Romániai Magyar Szó, 1998. június (10. évfolyam, 2724-2753. szám)
1998-06-04 / 2727. szám
(Folytatás az 1. oldalról) - Hát... oda még nem jutottunk. - Mert egy nyugat-európai nem sokat teketóriázik: azt a tankönyvet választja, amelyikből jobban taníthat, függetlenül attól, hogy hol jelent meg. Persze jó, hogy egyáltalán végre nálunk is felmerülhet ez a kérdés! - Most az a gondunk, az lenne az előrelépés, ha kiküszöbölnénk az úgynevezett szervezési nehézségeket, szinkronba kerülnénk a román alternatív tankönyvek nyomtatásával, és nem pedig kétéves lemaradással követnénk azt. E tekintetben is döntő fontosságú, hogy bármely tárgyból saját, eredeti tankönyveket írhatunk. A miniszter úr aláírta azt a rendelkezést, miszerint az Erdélyi Tankönyvtanács elnökét, Péntek János urat kooptálták a tankönyvek sorsáról döntő országos bizottságba, és elismerve, e kisebbségi tanügyi szerv statútumát, működését, összetételét, jóváhagyta azt, hogy az Erdélyi Tankönyvtanács a minisztérium szerveként, az országos tankönyvtanácsnak altanácsaként tevékenykedjék, amelynek joga lesz meghirdetni az országos kerettanterveket, illetve a tantárgyterveket, megíratni a tankönyveket és elkészíttetni a taneszközöket. Ez javasolja majd a tankönyvek kiadását. Ennek az albizottságnak a véleményét és javaslatait tekintetbe veszi az országos bizottság, s így kapcsolódik be a Világbank által finanszírozott alternatív tankönyvek kiadási programjába . Valóban léptünk egyet De nem állhatunk meg itt. Mi következik ezután? - Megpróbáljuk tisztázni az állami és az egyházi, oktatási rendszer viszonyát. Június 17-re össze van hívva a felekezeti oktatás képviselete és a minisztérium vezérkara. Éppen ma reggel (1998. jún. 1- én) beszéltük meg a miniszter úrral, hogy ezen az értekezleten egy protokollt kell előterjesztenünk, amely az egyetem előtti képzésben szabályozná az állami támogatást és az állam szerepét a felekezeti oktatás biztosításában. Ugyanakkor elkell mondanom, hogy külön kiemelt kérdésként foglalkoztunk a Sulyok István Református Főiskolával. Amennyiben az általunk javasolt törvényes keretet megoldásként fogadják el, akkor a Sulyok Istvánt is állami pénzügyi támogatásban fogják részesíteni. Jelenleg tanulmányozzák ezt a kérdést. Az érettségi bizottságok sorsolását is újabb rendelettel szabályozzák, amely előírja, és ezzel mi is egyetértünk, hogy idegen bizottságok előtt vizsgázzanak, ami minőséget fog eredményezni és objektivitást; de gondoskodik arról is, hogy ne alkalmazzák ezt az előírást mereven és mechanikusan, és ne álljon elő olyan helyzet, hogy például egy kisebbségi iskolába a tanítási nyelvet nem ismerő vizsgabizottság kerüljön, vagy ilyen vizsgabizottsági elnök. Ezért a rendelet úgy intézkedik, hogy a tréfásan „két kalap rendszerinek nevezett szisztém működjék. Tehát sorsoláskor két kalap lesz. A többségi és a kisebbségi iskolákhoz külön sorsolják a vizsgáztatókat. - Visszatérve a felekezeti iskolák kérdésének rendezésére: tisztázódik végre azok jogi státusa? - Éppen ma reggel írta alá a miniszter úr az erre vonatkozó rendelkezést - Ez konkrétan mit tartalmaz? - A korábbi rendelkezések jogi személyiséget adtak a felekezeti líceumoknak, de ezt nem minden esetben vették figyelembe a helyi tanfelügyelőségek, és emiatt sok konfliktus volt az ott tanítók állami javadalmazását, előléptetésüket, versenyvizsgáztatásukat illetően, valamint az oktatáshoz szükséges tanfelületek biztosítása tekintetében. Most a minisztériumi rendelet ismét megerősíti a felekezeti líceumok jogi személyiségét, s véleményem szerint lényeges módon javítja ezek állam általi finanszírozását. • Jelenleg milyen arányú az állami finanszírozás? .. .... Az állam fizeti a tanárokat és a taneszközöket. .