Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-22 / 18. szám

Egyiptomi álláspont hat pontban El-Zajjat, az Egyesült Arab Köztársaság nagykövete szer­dán eljuttatta Gunnar Jar­­ringhoz kormánya válaszát Izrael legutóbbi javaslataira. Egyiptom egyszersmind túllé­pett a Jarring-misszió kere­tein: a válasz egy példányát emlékirat formájában átnyúj­tották Sir Colin Crowe brit ENSZ-nagykövetnek, a Bizton­sági Tanács soros elnökének. Az ily módon nyilvánosságra került egyiptomi álláspont hat pontban foglalja össze Kairó elképzeléseit a közel­­keleti válság rendezéséről. hat pont alapvetően a Bizton­­­sági Tanács 1967. november 22-i határozatára támaszko­dik, s ennek megfelelően kö­veteli az izraeli megszálló csa­patok visszatérését az 1967. június 5-i határokra. Ugyan­akkor — és ezt a hírügynök­ségek nyomatékosan aláhúz­zák — Egyiptom elismeri Iz­raelnek azt a jogát, hogy »bé­késen, biztonságos és elismert határok között, fenyegetések­től, erőszakos cselekmények­től mentesen együtt éljen­ a többi közel-keleti­­ országgal. Az egyiptomi rendezési terve­zet a Biztonsági Tanács hatás­körébe utalja annak eldönté­sét, milyen intézkedésekre le­­­het szükség a térség összes ál­lama biztonságának szavatolá­sához, s ezzel kilátásba helyezi kapcsolatban nemzetközi békefenntartó erők állomásoz­­tatását az országhatárok men­tén létrehozandó demilitari­­zált övezetekben. A Biztonsági Tanácshoz el­juttatott emlékirat a konstruk­tív javaslatok mellett leszöge­zi: Izrael nem tesz egyebet, csupán korábbi álláspontját ismételgeti, s nem hajlandó egyértelműen elkötelezni ma­gát a BT-határozat maradék­talan végrehajtása mellett. Az emlékiratban az EAK felkérte a Biztonsági Taná­csot, segítse »méltányos és ha­tékony« intézkedésekkel Gun­nar Jarring békeközvetítő te­vékenységét. Nyugati hírügynökségek Je­ruzsálemből keltezett jelenté­sei szerint Izrael a New York-i tárgyalások »titkossá­gának« megsértését látja ab­ban, hogy Egyiptom nyilvá­nosságra hozta elképzeléseit. Annak sem örülnek az izraeli politikusok, hogy a Biztonsági Tanácshoz eljuttatott emlék­irat elmarasztalja Izraelt BT-határozat végrehajtásának a akadályozása miatt. Ezzel szemben a Reuter hírügynökség a közel-keleti béketárgyalásokhoz közel álló »nyugati és el nem kötelezett« diplomatákat idézve azt jelen­ti New Yorkból, hogy az egyip­­tomi tervezet ENSZ-körökre »bátorítólag hatott«. I Meghalt Russel A washingtoni Walter Reed kórházban csütörtökön — né­hány órával azután, hogy meg­kezdte munkáját a 92. ameri­kai kongresszus — 73 éves ko­rában meghalt Richard Rus­sel, Georgia állam demokrata párti szenátora, Russel korelnöke volt a sze­nátusnak. Bonni dokumentáció a beszámoló elé Szép elvek, megválaszolatlan kérdések Brandt kancellár január 28- án mondta el a Bundestagban a nemzet helyzetéről szóló évi beszámolóját. A bonni kor­mány most terjedelmes doku­­­­­­mentációt adott ki e beszéd «»» hátterének „megvilágítására. Az előszóban a bonni kor­mány hangoztatja: Az NSZK kész az NDK-val kötendő szerződés alapján intézkedése­ket tenni, hogy a két állam tagja lehessen a nemzetközi szervezeteknek. Ezt Bonn egy általános megoldástól kívánja függővé tenni, amelynek há­rom kötelezettséget kellene tartalmaznia: 1. Lemondást az erőszak alkalmazásáról, vagy az erő­szakkal való fenyegetőzésről. 