Somogyi Néplap, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
Vasárnap, I9S8. június 1. K ét történetet AKAROK ELMONDANI. Az egyikről — amely T. F. esztergályos és 22 éves feleségének története — csak annyit, hogy őik nagyon boldogan élnek. Az asszonyka, aki hivatalnok, ugyanannál a vállalatnál dolgozik, amelyiknél a férj Furcsának tartották, hogy kíváncsi kérdéseimmel bepillantottam házaséletükbe, és feltételeztem, hogy boldogtalanok, hogy nem értik meg egymást, mert más a hivatalnok-asszony és más a munkás-férj érdeklődési köre, szellemi színvonala. A hivatalnok-asszony kereken megmondta, még most is sokat tanul hogy a munkás-férjtől, mert jóval képzettebb, a tudományokban jártasabb nála. Meg aztán miért irigykedne azokra, akiknek értelmiségi férjük van, amikor az ő ura is megkeresi néha még a 2400-et is. És az első báli ismerkedés óta foglalkozásuk különbözőségéből adódó nézeteltérésük soha nem volt. És így van ez jól. Csak néhanéha még visszajár és boldogságot rombol szét a múlt titkos szelleme. Erről szól Ili és Feri története. ÉDES LANTOM! Te voltál legjobb gyermekem. Mindenem! Nem tudom, miért kellett idáig jutnunk. Én a boldogságodat akartam! A te boldogságodat! Nem fogadtad el* Ilikém, siófoki tanárit, a pesti egyetemistát, neked nem kellett mérnök, mert saját fantaszta a elképzeléseid után futottál, te szegény... Lányom, csillagom, hol a te «teletművészetedo..? Hát hol a te szived ...? Belebolondulok, ha rá gondolok, hogy nem jössz iöbbé, met szakítanunk kellett... Csak bajod ne essék. Te, te, gonosz, arany gyermek. írd meg, valld meg, ugye, terhes vagy? Végképp csalódtam benned. Nem kérek tőled bocsánatot, mert tudom, hogy én felelek a te házasságodért. Én. Most már minden mit mondhatnék még: mindegy, Isten ,veled. Anyád,,, , Feri, a‘szép "szál, markáns arcú munkásfiú rám néz. Aztán a kezében tartott levélre, amelyre szeme felhőjéből ráesik egy csepp és Ili nevén szétiut a kék tinta. Kicsit szégyelli ez a 23 éves fiú a könnyet, hiszen olyan idegenül hatnak itt a parki padon, ahol az ő életükről beszélgetünk. — Ez a levél volt a tragédia kezdete... — fűzii gondolatait halkan, mintha csak magában NEM MAGÁNÜG.. • * * A emlékezne. — Ekkor már tud A minaret, Eger tornyai iita IH anyja,hogy én vágyok tegetnek az a nagy és legyőzhetetlen szállka, akadály, aki miatt Ili nem megy haza a barcsi családi házba, a mérnökök, egyetemisták társaságában rendezett zsúrokra... És amikor már biztos volt benne, hogy lánya, a hivatalnok egy munkásfiú oldalán érzi jól magát, megírta neki a szakító levelet, de rám, rám nem volt kíváncsi soha... • * * ILI SZAKÍTOTT AZ * ANYJÁVAL. Nem volt terhes, és nem hazudott senkii nek. Mint űzött vad kóborgott városiban. Szemében ott égett a kérdés: Embereik, hát mit tegyek? Menjek az anyámhoz, hagyjam itt azt, egyszer már elképzeltem akivel az életemet...? Vigye, nem kívánja senki, hogy megőrüljek? Emberek, barátnők...? Hónapokig tartott a hadiállapot és egy fia levélváltás nem történt az anyjával. Ili odaköltözött az egyik munkatársnőjéhez, barátnőjéhez, és estéket ábrándoztak át a boldogságról. Feriről, aki IH szemében a legszebb és gyobb gyerek, becsületes legnaés