Segélykiáltás, 1944 (21. évfolyam, 4. szám)

1944-04-01 / 4. szám

Én élek!... János ev. 11­., 19. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és én bennem ..én élek, ti is élni fogtok ..., vigasztalja Jézus tanítványait, mikor szenvedését, halálát közeledni látja. Az Úr halálát és feltámadását világosan megmondotta előre, de a tanítványok tudni sem akartak róla, hogy Mesterük útja ily mélyre és oly nagy sötétségen vezessen át. A jelzett szenvedé­sekre mondja Péter Jézusnak: Uram, nem esketik ez meg te veled! A tanítványok más utat láttak jobbnak, ezért lett nekik nehéz és érthetetlen Gecsemáné — Golgota, noha Jézus előre megmondotta ezeket. Ez nehezíti meg a mi útunkat is Krisz­tus követésében, hogy nem akarunk mindenen át a Mesterrel tartani. Jézus végigjárta az utat, engedelmes volt halálig, még­pedig a keresztfának haláláig. Előttünk e sokatmondó kép: a kereszt és a feltámadott­­Jézus. A keresztről szóló beszéd egyúttal a feltámadás üzenete, mert ez az evangélium, hogy a megfeszített Krisztust, ki Gol­gotán vérével megbékéltetett az Istennel, Isten feltámasz­totta és részeseivé lettünk nemcsak keresztjében, hanem feltá­madásának dicsőségében is! Jézus a halál hatalmát legyőzte. „Én élek, ti is élni fog­tok!“ A sír nem tudta visszatartani az Élet fejedelmét! Jézus nem azért jött és támadott fel, hogy emberi módon önzésben a maga hasznát, előnyét keresse, hanem hogy életet adjon e világnak. Amint azt János 10, 10-ben olvassuk: „Én azért jöt­tem, hogy élet ők legyen és bővölködjenek !“ Ez az Isten ke­gyelmi ajándéka, hogy örök életet adott nekünk az Úr Jézus Krisztusban. A győző Jézus néked is győzelmet akar adni a bűn és annak következménye — a halál felett. Hasonlóan másokhoz talán te is mondod : az én életem nem élet, égés, vergődés és szenvedés az csupán. Jób is így sóhajt fel : „Miért is ad Isten . . . életet a keseredett szívűeknek ? Akik nagy örömmel örvendeznek, vígadnak, mikor megtalálják a koporsót“. (Jób 3, 20.) Óh, kedves lélek, tekints fel Jézusra és lásd mikép szenved, de győz ott a Golgothán! Lássad Őt győ­zedelmesen a sírból előjönni és legyen találkozásod e napokban az élő Krisztussal, mert csak akkor tudod igazán, hogy Ő él. Valld be Néki bűneid, hitetlenséged. Zárd szívedbe Őt, s tapasz­talni fogod, hogy érdemes élni! Isten gyermeke, ne nyugtalankodj és ne szomorkodjál éle­ted nehéz napjaiban, mert a te élő Urad és Megváltód közel van hozzád, hogy segítsen. Ha­ azután életed utolsó ellenségét, a halált érzed közeledni, hittel emlékezz erre az Igére, ígéret­re, mely néked is szól: Én élek, ti is élni fogtok! Macher Ádám, adjutáns Miként vezetett Isten ? — Tebbe Albert parancsnoktól. — 11. Az út véget ér. 1898-at írtunk. Akkor is húsvét volt, midőn életemet, szolgálatomat felajánlottam Istennek, elhagytam a szülői házat, barátaim körét, sze­génységgel, megaláztatással — mely reám várt az előttem álló úton — mit sem törődve, az Üdvhadsereg tisztjeként megkezdtem pályafutá­somat, amelyen most 46 év után elérkeztem éle­tem alkonyához és egyidejűleg nyugdíjaztatá­sommal véget is ér. Változatos utamról utolsó ízben néhány em­­lítésre méltó eseményt foglalok pontokba, hogy ezáltal is bajtársaimnak segítségére és bátorí­tásukra legyek. 1. Mindenekelőtt áldom az Urat, aki megőr­zött ez úton és meg is tartott. A betegségek ne­héz napjaiban gyógyító és vigasztaló kezét ki­tárta felettem. A kísértések idején Lelke által szólt hozzám; gondviselése folytán mindig kül­dött valakit utamba, aki megfogta kezemet, gondolataimat elterelte a kísértéről, megerősí­tett, hogy az oltárra helyezett áldozatot vissza ne vehessem, bűnbánatot tegyek és megújult hűséggel szolgáljam tovább is az Urat. 2. Mindinkább világos lett előttem az Üdv­hadsereg módszerének hagyományos fontossága, mely által az Üdvözítő szavait láttam gyakor­lati módon megnyilvánulni: ,téred­ el az utakra és a sövényekhez és kényszeríts bejönni min­denkit...