Romániai Magyar Szó, 2000. augusztus (12. évfolyam, 3493-3523. szám)
2000-08-17 / 3509. szám
2000. augusztus 17. postafiók , postafiók A Postafiók az olvasók nyílt közlésfóruma. A szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával, és fenntartja magának a jogot, hogy helyszűke esetén a beküldött leveleket szemelvényesen, rövidítve közölje, esetleg csak ismertesse. Célunk az, hogy minél több levélíró minél gyorsabban nyomdatérhez jusson. A levelekben foglaltakért kizárólag a szerző felel. Ezért csak kellően megcímzett (pontos név, lakhely, lakcím, telefonszám), ellátott küldeményeket veszünk figyelembe; névtelen, hiányosan címzett küldeményekkel nem foglalkozunk! Nem hagyhatjuk szó nélkül Az egyházi javak visszakövetelésénél szó volt minden értékről ugyan, de kifejezetten az anyakönyveinkről nem emlékeznek meg, pedig ezek is pótolhatatlan értékek. Mivel akkor a lelkipásztori teendőkben, nevezetesen a hitoktatásban igyekeztem részt venni, az anyakönyvek beadásáról csak fél füllel hallottam. Viszont a székelyudvarhelyi plébánián az anyakönyvek ott sorjáztak egy állványon. 1953 nyarán megjelent egy belügyi megbízott, és megkérdezte, miért nem adtuk be az anyakönyveket? Miért van vonakodás a rendszerrel szemben? Mert egy rendszernek sem jutott eszébe az anyakönyveinket elvenni, válaszoltam. Az egyház féltéssel őrizte azokat, nehéz idők esetén nem az egyéb értékeket mentette, hanem az anyakönyveket. Ha elpusztulnak kelyheink, szentségtartóink, ingatlanaink, azokat az egyház újra meg tudja szerezni, ha szüksége van rá, de új anyakönyveket nem tud szerezni. S ha kb. 150 pap előd vezette azokat, miért ne fájna, ha megfosztanak tőlük? A kiküldött egy igazolást mutatott, amin az állt, hogy szigorúan bizalmas (strict confidential). Elárulta, hogy a székelyudvarhelyi plébániának van a legrégibb anyakönyvelése 1689-ből, utána következik a marosvásárhelyi reformátusoké 1695-ből. Meghagyta, hogy egy hónapon belül az anyakönyvek legyenek a városi néptanácsnál. Elment a könyvesállványhoz, kiválasztotta az 1895-ig vezetett anyakönyvieteket (tízet) és külön tette őket. Ezek nemsokára lekerültek a néptanácshoz, hogy milyen előzmények után, nem tudtam meg, csak annyit árult el a plébánia személyzete, hogy Leitner Jánost - nagyon ügyes és kedvelt káplán volt - levitték a „szigurancára”, és egy másik hajnalon olyan összevert talpakkal tették le a Jézus Szíve szobornál, hogy lábra állni képtelen volt. Aránylag rövid időn belül el is hunyt. JAKAB LÁSZLÓ Csíkszeredá nak keresztelte át a Békás-szorost, a szűk völgyet kitöltő, levegőnek éppen nem nevezhető gázelegy alapján.) A vizek állapota sem sokban különbözik a levegőétől: még a hargitai patakok is műanyag flakonokkal vannak tele, nem is beszélve a Békás-patakról, amely felelőtlen turisták ezreinek szemetét utaztatja a hátán. A korábban híres fürdőhelynek számító tusnádfürdői Csukástóban ma már tilos a fürdés a víz minősége miatt, de a hozzá közeli Szent Anna-tó partján is szennyes habot és mindenféle szemetet láthat a kiránduló. A lakosság egy része szemmel láthatóan oda önti le szemetét, ahová éri. Az utakat kísérő árkokba honnan kerül a sok szemét, akkor derült ki, amikor egy romániai busszal tettünk kirándulást. A járműben nem volt szemetesvödör, ezért kíváncsian vártam, hogy az egész úton az orrunk alá pöfékelő pilóta mit csinál majd a kiürült cigarettásdobozzal. Hát nem sokat vívódott: kihajította az ablakon. A Hargitán, a Görgényi-havasokban és másutt szinte léptennyomon barbár tarvágások nyomait szemlélhettük: mintha a mohó haszonszerzés vágyától űzve az erdőket kímélő