Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-15 / 271. szám
SOMOGYI NÉPLAP A »Békét Vietnamnak!« elnevezésű japán bizottság a sajtó rendelkezésére bocsátota négy amerikai katona fényképét, akik az Intrepid repülőgép-anyahajóról Japánba szöktek, mert nem akartak harcolni Italról fent: Alfred A. Lindner, jobbról fent: Vietnamban: John M. Barailla. Balról lent: Craig VV. Anderson, jobbról lent: Richard D. Bailey. (Rádiótelefotó — MTI külföldi képszolgálat) Couve de Murville zavarba jött Kiesinger egykori náci párttagságát emlegették a vitapartnerek A francia kormány ismert álláspontját fejtette ki külpolitikai kérdésekben Couve de Murville francia külügyminiszter hétfőn este a francia televízió »Egyenes adásban« című műsorában. Kérdésekre válaszolva francia külügyminiszter ismételten kijelentette, hogy kormánya nem ellenzi Nagy-Britannia belépését a Közös Piacba, erre azonban nem kerülhet sor, mielőtt Anglia nem hozta rendbe gazdasági és pénzügyi helyzetét. A német kérdésről szólva a francia külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Németország újraegyesítésére csak valaamennyi európai ország, köztük németek alapján kerülhet megállapodása sor. Kitért azonban az NDK elismerésével kapcsolatos kérdés elől. A francia külügyminiszter kifejezésre juttatta aggodalmát az újnáci mozgalomnak Nyugat- Németországban való újjászületése miatt, szerinte azonban az ebből eredő veszélyek ellen a leghatékonyabb védekezés a megbékélés a németekkel, amelyet Franciaország folytat Ennél a problémánál a minisztert szemmel láthatóan zavarta Kiesinger kancellár egykori náci párttagságának felemlítése vitapartnerei részéről. KiilpoliMai kislexikon Okinawa A Csendes-óceán nyugati részén húzódó, amerikai közigazgatás alatt álló Ryu-Ryu és Ronin-szigetek nevű szigetfüzér legnagyobb szigete. Fővárosa — és egyben az egész közigazgatási egység székhelye — a 240 000 lakó a Naha. A szigetcsoport összlakossága 008 ezer, területe 2300 négyzetkilométer. Hivatalos pénzneme az amerikai dollár, hivatalos nyelve az angol. Éghajlata monszunos, geológiai felépítése vulkanikus jellegű. A XIV. században a Ryu-Kyuszigetek önálló királyság volt, később a császári Kína hűbéresévé, majd a XIX. századtól japán birtokká vált. Az őslakosok azóta keveredtek a japán telepesekkel és maguk is japánul beszélnek. A Bonin-szigetekről az amerikaiak kiköltöztették a japánokat és helyüket Hawaiból és az Egyesült Államokból péazet épített halászokkal töltötték be. 1945 tavaszán 82 napos harc után foglalták el Okinawát az amerikai MacArthur tábornok tengerészgyalogosai. A csatának S0 000 japán katona és 170 000 polgári lakos esett áldozatul. 1951. szeptember 8-án az Egyesült Államok a Japánra kényszerített Sár Franciscó-i különbékében egyszerűen bekebelezte a 104 négyzetkilométer területű Boninszigeteket és a Ryu-Kyu szigeteknek az északi szélesség 29. fokától délre eső részét. Okinawát azóta az USA legnagyobb kelet-ázsiai támaszpontjává építette ki. Nahától északra a Kadena katonai repülőtér a világ egyik legnagyobb légikikötője: havi tízezer le- és felszállás történik rajta. A White Beach hadikikötő a utánpótlási hetedik flotta fontos központja. Tizenöt Place B típusú rakétakilövő állás van a szigeten, amelynek katonai létesítményein negyvenezer amerikai és húszezer japán alkalmazott dolgozik. 