saorgalmas, művelt éfe kedves, csinos íb. Hát mit akar az anyja, hiszen pontosan annyit keres mint a siófoki tanár, aki egy halálan szimpatikus ember, és nem kellene, ha százezer forintot kötnének is a nyakába. Olyan munkakedven dolgozott, mint még soha. És együtt örült a barátnő, hisz Ili boldog, hogyne volna az. Elindult a maga csinálta boldogság felé... EGY NAP AZTÁN MEGINT LEVÉL JÖTT Barcsról. Ilinek szinte távirati stílusban parancsot küldött az anyja: » Azonnal mondj fel az üzemben — írta —, gyere haza...! Eladtam a házat. Egerbe költözünk...« Másnapra Ili zavarttá vált. Szórakozottan válaszolt a kérdésekre, majd egyszer csak kirohant az irodáiból,be a személyzetishez és felmondott. — Ne tessék haragudni .. de hát az anyám ... Tetszik tudni, elmegy... messze... És én, ugye, nem hagyhatom el anyámat, aki egyedül van Ugye ... Nem .. .? Ki szólhat ebbe bele? Talán, talán Feri majd estére, a színház után, ha búcsúzkodásra kerül sor... Borzalmas lesz . . .! De hát... Lehet, hogy végül is ő a bolond, és az anyjának van igaza ... Gyerünk a pokolból...! Elmúlt egy esztendő. A kaposvári barátnők annyit tudtak meg Ili leveleiből, hogy egy orvos udvarol neki. Az anyja fogára való, és lassan ő is megszereti, de Ferit nem tudja elfelejteni. Beszélgettem a barátnővel, alá Ilivel és Ferivel ment azon a búcsúestén a színházba. Ili elkérte tőle fekete pulóverjét. Olyan ragyogóan szép volt ezen az estén, mint még soha. Párduc alakján feszült a fekete pulóver. Az előadás után a barátnő otthagyta a búcsúzikodókat. Hazasieteitt. Alig 15 perc múlva beállították. És zokogott, mint a gyerek ... — Gyere a konyhába — hívta a barátnőt. —Mari! — zokogta. — Ha valakit szeretsz, ne hagyd el... Énbed, Mari!?... Halál isápadt volt. SZAKÍTÁS minden KESERVE rányomta bélyegét arra a két hétre, amit Ilinak a felmondáis után még az üzemben kellett töltenie. Céltalanná vált az élete, nem ment a munka. Tudták a barátok meg a barátnők,hogy miért oly keserves, szomorú Ili meg Feri arca. E KISZ- szervezetből kikerülő, megértő barátnők egyikének szólt a levél melyet Ili anyja írt ekkor: ».. .Nem tudom eléggé meghálálni magának, hogy a lányom mellett álltak. Úgyis azt hittem, hogy megőrülök a gondolatára is annak, hogy erről az esetről beszél az egész város ... Ha beszélnek róla, tönkretesz engem...« Hit féltette? Azt is, de elsősorban magát. Az asszony közvélemény ítélete elől menekült, melyről tudta, hogy pálcát tör öntő szíve felett. Ferinek, e dolgos kezű, becsületes jellemű munkásfiúnak a tekintete elől rejtőzött, akit mindig nagy ellenségének hitt, akit voltaiképpen sosem látott ... És azt hitte, hogy »úri eleganciával« végképp meg is semmisítette ... Hihette, mert amikor Ili az állomáson végképp elbúcsúzott barátnőjéből, Feri nevét megesem,ferrúítette... , Pillanatfelvétel 1. Hamvas szépség Esztii. Épp ilyennek képzelem esténként egy régen tervezett novellám hősnőjét Arcán a gyermeki báj összes kelléke megtalálható. De mégis a hosszú copfja az, ami tizennégy éves alakjának a dísze. Nagyot sóhajtottam, amikor először megláttam: »Hej, ha több ilyen igazi kislányos kislány futikározna a városban«. Mert kérem, senki se gondolja, hogy