Somogyi Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-01 / 79. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP „GYORSAN RENDET CSINÁLNI! JÖNNEK AZ ÚJSÁGÍRÓK!“ A vendégek meglepetten nézik a szokatlan Látványt. Délután 4 óra és a Béke Szállóban takarítanak? És egyáltalán, hogy takarítanak ... Az éttermet és a söntést összekötő szűk folyosón egy nénike hajladozik. 'Vlossa, súrolja nekikeseredve a kört. — Mit csinál ilyenkor? — kérdezzük. Nézünk, mintha bolondok lennénk. — Láthatják, takarítok. — De miért most? — Mer’ köll! Ezt már úgy mondja, hogy érezni, nem vár ellenvetést. Ha »köll«, hát »köll«. Azért megkérdezzük: — Miért kell? — Azt mondták, 10 perc múlva olyan rend legyen, hogy na Hogy milyen az a »nap«—, nem mertük megkérdezni, de mindent megértettünk. A történet ugyanis ott kezdődött, hogy két újságírónak eszébe jutott: körülnéz a Béke Szálló és Vendéglátóipari Vállalat vendéglátó helyein. Vették a telefont. Tárcsáztak. — Balogh Lajos igazgató! — jelentkezett egy hang ... Nagyon szívesen látjuk az elvtársakat... Gyertek minél előbb... A tisztaság? Nem, arra nem nagyon panaszkodhatunk ... Mikor jöttök? Magunk elé képzeljük, milyen lázas kapkodás kezdődött. Ahova lehetett, repült a hír a telefondrótokon: gyorsan rendet csinálni! Jönnek az újságírók! Persze, a gyorsan összekapart padlók kétes értékű tisztasága még nem jellemző, még nem jelenti a tisztatáságot, a rendet, a pontos kiszolgálást. De ne vágjunk a dolgok elébe. Az „önkiszolgáló“ cukrászdában Hagyjuk ki ezúttal a város központjában lévő Béke-éttermet, csiga lassan mozgó, figyelmetlen pincéreivel, a vendégek türelmetlenkedéseivel, a söntést piszkos pultjaival, mosatlan poharaival. Ez úgy is sokat bírált, köztudomású jellemzője e helynek. Vegyük először talán az egyes számú, volt Corso-cukrászdát. Nagyon kevés idejük lehetett a gyors takarításra. Ahol a »papok szeme táncol« összekaparták ugyan a szemetet, de a falak körül még ott hevertek az eldobott cigarettacsikkek, a faburkolat, a boxok körül ujjnyi vastag porral fedve. A panaszkönyvben megválaszolatlan, elintézetlen bejegyzések: »Mossák el a csészealjakat«, »Rúzsos a feketéspoharak széle...«. Nos, itt is »nagy gondot fordíthatnak a tisztaságra. Pedig vendég van bőven ... Kiszogáló is van elég, bár ez az üzle ugyanúgy, mint a kettes cukrászé — félig inkább önkiszolgáló. A vendégnek minduntalan fel kell állnia blokkot váltania, azután megvárn amíg asztalához viszik a rendelt feketét vagy italt. Ha még egy fekete vagy mást kíván, ismét mehet blokkot váltani. Pedig — ismételjük kiszolgáló van elég. Ahol feszült figyelemmel lesik a vendég minden szavát . No, majd a zenés cukrászda, ebben reménykedik mindenki. A Május 1 utcai cukrászda különben elég csúnya, rendetlen, ritka takarított hely. Most itt is rend van Emlékszünk, nem is olyan régen kiszolgálókat és Kari József pénztárost bírálta a lap. Kari József előnyére megváltozott, a kiszolgáló semmit. Kari Józsefnél ma már kevés udvariasabb pénztárost találni, kiszolgálóknál figyelmetlenebbek, udvariatlanabbakat aligha ... Ha kevés vendég van, egy-két sarokb bújt pár vagy két-három férfivendég, akik beszélgetnek, a ráérő kiszolgálók az arcukba bámulnak, minden beszélgetést figyelnek, egy szót sem hagynak elmenni fülül mellett. De csak magánbeszélgetésekre terjed ki ez a nagy figyelem különben szólhatsz nekik, sürgetheted a rendelést, az már nem érdeke számukra. Jaj, a népbüfé! El kellene venni tőle ezt a nevet. Matrózkocsma, külvárosi csárda jobban ráillene. Itt még a gyors takarítás sem segített. Ismert, illetve hírhedt hely ez amúgy is. Bűz, szemét, tökrészeg emberek. Vajon miért szolgálják ki még azokat