És ugyanő biztosítja a tankönyveket is. Hogyha az új, módosított tanügyi törvény érvénybe lép, és a 9. paragrafus, szerint, ugye, az állam támogatja a felekezeti iskolákat, akkor mivel az alkotmány kimondja, hogy Romániában az oktatás ingyenes, ez az ingyenesség alanyi jogon jár a felekezeti iskolákba iratkozó tanulóknak is. Az egyház feladata lesz majd, ha létre akar hozni egy intézményt, hogy biztosítsa az épületet,, annak karbantartását és működtetését. Nálunk nincs fejkvóta rendszer, de a beiratkozott diáknak joga van magával vinni, mondjuk így, azt a közpénzt, amiből a tanári fizetés ki kell hogy kerüljön. (Folytatjuk) Országos döntő A tizenhatodik század szellemi kincsei A kolozsvári Millennium Alapítvány a Diákablak - Tinivár kiadvány -- révén vetélkedőt bonyolított le kilencedikesek, azaz a középiskola első évfolyama tanulói számára irodalom, történelem, egyháztörténet témakörben, melyen Erdély számos középiskolása vett részt.Az országos döntőt május utolsó szombatján Zilahon, a helybeli református iskola vendéglátásával bonyolították le az erdőszentgyörgyi középiskola Rhédey Claudia csapata (tanárnő: Kovrig Magdolna),, a kolozsvári Névtelenek (Tímár Ágnes), a nyárádszeredai Sugár (Tóth Mária), a székelyudvarhelyi Fehér farkasok (Szabó M. Barna) és a zilahi Bokréta (Csiszár Zsuzsa) öt-öt tanulóból álló versenyzőivel. Az alapítványi elnök, dr. Bartha Zoltán kezdeményezésére beindított vetélkedő országos szakasza egyben az első ilyen jellegű verseny a középiskolások részére és az több éven át fog tartani még, remélhetően szép és még gyarapodó mezőnnyel. A jelenlegi kilencedikesek a verseny folyamán rákényszerültek arra, hogy az iskolai tananyagot többletolvasással, tanulással, kutatással egészítsék ki, olvassanak többet a régi magyar irodalomból, történelmi munkákat tanulmányozzanak, ismerkedjenek a korszak művészetével, lényegében szellemi kincsekkel gyarapodtak. Hosszú és nehéz versenynek tűnt az országos döntő, noha a színész és rádióriporter Sebesi Karen Attila játékmester megmozgatta a közönséget is, így lett versenypályává a vendéglátó iskola díszterme. A közönség is jutalomkönyvben részesült (a Tinivár kiadó könyvei), ha a menet közben részére elhangzott kérdésekre helyesen válaszolt. A vetélkedőn szóban és írásban kellett válaszolniuk a versenyzőknek tucatnyi kérdéscsomagra. Heltai meséinek tanulságait mai"közmondással megfogalmazni; javaslatot tenni a nagy fejedelem, Báthory emlékének ápolására; szerzőt, művet felismerni, akárcsak a műfajt; várképeket felismerni; saját helységéből mutatott be mindenik résztvevő műemléket, ismertette a helység korabeli címerét és így tovább; megadott szavakra szerelmes verset írni, melyben úgyszintén a közönség is részt vehetett. Tanulságos és szórakoztató volt a verseny, rövid műsorok bemutatására is alkalmat nyújtott; az erdőszentgyörgyiek korhű ruhában reneszánsz táncot, a zilahiak Heltai mesét bábszínház formában elevenítettek meg. Első lett az erdőszentgyörgyiek Rhédey Claudia csapata, második a kolozsvári Névtelenek, harmadik a zilahi Bokréta, majd a nyárádszeredai Sugár és az udvarhelyi