Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-01 / 178. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK !~T -O Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 178. szám. ARA 50 FILLÉR Csütörtök, 1957. augusztus 1. — ÖTEZER TÉGLA ÓRÁNKÉNT Eredményes munkaverseny alakult ki a megye téglagyárai között . Anélkül is bontakozhatik ki munkaverseny, hogy azt valaki külön kezdeményezné, felhívást intéznének, vagy egyéb módon deklarálnák a Verseny időpontját és feltételeit. A Somogy megyei Téglagyári Egyesülés gyáraiban is így történt. Hosszú évtizedeken át csak kézivetésű téglagyárak dolgoztak a megye lankáin. Az utóbbi években rohamosan tört előre a gépesítés olyannyira, hogy a megye üzemeinek kétharmad részében hódítottak tért rövid idő alatt a korszerű gépek, sok újdonságot hozva a munkamódszerekben. A kézivetés lassú üteméhez szokott munkások igen nehezen barátkoztak meg velük. Az első esztendők bizonytalankodása után azonban a gyártási eredmények egyre feljebb íveltek. A dolgozók megismerkedtek a gépekkel, kezelési módjukkal, s míg eleinte csupán 1500 darabot, addig ma óránként ötezer darab téglát is gyártanak egyetlen préssel. A szinte naponként új, szebb eredményt hozó gépi téglagyártás egyre nagyobb ambíciót támasztott az üzemek dolgozóiban. Senki sem akart alatta maradni az ötezer darabos óránkénti teljesítménynek. Ekkor már lobogott a nemes vetélkedés lángja és még a homokos talajú Szigetvári utcai téglagyárban is közel ötezer téglát gyártanak óránként, így a Téglagyári Egyesüléshez tartozó üzemeknek eddig már mintegy három millió téglával sikerült többet gyártaniuk, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Nemrég az egyesülés szakszervezeti bizottsága munkaverseny-felhívást bocsájtott ki. Sok tennivaló azonban már nem akadt. Csupán összefogni a dolgozók által kialakított munkaversenyt, összefogni, értékelni és jutalmazni, ahogy az már a legjobbak kitüntetésénél lenni szokott. Kétségtelenül a téglagyáriak munkaversenye természetes éppen ezért eredményes is. Mint ők mondják, »nem parancsra csinálják«. Az síért sikerek tüzelik őket. A mindig többért, jobbért való küzdelem adja a verseny értelmét és célját. 48754 A Totó—Lottózóban nagy a tolongás. Mindenki a pénztár felé tekinget. S úgy látszik, van is ott néznivaló: Villányi Lajos, Kustos József és Zsunics Géza, a három, parosfai jóbarát veszik éppen át lottónyereményüket, a 48 754 forintot. — Nem hárman nyertük ám — mondja Zsunics Géza — négyen, így lett a hatvanból negyvenhétezer. — De nem látszik az arcán semmi elkeseredés. Általános a jókedv, miközben a pénzt leszámolják a pékárnál. Hogyisne, hiszen egyenként 16 251 forintot visznek haza e lelkes lottózók, kik az első héttől kezdve a huszadikig együtt töltötték ki szelvényeket. Persze a pénznek mára bőven megvan a helye. — Én varrógépet veszek a lányomnak, a többit egyelőre a takarékba teszem — mondja Kustos József földműves. — A legjobbkor nyertem ezt a forint pénzt — vallja Villányi Lajos, — most szerelem fel villamosgépekkel kis asztalosműhelyemet. Zsunics Géza pedig főként a családi házhoz való építkezési fokra fordítja a nyereményét:anyai pénz már az aktatáskába vándorolt, s a boldog nyertesek gyorsan lerójják az e heti adójukat is. Misem természetesebb: lottószelvényt vásárolnak, hármat, úgy ahogy eddig, s belerajzolják közösen az x-eket. Tessék, itt a recept: 6, 22, 49, 54, 68 18, 23, 27, 68, 72 1, 27, 37, 63, 88 Ez még nem a legbiztosabb, lehet, hogy elkerülték a nyerőszámokat, de ki lehet próbálni. Ha nekik ilyen szerencséjük volt, hátha másnak is sikerül! A három jóbarát pedig közben nekigyürkőzik a pénzt »elszortírozni«. p. ju Megkezdődött az új búza eladása a megyében Az esőzés megszűnése következtében a múlt héten újra teljes erővel megindult a cséplés megyénkben. Ez különösen a felvásárlásoknál érezteti hatását, mert a dolgozó parasztok közül ma már egyre többen ajánlják fel új gabonájukat megvételre a Terményforgalmi Vállalatnak. Homokszentgyörgyön 222, Barcson 695, Kaposváron 392, Tabon 406 mázsa terményt, zömmel most már búzát adtak el a gazdák. Szerződést is kötnek a dolgozó parasztok az állami felvásárlókkal új gabona szállítására. A termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák összesen 109 vagon új gabonát adnak el az államnak ennek keretén belül. A szállítási szerződéssel lekötött termények átvételét már megkezdte a Terményforgalmi Vállalat. A megyében az elmúlt héten új gabonából 22 700 mázsa került a Terményforgalmi Vállalat raktáraiba. Követésre méltó azoknak a gazdáknak a példája, akik megértették: az állam sokoldalú termelési segítségét azzal is viszonozhatják, ha gabonafeleslegüket eladják a Terményforgalmi Vállalatnak. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AMIRŐL BESZÉLNEK: ONAN IFJÚ FIGYELŐ EGY KISSZERVEZET ÚTJA SZABADSÁGHARCOSOK MOTOROS KÖRÉBEN Moszkva, a VIT városa Parkos tér a Novopescsannaja utca közelében. A puszta egyik szögletében találtuk meg. Éppen ott, ahol pöttömnyi kisgyerekek mutatták. — Disznókat őriz a Pista bácsi, ott a legelőn, a szalmakazaloknál — mutogatták az irányt, hogy merre menjünk. Földszínű, fürge kutya szalad elénk, körülszaglász bennünket, aztán vsgyí, be a nyáj közé, a gazdájához, mintha mondaná, magyarázná annak: vendégek jöttek, gazdám, alighanem téged keresnek. Se nem fiatal, se nem öreg — amolyan javakorabeli ember a falka őrizője. Hiányzik róla a pásztorokra valló jellegzetesség. Odaköszönünk neki, ő vissza, botját tartó jobbjával megemeli a kalapját. — A volt tsz-elnököt keressük — mondjuk és bemutatkozunk — Hallottuk, hogy erre őriz. — Én volnék az, fogadja a köszöntést, s kissé lágranyanak nagy, okos szemei, amikor megmondjuk, hogy Kaposvárról érkeztünk. . — Kaposvárról jöttek az elvtársak? ... A kérdés mögött érezni a pillanatnyi csodálkozást, a meglepetést. A kérdés mögött ott kavarog kimondatlanul is: hát hogyan tudtak bejönni ide, a világtól elzárt pusztába, azon az istrángszaggató, sártenger úton ide, ahova a madáron kívül senki sem jár, még a posta is csak alkalomadtán, van úgy, hogy hetenként egyszer jut el hozzánk. Bizony, nem mindennapi látvány megyei embereket látni itt a pusztán, ahol a járásiak is ritkán látott vendégek. Kissé félrehúzódunk a nyájtól, letelepedünk a zöldellő gyepre, a »segédpásztor«, a Madár kapja megbízatásul a legelésző jószág szemmeltartását, mi pedig beszélgetésbe kezdünk. Ugyan miről is beszélhetne másról, ha nem a szövetkezetről az olyan ember, aki nyolc évig volt egyhuzamban a szövetkezet elnöke, aki ott volt a legelső naptól az új életet, boldogulást kereső emberek között jóban és rosszban. Nyolc évig kormányozott társaival együtt egy hajót, amelyre 49-ben huszonhét család — három kivételével a puszta népe — szállt fel szegényen, alig egynéhány marhával, meg a rajtukvalóval és eveztek viharban és napsütésben. A hajó kormányosa, a volt tsz-elnök áll a legelőn, botjára támaszkodva, tanácstalanul. Szinte önmaga sem érti meg, miért történt, ami történt. Korlátlan lehetőségek birodalma volt ez a puszta. Dúshajtású, disznónak, marhának egyaránt jó legelő a puszta közvetlen közelségében. Az épületek feleannyi sertésnek egy századnyi marhának nyújtanak egészséges szállást, éppen annyinak, amennyit a pusztához tartozó két és félszáz hold termőföldből el lehetne tartani. Kisvasút segítene a szállításban. Igazán mesebeli, belterjes nagyüzemi gazdálkodásra lett volna lehetőség. S ez mind-mind már csak szerte ,EGYKORI JGTSZ-ELNÖK VOLT... foszlott álom, október foszlatta szerte. A könnyelműség. Vajon ráébredtek-e már az egykori pusztai cselédemberek, hogy a boldogságot, a jólétet dobták el maguktól novemberben? Végzetes könnyelműség volt kimondani a iolecspusztai szövetkezet feloszlatását. Pár darab tehénnel kezdték a gazdálkodást, és 56 novemberében harmincnyolcat osztottak széjjel, meg 14 lovat, háromszáz sertést. A szövetkezet másfélmilliós közös vagyonából csak 300 ezer forint volt az államé. Hosszú lejáratú hitelük egy fillérnyi sem volt. Adósság nélkül, gazdagon, nagy vagyonnal mentek ki a szövetkezetből. Volt aki huszonhárom sertést vitt ki, a piacon huszonhárom ezer forintot kapott értük. Ugye, micsoda életerő, életképesség lakozott ebben