szálaló vágásról mindenki megfeledkezett volna. A kapzsiság, a könnyű pénzszerzési lehetőség reménye, a szegénység, illetve a meggondolatlanság más módon is a természet kirablásához, tönkretételéhez vezet: a jelentősebb idegenforgalmú helyeken csokorszámmal árusítják a védett növényeket (pl. havasi gyopárt), de hóbortos turisták maguk is szívesen letépnek bármiféle mutatósabb virágot. Nem egyedi eset az sem, hogy a Tusnádfürdőhöz közeli Mohos-tó jégkorszakbeli reliktumfajokban gazdag, igen értékes, de nagyon sérülékeny jel lapján helybeliek vezetésével gázolnak át a külföldi turisták. Végül álljon itt figyelmeztetésül egy, az Észak-Amerikát gyarmatosító fehérekkel tárgyaló bölcs indián mondása: „Miután az utolsó fát is kivágtátok, miután az utolsó folyót is megmérgeztétek, miután az utolsó halat is kifogtátok, akkor jöttök rá, hogy a pénz nem ehető.” ZÁMBÓ ZOLTÁN - gimnáziumi tanár Kővágóörs, Magyarország Nyílt levél a Szocialista Demokrácia Romániai Pártja elnökéhez, Ion Iliescu úrhoz Miután hétvégi elnöksége ideje alatt hazánk gazdaságpolitikai, szociális és erkölcsi nívója olyan mélyre süllyedt, hogy Románia nemzetközi tekintélyét súlyosan csorbította, most, szégyenérzet és lelkiismeret-furdalás nélkül ismét porondra lépett, hogy az ország elnöki tisztségét újból megkaparintsa, és a „szociáldemokrácia” égisze alatt a neokommunista gorbacsovizmust fenntartsa, illetve folytassa. Mint Románia szabad állampolgára, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. szakaszának megfelelően véleményt nyilvánítva kijelentem, hogy önt nem tartom méltónak az államelnöki tisztség betöltésére, de nem a forradalom előtti politikai nézeteiért - melyeket tiszteletben tartok -, hanem az elnöksége idején az ön védnöksége alatt elkövetett alábbi súlyos emberjogi sértések, valamint a személyesen önt terhelő vétségek miatt. Kommunista konspiráció folytán kisajátította és az összeesküvők szolgálatába állította az ifjúság áldozatával és vérével kivívott decemberi forradalmat, azon cél érdekében, hogy az összeesküvő klikk hatalmát fenntartsa. Az ország társadalmi rétegeit összeuszította, és személyesen felelősség terheli a neokommunista hatalom megszilárdulására megszervezett marosvásárhelyi tragikus etnikai konfliktusért, valamint a véres bányászhadjáratokért, amelyek hazánkra nézve kedvezőtlen nemzetközi visszhangot keltettek. Hallgatólagosan olyan szélsőséges álhazafi szervezetek megalakulását és működését támogatta - szövetséget is kötve velük -, amelyek élére a totalitárius rendszer leghűségesebb szolgái és talpnyalói tolták fel magukat, s akik a „hazafiság” leple alatt még ma is a ceausescui nemzeti kommunizmus eszméit ápolják, sovén és xenofób tanokat propagálnak, sőt, egyesek börtönökkel és golyó általi kivégzésekkel fenyegetőznek... Felháborító, hogy ezek a gyászfigurák az ön „elnöki mosolya” mögött nyilvánosan kijelentették, hogy ‘89 decemberében „ellenforradalom” volt, a forradalomban életüket vesztett hősök „huligánok” voltak, míg a forradalmárok „hazaárulók”, akiket meg kell büntetni...! Csupán arra nem tértek ki a „hazafias” elvtársak, hogy ön, elnök úr, vádló vagy vádlott lesz?! Megakadályozta a „kommunizmus pere” elindítását, s így az elkövetett gyilkosságokért és az ország tönkretevéséért felelős - tegnapi és mai - tetteseket felelősségre vonni nem lehet. Hét éven át akadályozta, majd 1996 után pártjával szabotálta a reformokat, a demokratikus kibontakozást, valamint létrehozta a maffiota államot, amellyel súlyos csapást mért a bankrendszerre, és a nemzetgazdaság kifosztásával klientúrája meggazdagodott, míg a