Sakkélet, 1987 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-25 / 9. szám
296 * SAKKÉLET Adorján András: Napló szeretteimnek... (II.) Furcsa egy szerzet az ember, éppen amikor abszolváltam a „veszélyes” 5. fordulót, s négy ponttal változatlanul az élen álltam, nos, éppen akkor kezdődött három napig tartó kálváriám. Valami borzasztó feszültség uralkodott el rajtam, s önnön démonaimmal vívott emésztő lelkitusáim - hogy kedvenc klasszikusaimmal éljek - alig hagytak erőt a soron következő sakkcsatákra. A következő (hatodik) játszmámat Szmiszlov (2555) ellen játszottam. VEZÉRINDIAI VÉDELEM E 15 Szmiszlov-Adorján 1. d4 £ff6 2. c4 e6 3. £)f3 b6 4. g3 JLa6 5. b3 jLb4+ 6. 0.d2 JLe7 7. £)c3 0-0 8. e4 Ab7!? Sötét utolsó lépése és a hozzá fűződő idea saját találmány, amelyet két éve próbáltam ki először, s azóta is rendszeresen játszom - váltakozó sikerrel. Érdekes módon eddig még nem talált követőkre, az emberek makacsul ragaszkodnak olyan szisztémákhoz, amelyekben nem tudtak megnyugtató kiegyenlítést sem felmutatni (7. c6 8. e4 d5 9. e5 £.e4 10. fxd3, illetve 7. 0-0 8. e4 d5 9. cxd5 £xf 1 10. #xf 1 exd5 11. e5). Ráadásul ezekben a változatokban eléggé egyoldalú játék folyik, hol sikeres sötét „bekkje”, hol nem. Brr! Nem mondom én, hogy megtaláltam a bölcsek kövét, de azt igen, hogy a 9. a.d3 d5 10. cxd5 exd5 11. e5 £ e4 12. 00 c5-tel létrejövő kulcspozíció kölcsönös esélyű, bonyolult harcot ígér. A g3-mal meggyengített királyállásra a nagyátló kinyitása végzetes lehet, s ez a veszély bizonyos fokig megköti világos kezét a centrumharcban. Nem oly könnyű a beékelődött e4 huszártól megszabadulnia. 9. e5 .)e4 Szmiszlov jámbor folytatása korai remiajánlatra ihletett, amely egyetértésre is talált nála. Azért még húztunk egy párat, mondhatni holtidőben... 10.£xe4 fLxe4 11. i_g2 d5 12. exd6 cxd6 13. 0-0 £fd7 14. lel Itt- immár nyilvánosan is- remire adtuk ('A:'A). A gyors végkifejlet miatt felszabadult időt igyekeztem normálisan kihasználni. Keveset időztem a versenyteremben, inkább sétáltam a Central Parkban. New Yorkban egyébként nem könnyű kikapcsolódni - nincs uszoda a szállodában, a hatsávos sugárutak benzinbűzében pedig nem nagy élvezet sétálgatni. A parkok nagyon messze vannak, parti előtt fel sem merül, hogy az ember arrafelé vegye az irányt. (13 órakor kezdtünk.) Ezért jól jött, hogy Szmiszlovval egy óra alatt megvoltunk, nyakamba vehettem a várost, és kimentem a Központi Parkba. Ott sétáltam egy pár órát, hogy összetákoljam magamat, mérsékelt sikerrel. Másnap Saxszal sorsoltak össze. Ez újabb sajátos szituációt hozott létre: ha küföldön két magyar találkozik, akik nem kifejezetten gyűlölik egymást (ilyen is van, ha ritkán is!), mindig nehéz eldönteni, mitévők legyenek. Az olvasó, aki rögvest látni fogja, hogy ez a játszmám mindöszszes 8 lépésig tartott, nyilván él a gyanúperrel, hogy ez egész egyszerűen dumaremi volt. Ezt meg kell, hogy cáfoljam, szó nem volt játszma előtti megegyezésről, inkább - ahogy én szoktam definiálni - spontán vetélés esete merült fel. Akartam is játszani, meg nem is. A mérlegem Sax ellen rendkívül pozitív (igaz, ebben a korai játszmák is benne vannak), a legutóbb köztünk eldőlt partit úgyszintén én nyertem, a szuperdöntőn 1984-ben, érdekes és mozgalmas játék után, így hát nem volt rá okom, hogy ettől a partitól igazából tartsak. Voltak más szempontok is - egy szó mint száz, a 8. lépés megtétele után döntetlent ajánlottam, amit ő azonnal elfogadott. Az az érzésem, hogy mind a ketten megkönnyebbültünk.