Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-10 / 12. szám
276 I MAGYAR SAKKÉLET Ötvenévesek arcképcsarnoka Ha egy tizenéves fiatal fellapozza a Magyar Sakkélet 1951-es évfolyamában a „minden idők legerősebb” Budapest ifjúsági bajnokságáról szóló tudósítást, a következő végeredményt olvashatja: 1 — 2. Molnár István, Bilek István 12, 3-4. Navarovszky László, Tapasztó László 11, 5 — 7. Forintos Győző, Földi József, Varnusz Egon 1, 8. Pacsay László 8, 9. Vándorffy József 7, 10. Bartel Károly 6, 11-12. Bakcsi György, Witt László 5,5, 13. Székely Gyula 5, 14. Kinzig Tamás 4, 15. Korányi Attila 3,5, 16. Prelovszky László 2,5 pont. Ugye, a legtöbb név ismerősen cseng a maiak fülében is? Az akkori tizenéves fiatalemberek nagy része 1983-ban jelentős évfordulóhoz érkezett: betöltötték ötvenedik életévüket! (S ez a névsor még nem is teljes! Olyanokat is köszöntünk e cikk keretén belül, akik akkor a versenyen nem játszottak, de később ismert nagymesterek, mesterek, szaktekintélyek lettek.) Ötven év, kétharmad emberöltő ...! Egyesek ekkor készítik az első nagy „leltárt”, visszapergetik a múltat, terveznek a jövőre, mások bölcs mosollyal veszik tudomásul, megint mások szkeptikusan reagálnak, néhányan esetleg eltitkolnák, de az élet kerekét nem lehet visszaforgatni... Kis arcképcsarnokunkban néhány mondat erejéig felvillantjuk jubilánsaink pályafutását. Mire vitték az életben, mit csinálnak jelenleg? HAÁG ERVIN: 1933. január 11-én Győrben született. Első sakksikere: 1948-ban megnyeri a városi középiskolás bajnokságot. 1951-től Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematikát tanul, és a Közgazdasági Egyetem (a BEAC elődje) csapatában versenyez. Többszörös főiskolás válogatott. 1955-ben Lyonban, majd 1959-ben Budapesten a bronzérmet szerző főiskolai válogatott tagja. 1955-től a Vörös Meteor csapatában játszik, és még az évben megszerzi a mesteri címet. 1961-ben nemzetközi mester lesz. Kétszer szerepel az Európa-csapatbajnokság döntőjében a válogatottban: 1961-ben Oberhausenben bronzérmes, 1970-ben Kapfenbergben ezüstérmes. A magyar bajnokságban többször is az élmezőnyben végez, így 1961-ben harmadik, 1966-ban második, 1967- ben ismét harmadik helyezett. Levelezési sakkozásban is az egyik legjobbunk. 1962-ben és 1982-ben az olimpián ezüstérmet szerzett magyar válogatott tagja. 1972 —78 között a Magyar Sakkélet munkatársa, felelős szerkesztője, 1979- től a Magyar Sakkszövetség szakfelügyelője. Munkáját és sporttevékenységét többször is kitüntetéssel ismerték el: a Sport Érdemes Dolgozója, Kiváló Munkáért és a Sportérdemérem ezüst fokozatát kapta meg. 1964-től a Bp. Spartacusban versenyez. A hétszeres magyar bajnokcsapat és a BEK-győztes tagja. Nős, két gyermeke van: MOLNÁR ISTVÁN. 1933. február 10-én Budapesten született. Sakkozói pályafutását Asztalos Lajos bácsi iskolájában kezdte el (Berger Béla, Bosnyák József, Drechsler László, Koch János, Bakcsi György, Felméri János, Tapasztó László társaságában) a Magánalkalmazottak sakkörében. Néhány középiskolás verseny után 1950-ben bejut a VI. magyar bajnokság döntőjébe, ahol jó néhány neves mestert megelőzve a 6 —8.-ik helyen végez Sebestyén Béla és dr. Szily József társaságában. Ez az eredmény a mesteri címet jelenti számára. 