 M'MT— t ■ —- -. Pontosítás Egyetlen Vácra sem találtak valós támpontot A Szilágy megyei RMDSZ szervezeti tevékenységének legfontosabb eleme a lakossággal való kapcsolattartás. Ezt példázza az Ipp és Zovány helységekben tartott számtalan találkozó, kihelyezett fogadónap is, amelyen a Szövetség tisztviselői, szenátora és képviselője vettek részt. Az említett helységekben felmerült gondok megoldásában a törvényes keretek között megpróbált minden segítséget megadni a szervezet. Mint a helységek többségében, itt sem sikerült minden igényt megnyugtató módon rendezni, de a Szövetség továbbra is mindenben támogatja Ipp község lakosságát. Az RMSZ 2700/1998 május 8-i számában ,,Terrorszervezet figyelmeztet?” címmel megjelent íásban említett, a község vezetői támadó, nemzetiségek közötti ellentétek szításával, baszk ETA-típusú terrorcselekményekkel fenyegető levelet az ügyészség és a rendőrség is megkapta és veszélyességére tekintettel vizsgálja az ügyet. Az eddigi vizsgálatok alapján kijelentjük, hogy a hatóságok az RMDSZ- listán polgármesterré választott Bréda Béla esetében egyetlen vádra sem találtak valós támpontot. Mindezidáig rágalmazásnak minősülnek a levél állításai, a hatósági vizsgálatot a terrorcselekménnyel való fenyegetőzés indokolja. Sajnos, a névtelen vádak, a község vezetőségének véleménye, illetve az ügyészségi szervek vizsgálati eredményei a fenyegetőzések részletezése mellől hiányoznak az RMSZ-ben közölt cikkből, nyugtalanságot, bizalmatlanságot keltve az említett falvak lakosaiban. A névtelen levél komolyan vételét az indokolja, hogy a második világháború véres eseményei miatt pattanásig feszült helyzetben, állandó fenyegetések között élnek épp magyar lakosai Az újságcikk hangsúlyeltolódásai csak felelevenítették ezt a helyzetet. Kihangsúlyozzuk, hogy a Szilágy Megyei RMDSZ-szervezet nevében szolidaritást, vállalunk az általunk jelölt és megválasztott tisztségvise­lőkkel mindaddig, amíg az ellenük felhozott vádakat cáfolják a hivatalos vizsgálat eredményei. SERES DÉNES, a Szilágy Megyei RMDSZ-szervezet elnöke Nyilatkozat A sajtóból értesültünk arról, hogy a Csíkszeredai székhelyű Julianus Alapítvány múlt év végén közzétette díjazottjainak névsorát. Üdvözöljük a Julianus Alapítvány nemes szándékú, szórványtámogató kezdeményezéseit, programjait. A tömbmagyar székely területeken megrendezett Lármafa találkozókat tartalmasan egészítették ki a Julianus Alapítvány évente kiosz­tott díjai, melyek azokat a neves vagy kevésbé ismert személyiségeket tüntették ki, akik sokat tettek a" szór­ványközösségekér­t. Kívánjuk, hogy az alapítvány folytassa jószándékú munkáját, és egyben köszöntjük a Julianus-d­íjra méltónak bizonyuló díjazottakat. Mindazonáltal fontosnak találjuk nyilvánosságra hozni az alábbiakat A Magyarok Világszövetsége Er­­­­délyi­ Társasága­ szokatlannak tartja azt, hogy a szövetség egyik fontos tisztségviselőjének, Dobos László­­régióelnöknek a kitüntetéséről a sajtóból értesül. Miközben nem tagadjuk Do­bos László élete során szerzett érde­meit, tudatnunk kell a közvéle­ménnyel, hogy a Magyarok Világszö­vetségében kifejtett 1997-es tevé­kenysége szövetségi szinten erősen vitatott. Visszásnak tartjuk, hogy egy Csík­­somlyón alakult és Csíksomlyó teljes szellemi-lelki örökségét felvállaló alapítvány pontosan abban az évben díjazza Dobos Lászlót, amikor ő tevőlegesen hozzájárult a Magyarok Világszövetsége Elnöksége Csíksom­­lyóra kihelyezett ülésének