ellensége vagyok a modern frizuráiknak, a francia, olasz eredetű hajikreációknak. Egyáltalán nem. Csak az , hogy örüljön mindenki, s örülj is, Eszti, ha minél tovább megmaradhatsz üde kislánynak. Ugyan mit sietnél, hisz a felnőttség vonatát még senki se késte le, te se maradsz le róla. Maradj meg annak a copfos barna lányinak, akinek megismertelek, maradj meg. Legalább egy-két évre maradj! Aztán úgyse tartóztathatlak szándékodban. Hisz most minden bájad a copf, ez a szeszélyesen lóbálódzó copf, hisz ez az, amit első látásra észrevesz rajtad az emibar, te most egyszerűen le akarod vágatni csak azért, hogy divatos frizurát csináltathass magadnak. Kedves Eszti, kegyelmezz a copfnak! Jól jegyezd meg: a copf néhány év múlva úgyse ál mér jól neked, de a rövid haj akkor tesz majd igazán széppé. Hát amikor ne hamarkodd el a copf levágását. Van egy jó barátom, aki nem ismeri el csak a külföldi márkát. Őt ugyan nem izgatja a Pannónia motor, Ikarus busz, Terv cigarette és a tokaji bár, de ezeknek a legsilányabb külföldi megfelelője is házba hozza. Vele történt a következő eset. Valamelyik hölgy ismerősétől kapott egy piros golyóstollat, amit az illető Franciaországból hozott. Több se kellett barátomnak, büszkén elhelyezte belső zsebében, s igyekezett mindenhol minél feltűnőbben használni. Ilyen alkalomakkor sokatmondó hanglejtéssel jelentette ki: »Ugye, milyen jól ír! Na hallod, eredeti francia holmi!« Különben a toll filléres műanyag cikk volt, kint tucatárunak számított. Azonban mégse volt olyan tucat toll, mert bosszút állt barátomon úgy, hogy kettérespedt, amikor a villamoson valaki belekönyökölt műanyag burkolatába. A vérpiros tinta szempillantás alatt szétfolyt. Barátom azóta rá se bír nézni a külföldi cikkekre. Hiába, mély nyomot hagyott a lelkében, s főleg kabátja bélésében a toll. L. G. SOMOGYI NÉPLAP EGY KÖNYV ELMARADT BEVEZETŐJE HELYETT Szinte hihetetlen — de ha még egyszer elolvasom, akkor rájövök arra, hogy mégsem tévedtem — tudok olvasni. Mégis kételkedtem először, mert 1958 májusában vagyunk, több mint másfél évvel az ellenforradalmi pusztítás után, amikor jól meg kell néznünk, hogy mire és hová költjük népünk filléreit. Valóban igyekeznünk kell olcsón termelni, és olcsó termékekkel ellátni az országot. Gazdasági életünk így lesz napról napra erősebb, és így biztosabb a szocializmushoz vezető utunk is. De vajon elmondhatjuk-e ezt minden területen? Csak örömmel lehet üdvözölni az Olcsó Könyvtár népszerű sárga köteteit, a Szabad Föld Könyvtárat, a Kincses Könyvtárat és még néhány népszerű, irodalmi értékeket adó sorozatokat. S örömmel üdvözölném a Magvetőt, mint ezek szellemi atyját. Viszont a kezembe került legújabb gyermeke, a »Piszkos Fred, a kapitány« nevű torzszülött fattyúhajtás. Ez a »bébi« immár másodszor született meg. Eddig mindenki reménykedett, hogy 1945- tel, illetve 1948-cal végleg az enyészet és feledés sírjába került társaival együtt. De most a halott feltámadott, és itt tenyészti a pestist körülöttünk. Viszont, ha valaki azt gondolja, ez kevésbé lényeges, akkor elég csak megjegyezni, hogy a Magvető jóvoltából 50 200 példányban fertőzi olvasóit. Elgondolkoztató példányszám, de az ára