is, akik ott isszák le magukat a kiszolgálói szeme láttán? Függhet a tábla a falon: Ittas embert nem szolgálunk ki ... nem törődik ezzel senki. Azzal sem, hogy az ebédet, vacsorát ott dobja ki a részeg gyomor. S kételkedünk abban, hogy konyhától alig 10, a kiszolgálópulttól a 5 lépésnyire lévő förtelmes WC-t tisztiorvos látta. Nem csak piszkos és használhatatlan — azért használják —, de tűrhetetlen a bűz is, ami átszivárog a különben rendes, mindig tisztántartott étterembe is. A népbüfé méltó vetélytársai Az úgynevezett Lenkei-vendéglő, a Vörös Csillag filmszínházzal szemben, lassan még a néphitté hírét i s túlszárnyalja. Ha versenyt indítana a vállalat »a legrendetlenebb, legpiszkosabb vendéglő« címért, ez a hely nagy eséllyel pályázhatna. Persze, akadna egy kemény vetélytársa a címért való versenyben: a vásártér melletti — különben nagyforgalmú — »Disznócsárda«, vagy hivatalos nevén Városi vendéglő. Vajon hol tett szert e névre?... Inkább disznó-ronda csárda ... Csak a disznók ki ne kérjék maguknak ... Persze, amikor beesteledik, egyetlen kívüleső vendéglő sem sokkal különb. Az aztán külön érdekesség, hogy ezek még mindig a régi »tulaj« nevet viselik, a vállalat úgy is tartja őket nyilván. Persze, szép nevek, jóhírűek, még a múltból: a Lenkei, a Kövecses, a Karsai, a Kustos, a Lenkovics, mind jóhírű vendéglő volt a múltban. A »tulaj« mindenhol megszedte magát. De azért — rossz szó ne essék — némelyik vendég úgy emlegeti, hogy a régi tulajdonosok itt-ott nagyobb gondot fordítottak a rendre, tisztaságra, mint a mostani üzletvezetők. Mást nem, de ezt az egyet azért átvehetnék a régi vendéglőktől. A nevükre azonban nem tudjuk, mi szükség van még ma is... Fekete zene Érdekességük a vendéglőknek, hogy nagy részük úgynevezett »gebines« üzlet. Ez azt jelenti, hogy az üzletvezető részesedést kap a bevételből, nincs pénztáros, a kiszolgáló szedi be a fogyasztott italok árát is. Ha esetleg többet szed be, mint amennyi árut kiadott, azt ki ellenőrzi? Senki, amint hogy azt sem, hogy mikor ad kevesebb italt a vendégnek, mint amennyi járna ... Mert a rossz nyelvek s némelyik vendég véleménye és tapasztalata szerint ez is előfordul. Egyik-másik ilyen »gebines« vendéglőben esténként szól a cigányzene. A Füredi utcai vendéglőben is így van. Persze, egyik sem zenéshely. Ahogy mondják, a cigányok »feketén« játszanak. A zene sok embert becsalogat, nóta is hamarabb száll a zene mellett, s ha már nóta van, gyorsabban nyeli az italt a jókedvű vendég. Magyarul: nagyobb a fogyasztás, nagyobb a részesedése a boltvezetőnek. Fekete zene — fekete üzlet — nagyobb nyereség. Mikor mosták ki utoljára a „Grill“ ablakfüggönyeit ? Az egyetlen éjszakai szórakozóhely — a Béke Szálló táncoshelye, másnéven »Grill« igen sokat változott az utóbbi hónapokban. Persze, most sem a legkifogástalanabb, nem olyan, amilyennek lennie kéne. Persze, itt is azt emlegetik a vendégek, hogy »no, majd a zenés cukrászda«. Mert az bizony nagyon kellene. Mit is lehet a Grill-re mondani? A kiszolgálás most már figyelmesebb, a tisztaságra sem lehet panaszkodni. De az az üvegfestmény és a zenekar feletti »freskó« — az borzalmas. Hányszor figyelmeztették már a vállalatot, hogy szedjék le! Az sem kellemes, hogy a zongorán lévő irodai lámpa fénye a közel ülő vendégek, a táncosok szemébe veti a fényét. Nem lehetne ezt másképp megoldani? nagy ablakok függönyeit vajon mosták-e már a táncoshely létesítése óta? Nem látszik meg rajtuk. A ventillátor azért van, hogy néha friss levegővel cserélje ki a rettentő füstöt, a fülledt levegőt. Most már ideje lenne megjavítani. Rendszeretet, vendégszeretet S annyi rossz után — jólesett, hogy végre jót is