a szövetkezetben. És mégis széjjelmentek. Miért? — Akinek esze, meg szíve van, az méltán sajnálhatja a szövetkezetünk feloszlatását. Hiszen majd csak most vergődtünk volna teljesen zöldágra. Már mindenünk megvolt. Most kezdhettünk volna igazán gazdálkodni. Pedig ezelőtt sem panaszkodhatott a szövetkezetre, aki dolgozni akart és dolgozott. Vehetett volna-e annyi család házat, ha nincs a szövetkezetben? Ki Rinyaszentkirályon, ki Lábodon, Görgetegen, de volt olyan is, aki Kadarkúton, Hosszúfalun vett házat. Ma mindössze három család található a pusztán a huszonhétből, aki nem tudott házat vásárolni. De a föld az itt van a pusztán. A lakás meg négy-öt, meg tíz kilométerre távol. A tavalyi tagságból kilenc család még most is a pusztán lakik, a többség pedig a faluban, Rinyaszentkirályon él. Innen járnak ki a földekre dolgozni. November óta eltelt egy kis idő. Sokan mondják, hogy tavaly sem kapáltak annyit a tsz-ben, mint most, egyénileg. Fogy a Szövetkezetből kivitt vagyon is. Idén még van a tavalyiból, de mi lesz jövőre? Valójában csak akkor értik meg, mennyire károsan, a maguk érdekei ellen cselekedtek. Hogyan oszolhatott fel ez a gazdag, erős tsz, ahol csak készpénzben 23 forintot tudtak osztani munkaegységenként, szinte megválaszolhatatlan marad a kérdés. Miért állt el a szövetkezettől az elnök is, Matán István elvtárs, aki együtt nevelkedett sorstársaival, ezekkel az egykori cselédemberekkel? Miért? Kezdetben a fülecsiek szilárdan tartották magukat. Négy vadászpuskával felváltva őrizték éjjel-nappal a tsz vagyonát. A jelszó az volt: együttmaradni! Később aztán jöttek a faluban lakó tizenkét tag közül egyes nagyhangúak, hogy »a faluban tüntettek a szövetkezet ellen, ki kell mondani a feloszlást«. Óh, hányan megtévedtek akkor! A széjjelosztandó vagyon nem volt rossz csalogató. S hányan estek a hazugság, a rágalom áldozataivá! Volt egy tag, Kovács Jánosnak hívták, aki ötvenöt karácsonyán valósággal sírva könyörögte be magát a tsz-be. A tsz-tagok maguk közé fogadták. ■ Megengedték neki, hogy marháját eladhassa és az árát a család felruházására költse. Nem volt kenyere, hát kimértek neki előlegbe négy mázsa búzát, pénzt is adtak neki. S mit csinált ez az ember októberben!? Az egyik főhangadó volt a tsz ellen. Azt mondta: azóta ment tönkre, amióta belépett a tsz-be. Sárt dobált a közösségre, amely felemelte. Tudta, miért beszél. Az osztozkodásnál a munkaegységeire szerzett jövedelmen két lovat, szerszámot váltott meg a tsz vagyonából, potom pénzért. Konyhabútort vásárolt. A másik hitehagyott ember Fiegl Lajos volt. Ő szinte megrögzött tsz-kilépő. Ötven óta háromszor hagyta ott a szövetkezetet. Először 51-ben, majd ötvenháromban ismét, ötvenhárom után a tagok nem akarták visszafogadni, de addig ment a járási pártbizottságra, ide-oda, visszakönyörögni magát, míg a járásiak szavára újból megbocsátottak neki. Ez az ember ötvenhat októberében azt kiabálta, hogy még cselédkorban is jobb volt, mint most.Ezzel persze igazat mondott, mert neki mint uradalmi gazdának, tényleg jobban, sokkal jobban ment a sora, mint a cselédeknek.) Most ez az ember Rinyaszentkirály községi csordása. Miért nem állt ellen a szövetkezet szétzüllésének az elnök? Odaállt. Aztán megbántották és engedett. — Talán félsz, hogy nem bírsz megélni, minek akarsz szembe kerülni a faluval? — mondták neki a rágalmazók, s ez levette a lábáról. Hogy ő saját magát féltené? Hát elfeledték ezek az emberek, hogy ő sem grófi kastélyban látta meg a napvilágot, hogy szívétlelkét adta a közösbe, és amit tett, nem magáért tette, hanem a közösségért, a harminchat családért. Hát ennyire nem értik meg? Őket félti, az ő jövőjükért aggódik, nem a magáért. Hány nyugtalan, álmatlan éjszakája volt azóta is. Ő nem érti meg, nem bírja megérteni, hogy ennek így kell lennie. Dolgozik, küzd egyénileg, ha kell éjjel-nappal, megmutatja, hogy ember a talpán így is, de azért a szíve, az esze másfelé húzza, vissza a közösbe. A puszta épületei, a legelő, a vízszivattyú csábítja s csak azt súgják felé: válassz, válasszatok emberek, ne dobjátok el magatoktól a kincset. Varga József