Fehér-farkasok következtek a sorban. Tanáraik nevét már jeleztem a csapatok bemutatásakor, nyilván számukra is többletmunkát jelentett foglalkozni a tanulókkal, viszont megérte mindannyiuknak. Ezzel nem is a bőkezű jutalmazásra utalok, hanem a vetélkedő nyújtotta lehetőségre, hogy a benevezett tanulók szellemi kincsekben gyarapodtak. Jövőben is lesz a vetélkedőnek - a XIX. század korszakából - folytatása, és a döntő 1999-ben Gábor Áron földjén, Kézdivásárhelyen lesz. FEJÉR LÁSZLÓ És szóltak a lantok... (avagy a „Pünkösdi királyság”) Igen, a szó igazi értelmében „Pünkösdi királyság”-ban lehetett részük a verset szeretők, az irodalmat kedvelők „nem túl népes” táborának, hiszen a Székelyföld folyóirat szerkesztősége és a Corvina Könyvesház közös szervezésében rendhagyó esemény színhelye volt a Csíkszeredai Tilos kávéház (hogy véletlen avagy csupán szerencsés egybeesésről volt szó, hiszen a rendezvény egyben a kávéház ötéves szünnapjának megünneplését is jelentette). A Pünkösd előestéjére időzített rendezvény nyitányát, Márk Attila, brassói előadóművész gitár-os szólóestjea magyar költészeti-klasszikus , és jelenkori, a művész által megzenésített versei - jelentette. A művész Horváth István, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szabédi László, Nagy Gáspár, Romhányi József és Ady Endre verseire írt dalait adta elő. Következett a rendezvény fénypontja, miután csapra verték a söröshordót, megszólalhattak a „lantok” a zsúfolásig telt kávézóban a többnyire fiatalokból, valamint a helyi írott és elektronikus más média képviselőiből álló közönség előtt. Miután a pontozás céljából szórólapokat osztottak szét, elindulhatott a költészeti verseny, meg lehetett nyergelni a „pegazusokat”. A hét meghívott költő közül négyen jelentek meg: Bogdán László, László Noémi, Fekete Vince és Lövétei Lázár László. A verseny első pontja egy előre megírt - beköszöntő - vers felolvasása, előadása volt; a második pont a zsűri - Ferenczes István költő, a Székelyföld főszerkesztője, Bürüs Endre, a Székelyföld kiadója, Bencze Tibor, a Corvina Könyvesház vezető-tulajdonosa és György Attila, a Székelyföld munkatársa által kijelölt témára rögtönzött vers; harmadik pont egy limerick, szintén megadott témára; záróakkordként sírfelirat rögtönzése. v. .- énül A különdíjat a közönség szavazatai alapján Fekete Vince költőérdemelte ki. A zsűri első díjban részesítette a versenynek mind a négy résztvevőjét. Az igazi nyertesek azonban mi magunk, a közönség voltunk, hiszen egy kellemes, tartalmas és nem utolsósorban rendhagyó művészi estével lettünk gazdagabbak. Hasonló eseményekre már a századfordulót megelőzően is sor került budapesti kávéházakban, de mintegy húsz esztendővel ezelőtt a „kincses városban”, Kolozsváron is. A szervezők megígérték, hogy az eljövendő években a pünkösdi ünnepek alkalmával ismét megrendezik a versenyt, ezúttal a próza képviselőinek versenyasztalhoz való ültetésével. FORRÓ MIKLÓS Egy történész két interjú (Folytatás az 1. oldalról) mokon rágódni, mert könnyen érzelmi síkra csúszunk. A mai kutatónak az a feladata, hogy higgadtan kutassa és elemezze a forrásokat, tárja fel az összefüggéseket. Ha elfogulatlanul, a szakmai oldalról közelítjük meg a dolgokat, akkor lehetőség van az együttműködésre 1848-49 legkényesebb kérdéseiben is. Lám, a szatmárnémeti konferencia is bizonyítja, hogy számunkra olyan fájdalmas kérdésekben is, mint 1918, meg lehet találni