láttunk, s valami jót is mondhatunk. Ha valaki, úgy Békési István, a üzletvezetője szabadságparki vendéglő joggal dicsekedhetik üzlete tisztaságával, a renddel. Olyan rendet talál a vendég éjjel 12 órakor is, mint este 8-kor. A kiszolgálásra itt hangzott el legkevesebb panasz a városban, de annál több dicséret: a Raktárban, pincében, söntésben, bent nagyteremben mindenütt rend, tisztaság. Vajon, olyan nehéz volna ezt elérni a többi vendéglőben, a Béke Szálló több üzemében is? ... Dehogy. Egy kis rendszeretet, a vendégek szeretete, s egy kis munka kellene hozzá. De higgyék el, megérné... Vajon mi lenne, ha nem csak akkor takarítanának a Béke Szálló üzemeiben, amikor körtelefon megy, amikor »köll«? Esetleg megoldhatnák úgy, hogy naponta egy ember körbetelefonálná a vendéglőket, mert rend és tisztaság — mindig »köll...« -YS -ÓN Vasárnap, 1956. április I. A megyei tanácsülésen hallottuk — mi is kérdezzük az illetékeseket HÁT EZT HOGYAN CSINÁLJÁK? A Tanácsi Bánya- és Építőipari Egyesülés téglagyárait nagy mértékben gépesítették. A gépesítés eredményeként növekedett a termelékenység, az önköltség azonban semmit sem csökkent, így akar tervszerűséget elvárni az Élelmiszeripari Minisztérium vállalataitól? Az Élelmiszeripari Minisztérium még most, a második negyedév kezdetekor sem küldte meg a sütő- és húsipari vállallattók jóváhagyott első negyedévi tervét. Ezekben az üzemekben most azután mindenki törheti a fejét: vajon teljesítették-e a tervüket , ami nincs? És még csodálkozunk, ha nálunk aránytalanul magasak az építkezési költségek? Az építőipar sem marad le a szervezetten, drága termelésben. Mert amíg a Kaposváron gyártott téglát Sztálinvárosba szállítják, a kaposvári építkezésekhez Sztáliinvárosból kapják a téglát. Ez a használat azonban aligha fog használni azoknak, akik használták A Kaposvári Sütőipari Vállalatnál vasárnapinként kiadták a szállítóeszközöket használatra. A befolyt összegen néhány dolgozó osztozott. Úgy látszik, itt igen nagy gondot fordítanak a szállítóeszközök jó kihasználására. Úgy látszik, sok vállalatnak jó volt a rossz idő! A nagy hidegnek nemcsak hátránya volt, hanem egy előnye is. Az, hogy most minden vállalat minden hibát, lemaradást a rossz időjárásra tud hárítani. Nem lenne olcsóbb és egyszerűbb, ha a helyi ipar helyi szükségletre termelne? Az ipar és kereskedelem »jó« együttműködése következtében a Kaposvári Faipari Vállalat által gyártott bútoroknak csak kisebbik hányadát veszi át a megyei kereskedelem. A bútorok nagy részét az ország másik felébe szállítják, ugyanakkor ide máshonnan, jó messziről hozzák a bútorokat. Maguk közé fogadták... — Az én csoportomba nem keldt! — Inkább öten maradunk, de mi nem dolgozunk Pék Irénnel — mondja a másik leszedő csoportvezető. De ezt mondja a harmadik, a negyedik is. Miért? Miért nem akar senki sem dolgozni Pék Irénnel, a régi fanónővel? Vajon mi lehet az oka annak, hogy a leszedőzők ennyire húzódoznak egyik munkástársuktól? Ezt kérdezzük, erre akarunk választ kapni Németh elvtárstól, a gyűrűsfonó művezetőjétől. — Pék Irén rosszul dolgozik, nagyszájú, nem szeretik munkatársai — mondja. Megkeressük Pék Irént. Nehéz őt megtalálni, mert nincs állandó helye. Egyik nap itt, dolgozik, másik nap ott. — Ez azért van — mondja művezetője, Németh elvtárs, mert sehol sem marad meg, vagy pedig őt nem tűrik maguk között. Pók Irén már három éve dolgozik a Kaposvári Textílműveknél Mindig volt vele valami baj. Sehol sem szeretik. — Nem tudom miért haragusznak rám, miért taszítanak el magaiktól? — panaszkodik Pék Irén — pedig én nem bántok senkiit. Nem bánt? Vallóban, nem bánt, legfeljebb csak szájaskodik. Ilyen pedig lányok, asszonyok