megaka­dályozásához, régióelnökként az érvényes és hatályban lévő csíksom­­lyói ülés idejére különműsort szer­vezett magának! A Magyarok Világ­­szövetsége Elnökségének a Csík­­somlyói Búcsúról való távolmaradása az elmúlt év legsúlyosabb botránya volt, mely a szövetséget alapjaiban rengette meg, és amely az öt világ­részen szétszórtan élő magyar közös­ségek körében máig tartóan indula­tokat vált ki. Tüntetően távolmaradni a Csíksomlyói Búcsúról egy ateista ember számára ízlés kérdése­­ a Magyarok Világszövetsége Kárpát­medencei régió elnöke esetében viszont közügy. Dobos Lászlónak nemcsak ez a cselekedete okozott kárt a Magyarok Világszövetségének. Múlt év szep­temberében olyan interjút tett közé, amellyel tovább rontotta a szövetség pünkösdkor megnyirbált hitelét. Ezzel kapcsolatban az MVSZ Védnöki Testülete a következőket állapította meg: „ Interjújával súlyos erkölcsi kárt okozott a világszövetségnek, rontotta hitelét a magyar közösség előtt”. A Védnöki Testület kérte, hogy az elnökség „ennek eredménye­képpen állapítsa meg a személyes felelősséget (...) az MVSZ hitelét súlyosan károsító cselekedet elkövetésében (...), felelős módon igyekezzék elhárítani a szövetség jó hírét és egyes szövetségi veze­tők becsületét csorbító vádakat”. Az MVSZ Elnöksége, 1998. január 24-i állásfoglalásában a következőket rögzítette: „Az Elnökség - ellenvé­lemény nélkül - állást foglalt Dobos László régidéinek Quo vadis Világ­szövetség (Magyar Nemzet, 9,7. szeptember) című írásával és az általa az elnökség ülésén kiosztott, Tőkés László tb. elnöknek címzett levelével kapcsolatban. Az elnök­ség kifejezi szeretettét, tiszteletét és megbecsülését Tőkés László, a Védnöki Testület elnöke és az egész Védnöki Testület iránt. Ugyanakkor egységes lott az a vélemény, hogy Dobos László hibát követett el, vagy hibákat követett el, melyek sajnos sokszor súlyo­sabb megítélés alá esnek mint a vétkek, mert a hibák az elnökség tagjai között problémákat okoznak”. •Mindezek alapján, ha a Magyarok Világszövetsége illetékes erdélyi testületének véleményét kérték volna, hogy Dobos Lászlót 1997-ban az MVSZ-ben kifejtett tevékenységéért illesse-e Julianus-díj, válaszunk határozott nem lett volna. ■ További­­félreértések és tévedések elkerülése végett kijelentjük, hogy Dobos László munkásságát nem múltja, hanem jelene miatt kérdő­­jeleztük meg. A VET Dobos Lászlóval szembeni elfogulatlanságának bizonyságaként hadd említsük meg azt, hogy a Magyarok Világszövetsége 1996 őszén megtartott közgyűlésén az erdélyi küldöttek közös döntése alapján a régióelnöki tisztségből MVSZ elnökhelyettessé előrelépő Patrubány Miklós a megüresedett tisztséget felajánlotta Dobos Lász­lónak. Nagy valószínűséggel állítható, hogy e gesztus nélkül Dobos László ma még az MVSZ elnökségének sem lenne tagja. Végezetül szeretnénk leszögezni: nem vonjuk kétségbe a Julianus Alapítvány jogát - miként egyetlen más civil szervezet jogát sem -, hogy saját belátása szerint, külső beavat­kozás nélkül hozza meg döntéseit. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy az alapítvány kuratóriumának tagjai, döntésük meghozatalakor nem ismer­ték valamennyien az itt felsorolt ténye­ket. Nyilatkozatunkkal a díj oda­ítélését sem megakadályozni, sem befolyásolni nem akarjuk, de szük­ségesnek tartjuk nemzeti közössé­günk tagjainak teljes körű és hiteles tájékoztatását­­ az igazság és a méltányosság jegyében. A VET elnöksége Gyermeknapon történt (2) • MTI-képszolgálat

Next