Sárospataki Református Lapok, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-01-02 / 1. szám
2. oldal. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 1. szám: elég arra, hogy lelkészeink a szellemi áramlatok dúló harcaiban sikerrel megállhassák helyeiket Mondhatná ugyan valaki, hogy nem is nagyon szükséges, hogy a pap nagytudományú ember legyen, ahhoz hogy gyülekezetét vezethesse s életével az igehirdetés igazságairól bizonyságot tegyen, elég az Ő élő hite, ez pedig nem tudományból van. Ez okoskodás merőben téves, s félreismeri a hit lényegét. A hit ugyanis egy bonyolult életfolyamat, mely alapjában benső élmény ugyan, de az értelem tisztító hatása alatt áll s az akarat elhatározásai rendjén válik életfolytatássá. Tehát az egész szellemi élet részesedik kialakításában. Aztán a hit belső éleménye külső számotadás formájában jut kifejezésre. Szavak, írások, cselekedetek adnak róla számot, ezek pedig, mint tudjuk, sohasem adaquat kifejezései a belső érzelemnek s mindig magyarázatra szorulnak. A magyarázat pedig már észmunka. De idvezítőnk vallásalapító működéséről, élete isten emberi tökéletességéről, tartalmáról, az Atyával való kapcsolatairól is írásokból értesülünk s az írások inspiráltságuk dacára is tér és idő termékei, fennmaradásuknak története van: mind e kérdésekről lelkiismeretesen értesülni csak tudományos kutatás útján lehet A keresztyén vallás a történelem folyamán hősi megmozdulásokban, az egyetemes kultúra megnemesítésében, a humánum fogalmának kialakításában éreztette világot átfogó hatását, institutiókat hozott létre s kialakította a maga csodálatos szervezetét az egyházi organizációban, a hívek közös épülésére pedig megszervezte az istentisztelet rendjét: ezeknek is története, értelme, rendeltetése van, a vezetésre hívatott személynek tehát ismernie kell a velük összefüggő nagy kérdéseket s azokat elméletileg is védenie, igazolnia szükséges. Mindez tudományos felkészültség nélkül lehetetlen. Nem tévesztendő továbbá szem elől az az igen fontos körülmény sem, hogy a vallás egyetemes életjelenség, arra az embernek és nem Istennek van szüksége, tehát keresnünk és ismernünk kell a vallásos élet megnyilatkozásait nemcsak a biblián belül, hanem a maguk nagy egyetemességében, mert csak így nyerhetünk tiszta képet a vallás egyetemességéről, szükségességéről, lényegéről, valódi életéről, és ez ismét a tudományos kutatás feladata, mely nemcsak kevesekre, hanem eredményeiben elsőrenden a lelkipásztorokra, de minden művelt emberre is tartozik. Nincs kétség tehát felőle, hogy a jó lelkipásztornak nemcsak hívőnek, hanem tudós ideológusnak is kell lennie. Manapság oly sok emberrel találkozunk, aki jóhiszeműleg állítani meri, hogy a keresztyénség leélte magát s többé már nem vezető szerepre, legfeljebb a tömegek fékentartására való, a különböző világfelfogásoknak oly fékevesztett harca dúl mindenfelé, hogy ha e felfogásokkal nem tudunk eredményesen szembeszállni, könnyen elveszíthetjük a csatát, ami pedig szellemi életünk, erkölcsi értékeink és nemzeti reménységünk teljes devalválódását is jelenti. Ha valamikor, ma a válság tetőpontján kell a lelkipásztoroknak is belekapcsolódni az irányító küzdelembe, mert ezt nem vívhatja meg csak néhány tudós erőlködése, ehhez a vezető gárda megmozdulása, szellemi felvonulása és győzelmi akarata szükséges. Ma adnunk kell azt, amit tudunk, holnapra pedig gondoskodnunk kell, hogy még többet tudjunk nyújtani s vezéri szavunk alaposságát, megtámadhatatlanságát, irányító erejét érezzék és elismerjék mindenek. E szélesebb körű felkészülés intézményes biztosítását akarja elérni a lelkészi továbbképzés. A következőkben megvilágítom, hogy milyennek képzelem el a lelkészi továbbképzés módját. Először azonban azt állapítom meg, hogy milyennek nem. a) A lelkészi továbbképzésnek nem szabad rögtönzöttnek lennie. Ez alatt azt értem, hogy ha eszünkbe jut valami, vagy hallunk pertraktálni valamely kérdést, annak megtárgyalására azonnal konferenciát hívunk össze s tömegeket mozdítunk meg Az ilyen rögtönzött konferenciáknak meg van ugyan a maguk átmeneti haszna, de tartós hatásuk ritkán marad meg. Ilyen konferenciákat kell ugyan rendezni, de egy jól átgondolt programul keretében és ezek által nem szabad a lelkészi továbbképzés ügyét elintézettnek tekinteni. b) A lelkészi továbbképzést nem szabad kerületenként elkülönülve csinálni, ez az egész magyar református egyetemes anyaszentegyház dolga. Hogy a theológia padjairól való kikerülés után milyen marad és mikép alakul a lelkészi kar tudós színvonala, ez nemcsak az egyes kerületeket érdekli, hanem egyházunk egyetemességét. Az oklevél birtokában a lelkészi kar az egész országrakiterjedőleg állandó kicserélődés alatt áll s így magasabb közérdek, hogy a rendelkezésre váró helyek elnyerésénél a továbbképzés eredményeiben is biztosított kiválóság mindenkire nézve, vagyis egyetemlegesen érvényesüljön. c) A továbbképzésnek nem szabad egyoldalúnak lenni. Régi hibánk, hogy mindent a gyakorlatra teszünk fel és sokféle bajainkra a gyakorlat ügyességétől várunk feltétlen orvoslást. Nos bizonyos, hogy a lelkipásztorság a gyakorlati életsíkban foly le és sok tekintetben az élet bonyolult helyzetei is irányíthatják, de aki a gyógyítást egyszerűen csak a felszínes tüneti kezeléstől remélné, úgy járna, mint az az orvos, aki begyógyítja a sebet kívülről és közben engedi, hogy továbbterjedjen az befelé és lassanként megfertőzze az egész szervezetet. A lelkipásztorság nem mesterség, hanem hivatás a hivatás pedig belső meggyőződés, interna vocatio eredménye s mint ilyen lelki meglátáson és ebből eredő psychikai kényszeren épül fel. Mielőtt tehát gyakorlatilag tevékenykednék , előbb lát, hall és ért csodálatos dolgokat s mikor ezek birtokába jut, a többi már könnyű munka: a Szent Lélek megtanít, hogy miképen kelljen szólnotok. A belső látás élesztése pedig szellemi tépelődés, észmunka, reflexió, kétkedés, kritika és próbáltatás útján is éleszthető. Ezért kell a továbbképzésben a gyakorlati cél mellett az elméleti művelésnek is kiváló részt biztosítani. d) Végül a továbbképzésnek nem szabad töredékesnek lenni. Nem kiragadott, hajuknál fogva előráncigált kérdésekkel kell lelkipásztorainkat megismertetni, hanem mindazokkal a problémákkal.