között gyakran előfordul. Egy fiatal, alacsony kis asszonyka közbevág. — Nekünk sem kel, mend lusta, nem szeret dolgozni, lóg. A múlt éjszaka velünk dolgozott, de aludt gép mellett. Még nekünk is odaszólt:a — Hát ti miért nem alusztok? Ezért nem kell nekünk. A műhelytitkár, Zsoldos Margit így nyilatkozik: — Pók trónt senki sem szereti, mindenki fél tőle, hát az én csoportomba sem jöhet. Dolgoztak már együtt, meggyőződött a rossz tulajdonságairól? — kérdezzük. — Még nem dolgoztam vele, de hallomásból ismerem. Hallomásból. Ez a szó szeget üt a fejünkbe. Vajon foglalkozott-e itt valaki az üzemben Pék Irénnel? Nevelték-e, tanították-e, magyarázták-e neki, milyen , helytelen, munkáshoz nem méltó magatartást tanúsít. Vajon tudja-e azt, hogy hanyagságával, lógásával milyen kárt okoz önmagának, kicsiny fiának, öreg édesanyján állt, akiket ő tart el Elmondták-e neki, hogy őket rövidíti meg, tőlük veszi el a jobb falatot, ruhát, cipőt, amikor rosszul dolgozik, amikor három éves fonónő létére még mindig nem tud gépen dolgozni? Nem, Pék Irénnel nem foglalkoztak kellőképpen. Ezt mondja az üzemrész pánttiitkára, Gábor Rózsa elvtérímő is. A pártszervezet sem, a szakszervezet sem beszélgetett még el Pék Irénre, nem figyelmeztette, nem nevelte. Mert csúnya szájú, goromba, senki sem szereti. Dehát éppen ezért kellett volna vele törődni, éppen ezért kellett volna nevelni. Módot és lehetőséget adni, hogy megszabaduljon rossz tulajdons ágaitól. Lehet, hogy ez a próbálkozás nem járt volna mindjárt sifceakerl, de ekkor is meg kellett volna tenni. Az elhúzódás, kiközösítés csak ellenkező eredményt hozott. Még jobban fokozta Pók Irén magábahúzódását, még kevésbé vett részt a közösség munkájában, szórakozásában. Termelési értekezletre soha sem ment. Nem érdekelte őt senki és semmi. Forró Istvánné, az egyik leszedőcsoport vezetője mondja: — Sokszor említettem neki, hogy jöjjön el a termelési értekezletre, de nem volt hajlandó. — Mit keressek köztetek ? — sírja el magát Pék Irén, hiszem a hátam mögött mindig, mindenki nevet, mindig engem szapulnak. Igen, Pék Irén teljesen elvadult, nem érzi a többihez tartozónak magát. De a többiek is távol tartják maguktól. Azt mondják, nem méltó hozzájuk, az ilyen munkást munkatársai joggal közösítik ki. Dehát nem lehetne ez másképpen? Talán igen. Talán ő sem lenne ilyen, ha nem engedik, hogy idáig jusson. Ha valal megfogta volna a kezét, ha törődte volna vele. De erre senki sem gondolt. És Pék Irén helyzete napról napra tűrhetetlenebb lett. Alland csoportba nem fogadták be, mind helyettesítésre keltett beosztan Egyik nap itt dolgozott, a másik na ott. — Ezért nem tudok rendese dolgozni — mondja Pék Irén. Hát itt már nincs megoldás? Ilye körülmények között Pék Irén nyilvántvalóan már nem maradhat sokáig a gyárban. Pedig ő dolgozn akar. Gyerelve van, édesanyja. — Még van lehetőség — mondja halkan Forró Istvánné a lelkes pártmunkás. — Én, igyekszem, hogy combért faragjak Pék Irénből. Tegyék az én csoportomb áldandó munkára. Németh elvtárs, a művezető is segíteni akart Forróné csoportjába osztja be állandó munkára Pék Irént És a többiek? A csoport tagjai? — Igaza van Forrónénak — mondják —, segítenünk kell. És az öt fiatal lány szeretettel, segíteni akarással fogadja maga az üzem legrosszabb dolgozóját. keze munkásszolid sarítés, a kötelességérzet fénye csillog Forróné és öt lányaszemében, amikor körülfogják munkatársukat. Pék Irén szipog...