2. Minden olyan akció ki­küszöbölését, amely zavar­hatná a népek békés együtt­élését. 3. A leszerelés és fegyver­zet-ellenőrzési fáradozások támogatását. Franke miniszter ezenkívül egy sor kérdést jelölt meg, amelyek — szerinte — alkal­masak a két német állam vi­szonyának rendezésére. Ezek között olyan régóta ismert bonni elgondolások szerepel­nek, mint az »utazási szabad­ság« biztosítása, a családegye­sítés problémája, a határmen­ti forgalom ügyének megoldá­sa stb. A bonni miniszter hangoz­tatja, hogy az NDK-val foly­tatandó tárgyalásokat Bonn minden diszkrimináció nélkül akarja lebonyolítani. A dokumentáció szépen hangzó elveket tartalmaz, de nyitva hagyja azt a kérdést, milyen alapon kívánja Bonn a »szerződéses viszonyt« kiala­kítani az NDK-val. Világos, hogy a részletkér­déseket, amilyeneket Franke miniszter felsorol, csak olyan szerződés érvénybe lépése után lehet megvitatni, amely szabá­lyos államközi megállapodás. Brandt január 28-i is elsősorban abból a beszéde szem­pontból tarthat számot érdek­lődésre, hogy végre hajlandó lesz-e tiszta vizet önteni a po­hárba az alapvető kérdés — az NDK és az NSZK államkö­zi viszonyának rendezése — megoldásával kapcsolatban. A századik Tegnap tartották meg Vietnammal foglalkozó párizsi a béketárgyalások századik ülé­sét. Az erről szóló hír csak­nem egy időben érkezett az­zal a Hanoiban kiadott közle­ménnyel, amely ismerteti, hogy az amerikai légierő ja­nuár 4—17 között gyakorlati­lag naponta intézett támadá­sokat a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság ellen. A B– 52-es bombázókkal együtt megjelentek az észak-vietna­mi légtérben az amerikai fel­­derítőgépek is: a hónap eleje óta több ezer berepülést haj­tottak végre, s az amerikai 7. flotta hajói több esetben meg­sértették az észak-vietnami felségvizeket. Mindezt pedig aligha lehet másnak nevezni, mint agres­­­sziónak. A Pentagon állításait pedig nem más, mint az AP hírügynökség saigoni tudósító­ja cáfolta meg, amikor — ugyancsak tegnap esti jelenté­sében — azt közölte, hogy Kambodzsában harcoló saigoni­a és Phon Penh-i kormánycsa­patokat amerikai tanácsadók ülés után és dél-vietnami katonatisztek helikopterrel közösen irányít­ják. Ezek a tények, s ezek isme­retében mondta a tegnapi pá­rizsi tárgyalásokon Nguyen Thi Binh külügyminiszter-as­­­szony, hogy a Nixon-kormány nem a békés megoldásra, ha­nem a katonai győzelmekre törekszik. Háborúval, agresszióval pe­dig nehéz a békés szándékot bizonyítani. Különös módon a tegnapi párizsi tárgyalásokon éppen az amerikai küldöttség vezetője, David Bruce nagykö­vet mondta azt, hogy az érte­kezlet — idézzük — »tárgya­lási paródiává« lett. Igaz, ezért a VDK-ra és a dél-vietnami szabadságharco­sokra hárítja a felelősséget, s a fogoly­kérdéssel hozakodott elő, információkat kért a fog­va tartott amerikaiakról. Amit Észak-Vietnamban hónap eleje óta a B—52-esek a csináltak, arról győz meg, hogy­ a tárgyalásokból az ameri­kaiak csinálnak paródiát. (Kercza) B SOMOGY­ NÉPIA p­éntek, 1971. Január 22. P Az angol kormányt nyugtalanítja a 230 000 postás sztrájkja Csütörtökön folytatódott a brit postás szakszervezet 230 000 tagjának sztrájkja, anélkül, hogy