lapra »potom« >2 forint a 240 fűtött oldalával, mégis nagyon telendő. Kaposvárott a ide leküldött 200 testvérkéjével együtt már jórészt elkelt Vajon kik vették meg? Egyszerű emberek, mert a cím csábít. Az újságos bódék, vándor könyvárusok is árusítják, és tudjuk, onnan mindent megvásárolnak. Bár a huszonkét forint aránylag nem sok, ha az ember 240 oldalon át tanúja lehet tíz verekedésnek, több gyilkossági kísérletnek, és ha olyan gáláns lovagok kísérik végig, mint Nagy Bivaly, Tüskés Vanek, Buzgó Mócsing és társai. Huszonkét forintért megtanulhatják belőle az ifjú olvasók a helyes és udvarias viselkedést, és azt, hogyan kell egy ütéssel ártalmatlanná tenni az ellenfelet. No meg azt, hogy az ember értékét a megölt áldozatok, rablások, verekedések adják. Valóban, ez a kapitalizmus dzsungeltörvénye és értékmérője. De úgy emlékszem, s talán a Magvető Kiadóban az elvtársak is emlékeznek rá, hogy napjainkban más meghatározást is tudunk az ember értékéről és munkájával kapcsolatban. A helyes viselkedésre így oktatja olvasóit a »szerző«, ha eddig nem tudta, hogy mi az? »...bár ezt nem is tanulta, ismét lesújtott. Csak úgy magánszorgalomból... nincs nagyobb összeköttetés ezen a tájon, mint egy erőteljes csapás a fejre!« Ez igen! De a »vastagabb fa« még hátra van! Igazi hőssé magasztalódik Rejtő által Tüskés Vanek, az alvilág egyik vezére. Szerinte már: »az zseni. Tavaly úgy megrúgott egy postást, hogy még ma A legutóbbi levél arról ad *s tanulmányozzák a klinikán«. — Majd egy hírt,hogy Ili csalódott az orvosban. Szakítottak, és falura költöznek, mert anyjának imosit oktatja az egyik hős a másik kezdőt. »Hogyha baj van, kissé mozgatja a vállát, és akkor a hóna aljával megérzi, hogy helyén-e az ólmos. Ez egy nyugodt érzés. Az ember közvetlenebbül tárgyal a felekkel«. Ehhez hasonló példabeszédet bőségesen talál az olvasó a regényben. Talán elegendő lesz e nagy »Irodalmi értékkel« rendelkező könyv első oldalát felütni, mely így kezdődik: »Uram! A késemért jöttem! — Hol hagyta? — Valami matrózban. — Milyen kés volt? — Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? — Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? — Kagyló. — Hány részből? — Egy darabból készült. — Akkor nincs baj. Megvan a kés! — Hol? — A hátamban... — Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön. — Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába...« Ugye, épületes valami? Csak azt szeretnénk tudni, hogy ki engedélyezte a kiadóhivatalban ezt a marhaságot? Ezen az alapon amerikai comicsókát és egyéb rémtörténeteket kiadhatunk. A papírhiány veszélye is elmúlik hatott, mert ötvenezer példányban csak ritka esetekben adnak ki könyveket. A magyar irodalom klasszikusaira, úgy látszik, ez nem vonatkozik, mert ha esetleg 5—6000 példányban megjelenik egy-egy klasszikus mű, akkor ez már rekordnak számít. Inkább egy példát említek, Rónay: Petőfitől Adyig c. tanulmányát, mely a XIX. század második feléről szól. Ezt csak 1400 példányban lehetett megjelentetni, és ebből mindössze három példány jutott városunkba. Úgy látszik, van papírhiány! Mindenesetre, ha ez így megy tovább, akkor a szinte hozzáférhetetlen klasszikusok helyett ezek kerülnek majd forgalomba. Magam előtt látom, hogy harmadikos diákjaim kinevetnek, amikor Jókai: A kőszívű ember fiai c. regényét tárgyalom magyarórán. A második padban megszólal egy örök rosszalkodó, kételkedő tréfamester, Róth Botond: »Mit tudott Baradlay, az is valami? Inkább Tüskés Vanektól tanult volna verekedni! S Jókai szórakoztat? Hol vagyunk attól már?