román nép koldusbotra jutott. A Kreml-Cotroceni szerződés aláírásával a román nemzet érdekeit elárulta, és súlyos károkat okozott a besszarábiai románoknak. Kétkulacsos politikájának bizonyítéka ama „vörös vonal”, amin át kezet fogott az oroszokkal, és ez megnyilvánult akkor is, amikor NATO-partnerségünk mellett a jugoszláviai embargót az ön tudtával megszegték, és a Milosevic diktatúrája mellett kardoskodott. A kőolaj és a választási plakátok csempészakció világosan bizonyítja, hogy Románia törvényeit és alkotmányát súlyosan megsértette. A fentiek figyelembevételével, és mert ebben a válságos időben, amikor Romániára nézve döntő fontosságú események előtt állunk, KÉREM, VONULJON VISSZA ÁLLAMELNÖKI JELÖLÉSÉTŐL. Kövesse kiváló politikai személyiségek példáját, akik hazájuk érdekében megfelelően döntöttek, mint a lengyel Jaruzelsky tábornok, akinek volt bátorsága visszavonulni, és az elnöksége alatt történtekért vállalni a felelősséget. Vagy kövesse Emil Constantinescu példáját, aki értékesebbnek tartja elveit, mint a kiváltságokat, és akinek volt erkölcsi tartása, hogy visszalépjen az elnöki jelöltségtől. SIPOS JÁNOS Marosvásárhely alfalvi plébános és Fehér Márton ditrói plébános. Közreműködött a Ditrói Vegyes Kar Bakos Ferenc kántor vezetésével. A mise befejeztével a Ditróba érkezett énekkaristák kiváltak a hívek közül, és egy hatalmas énekkarba tömörültek. A műsor végére az egész gyülekezet bekapcsolódott az éneklésbe, ami az együvé tartozás nemes érzését erősítette a lelkekben. Szép, felemelő élmény volt. Ha ezt gyakrabban át lehetne élni, nem volnának ilyen fásultak az emberek. Kikből is állt ez az énekkar? Magyarországról három kórus érkezett: a törökbálinti Lendvai Károly Férfikar, a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Vegyeskar, a Simontornyai Daloskar. A romániai énekkarok közül 11 jött el. Marosvásárhelyről volt: a Gecse utcai ref. gyülekezet kórusa, a Bernády György Kamarakórus, a Szabadság utcai ref. gyülekezet Hozsánna vegyeskara, az Alsóvárosi ref. gyülekezet kórusa, a Cserealja ref. gyülekezet kórusa, a Musica Humana Kamarakórus. Eljött továbbá a nyárádszeredai Bocskai István Női Kórus, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria Vegyeskar, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikara, valamint gyergyószentmiklósról az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Kar. Végül szólnunk kell két ditrói személy üdvözlő és köszöntő beszédéről: az egyiket Bardócz Ferenc polgármester, a másikat Petres Lajos karnagy mondotta. A nemzeti hagyományok megbecsülésére serkentettek, és megköszönték mindenkinek a fáradozását. De akik a legtöbbet tették, azok igyekeznek leginkább meghúzódni a háttérben. Ezúton is köszönetet mondunk nekik. GERGELY GÉZA Ditró Morfondírozás a jogállamról Vegyes érzelmekkel olvastam Nagy Ágnes Drága „pihenj”-ben állás volt... című írását (RMSZ július 25.). Hát igen, volt nem is olyan régen valaki, aki ha azt mondta, X-et be kell zárni, akkor bezárták, ha azt mondta, Y falut el kell tüntetni, megkezdték annak felszámolását. Ma is van olyan polgárőr, aki akár ártatlanul is megbírságolhat valakit. Nem vagyok jogász, de megnyugtathatom a kedves olvasót, ilyen esetekre van jogorvoslat. Számomra az a megdöbbentő, hogy az emberek többsége meg van győződve az ellenkezőjéről. Sietnek kifizetni a büntetést, mert „ez a legokosabb, amit tehetnek”. Véleményem szerint ez az egyik magyarázata az egyre romló választási részvételeknek is. Ha most azt állítanám, hogy a negyvenes évek elején Magyarország „jogállam” volt, alapos rendreutasításban, kioktatásban lenne részem. Ezért, csak egy emlékemet mondom el: íinok voltam a nagysomkúti főszolgabíróságon, a kihágási ügyek kezelésével foglalkoztam. A kihágásokat akkor a csendőrség állapította meg, és esetenként feljelentést küldött a főszolgabírónak, mint elsőfokú rendőri büntetőbírónak. Az vagy tárgyalásra idézte be vagy büntetőparancsot küldött a vétkesnek, aki 15 napon belül fellebezhetett. 