ú Visszafogadták... T i vicrnv Ti A/val i i'ii ti Miért és meddig késlelteti a megyei oktatási osztály a Május 1 utcai általános iskola örültek a pedagógusok, a tanulók és a szülők, amikor elterjedt a híre, hogy a kaposvári Május 1 utcai általános iskolát tatarozzák és még egy emeletet is kap. Éppen idejében. Zsúfolt az iskola, délelőtt, délután, este tanítanak egyfolytában a tantermekben, mert nagy a létszám; a tornatermet egy szűk kis tanterembe zsúfolták be, nincs egyetlen megfelelő hely sem úttörőfoglalkozásra, korrepetálásra, a nevelők egyetlen szobácskában szorongnak, pedig ugyancsak szép számmal vannak. Hivatalos emberek jöttek, méricskéltek, számolgattak, tervezgettek, aztán elmentek. Azt mondták, hamarosan megoldódik az iskola problémája. Olyannyira elmentek, hogy többé nem is tértek vissza. A hír azonban megérkezett. Nem ér az egész semmit, a tervből még egy mákszem, de annyi sem lesz, így a hír. És a hivatalos szervek? A tervosztály szívén viseli a dolgot a megyei tanácsnál, hiszen látja, hogy szükség van rá, ha jövőre nem, hát azután föltétlenül meg kell oldani a kérdést. Az egészségügyi osztály még konyhát is akar létesíteni. De akad más osztály is, amely illetékes, mégpedig a legilletékesebb, az oktatási osztály. Ott bizony más nóta járja. Az ember azt gondolná, hogy az elmúlt hónapokban az oktatási vonal kulisszái mögött végbement háborúság után megpihentek a kedélyek, és még a komoly munka is megindul. Nem, nem. Az oktatási osztálynak egészen más a terve. Szerinte nem is olyan fontos ez az építkezés. Mennyivel egyszerűbb, hogyha néhány körzetrészt lekapcsolnak az iskolától. Mit jelent ez? Azt, hogy jóformán az iskola szomszédságában lévő utcákból a gyerekek a másik városrészbe baktathatnának reggelenként tanulni. Akad más megoldás is. A tanítóképzőben felső tagozatot létesíteni a gyakorlóiskolába és kész. A Május 1 utcai iskola szépen adja át a tanulók színe-virágát, és tovább egy szót se. Fából vaskarika! Hogy kerül felső tagozat a tanítóképzőbe? Vagy úgy? Hogy más el ne foglalja a felesleges helyet? Dehát honnan fúj a szél? Megvan! Nem játszik itt közre az a bizonyos Ady Endre utcai diákotthon? Oda ugyanis nagyon helyesen szállodát akarnak létesíteni, hogy a városba érkezők szállást kaphassanak. És a diákok? Azoknak is jut hely. Itt jön aztán a kissé hosszú láncolat. Mert, ha az óvónőképző beköltözne a tanítóképző épületébe, ugyanott még a minta óvoda is helyet kapna, nyomban jutna hely a diákotthonok számára is a két megüresedett épületben, aztán még itt is, ott is, többek között a mezőgazdasági technikumban is jutna hely jónéhány diáknak, nem is beszélve arról, hogy a tanítóképző leánynövendékei jövőre már csak tizenkétegynéhány főre csappannak és így tovább. De mi köze mindehhez a Május 1 utcai leányiskolának? Az, hogy az Ady Endre utcai diákotthont nem szívesen adják át. Miért? Hát jónéhány család még úgy a növendékek mellett csak eléldegél, elvillanyozgat, elkosztolgat. (Nem a színészcsaládokról van szó.) Aztán még marad üres hely is bőven. Az óvónőképző és a tanítóképző ■— ki tudja miért — nem szívesen költözik össze, így aztán gyorsan be kell tölteni a tanítóképzőben lévő üres helyet, gyerünk a Május 1 utcából négy osztályt átrakni, az építkezés így aztán felesleges. Mindez kissé bonyolult, összekuszálódnak a szálak. Pedig milyen egyszerűen meg lehetne oldani az egészet. Csupán az oktatási osztálynak hozzá kellene kezdeni és úgy elintézni az egész ügyet, ahogy a szükséglet megkívánja, ahogy a dolgozók érdekei megkívánják. — AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK SEGÉLYEZÉSÉRE a berzencei Új Barázda Tsz csaknem félszázezer forint értékben 2 lovast, 2 tehenet, 2 üszőt, 10 választási matlacot, 35 mázsa búzát, 10 mázsa takarmánygabonát, 2 cöbméter deszkát adott. Ezenkívül 8000 foriitot készpénzben is eljuttatott az árvízkárosultak részére a termelőszövetkezet tagsága.