Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1940
Üdvözöljük kormányelnökünket. Az új Európa új Magyarországáért Berlinben, Breslauban, Amerikában, Bécsben, Essenben, Münchenben, Párizsban, Milánóban két évtized óta vívta a szaktudás tárgyi bizonyítékon felépült harcát az ellenséges és hallgatag közöny ellen. Már 1921-ben világnyelven vágta a világ szemébe: „Másoké a felelősség Európa jövő nemzedékei előtt, mert mi nemcsak hazánk érdekeiért dolgoztunk, Európa érdekeit szolgálta munkánk.“ „A történelemben helyzetek, megoldások nem kövesülnek meg. A népek élete fejlődés, változás, melynek irányát az embernél erősebb, állandóbb természeti tényezők és emberekben kialakult nézetek, közvélemények és ismeretek szabják meg.“ „Most a közvélemény formálása és az ismeretek terjesztése a feladatunk. Az új határ ne okozzon kétségbeesést és ne keltse a beletörődés hangulatát.“ Köszöntsük őt, mert emberebb ember és magyarabb magyar és mivel mert hinni, bírt várni és tudott akarni. De köszöntenünk kell külügyminiszterünket is, ki először mert oly hangot megütni, az új magyar külpolitikában, mely trianoni elesettségünkban is méltó volt a veretlen magyar kard múltjához, kinek merész és higgadt szavára felemelkedett lekókadt fejünk, és a határon túl is megértették, hogy — Zrínyi szavaival élve — a döglődő oroszlánnak sem lehet kuvasz a kölyke. Leginkább ők keresték a kockázatos élet áldozatos útján a csodaszarvast, mely elvezetett bennünket az ígéret földjére, Attila örökébe, és mert ők hozták meg nekünk a 160.833 km2-es, 13.212.000-es Csonkamagyarországban a mai ünnepet. (Elhangzott 1940. IX. 14-én a városi díszközgyűlésen).