közelebb került volna bármiféle megállapodás lehetősége. A postások és a postaigazgatóság képviselői mereven ragaszkodnak koráb­bi feltételeikhez, és így munkáltatók továbbra is el­­­zárkóznak a 15 százalékos bérkövetelés teljesítése elől. A munkabeszüntetés követ­keztében kialakult helyzet a kormányt is nagymértékben nyugtalanítja. Erre mutat, hogy a kabinet rendkívüli ülé­sen vizsgálta meg a sztrájk­helyzetet. Jól értesült körök szerint nem lehet kizárni an­nak lehetőségét, hogy a posta­­igazgatóság a rendkívüli álla­pot kihirdetését kéri, s így ka­tonaság kivezénylésével pró­bál véget vetni a postások sztrájkjának. A munkáltatók­nak a sztrájk naponta 500 000 font sterling veszteséget okoz. Miközben a postai alkalma­zottak sztrájkra csaknem 100 százalékos, a telefonkezelők sztrájkjáról ellentmondó je­lentések érkeznek. A postás szakszervezet szerint csak né­hány százan nem tettek ele­get a sztrájkfelhívásnak, míg az alkalmazottak azt állítják, hogy a telefonkezelők 40-50 százaléka jelent meg munka­helyén. A belga és a francia postás szakszervezet csütörtökön be­jelentette, hogy bojkottálják a Nagy-Brittaniába irányuló telefonhívásokat. A sztrájkoló brit postásokkal való szolida­ritást sürgette Carl Stenger, a nyugatnémet postás szakszer­vezet elnöke is. A postai alkalmazottak nem­zetközi szövetsége csütörtökön Brüsszelben közzétett felhívá­sában teljes szolidaritását nyilvánította ki a sztrájkoló brit postásokkal. Egyidejűleg felszólította valamennyi tag­­szervezetét, hogy tegyenek ele­get az angol szakszervezet ké­résének és bojkottálják a Nagy-Britanniában irányuló vagy onnan érkező telefon­­hívásokat Chris Chataway ultrakonzervatív képviselő szakszervezet­­ellenes kijelentéseivel magára haragította a sztrájkoló an­gol postásokat. Képünkön: Nődolgozók egy csoportja felira­tos táblákkal tüntet Chataway ellen a postaügyi miniszté­rium épülete előtt Londonban. (Telefotó: AP—MTI—KS) Indokína az amerikai kongresszuson Az USA indokínai légihábo­rújának kiterjesztésével kap­csolatos nyugtalanság nyomta rá a bélyegét a washingtoni Capitol Hill hangulatára, ami­kor csütörtökön délben a B2. kongresszus két háza megnyi­totta a tavaly novemberben felújított törvényhozó testület első ülésszakát. John Cooper republikánus szenátor, aki Frank Church demokrata párti együtt társszerzője szenátorral volt az USA közvetlen kambodzsai beavatkozását megtiltó tör­vénymódosításnak, megállapí­totta, hogy az amerikai légi­ós haditengerészeti erők köz­vetlen bevetése a kambodzsai harcokba a Nixon-droktrina olyan kiterjesztését jelenti, amiről a kormány eddig nem tájékoztatta a közvéleményt. A republikánus szenátor egyet­értett demokrata kollégájának azzal a követelésével, hogy sürgősen idézzék a hadügy­minisztert és a külügyminisz­tert a szenátus külügyi bizott­sága elé, s kérjenek világos magyarázatot a kormánytól a kongresszus határozatának megsértésével kapcsolatban, az indokínai háború kérdését, te­kintettel az ügy sürgősségére, haladéktalanul napirendre kell tűzni a kongresszusban. Barzel Varsóban tárgyal Rainer Barzel, a CDU—CSU nyugatnémet ellenzék parla­menti csoportjának elnöke csütörtökön Varsóban folytat­ta politikai megbeszéléseit Délelőtt Piort Jaroszewicz