Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983-06-10 / 6. szám

122 MAGYAR SAKKÉLET újításai nem meglepetésszerű taktikai elképzeléseket, hanem mély stratégiai terveket, új eszméket tárnak fel. Ő mindig azt játssza, ami legjobban bele­illik szemléletvilágába. Vallomása, amelyet könyvében olvashatunk ezt tükrözi: „A sakkban a gondolat klasszi­kus világosságának vagyok híve. A játsz­ma tartalma az igazság kutatása, a győ­zelem annak bizonyítéka, hogy a kutatás helyes volt. Még oly­an is fantázia még oly virtuóz technika, semmilyen mély behatolás az ellenfél lelkületébe, nem te­heti a sakkjátszmát műalkotássá, ha ezek a tulajdonságok nem vezetnek a fő célhoz, az igazság kutatásához. Ilyen f­el­fogásban játszottam már 15 — 16 éves koromban, és így játszom ma is. A sakk­játszmában mindenkor nemcsak a győ­zelmet, hanem a logika diadalát is keres­tem.” Hübner ellen is hű maradt elveihez. Igaz, most nem várták tőle, és ő sem akart önként túlzott kockázatot vál­lalva mindenáron küzdeni a győze­lemért. A végjáték maradt igazi terü­lete. Ahogy könyvében írja: „Sehol olyan élesen nem jelenik meg a gondolat logikája, mint a játszma befejező szaka­szában.” Az első játszmában bebizonyította, hogyha kényszerítik, a taktikai harc­ban is félelmetes. Az ingoványos tala­jon jobban eligazodott, mint ellenfele. A 20. — Hxf2 lélektani csapás volt Hübnerre, annak ellenére, hogy Szmisz­­lov nem tulajdonít fontosságot a lélek­tani eszközöknek. A német nagymester közel állt a győzelemhez. Bár a má­sodik játszmában Szmiszlov próbálko­zott, és végig irányította a játékot, Hübner kiharcolta a döntetlent. A har­madik játszma Hübner elbizonytala­nodását mutatja. Az első parti hatása, bizonyára, nem múlt el nyomtalanul. Utoljára próbálkozik az orosz véde­lem ellen, de úgy látszik, fél az első játszma általa támasztott bonyodal­maitól, és 8: 64-gyel az egyensúly fenn­tartását tartja szem előtt. Szmiszlov érezhette, hogy ellenfelének nincs ha­tásos fegyvere ez ellen, és futópárjával a végjátékban alaposan megizzasz­totta Hübnert. A negyedik játszmában Hübner sötéttel túl sablonosan ját­szotta a megnyitást. Szmiszlov az ap­ró, alig látható pozíciós előnyök hal­mozása után fénykorára emlékeztető parádés támadással harcolta ki egyet­len győzelmét. Tanulságos a centrum­tól eltávolodás, a 20. — Hat? húzás kihasználása. Az ötödik játszmában érezhetően mindkét fél csak a döntet­lenért ült asztalhoz. A hatodik játsz­mában válik bizonyossá, hogy a mér­kőzés témaversenye az angol meg­nyitás lesz. Hübner a végjátékban pró­bálkozott, de a szovjet nagymester jól viselte a masszírozást. A hetedik játsz­ma volt az egyetlen, amelyben Szmisz­lov a „régi karddal” a szláv vezércsel­­lel indult harcba. Ezt azonban meg­tanulta Hübner, és Szmiszlovnak kel­lett küzdenie a döntetlenért. A nyol­cadik játszma elméleti értékű, és Hüb­ner felkészültségének bizonyítéka. Az angol megnyitás