“ (Lukács 14, 23.) Lehetett ez kocs­ma- vagy házimisszió, börtönök vagy kórházak látogatása, Isten Igéjének a szabadban való hir­detése.­­• Mindezek az alkalmak érintkezésbe hoztak elveszett lelkekkel. Mily hálás volt szívem az utamba gördülő alkalmakért, melyeknek kész­ségesen igyekeztem eleget tenni. 3. Évek folyamán az előléptetések és kineve­zések folytán megismerkedhettem az Üdvhad­sereg különböző munkaágazataival. Kemény időket éltünk át, megfeszített erővel kellett sok­szor dolgoznunk. Mindenkor bebizonyosodott, hogy a munka eredményessége a személyes meg­­szentelődésen múlott. Jöttek a nehézségek csa­patostól. Egyik körzeti felettes tisztem szokta volt mondani nekem: „Az akadályok azért van­nak, hogy elgördítse azokat.“ Igen, mert a ne­hézségeknek 's az a rendeltetésük, hogy megerő­sítsék a lelket. Majd múltak a hosszú évek és egy napon át­* helyezést kaptam Magyarországra. Örömmel és hitben vettem Isten kezéből e megbízatást. Az első négy esztendő igen mozgalmasnak és ered­ményesnek bizonyult. Többek között a szegény­étkeztetés, férfiotthon kibővítése, nőiotthon meg­nyitása, nyomorenyhítő, állomás, missziós állo­mások létesítése Budapesten és vidéken; mindezen cselekmények nagy fejlődést hoztak. De azután jött a háború és vele a különféle korlátozások, le­építés, a lehetőségek csökkentése, mint pld. a szabad összejövetelek betiltása. Az összevont mun­ka pedig megfeszített erőt követelt. 4. Alábbiakat szándékosan hagytam utolsó pontnak, mivel kimerítően szeretnék életem leg­fontosabb lépéséről megemlékezni. Ugyanabban az időben, midőn elhatároztam, hogy az Üdv­hadsereg tisztje leszek, egy fiatal nővér ugyan­csak az Üdvhadsereg szolgálatába lépett. Akkor sem­ én, sem­­mások nem gondolták volna, hogy ketten egyszer egyek leszünk és a házasság bol­dog révébe evezünk. Midőn az eljegyzés meg­történt, mindkettőnk mögött tapasztalatokkal gazdag hét esztendő állott. Isten rendelte nékem e jó felséget és anyát. Egymás iránti szerete­­tünket Isten szeretete szentelte meg. Elhivatá­­sunk alapján a munka iránti kölcsönös megértés volt leginkább közöttünk az összekötőkapocs. Harminchét év a legnagyobb megértésben és minden zökkenés nélkül suhant el felettünk. Pedig körülöttünk gyakran tombolt a vihar és az élet hullámai olykor meg-megcsapkodták sze­retet feleségemet. A szeretet azonban találé­kony és bölcs megértéssel, fáradhatatlan oda­adással átvészeltük olykor a vihart. Melyek voltak ezek a nehézségek, mik kedves felségem vállaira nehezedtek? Többször volt halálos be­teg. Hat gyermekünk közül hármat még zsenge korukban ragadott el tőlünk a halál. Szerény fi­zetésünk gondos beosztást követelt. A gyerme­kek ruházása, nevelése mind-mind az ő vállain nyugodtak. Mindezen munkák mellett az Úr munkája sem szenvedett hiányt. Ahol csak te­hette, otthonokban, vagy prédikáló állomásokon mellettem állott és munkáival, imádságaival tá­mogatott. Most, harminchét év után elmondha­tom, a legideálisabb feleséget, a legjobb anyát adta benne nekem az Isten. „Te voltál otthonunk őrangyala...“ — írja többek között legidősebb gyermekünk születésnap alkalmával a távolból. Eszter leányunk is megemlékezik ezúttal róla és ezt írja neki: „Sohasem hálálhatjuk meg néked azt, amit értünk tettél és teszel még ma is. Ha arra gondolok, hogy imádkozol értem, oltalmazó szárnyként érezlek magam körül. Imádkozz ér­tünk tovább is, anyácskánk!“ — Hogy gyerme­keink kora ifjúságukban az Üdvözítő nyomdo­kába léptek, őt választották, ez is az ő példái­ " (Folytatás a 2. oldalon.) Ara­tO fillér A2. IJDVHADSEREG I MAGYARORSZÁGI HIVATALOS KOMBILVMYB 21. évfolyam Megjelenik havonta egyszer A magyarországi munka vezetője 1944. Előfizetési ár Magyarországon egész évre TERHE ALBERT 4. szám 5 pengő. Budapest, TIKI., Szerdahelyi­ u. 17. Április

Next