« De hol vagyunk attól, amit egészségesnek tartottunk eddig? Elég utalnom Kádár János elvtárs hasonló tárgyú bírálatára, melyben kemény szavakkal illeti a könyvkiadásunkban uralkodó anarchiát. Az országgyűlés április 18-i ülésén Kállai Gyula államminiszter felszólalása a színházakkal kapcsolatban vonatkozik irodalmunkra, így könyvkiadásunkra is. A Magvetőnél dolgozó lektorok talán a »minden virág virágozzék és minden madár daloljon« elvét a szamártövisre és a varjúra is értik? Ma még csak egy becsempészett kakukktojás az említett regény, de ha megerősödik, akkor kilöki fészkéből énekes társait. Andrássy Antal tanár, Cukoripari Technikum már jó levegőre van szüksége. | ya SQI H fl D í tÓTCd »Állást vállaltam a községi |-------------------- tamácsntán — írja Ili —, és megyek az anyámmal, Rózsi! Most már minden mindegy. El ebből a pokoliból is ...! Megyek, szivemben a kérdéssel: leszek-e boldog valaha? Add át forró üdvözletemet Ferinek ...!« Ferinek, akivel elmegyek a parki padról, mert vihar készül, mit adhat már ez a forró üdvözlet? Megigazítja elegáns hamuszürke ruháját, és azt mondja, nem csügged el, új boldogság után indul, és tudja, hogy egyszer megtalálja... Ilivel magam is találkoztam nemrég egyik városban. Lehajtott fővel, nagyon szomorúan tűnt el a forgatagban. Zavart volt, mint húszsoros levelei mostanában, melyek néha-néha a barátnőkhöz jönnek. Hány fiatal boldogságán tanultuk meg már, hogy nem a foglalkozás teszi az embert. Jó, hogy szűnik az a kegyetlenség, amely annyi értelmiségi szülőt tartott hatalmában. Szűnik, mert a munkásfiatalok a társadalom megbecsültjei, boldog emberek lettek. Szűnik, mert ezt mutatja első történetünk, szereplőinek és sok száz és ezernek a példája. Csak mutatnák meg, azoknak a szülők issza a legborosabb szőlős [UNK] nők, akik még mindent a fog gazdát is, miután előbb tettetilalkozásra tesznek fel és hogy neki egy kis pohár bor kételkednek,hogy hogyan él- fa megártnek. És ha néha-néha még itt, jó híre egyébként főleg két kísért a múlt áttkos szelleme, a forrásból táplálkozott: mozéi hát fogjunk össze mi, fiatalok, galmi múltjából és a motorKISZ-szervezet, barátok ” jából. Az előbbivel ő maga meg barátnők, és segítsünk a; is szeretett dicsekedni, olyvengődőknek, ha kell, csináltkor-olykor emlegetni szoktatunk a legszentebb magánügy nevezetes tetteit, célzásokat Ha kicsivel többet vett be az bői közügyet. Legyenek az, téve arra, hogy milyen nehéz íróasztalfiókbeli fiaskó t azutolsó lehajtott fejű fiatal, aki volt akkoriban dolgozni. (Ez talmából, lövöldözni kezdett anyja önzésének esett áldozat persze meg is felelt az igaz a gyár udvarán, vagy éppen túl. I Ságnak, de kicsivel több sze- kártyapartnert keresett az "EGY JÓ ELVTÁRS" KACSKARINGÓS TÖRTÉNETE Tjodor Mátyásnak nem idig a motort illeti, annyiban csak ez a