egyik hírhedt csere­változatában javította 14. — Fxc3- mal sötét játékát. A kilencedik játszma szemlélteti igazán Szmiszlov sebezhe­tőségét. Hübner 1. c4 e5 2. g3! Hf6 3. Fg2 Hc6 4. Hc3! felépítése megza­varhatta Szmiszlovot, aki a járt út, 4. — Fb4 helyett, olyan állást épített fel, amit ritkán játszik, és amelyben problematikus kialakítani a haderő együttműködését. A játszmát vizsgál­va a fokról fokra gyengébb lépések — az 5. — Fg4, a 15. — Kf8 és a 17. — c4 — előre jelezték a kudarcot. A tizedik játszma csak a megnyitásban hozott változást. Az orthodox vezércselben, bár Szmiszlov „felülről” érte el a dön­tetlent, érezhető, hogy a döntést mindkét fél a rájátszástól várja. A rájátszás kezdetén, a tizenegyedik játszmában igazi harc volt. Hübner a gyanúsnak látszó pozícióban azonban jól védekezett. A tizenkettedik játsz­mában Szmiszlov sötéttel, az ismert angol megnyitásban a járt úton, biz­tosan tartotta a döntetlent. A tizen­harmadik játszma, ami elfogadott ve­­zéreselnek indult, és a végén szláv vé­delembe ment át, nehéz küzdelem után hatvan lépésben lett döntetlen. A ti­zennegyedik játszmában Hübner el­szánt próbálkozása a sajtójátékkal már lényegében belenyugvás abba, hogy a párosmérkőzésen a sorsolás döntsön. Szmiszlov a mérkőzés alatt, és az izgalmas sorsoláson a kaszinóban ugyanolyan korrekt, sportszerű maga­tartást tanúsított, mint mindig 45 éves pályafutása során. A sakkvilág gentlemanja volt és maradt, és lesz bi­zonyára akkor is, amikor majd a nála 30 évvel fiatalabb Ribli Zoltánnal a sakkasztalhoz ül, hogy eldöntsék, ki jut a világbaj­nok jelöltek döntőjébe. Még 1953-ban Max Euwe írta róla: „Szmiszlov nagy lesz, mihelyt valaki rátör. Az ellenfél rohamra indul, Szmisz­lov visszaveri a támadást, és utána gyorsan nyer. Ha azonban ellenfele nem nyugtalanítja, ha gondosan nem csinál semmit, Szmiszlov belenyugszik a dön­tetlenbe. De gondosan semmit sem tenni, a sakkban a legnehezebb művészet.” Bár természeti törvény, hogy az évek szá­mával csökken az erő, ám ezt ma pó­tolhatja a nagy rutin és közel fél év­század gazdag verseny tapasztalata. Még a Botvinnik elleni visszavágó mér­kőzése előtt 1958-ban, amikor Bécs­­ben járt, s az újságírók kérdéseire vála­szolva tréfásan mondta: „Az én fel­adatom, hogy negyven hibátlan lépést tegyek. Ha ellenfelem negyven hibátlan lépéssel válaszol, akkor a játszma dön­tetlen lesz, ha azonban egyetlenegyszer hibát követ el, érvényesítem előnyömet.” Botvinnik fedezte fel először Szmisz­lov páncélzatán a gyenge pontokat: — sebezhetőség a megnyitások te­rületén, a különböző változatokban; — gyakorlatától eltérő középjáték­­állások bizonytalan kezelése; — idegenkedés a feszültséggel teli kétélű pozícióktól; — az állás tartása s az egyszerűsí­tési akciók korlátozása; — végül nem kell mindenáron meg­támadni, mert a direkt támadások há­rításában technikája félelmetes. Szmiszlov körül a szaktanácsadók