len­gyel miniszterelnökkel talál­kozott. Barzel szerdán, lengyelor­szági látogatásának első nap­ján Adam Willmann és Jozef Winiewicz lengyel külügymi­niszter-helyettesekkel tartott megbeszélést. Szóvivője e meg­beszéléseket »őszinte és szívé­lyes« jellegűnek nevezte. A nyugatnémet politikus péntekig marad Lengyelország­ban. Kennedy veresége Edward Kennedy szenátor csütörtökön vereséget szenve­dett a nyugat-virginiai Robert Byrd szenátorral szemben szenátus demokrata párti cso­­­portja helyettes vezetői tiszt­ségéért folytatott küzdelem­ben. Ezt a tisztséget — az elő­ző, 91. kongresszusban — Ed­ward Kennedy töltötte be. Byrd szenátor 31 szavazatot­­ kapott, míg Kennedynek 24 szavazattal kellett megeléged­nie. A szenátus demokrata párti csoportjának vezetője az előző kongresszusban Mike Mansfield volt, s ő nyilván­valóan megtartja ezt a tisztsé­get a 92. kongresszusban is. A kairói csúcstalálkozón a közös politikáról tárgyalnak A szerdán este Kairóban meg­nyílt a Tripoli Chartához tar­tozó országok csúcstalálkozó­járól közleményt nem adtak ki, sőt, — a tárgyalások bizal­mas jellegének megfelelően — az információkat is megtagad­ták az újságíróktól. az A Reuter tudni véli, hogy államfők külügyminiszte­reik és hadügyminisztereik je­lentéseit tanulmányozták. Szó esett a Jarring-misszió előre­haladásáról, s főként arról, amit a csütörtöki Al Ahram így fogalmazott meg: milyen legyen a közös politika feb­ruár 5-ig, a tűzszünet lejár­táig, és azután? A négyes szövetség csúcs­­értekezlete csütörtökön reggel folytatta munkáját. Szadat, Nimeri, Kadhafi és Asszad a Kabbeh-palotában ült ismét tárgyalóasztalhoz, hogy a szerdán este megkez­dett eszmecserét felújítsa. Mielőtt a négy államfő meg­kezdte volna csütörtöki ta­nácskozását, Asszad Marsall Ali Szabri egyiptomi alelnök­­kel folytatott másfélórás meg­beszélést. Amerika jobbra tart Trükkös Dick formulái mikor 1968 novemberé­ben Nixon győzelme után a New York-i Waldorf Astoria Szálló nagy­termében összegyűltek a hí­vei, hogy ünnepeljék a győz­test, az egyik szemtanú ezt írta az ünnepségről: »Fekete arcokat csak a zenekari emel­vényen lehetett látni­ e. Ez a megjegyzés pontosan megfelelt anak a társadalmi törésvonalnak, amely az el­nökválasztást jellemezte, s amelynek jobboldalán haladt a politikai életbe visszatérő Nixon, egészen az elnöki szé­kig. Szavazói azok közül ke­rültek ki, akik — röviden jel­lemezve — nem négerek, nem fiatalok és nem szegények. Tehát az Egyesült Államok vi­déki városaiban lakó, konzer­vatív többség, akikre különö­sen hatott a nixoni legfőbb ígéret: »law and ordere. Jog és rend. Vagyis a belső ellen­tétektől megosztott, robbanással fenyegető állandó társa­dalomban visszaszerezni a kis­polgár békéjét, nyugalmát. Ugyancsak fontos volt az inf­láció megszüntetésére és ru­galmasabb, árnyaltabb külpo­litikára tett ígérete, természe­tesen a vietnami háború mi­előbbi lezárása is szerepelt az ígéretlistán. S az elnök beiktatása után eltelt két év feleletet adott sok mindenre. Legélesebben talán arra derült fény, hogy mennyit érnek az »új« Nixon liberalizálási kísérletei. jobboldali-konzervatív múltjá­A­ról ismert Nixon liberálisabb mezben tetszelgett a választá­sok idején, s hogy politikája széles bázisát