2 Súlyos dzsungelharcok Dak To vidékén B-52-esek segítik az amerikai ejtőernyősöket A kambodzsai határ közelében fekvő stratégiai fontosságú fennsíkon, Dak To vidékén a harcok körzete kiszélesedett. Hétfőn este a szabadságharcosok heves támadást intéztek az amerikai 173. ejtőernyős brigád egységei ellen a Dok To-i amerikai támaszponttól 77 kilométernyire délnyugatra. Hírügynökségi jelentések szerint ezen a területen a majdnem áthatolhatatlan dzsungel felszabadító hadsereg egységeinek helyzetét könnyíti meg. Az amerikai ejtőernyősöknek hosszú órákra van szükségük ahhoz, hogy háromszáz méter hosszú ösvényt vágjanak a dzsungel kígyóktól és vöröshangyáktól hemzsegő bokrai között. A Dok To-i harcokban, amelyekbe az amerikaiak bevetették a B–52-es óriásbombázókat is, mindkét fél súlyos veszteségeket szenved. A VNA jelentése szerint az amerikaiak és a dél-vietnami kormánycsapatok közel 1300 halottat vesztettek. Amerikai közlés a saját veszteségről azt állítja, hogy az 100 halott és több mint 500 sebesült, közölte. Ugyanez a forrás azt harcosok hogy a szabadságvesztesége kétszer vagy háromszor akkora, mint az amerikaiaké. Az amerikai légierőnek Észak-Vietnam fölötti tevékenységét a rossz időjárás már közel két hete korlátozza. A VNA közlése szerint a múlt héten hat amerikai gépet lőttek le a VDK területe fölött. Washingtoni tájékozott köröket" idézve jelenti keetien az UPI, hogy amerikai kormánytisztviselők elhatározták rövidebb bombázási szünetek beiktatását Vietnamban a karácsonyi és az újévi ünnepek alkalmából, de ez »nem érinti az Egyesült Államok alapvető politikáját, hanem csak emberiességi gesztus«. A saigoni nagykövet Johnsonnál Ellsworth Bunker, az Egyesült Államok saigoni nagykövete, aki a napokban tanácskozásokra hazaérkezett Washingtonba, hétfőn másfél órás megbeszélést folytatott Johnson elnökkel. A megbeszélés után a sajtó képviselői előtt a többi között kijelentette, hogy »egészben véve elégedett a dél-vietnami helyzettel«. Egy kérdésre válaszolva azt mondotta, hogy az eszmecsere egyáltalán nem volt »gyötrelme: átértékelés«, hanem szokásos tanácskozás. Bunker cáfolta továbbá, hogy Johnson elnök Westmoreland tábornok, vietnami ameriai főparancsnok leváltását tervezné. Amikor megkérdezték Bunkert, vajon véleménye szerint mikor lesz vége a vietnami háborúnak, azt válaszolta, az ilyesmit nem lehet időbeli határok közé szorítani, s hozzátette, úgy látja, hogy az amerikaiak »jelentős haladást« értek el, amely továbbra is folytatódni fog. Kényszermunka Egy San Franciscó-i katonai bíróság két és fél évi kényszermunkára ítélte Lockman philadelphiai Ronald néger fiatalembert, mert megtagadta az engedelmességet a parancsnak, amellyel a vietnami háborúba küldték. A tárgyalásokon Lockman kijelentette, hogy nem hajlandó azokra a kegyetlenségekre, amelyeket az amerikai katonák elkövetnek Vietnamban. Az amerikai legfelső bíróság elutasította Howard Levy százados fellebbezését. Howard Levyt egy katonai bíróság kényszermunkára ítélte, mert mint orvos, megtagadta orvosi tanácsok nyújtását a vietnami háborúban szolgálatot teljesítő partizánvadászoknak. (MTI) Lezuhant a tengerészgyalogosok parancsnoka Egy amerikai helikopter, amely Bruno Hochmuth tábornokot, a demilitarizált övezet mentén harcoló amerikai tengerészgyalogosok parancsnokát szállította, a levegőben felrobbant és egy sekély vizű tóba zuhant. A tábornok és a kíséretében lévő négy másik személy meghalt. Hochmuth gépe Hyéből szállt fel, és Saigontól 650 kilométernyire északra zuhant le. A robbanás okát egyelőre nem tudják. Hírügynökségek megjegyzése szerint ez az első amerikai tábornok, aki életét vesztette Vietnamban. Hazaérkeztek az amerikai hadifoglyok A DNFF által két