A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1936 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1936 / 11-12. szám - Rövidéletűek -e az irók és a hirlapirók
A 30—39 évesek közül különösen következőkről emlékezhetünk: Csokonai Vitéz Mihály, Csepreghy Ferenc, Justh Zsigmond, Reviczky Gyula tüdőbaj áldozatai voltak. Ma talán már hosszabbra nyújthatná életüket a tuberkulózis ellen harcoló orostudomány. Justh Zsigát kivéve, a többinek bizony küzdelmes ifjúsága volt; ez a körülmény siettette tragédiájukat. Beteges volt Komjáthy Jenő is, Katona Józsefet, mind tudjuk, hirtelen agyvérzés ölte meg. Gyóni Géza a háborús viszontagság áldozata. A 40—49 évesek közül például Ady Endre életmódjával siettette halálát. Ebbe a nagy veszteségeket felmutató csoportba tartoznak: Bajza József, Csiky Gergely, Garay János, Győri Vilmos, Katona Lajos, Kemecey Jenő, Kölcsey Ferenc, Madách Imre. Kisfaludy Károlyt szintén tüdőbaj vitte el; ebben halt meg Pákh Albert is. Balassi Bálint, a hős, Esztergom ostromakor kapott sebébe halt bele. Vas Gerebent szívbénulás ölte meg. Beteges volt Vachott Sándor is. II. Zrinyi Miklós vadkainak áldozata, más, nem bizonyítható hagyomány szerint, meggyilkolták a vadászaton. Péterfi Jenő, a jeles esztétikus öngyilkos lett. Az 50—59 évesek korcsoportjában, mint a százalékos kimutatás is mondja, természetszerűleg emelkedik a halálozások száma. Ebből a csoportból emeljük ki a következőket: Abonyi Lajos (Márton Ferenc), Bartók Lajos, Bródy Sándor, Eötvös József, Gaal József, Greguss Ágost, Harsányi Kálmán, Pakots József, Paulay Ede, Petelei István, Révai Miklós, Surányi Miklós, Tömörkény István, Vass József, Vörösmarty Mihály. Balázs Sándor, a maga korában kedvelt humorista, szintén öngyilkos lett abbeli elkeseredésében, hogy nem juthatott a neki nem való politikai szerephez. A 60—69 évesek korcsoportja, mint említettem a legnépesebb, de ez egészen természetes a halálozási statisztika megállapítása szerint. Ebben a csoportban már a szép kort elértekről beszélhetünk, aminek a többi közt: Berzsenyi Dániel, Békefi Rémig, Budenz József, Czuczor Gergely, Döbrentei Gábor, Gabányi Árpád, Horváth István, Horváth Mihály, Hunfalvy János, Ipolyi Arnold, Kaas Ivor, Kállay Béni, Kozma Andor, Mikszáth Kálmán, Móricz Pál, Palágyi Lajos és Menyhért, Pázmány Péter, Pázmándi Horváth Endre, Prohászka Ottokár, Rákosi Viktor, Riedl Frigyes, Sajó Sándor, Salamon Ferenc, Simonyi Zsigmond, Szathmáry Károly, Szemere György, Szendrey János, Szomaházy István, Tárkányi Béla, Túri Béla, Aradi Antal, Verseghy Ferenc, Zempléni Árpád. A 70—80 év közötti csoport halottjainak sorába a kitűnő emlékű nevek egész tömege tartozik, mint Ábrányi Emil, Beöthy Zsigmond, Beöthy Zsolt, Berczik Árpád, Degré Alajos, Dóczi Lajos, Dugonics András, Eötvös Károly, Endrődi Sándor, Faludy Ferenc, Fáy András, Gvadányi József, Hegedűs István, Herman Ottó, Jakab Ödön, Jancsó Benedek, Jánosi Gusztáv, Jámbor Pál, Jókai Mór, Jósika Miklós, Katona István, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Kiss József, Murai Károly, Orczy Lőrinc, Pálfi Albert, Rómer Flóris, Szvorényi József, Takáts Sándor, Trefort Ágoston, Vadnai Károly, Vajda János, Vargha Gyula, Virágh Benedek, Vértesi Arnold, Zichy Antal, Zichy Géza A 80-ik évet elérték vagy túlélték a többi közt: Ágai Adolf, Áldor Imre, Apponyi Albert, Bacsányi János, Baksay Sándor, Berzeviczy Albert, Dalmady Győző, Fábián Gábor, Fáik Miksa, Fejér György, Fejes István, Fraknói Vilmos, Gyöngyösi István, Gyulai Pál, Horváth Cyrill, a filozófus, Imre Sándor, Jeszenszky Danó, Kenedy Géza, Mezei Ernő, Pázmándy Dénes, Podmaniczky Frigyes, Rákosi Jenő, Szigeti József, Szinnyei József, Tóth Lőrinc, Vámbéry Ármin, Vaszary Kolos, Zalár József, a kilencvenediket is túlélte többek közt: Brassai Sámuel, Erődi Béla, Kossuth Lajos, Lévay József, Mocsáry Lajos, Sujánszky Antal, Szabó István, a hellenista, Szabó Sámuel 109