demonstrálja, kormányában néhány ismert liberális is tárcát kapott. Ilye­nek voltak Finch és Hickel miniszterek, akik ma már nem tagjai a kormánynak. Felül­ről jövő nyomás ellenére sem tettek lakatot a szájukra, ami­kor a kambodzsai beavatko­zás nyomán felzúdult az ame­rikai közvélemény. Csak egy valaki kapott zöld utat: »Ni­xon Nixonja«, Agnew alelnök, aki szónoklataiban nyíltan szélsőséges uszító hangnemben szól a diák- és négermozgal­makról, a józanabb liberáli­sokról, és »szemtelen sznobok elnőiesedett hadtestének« ne­vezi az értelmiséget. Valójá­ban Nixon igazi véleményét mondja el. Ezért nem fékez­ték meg egyetlen egyszer sem az alelnököt, tekintélyes egye­temi rektorok,­ világhírű pub­licisták figyelmeztetése ellené­re. A jog és a rend terén — a demokrata adminisztráció csatazajától hangos kormány­záshoz mérten — némi hala­dás mutatkozik. A felszínen csend van. Az ellentéteket nem szüntették meg, csak be­fagyasztották. S közben táma­dásra készül a reakció. Ange­la Davis és a Kissinger elrab­lásának szándékával vádolt katolikus békepapok ellen ki­bontakozó, koholt vádakra ala­pozott perek igen messze van­nak a hivatalosan is tucatszor deklarált amerikai demokrá­cia elveitől. A látszólagos nyu­galom Nixon ügyes lavírozá­­sának, s a hírközlési eszközök minden eddiginél nagyobb ma­nipulálásának az eredménye. Az elnök a közvéleményt be­folyásoló, körmönfont taktiká­zó tehetsége alelnök korából ismert: ekkor ragadt rá Tricky Dicky, Trükkös Dick a gúnynév is. os. Trükkös Dick számá­ra is akadt banánhéj, még pedig a­­ repub­likánusok ismert gazdaságpo­litikájának csődje. Az ameri­kai tradíciók szerint a de­mokrata kormányok általában a munkanélküliség csökkenté­sére törekedtek az infláció ro­vására, míg a republikánusok éppen fordítva képzelik el hatékony gazdaságpolitikát. A a Nixon-adminisztráció példája azonban példa­ nélkül áll az Egyesült Államok történeté­ben. 1968 óta az infláció meg­állíthatatlanul fokozódik, s ve­le versenyt tart a munkanél­küliség emelkedése is. S e tény a közvéleményre nem maradt hatástalan. A fél­idős kongresszusi választáso­kon a ráfordított óriási ener­gia ellenére kudarc érte pártot, s ezzel szemben a de­a­mokraták szétzilált, bomlott sorai rendeződtek a számukra kedvező választási eredmé­nyek következtében, a külpolitika — min­den hajlékonyabb, ru­galmasabb momentum ellenére — is egyre jobbra to­lódik. A célok még mereveb­bek, s az alkalmazott fino­mabb módszerek csak a célt hivatottak jobban szolgálni. Guam-szigeti doktrína — nyílt kambodzsai beavatkozás; Ro­­gers-terv a közel-keleti rende­zésre — minden eddiginél na­gyobb mértékű segély Izrael­nek; fokozott üt­­t 1 »vietna­­mizálás« — a bombázók ismét a VDK fölött zúgnak, s a kam­bodzsai harcokban újabban közvetlenül besegítenek az amerikai katonák. S közben Párizsban egy jottányit sem halad előre a tárgyalások ügye. Szaporodnak a nyílt fenyege­tőzések és a kardcsörtetés. Még két év és újra itt »nagy amerikai társasjáték«, a az elnökválasztás. S Nixonnak, ha ismét nyerni akar, gazdag, befolyásos támogatókat kell szereznie. A mai USA-ban legsúlyosabb a katonai ipari komplexum óriás keze. Lehet, hogy ezt szeretné végleg a markában tartani Trükkös Dick? Csupor Tibor

Next