az együttműködést! Nyugat-Európában már meghaladták azt az időt, amikor a történelmet angyalok és ördögök harcának tekintették, amikor egyesek csak jók, mások csak rosszak, gonoszak voltak. Csak egy szigorúan őszinte, önkritikus történelemszemléletnek lehet helye a világ, de méginkább Európa történettudományában. A nemzeti pátosszal teli történelemszemlélet mindinkább nevetségessé válik... - Ön azt mondta Viorel Ciubota igazgatónak, amikor elvitte Pestre a meghívót e konferenciára, s ezt a szatmári román lapok is megírták, hogy a román történészeknek meg kell tanulniuk magyarul, ha valóban szakmai szemmel és eredetiben akarják kutatni az Erdély történelmével kapcsolatos forrásokat! Igen, ezt mondtam és most is ezt mondom! Nem lehet csak fordításokkal, sokszor rossz, szakszerűtlen fordításokkal dolgozni, mert félreértelmezésre ad lehetőséget. Köztudott, hogy Erdéllyel kapcsolatban nagyon sok történelmi forrás magyarul íródott. Ahogy a középkor-kutatónak meg kell tanulnia latinul, úgy az újabb korénak magyarul és németül. Másképpen, tárgyilagosabban látja a dolgokat, aki eredetiben olvassa a dokumentumokat és jól megismeri azok helyét, illetve környezetét. - És tudnak, tudogatnak a román történészek magyarul? Ha nem is annyira, mint Ön románul! - Kevesen! Jóval kevesebben, mint a két világháború közt! Az okokat ismerjük, nem kívánom magyarázni. Ez nehezíti az együttműködést, a tárgyilagos kutatást és véleményformálást. De látom, hogy ezt rendre felismerik és immár több fiatal román történész kezdett el magyarul tanulni. Aki tudja a forrás nyelvét, az jobban azonosul a cselekménnyel, s jobban fel is tudja dolgozni. Aki eredetiben tanulmányozhatja, tehát németül és magyarul is az osztrák-magyar monarchia történelmét, s szembesíti az akkori valósággal, benne az erdélyi románok helyzetével, könnyen rájön, hogy azért nem is volt annyira a „népek börtöne”. A román és a magyar történetírást szinkronba lehet hozni, anélkül, hogy összemosnánk a dolgokat, mindenkinek meg lehet a maga külön véleménye. Minden bizonnyal, ez a háromnapos találkozó is segít ebből. 2 . A nézetek deklarálásával kezdődtek A történészkonferencia május 27-29 között, sorrendben, Szatmárnémetiben, Zilahon és Nyíregyházán zajlott le, jóllehet már az első nap csúszások történtek: a szatmári nap egyes témáival ismerkedhettünk Zilahon, az értekezésekhez nyújtott időt nem mindenkinek sikerült tiszteletben tartania, sem a szervezés technikai kivitelezése nem volt tökéletes (Zilahon volt szinkron tolmács, ám a készülék kezelőszemélyzete nem jelent meg pontos időben). A napilap olvasói számára hosszadalmas lenne a három nap programjának címszerű felsorolása, inkább csak jelezni szeretnénk, úgymond, kényes témák kerültek többek között szóba: a függetlenség vagy a területi integritás a magyarság első világháború dilemmája; Trianon a történetírási perspektívából; a román-magyar fegyveres konfliktus és a párizsi békekonferencia; a Jászi-féle nemzetiségi minisztérium tevékenysége; Románia és a nagyhatalmi geopolitika az első világháború kitörésekor mind már vagy elfelejtett események, vagy átírt történelmekből szerzett pontatlan ismeretek kiegészítését, helyreigazítását segíti elő, nem kevésbé lényeges: két nép történészei nézetei és kutatásai összevetésében. A két ország kapcsolatai erősítéséhez és javításához a hasonló rendezvények jó szolgálatot tehetnek, ha csak mindössze egymás nézőpontjainak