hada — Botvinnik, Petroszjan, Aver­­bac és Berlin — bizonyára mikroszko­pikus vizsgálat alá veszik Ribli Zoltán összes fellelhető játszmáját. Az exvilágbajnok, aki már 1939-ben győzött Moszkva bajnokságán, az el­telt kb. 45 év­ alatt annyi játszmát vál­tott a szovjet és a nemzetközi torná­kon, hogy ezek összegyűjtéséhez szinte egy hadsereg kellene. És ha még sike­rülne is Szmiszlov alkotásait regiszter­be sorolni megnyitások és középjáték­­állások szerint, bizony-bizony egy év is kevésnek látszik arra, hogy ezek fel­dolgozásra kerüljenek. Stílusának és felfogásának elemzésére vesztett játsz­mái, de elsősorban a párosmérkőzé­sein váltottak — köztük különösen a Botvinnikkal vívottak — kínálkoznak. Szmiszlov nem Korcsnoj, aki való­színűleg nem teszi mérlegre a 30 év különbséget Kaszparovval szemben, és csak győzni vagy elesni akar majd a csatában. Szmiszlov szinte egyedül­álló sakk-kultúrával rendelkezik, s Veldenben talán többet kapott a sors­tól, mint amire vágyott. Az is igaznak tűnik, hogy az embernek 60 éven túl már nincsenek elérhetetlen álmai, s a siker is elégedetté tesz. A boldog, ki­egyensúlyozott ember pedig még hosz­­szú verőfényes őszre számíthat. Be­járta már a csúcsokat, Fortuna is ke­gyeibe fogadta, valószínű hogy min­den játszmában jó lesz számára a dön­tetlen. Ribli pályája kezdetén ragyogóan startolt. Első nekifutásra a világbaj­­nokjelöltek elődöntőjébe jutott. Még csak 32 éves, és Alicantéban bizonyí­totta, hogy párosmérkőzésen is tud si­kerrel küzdeni. Erőt adhat az is, hogy Las Palmasban sorsdöntő partiban tudta legyőzni Szmiszlovot. . . Az első játszma OROSZ VÉDELEM E­­S­ c Hübner - Szmiszlov 1. e4 ex 1 1. HIS HfB 3. Hxe5­­16 4. Hf3 Hxe4 5. d4 Régen és ma is kísérletez­nek a világos számára valamivel ked­vezőbb kilátásokat nyújtó törzsválto­zattal. Pl. 5. Ve2 Ve7 6. d3 Hf6 7. Fg5 Vxe2­ 8. Fxe2 Fe7 9. c4 (Nem nagy vívmány 9. Hc3 c6 10. 0—0 Ha6 11. Bfel He7 12. d4 d5 13. Fd3 Fe6 14. Fe3 0—0 stb., Szpasszkij — Juszupov, Toluca, 1982.) 9.­­ h6 10. Ff4 0-0 11. Hc3 Be8 12. 0 -0 Ff8 13. Bfel Ha6 14. a3 Fd7 12. 0 —0 c6 egyenlő állással, Karpov — Szmiszlov (Tilburg, 1982.). 5. — de Érdekes gondolattal kísérle­tezett a Velimirovics — Murey (Moszk­va, 1982.) partiban sötét 5. — Fe7 6. Fd3 után Hg5?!-tel folytatta, de a 7. Hxg5 Fxg5 8. Ve21 Kf8 (Fe7!) válto­zat még vizsgálatot érdemel. 6. F43 Fe7 7. 0-0 Hc6 8. Bel Fg4 Szmiszlov elkerüli a divatos, de első­sorban a Karpov — Portisch (Tilburg és Luzern, 1982.) játszmák nyomán az utóbbi időben kétes értékűvé vált 8. — Ff5-öt. A tilburgi partiban — amely­ben a világbajnok a középjátékban súlyos hibát követett el — 9. c4! Hb4 10. Ff1­dxc41! (0-0!) 11. Hc3 Hf6 12. Fxc4 0-0 13. a3 Hc6 14. d5 Ha5 15. Fa2 c5 16. Fg5! Be8 17. Va4! stb. világos számára látszott kedvezőnek. Bár Luzernben Portisch a megnyitás­ban javított sötét játékán 10. Ff1-re 0 -0-cal 11. a3 Hc6 12. cxd5 Vxd5 13.

Next