1951-ben az emlékezetes Budapest ifjúsági bajnokságon holtversenyben első Bilek Istvánnal. (A párosmérkőzést ő nyeri meg 2,5:1,5 arányban.) 1952-ben részt vett a helsinki olimpián, ahol 3 játszmából 1 pontot ért el. Több évi sikertelen középdöntő után 1960-ban ismét bejut a magyar bajnokság döntőjébe. Itt a nyolcadik helyen végez. Az aktív, hivatásszerű versenysakkozással lényegében 1951-ben felhagy. Előbb egyetemi tanulmányai (okleveles általános mérnök), később viszont hivatali elfoglaltsága és családi körülményei miatt. Ma már „sakkéhségét” csak a csapatbajnoki játszmákban elégíti ki, emellett 1950 óta — kisebb megszakításokkal — a Vakok Sportkörének az edzője. NAVAROVSZKY LÁSZLÓ. 1933. április 3-án született Budapesten. Érdekesség, ahogyan megtanult sakkozni: az alapfogalmakat minden segítség nélkül kibicelés közben sajátította el. Versenysakkozói pályafutását 1945- ben az Újpesti Munkás Sakk-körben kezdte. Ezt követően a Tipográfia TE (illetve jogelődjei: Chinoin és Szikra) tagja lett, és kisebb megszakításokkal harminc éve játszik ott. Az I. o. minősítést 1948-ban, mesteri címet 1951-ben a magyar bajnokság döntőjében, nemzetközi mesteri címet az 1960. évi Felszabadulási emlékversenyen elért eredményéért kapja meg. 1955 és 1959 között főiskolai válogatott, ő is tagja a Lyonban, majd Budapesten bronzérmes együttesnek. Kétszeres EB csapattag: 1961-ben Oberhausen (3. helyezés) és 1965-ben Hamburg (2—3. helyezés). 1968 — 1979 között a Magyar Sakkszövetség szakfelügyelője. Mint ilyen, közreműködik a válogatott keret körüli teendőkben, és részt vesz az Európa-csapatbajnokságokon és az olimpiákon edzői, csapatvezetői minőségben. Hivatalosan is csapatkapitány a nizzai olimpián (1974), a moszkvai EB-n (1977) és a felejthetetlen Buenos Aires-i aranyérmes olimpián (1978). 1973-ban mesteredzői címet kap. Kétszer tüntették ki: 1972-ben a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatával, 1978-ban az arany fokozattal. Jelenleg a Tipográfia TE vezetőedzője. PACSAY LÁSZLÓ. 1933. június 4-én Kőbányán született. Középiskoláit a pezsgő sakkéletéről nevezetes Fazekas Gimnáziumban végezte, olyan iskolatársakkal együtt, mint Bilek István és Vándorffy József. A nagy iskolai sakkcsaták mellett állandó edzőpartnere Varnusz Egon volt, akinek unszolására kezdett el versenyszerűen játszani, belépve a Kőbányai Iparoskör sakkcsapatába. (Később Kőbányai Sörgyár néven szerepelt.) Jelentős állomás az 1951. évi Budapest ifjúsági bajnokság, amely — ma már nyugodtan elmondhatjuk — a magyar sakkélet fellendülésének első lépcsőfoka volt. E versenyről fotót készítettek, és Pacsay László fényképével (!) indult a Magyar Sakkélet, mivel az első évfolyam első számának borítóján többek között ő látható. 1952-ben — igaz, ez már gyengébb döntő — második helyen végez Flesch János mögött. Ekkor kerül át — Varnusz Egonnal együtt — a Kinizsi első osztályú együttesébe. 1952-ben beiratkozik a Műszaki Egyetemre, kevesebb idő jut a versenyzésre (és jóval kevesebb versenyt is rendeztek, mint manapság). 1957-ben végez, egy évvel később megszerzi a mesteri címet. Ugyanabban az évben a Várnában 3—5. helyezést elért főiskolai válogatott tagja — veretlenül. 1958 óta a Tatabányai Szénbányák Tervező Irodájában statikus mérnökként dolgozik. 1971-ig a Tatabányai Bányászban játszik, 1971-től a Bp. Spartacusban.