megismerését jelentené. A második napi, zilahi tanácskozáson SZÁSZ ZOLTÁN történésztől a konferencia céljáról érdeklődtünk - A találkozás elsődleges célja az, hogy ebben a nagyon vitatott problematikában - hiszen a magyarság nagy drámaként, tragédiaként élte meg, a románság számára pedig a nemzeti államiság kifejlődésének, tehát történelmi csúcspontként jelenik meg, ennek az értékelése mind a két oldalon jelentős mértékben eltér egymástól, nagyon vitatott - gondoljunk arra, hogy ez a trianoni békeszerződéshez vezető út nagyon vitatott -, és ebben kell a történészeknek annyi év után most lassacskán szót érteni. Nem fog mindenben közös álláspont kialakulni, de legalább el lehessen érni azt, hogy szakmai szinten rendszeresen visszatérően tanácskozzunk. Túl a nagy általános kérdéseken, mint a forradalom, mint a területi elcsatolások, mint a különböző megszállási szakaszok, vannak olyan területek, ahol könnyű szót érteni, nevezetesen a napi történések kutatása, hogy éltek az emberek egy ilyen feszültséggel, átalakulással teli időszakban, tehát a hétköznapok történetének vizsgálatán keresztül lépésről lépésre haladva lehet a nézeteket közelíteni. Nem fognak teljesen megegyezni, de lehet közelíteni a kérdések vizsgálatát. Ehhez nyújtott lehetőséget a konferencia első szatmári napja, mely az elképzeléseket és törekvéseket körvonalazhatta a zilahi tanácskozással folytatva. Igen, meg kell mondanom, hogy körvonalazódott, mert például már abban közelednek az álláspontok, hogy a nagyhatalmak magatartását is nagyon fontos tekintetbe venni; magyar oldalon ezt hangsúlyozzák jobban, román oldalon a nagyhatalmak jelentőségét kevésbé. Román kollégáink is elismerik, hogy a nagy átalakulásokban azért a nagyhatalmaknak döntő szavuk volt. Ezek a lépések, amelyekben közelíthetünk, de mindenesetre e lépéseket megtettük, és még egyszer hangsúlyozom, a legfontosabb az: leülünk és türelmesen tanácskozunk ilyen kérdésekről. Konklúziója egészen biztos eljut másokhoz is, mert a rendezők tervezik közös kötet kiadását, hogy aztán elolvassák-e a szélesebb közönségből, azt már nem tudhatom. Román-magyar nyelvű kötet lesz egy idegen nyelvű rezümével. A kötet megjelentetése előtt viszont az első észlelések is érdekesek, miként értékelhető már az első közlemények meghallgatása után. Szatmár után ezt hallhattuk a nyilatkozó történésztől. - A tanácskozások inkább a nézetek deklarálásával kezdődtek, és csak azután került sor a részletek vitatására. Semmilyen szenzációs eredmény nem volt, nem is vártuk. Félreértés ne legyen: nem is vártuk, mert nem egy tanácskozás az, nem két tanácskozás az, amellyel teljesen egységes nézetkialakításhoz el lehet jutni, hanem egy nagyon lassú, türelmes tapogatózási sorozat. Aki nem ismeri ezeket a problémákat, egyszerűen fölöslegesnek érzi. Ez a huszadik század vége, amikor nem lehet egyértelmű eredményekben vagy azonnali eredményekben gondolkodni, tehát még egyszer hansúlyozom a türelmet, a kitartást. Egy dologban előreléptünk, nevezetesen abban, hogy mindkét oldalon több legyen az empátia, a másik fél szempontjainak a megértéséhez. FEJÉR LÁSZLÓ Szóban és írásban kellett válaszolni * Az RMSZ nyugtalanságot keltett A díj odaítélését nem akarják megakadályozni, de... * Hétből négy jelent meg * Mindkét oldalon több legyen az empátia # m Imii. N» ii ■ ■ ir m. ■ i — m.nm », T—— m ~ttt rí.t rt----------------TTUTr irm—Tm—mfi—mwmfm—1,11 M'MT— t ■ —- -. Pontosítás Egyetlen Vácra sem találtak valós támpontot A Szilágy megyei RMDSZ szervezeti tevékenységének legfontosabb eleme a lakossággal való kapcsolattartás. Ezt példázza az Ipp és Zovány helységekben tartott számtalan találkozó, kihelyezett fogadónap is, amelyen a Szövetség tisztviselői, szenátora és képviselője vettek részt. Az említett helységekben felmerült gondok megoldásában a törvényes keretek között megpróbált minden segítséget megadni a szervezet. Mint a helységek többségében, itt sem sikerült minden igényt megnyugtató módon rendezni, de a Szövetség továbbra is mindenben támogatja Ipp község lakosságát. Az RMSZ 2700/1998 május 8-i számában ,,Terrorszervezet figyelmeztet?” címmel megjelent íásban említett, a község vezetői támadó, nemzetiségek közötti ellentétek szításával, baszk ETA-típusú terrorcselekményekkel fenyegető levelet az ügyészség és a rendőrség is megkapta és veszélyességére tekintettel vizsgálja az ügyet. Az eddigi vizsgálatok alapján kijelentjük, hogy a hatóságok az RMDSZ- listán polgármesterré választott Bréda Béla esetében egyetlen vádra sem találtak valós támpontot. Mindezidáig rágalmazásnak minősülnek a levél állításai, a hatósági vizsgálatot a terrorcselekménnyel való fenyegetőzés indokolja. Sajnos, a névtelen vádak, a község vezetőségének véleménye, illetve az ügyészségi szervek vizsgálati eredményei a fenyegetőzések részletezése mellől hiányoznak az RMSZ-ben közölt cikkből, nyugtalanságot, bizalmatlanságot keltve az említett falvak lakosaiban. A névtelen levél komolyan vételét az indokolja, hogy a második világháború véres eseményei miatt pattanásig feszült helyzetben, állandó fenyegetések között élnek épp magyar lakosai Az újságcikk hangsúlyeltolódásai csak felelevenítették ezt a helyzetet. Kihangsúlyozzuk, hogy a Szilágy Megyei RMDSZ-szervezet nevében szolidaritást, vállalunk az általunk jelölt és megválasztott tisztségviselőkkel mindaddig, amíg az ellenük felhozott vádakat cáfolják a hivatalos vizsgálat eredményei. SERES DÉNES, a Szilágy Megyei RMDSZ-szervezet elnöke Nyilatkozat A sajtóból értesültünk arról, hogy a Csíkszeredai székhelyű Julianus Alapítvány múlt év végén közzétette díjazottjainak névsorát. Üdvözöljük a Julianus Alapítvány nemes szándékú, szórványtámogató kezdeményezéseit, programjait. A tömbmagyar székely területeken megrendezett Lármafa találkozókat tartalmasan egészítették ki a Julianus Alapítvány évente kiosztott díjai, melyek azokat a neves vagy kevésbé ismert személyiségeket tüntették ki, akik sokat tettek a" szórványközösségekért. Kívánjuk, hogy az alapítvány folytassa jószándékú munkáját, és egyben köszöntjük a Julianus-díjra méltónak bizonyuló díjazottakat. Mindazonáltal fontosnak találjuk nyilvánosságra hozni az alábbiakat A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága szokatlannak tartja azt, hogy a szövetség egyik fontos tisztségviselőjének, Dobos Lászlórégióelnöknek a kitüntetéséről a sajtóból értesül. Miközben nem tagadjuk Dobos László élete során szerzett érdemeit, tudatnunk kell a közvéleménnyel, hogy a Magyarok Világszövetségében kifejtett 1997-es tevékenysége szövetségi szinten erősen vitatott. Visszásnak tartjuk, hogy egy Csíksomlyón alakult és Csíksomlyó teljes szellemi-lelki örökségét felvállaló alapítvány pontosan abban az évben díjazza Dobos Lászlót, amikor ő tevőlegesen hozzájárult a Magyarok Világszövetsége Elnöksége Csíksomlyóra kihelyezett ülésének