története, volt hasznos számára, hogy hanem az utóbbi jó néhány segítségével sokat lehetett ráérben élete és léptei is kacsival a központtól, aminek perkaringósak voltak, különösen, sze természetes következméka többet ivott a kelleténél.1 nyei az alábbiak: 1. keveset Matyi bácsi híre azért függetlenül változatlanul ettől látták; 2. azt hitték, hogy hajó Iába dolgozza magát; 3. csínyfényben ragyogott. A felsőbb jjei megszelídülten jutottak a segek, ha szó esett róla, mint központi fülekbe, mig azok között a »jó elvtárs No, de ne szaladjunk enyiak« között emlegették, akik 1nyíre az események elébe, re állandóan lehet számítani, Csonk sorjában, és hibájának csak túlságos jó;ddig a szép reggelig, kedvét és játékosságát rótták ■Lí amikor leállította a vizet, amely minden útját sziidéki telep előtt a motort, és te kísérte, na, de persze, ami egy szőke nőt segített le róla, lyet régi érdemeiért meg le | már szép utat telt meg — 45 hetett bocsátani. Ha neve szó 1óta. Mármint az előmenetelbe került, az elvtársak ott, a központi hivatalban járt mosolyra derültek, minji- és jó tulajdonságai mellett emlegették csúfonááros tetteitben. Szép nagy utat. Először szakszervezeti elnök, brigádvezető lett, aztán majd kiemelték az irodába ellenőrnek, s hipp-hopp, egyszerre csak is, hogy példának okáért igazgatónak nevezték ki. Ebgumicsuzlival lődöz madaj ben a minőségben dolgozgatókra, meg hogy felajánltatott, aztán rájött, hogy a gyár motorját a kislányoknak az tulajdonképpen egy jól olajúországúton, de másfelé viszi a z ott gépezet, és kevés őket, vagy hogy az asztal alákával is sokat lehet vele munkimutatni, mire elengedte magát, és kezdtek kiütközni eddig rejtett gyengeséget. Úgy valahogyan szemmelláthatóvá vált egy idő után, amilyen mértékben emelkedett a társadalmi ranglétrán, annyira csúszott lefelé, mint ember. Először csak ivott. Aztán okokból mind sűrűbben járt késő este haza. Egy alkalommal rájött, hogy milyen és idegen a felesége, és öreg csodálkozni kezdett, hogy ily sokáig kibírta egy tulajdonképpen ostoba teremtéssel. El is vált tőle minden szívfájdalom nélkül. Ott hagyta neki a három nagy gyereket. Persze, ami sok, az mégis csak sok, kezdett a csillaga leáldozni. Az első igazgatói funkcióból a lövöldözések, másik vezető állásból egy nyílatan kipattant főnöki kaland miatt távozott, a harmadik helyről elbúsult iszákossága következtében tanácsolták a negyedikre. S most itt van a korabeli levegőtől kipirultan, régitt van, és egy kis vállalat helyettes vezetőjeként — ellenőriz. — Maga csak sétáljon pár percet, kedves Mancika — mondja a szőkeségnek, és máris kacsázik befelé. cika sétál, Matyi bácsi Manmeg odabent kiabál, csak úgy harsog a hangja. Mancika nem is tudta, hogy ilyen nagy emberrel találkozott, és még büszkébben sétál. Odabent egyébként nem tart soká a dolog. Fodor elvtárs fel-alá járkál, kiadja az utafurcsa bogarai lettek. A sírást, miszerint estig ezt meg ezt a kimutatást készítsék el neki, aztán kézfogás nélkül indul kifelé, ugyanúgy, ahogy érkezett. Az egyik íróasztalnál új arcot lát, de sokat nem Szegedi Nándor * ténység jó lett volna.) Ami pe- irodából. Többnyire ilyen törődik vele. Biztosan valami