nappal ezelőtt szabadon bocsátott három amerikai hadifogoly, miután útját Bejrútban, Rómában és Párizsban rövid időre megszakította, hétfőn este New Yorkba érkezett. Érkezésükkor többször is kijelentették, hogy mindenekelőtt katonai feletteseikkel kívánnak beszélni, s ezzel elhárították az újságírók kérdéseit. Thomas E. Hayden, a »Diákok a demokratikus társadalomért« elnevezésű amerikai mozgalom egyik vezetője, aki a hadifolyokat Kambodzsában átvette a DNFF megbízottából, és aki őket New Yorkig kísérte, megérkezésekor méltatta a DNFF emberségességét. Hayden a foglyokhoz hasonlóan szintén nem volt hajlandó válaszolni az újságírók kérdéseire. Egymást vádolja a két délarab szervezet Makkavi körútja Makkavi, a FLOSY főtót SY-ra hárítja kára Kairóban több arab és szocialista ország tét tájékoztatta , az nagyköveadeni helyzetről. Bejelentette, hogy tökön Bagdadba utazik csütöraz iraki vezetők tájékoztatására. Ezután, hasonló céllal, Kuwaitba és Algériába látogat. Közölte, hogy El Asznag, a FLOSY politikai bizottságának elnöke Damaszkuszban megbeszélést folytatott Atasszi elnökkel és Asszad Szíriai hadügyminiszterrel. Az Arab Liga közölte, hogy a dél-arábiai bizottság csütörtökön összeül a véres adeni események megvitatására. A bizottságnak az EAK, Szaúd-Arábia, Jemen, wait és Tunézia a tagja.KuA FLOSY kérte az Arab Ligát, hogy az adeni események ügyében tartson kívüli ülést. A FLOSY rendemlékiratában rámutatott a súlyos incidenseket NLF felelősségére. Az okozó NLF emlékirata viszont a FLO a felelősséget két szervezet tárgyalásainak megszakadásáért. Kahtan El-Szabi, az NLF politikai bizottságának tagja felkereste Szajed Nafalt, a liga főtitkár-helyettesét, és kifejtette szervezetének álláspontját, majd hétfőn este Kairóban sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy az NLF ellenőrzi egész Dél- Arábia és a szövetségi hadsereg háromnegyed részét. Ismertette az NLF nyilatkozatát, amely szerint ez a szervezet tartja magát a dél-arábiai nép egyetlen jogos képviselőjének. (Az NLF ezzel megtagadta a nép képviseletének jogát a FLOSY-tól, a harcos felszabadító szervezettől.) Az NLF nyilatkozata utal az adeni menekültek kairói kijelentéseire, amelyek rámutattak az NLF és a brit hatóságok cinkosságára, majd kijelenti: az ilyen vádak megrágalmazzák Dél-Arábia jövő forradalmi kormányát, amely nem lesz a brit imperializmus cinkosa. (MTI) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy november 16-án és 17-én vásárlással egybekötött árbemutatót tartunk a 301-es kaposvári boltunkban (Széchenyi tér 10 ) a Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat cukrászipari termékeiből. Szerettel várunk minden érdeklődőt. Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat. IsoMwuMteval kíLELMISH*) I VÍLUL«r ] (148831) Szerda, 1967. november 15. fELEX kivik Pál Szingh indiai külügyminiszter-helyettes kedden az alsóházban bejelentette: Szovjetunió kormányának kérésére az indiai szervek jövőben minden lehető segítséget megadnak az indiai területen leszálló szovjet űrhajósoknak, illetve felkutatják az Indiába került szovjet űrhajókat. Szovjet részről ugyanis értesítették Új- Delhit, hogy új űrhajórendszert tervezztek útjára bocsátani, s miután a kísérlet rendkívül bonyolult, lehetséges, hogy űrobjektum szovjet területen kívül ereszkedik le — közölte Szingh. Királyi rendelettel kedden nyugdíjaztak 10 görög tábornokot, állítólag saját kérésükre. Egy hétfőn megjelent másik rendelet három törzstiszt nyugdíjazását közölte, ezúttal »fegyelmi