1942 tavaszán a nagynyíresi csendőrség 130 feljelentést küldött be azzal a váddal, hogy bár ki volt hirdetve, a feljelentettek március 15-én elmulasztották kitenni a magyar zászlót. Ezért fejenként 500 pénzbüntetést kaptak. A következő napokban mindannyian fellebeztek azzal az indokkal, hogy nem tudtak olyan törvényről, amelyik előírná a zászlókitűzés kötelezettségét. Senki sem tagadta meg tőlük a fellebezés jogát. Azokat én beiktattam, és felterjesztetem az alspani hivatalnak, ahonnan rövidesen válasz érkezett: az alispán a megalapozatlanul kirótt büntetéseket törölte! BENEDEK GYULA Szatmárnémeti Holokauszt Romániában! Az utolsó nagy európai háborúban 10 millió ember veszett oda. Hirosima és Nagasaki borzalmas pusztulását is a háború okozta, ami arról szól, hogy el kell pusztítani az ellenséget. Auschwitz gázkamráiban 6 millió zsidó esett áldozatul a háború értelmetlen logikájának. Ezek ártatlan emberek voltak. Tudom, mert a borzalmakat én is átéltem a Gulág lágereiben, ahol sok ezer bajtársam veszett el a mostoha körülmények miatt, ahol az élet helyébe a halál költözött. Május 2-án, a Holokauszt napján, a zsidó néppel szolidarizálva osztoztam fájdalmában és emlékeztem. A világ népei közül a Holokausztban vétkesek a zsidó nép bocsánatáért esedeztek. A jelképes Siratófaltól Románia hiányzott! A román népet vezetőik még mindig nem merik szembesíteni az igazsággal, azzal, hogy Auschwitz gázkamráinak borzalmas működéséig Romániában 400 ezer zsidót gyilkoltak meg. Ebből több, mint 250 ezer Antonescu tábornok lelkét terheli. A zsidók elleni gyűlölet szításában a papoknak és tanítóknak is jelentős szerepük volt. Szószékről és katedráról hirdették azt a gyűlöletet, amely később a véres mészárlásokhoz vezetett. „Románia régi zsidóüldöző hagyományokra tekinthet vissza. Vezére, Ion Antonescu, a ”Conducator”, dicséretet kapott Hitlertől: a zsidó kérdésben ő még radikálisabb, mint maguk a németek. Mi több, alighogy beléptek a Szovjetunió elleni háborúba, a románok a világháború egyik legnagyobb mészárlását vitték véghez. Odessza környékén 60 ezer zsidót lőttek agyon. (...) 1942. szeptember 11- től aztán megváltozott a románok magatartása. Akkor már nem reménykedtek többé a győzelemben, és takarodót fújtak. Elsőként csatlakoztak annak idején - 1941. június 22-től - a zsidóellenes hadjárathoz, elsőnek szakadtak le róla, de akkor már nem élt 400 ezer zsidó, vagyis a zsidó lakosság fele.” (G. Hausner: ítélet Jeruzsálemben) „Magyarországon a zsidók viszonylag biztonságban éltek 1944. március 19-ig. A magyar zsidók ellen akkor kezdődött el a nagy, átfogó akció, amikor a németek megszállták az országot. Romániát sohasem szállták meg a nácik, az akkori Románia területén elkövetett bűnökért elsősorban a szuverén román állam a felelős.” (G. Hausner: ítélet Jeruzsálemben) A Szovjetunió elleni háború első hetében követték el Iasiban az emberiség jelenkori történelmének eddig ismert legirtózatosabb pogromját. A rendőrkapitányság udvarán szánalom nélkül lőttek a fájdalomtól és rémülettől őrjöngő védtelen emberekre. Ezért Iasinak az üldözés, a rablás és a vérfürdő szörnyűséges szimbólumának nincs párja; legfennebb Katin, Maidanek, Auschwitz, Belsen. A iasi-i