megakadályozásához, régióelnökként az érvényes és hatályban lévő csíksomlyói ülés idejére különműsort szervezett magának! A Magyarok Világszövetsége Elnökségének a Csíksomlyói Búcsúról való távolmaradása az elmúlt év legsúlyosabb botránya volt, mely a szövetséget alapjaiban rengette meg, és amely az öt világrészen szétszórtan élő magyar közösségek körében máig tartóan indulatokat vált ki. Tüntetően távolmaradni a Csíksomlyói Búcsúról egy ateista ember számára ízlés kérdése a Magyarok Világszövetsége Kárpátmedencei régió elnöke esetében viszont közügy. Dobos Lászlónak nemcsak ez a cselekedete okozott kárt a Magyarok Világszövetségének. Múlt év szeptemberében olyan interjút tett közé, amellyel tovább rontotta a szövetség pünkösdkor megnyirbált hitelét. Ezzel kapcsolatban az MVSZ Védnöki Testülete a következőket állapította meg: „ Interjújával súlyos erkölcsi kárt okozott a világszövetségnek, rontotta hitelét a magyar közösség előtt”. A Védnöki Testület kérte, hogy az elnökség „ennek eredményeképpen állapítsa meg a személyes felelősséget (...) az MVSZ hitelét súlyosan károsító cselekedet elkövetésében (...), felelős módon igyekezzék elhárítani a szövetség jó hírét és egyes szövetségi vezetők becsületét csorbító vádakat”. Az MVSZ Elnöksége, 1998. január 24-i állásfoglalásában a következőket rögzítette: „Az Elnökség - ellenvélemény nélkül - állást foglalt Dobos László régidéinek Quo vadis Világszövetség (Magyar Nemzet, 9,7. szeptember) című írásával és az általa az elnökség ülésén kiosztott, Tőkés László tb. elnöknek címzett levelével kapcsolatban. Az elnökség kifejezi szeretettét, tiszteletét és megbecsülését Tőkés László, a Védnöki Testület elnöke és az egész Védnöki Testület iránt. Ugyanakkor egységes lott az a vélemény, hogy Dobos László hibát követett el, vagy hibákat követett el, melyek sajnos sokszor súlyosabb megítélés alá esnek mint a vétkek, mert a hibák az elnökség tagjai között problémákat okoznak”. •Mindezek alapján, ha a Magyarok Világszövetsége illetékes erdélyi testületének véleményét kérték volna, hogy Dobos Lászlót 1997-ban az MVSZ-ben kifejtett tevékenységéért illesse-e Julianus-díj, válaszunk határozott nem lett volna. ■ Továbbifélreértések és tévedések elkerülése végett kijelentjük, hogy Dobos László munkásságát nem múltja, hanem jelene miatt kérdőjeleztük meg. A VET Dobos Lászlóval szembeni elfogulatlanságának bizonyságaként hadd említsük meg azt, hogy a Magyarok Világszövetsége 1996 őszén megtartott közgyűlésén az erdélyi küldöttek közös döntése alapján a régióelnöki tisztségből MVSZ elnökhelyettessé előrelépő Patrubány Miklós a megüresedett tisztséget felajánlotta Dobos Lászlónak. Nagy valószínűséggel állítható, hogy e gesztus nélkül Dobos László ma még az MVSZ elnökségének sem lenne tagja. Végezetül szeretnénk leszögezni: nem vonjuk kétségbe a Julianus Alapítvány jogát - miként egyetlen más civil szervezet jogát sem -, hogy saját belátása szerint, külső beavatkozás nélkül hozza meg döntéseit. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy az alapítvány kuratóriumának tagjai, döntésük meghozatalakor nem ismerték valamennyien az itt felsorolt tényeket. Nyilatkozatunkkal a díj odaítélését sem megakadályozni, sem befolyásolni nem akarjuk, de szükségesnek tartjuk nemzeti közösségünk tagjainak teljes körű és hiteles tájékoztatását az igazság és a méltányosság jegyében. A VET elnöksége Gyermeknapon történt (2) • MTI-képszolgálat