okokból«. Szenátusi és helyi választásokat rendeztek kedden Fülöp-szigeteken. Hét és fél a millió választó közül hat és fél millió élt szavazati jogával. Az előkészületek és választások a terrorcselekméyek jegyében zajlottak le. A politikai gyilkosságok száma kedd estéire elérte a százat. Izraeli telepesek »kibbucot« (kollektív gazdaságot) létesítettek a katonai megszállás alatt álló Golan fennsíkon, Szíriád területén. A 70 főnyi izraeli csoport birtokba vette a parasztok elhagyott házait és ingóságait, sőt turistaközpontot is létesített. A kormány ígérete ellenére ez volt a negyedik eset, hogy izraeliekkel népesítették be a hatnapos hadjáratban elfoglalt idegen földeket. Az amerikai hatóságok követelik, hogy a japán rendőrség kutassa fel és szolgáltassa vissza azt a négy haditengerészt, akik egy japán kikötőben elhagyták az Intrepid repülőgép-anyahajót, bejelentették, hogy a vietnasmi háború elleni tiltakozásuk jeléül nem kívánnak visszatérni hazájukba. Japán az Egyesült Államokkal kötött szerződés értelmében nem nyújthat menedékjogot a négy tengerésznek. Amikor megmozdul a Föld... A földrengések érthető módon mindig is foglalkoztatták az emberek képzeletét. Különösen akkor, amikor nagyobb méretű katasztrófáról, vagy mint a legutóbbi időben egymás után többször adnak hírt az újságok földrengésekről. A földrengések száma azonban sokkal nagyobb annál, mint amennyit a hírlapok jelentései alapján elképzelhetnénk. Évente legalább 4000— 6000 kisebb rengést észlelnek világszerte, de az úgynevezett világrengések is, amelyeket a földkerekség bármely pontján képesek regisztrálni, átlagban 18 naponként megismétlődnek. A földrengésektől gyakran sújtott területek korántsem oszlanak el egyenletesen bolygónk felszínén. Az egyik legerősebben veszélyeztetett terület a Csendes-óceán partvidéke. A másik az Egyenlítővel nagyjából párhuzamos, attól északra helyezkedik el. Az afrikai Atlasz-hegységnél kezdődik (Agadir), észak felé a Pireneusokig terjed (Lisboa), kelet felé végigvonul a Földközitengeren Joszláviát (Messina), érinti Ju(Bukarest), (Skopje), Románia* Görögország dél részét (Athén), Törökország (Anatólia), Perzsiát (Teherá) és a Kaukázust, a Hindukut, a Pamírt és a Tran-Sangt (Taskent, (Alma-Ata), a Karakorumot (Shrinagar), a Himaláját (Assam) és a hátsó-indiai hegységek erős hajlatát követve végül is a Maláj-félszigeten keresztül az indonéz szigetvilágig nyúlik. Földünk harmadik, jelentős rezgésövezetét a közép-óceáni hátságok képviselik, főként hossztengelyükben húzódó tötésvonal mentén. Megemlíthetők még egyes vulkáni szigetek (pl. Hawai, Izland), továbbá a Karib-tenger térsége, az ottani mélytengeri árok és az azokat koszorúzó vulkáni szigetek területe, valamint Afrikában a nagy tavak vidéke és a Vörös-tengert szegélyező törések zónája. Egy-egy nagy rengés alkalmival olyan energiamennyiség szabadul fel, mint több száz atombomba robbantása alkalmával. Néha egész városok tűnnek el a Föld felszínéről, ilyen katasztrófákat nem egy alkalommal feljegyzett már történelem, ezekből a kiemelkedőbbeket térképünk is jel (?) «gga Kis Ázsia külUlü halott (j) HEB Kins S.iU OOK halott (5)1103 Lisboa 60 000 halott (D 0333 Kína 100 000 halott (?) fggg Calcutta 300 000 halott(fT)Hunan Olaszország 50 000 halott © HUB Venezuela 16000 halott © EH Kína 180 000 halott © SülTörökország 23 000 halott © HEH San Francisco?OOOO halott (fi) BjSaTökyil 143 000 halott © ISS Marokkó 12 000 halott (9)8333 Olaszország 75 000 halott © ffSSI India 63 000 halott © B30 Irán W 000 halott &É