pogrom gyökereit - akárcsak az 1990 márciusáig tartó bűntettek, rablások és szenvedések okait - abban a távoli múltban kell keresni, amely lehetővé tette - és teszi a mai napig (lásd Tucashow) - a teljes szabadsággal gyakorolt ellenséges propagandát. Csak a bűneivel való szembesülés mutathat utat a román népnek a büntetlenebb jövő felé. Bizonyára erre gondolt Matatias Carp is, mikor „vérrel és könnyel” megírta a „vérnek és könnynek a könyvét”, amit 1946-48 között adott ki Bukarestben, címe: Fekete könyv, romániai zsidók 1940- 1944 közötti szenvedései. Ebből idézek: „Nem gondolok semmiféle bosszúra. A kultúra s a könyv népének fia vagyok, aki büszke arra, hogy az a civilizáció, amelyet mi adtunk az emberiségnek, s amely Mózes, a próféták, Krisztus, Spinoza, Einstein és annyi sok híresség bölcsőjét ringatta, sok alantas érzést kiűzött belőlünk. Elsősorban a bosszúvágyat.” Az eredetmítoszból építkező román hatalmi politika mindent elkövet, hogy népe ne szembesülhessen valódi múltjával, történelmével. Pedig meg kell egyszer tennie, hiszen Cornel Nistorescu író szavait idézve: „...iszonyatos bűnöket takargattunk és takargatunk. Ha továbbra is hallgatunk, ha nem ismerjük be nyilvánosan bűneinket, ha nem leszünk képesek arra, hogy bocsánatot kérve megtisztuljunk önmagunk s az eltűntek emlékezete előtt, akkor nemcsak hogy nem tudunk tovább lépni, de egy erkölcsi szakadékba is belezuhanunk.” ERCSEY GYULA Nagyenyed Falutábla • TRIF JÓZSEF / Marosvásárhely Környezetszennyezés és természetrombolás Erdélyben Ez év júliusának közepén több, mint tíz napot töltöttem Erdélyben, ahol sok helyet bejártam, és sokkoló élményként hatott rám a kétségbeejtő méreteket öltő környezetszennyezés és természetrombolás az ország számos részén. Amit az ember egy nagyobb településre beérve azonnal érzékel, az a roppant rossz szagú, fojtogató levegő. Az okokat nem kell sokáig kutatni: a hagyományos nehézipar korszerűtlen üzemei, gyárai okádják a port, a kormot és a mérges gázakat, az elavult 20-30 éves autómatuzsálemek pedig olyan füstcsóvát húznak maguk után, mint a Halleyüstökös. (Útitársaim egy része találó módon „Békás-szmogos” Ünnepi hangverseny Ditróban Ritka, emlékezetes zenei eseménynek volt színtere a ditrói nagytemplom 2000. augusztus 26- án. A Seprődi János Kórusszövetség Millenniumi Kórusa ünnepi hangversenyt tartott a magyar államalapítás és a kereszténység felvételének 1000. évfordulója alkalmából. Az ünnepi misét Hajdó István főesperes végezte, koncelebrált Orbán László gyergyóremetei pápai prelátus, Vakaria Béla Tisztelt Katona Aranka Csíkszeredából! Az RMSZ 3502. számában megjelent „ Szomorú nyugdíjtörvény” című levelére válaszolok. Bizonyára azért fogalmaz ilyen szemrehányóan, mert nem látta, hallotta vagy olvasta azokat a sajtótermékeket, amelyekben elmondtam felháborodásomat a 18-as cikkely törlésével kapcsolatosan. E cikkely arról szól, hogy azok az édesanyák, akiknek három vagy annál több gyerekük van, kedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Mi több, mikor az új nyugdíjtervezetet összehasonlítottam az 1977-ből származó 3-as törvénnyel, írásban javasoltam ennek a cikkelynek a visszatérését az új törvénybe. Sajnos, az akkori munkaügyi miniszter azt válaszolta, hogy ez ellentmond a törvény egyik alapelvének: „az egyenlőség” elvének. Megnyugtatom mindazokat, akiket érint ez a cikkely, hogy nem tettem le ennek a már kivívott jognak az érvényesítéséről, és szeptemberben ismét megpróbálom - egy módosító javaslattal - bevinni az új törvénybe. Maradok tisztelettel: BŐNDI GYÖNGYIKE, Máramaros megyei parlamenti képviselő