STUD - Statisztikai Tudósító, 1936. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

Szerda. STlip/1936. január 1. 3*oldal. Ruházat­i­ szükségletünk azok mellett a siralmas átlagok mellett is évente 900 millió P értékű lenne, amelyeket a munkásság számá­ra elfogadtunk. De textiliparunk termelésének egész értéke is csak 500 millió P - többszörös rétegeződéssel - igaz, hogy gyári áron, viszont tele mindazokkal a gyártmányokkal, amelyek nem a ruházkodás és más közvetlen fogyasztás céljait szol­gálják. A háziipar ezen a hiányon nagyon keveset javít.­ Textilszükségletünknek tehá­t csak tört részét tudjuk ellátni. Fü­r­dőre, egészségügyi kiadásokra egy év alatt 200 millió P-t kellene az országban költeni; itt a valóságban csak töredé­kekről beszélhetünk. Iskolára az állam, a községek, a felekezetek áldo­zatain felül 200 millió P-t kellene a családfőknek fordítaniuk. A valóságban ennek is csak el­­leny­sző-■töredéke jut a gyermekeknek, a következő nemzedéknek­­a nevelésére. Körülbelül azt mondhatjuk tehát, hogy a magyar nép átlagban szükség­leteinek legfeljebb a felével van ellátva. Ha azonban a társadalmi rétegeződést is figyelembe vesszük, vagyis tekintettel vagyunk arra, hogy a lakosságnak egy rétege legalább is teljes mértékű kielégíttetésben részesül, akkor nyilvánvaló, hogy ez ország jelentékeny részének még a felényi ellátottság sem jut osztályré­széül. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy lakosságunknak a fele­­-a minimális szük­ségletek hiányos fokú kielégítésén kívül a fogyasztásban még egyáltalában nem vesz részt. Nemzetgazdaságunk kifejlődésének ez az igazi tehertétele, de ebben van a nemzetgazdasági programm is: úgy dolgozni, hogy négy-öt millió magyart fo­gyasztóvá tehessünk. Aminek a módja az, hogy előbb termelőieké kell őket tennünk. /I­ÓRICZ MIKLÓS DR./ A KILENCMILLIÓS MAGYARORSZÁG■ A Magyar Statisztikai Évkönyv... adata szerint Magyarország népessége 1934 végén a természetes szaporodás alapján számítva 8.898.367 lélek volt. Az idei év első tíz hónapjában - amelyről már ada­tok vannak - a magyar nép természetes szaporodása 45.119 lélek volt. Ha ehhez hoz­zászámítjuk a novemberi és decemberi valószínű természetes szaporodást, akkor az 1935- évben a magyar nép lélekszáma mintegy 51-53­ 000 lélekkel növekedhetett s jelenleg 8.950.000 lélek körül van. Ha ehhez még hozzászámítjuk a legutolsó /1930.évi­ népszámlálás óta a bevándoroltak és kivándoroltak számának alakulásából származó mintegy 4.000 főnyi nyereséget, úgy Csonkamagyarország lakosságának még 45-50.000 lélekkel kell szaporodnia, hogy elérje a 9 milliót. A természetes nép­­szaporodás idei üteme mellett ez körülbelül tíz hónap természetes szaporodásának felel meg, így valószínű, hogy Magyarország lakossága 1936 őszén /október végén, vagy novemberben­ fogja átlépni a kilenc milliót. A jelenlegi népesség egyébként már olyan közel jár ehhez a számhoz, hogy kilenc milliós Magyarország helyett nyolc milliósról beszélni durva hibát jelent.

Next