Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-19 / 220. szám

9ftAg PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! XXVII. évfolyam 220. szám. Aras I forint 1971. szeptember 19., vasárnap Csaknem négy étmillióan üdvözölték a vendégeket Losonczi Pál Hamszüngben Magyar—koreai nagygyűlés a város főterén tanács P £ L m. Elnöki Tanács elnöke és kísérete — hivatalos baráti látogatáson a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban — szombaton reggel Dél-Damjong tarto­mány központjába, a Keleti­­tenger partján fekvő Ham­­szüngbe érkezett. Vidéki útjára elkísérte Szó Csőt, a Koreai Munkapárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnök­ségének alelnöke, Kong Dzun The, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságának el­nöke, Li Man Szed külügymi­niszter -helyettes, valamint Pak Cmn Guk, vezérőrnagy. A magyar államfőt a proto­koll előírásait messze túl­szárnyaló fogadtatásban ré­szesítették Hamszang lakói A pályaudvarról a város főteré­ig vezető út mentén csaknem negyedmillióan üdvözölték az elhaladó gépkocsisort: tíz és tízezer kendőt lengetett a szél. A szivárvány minden színében pompázó kendőkkel integettek a népviseletbe öl­tözött leányok; virágszőnye­get terítettek az aszfaltra, má­sutt magyar és koreai zászlók­kal, lampionokkal tették ün­nepélyessé az utca képét. A főtéren kora délelőtt ma­gyar—koreai barátsági nagy­gyűlést tartottak. A magyar és a koreai Him­nusz elhangzása után Kim Sze Bong lépett a mikrofon­hoz, s tolmácsolta a tarto­mány lakosságának forró, testvéri üdvözletét. Ezután Lo­sonczi Pál mondott beszédet. Az Elnöki Tanács elnöké­nek szavait hosszan tartó, lel­kes taps követte. A nagygyű­lés az Internacionáléval ért véget Szerdára összehívták ,71 az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. pa­ragrafusa (2.) bekezdése alapján az országgyűlést 1971. szeptember 22-ére, szerda délelőtt 11 órára összehívta. (Folytatás a 2. oldalon) Fülöp herceg a világkiállításon Fülöp edinburgi herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség elnöke, aki a hajtó Európa­­bajnokságra hazánkba érke­zett, megtekintette a vadásza­ti világkiállítást. Képünkön Fülöp herceg (jobboldalt) Cse­terki Lajosnak, az Elnöki Ta­nács titkárának és Földes Lászlónak, a WK kormány­főmegbízottjának társaságá­ban a magyar trófeakiállítá­­son. Drag­utin H­­arami­ja Budapesten Dr. Tímár Minisztertanács Mátyásnak, a elnökhelyet­tesének meghívására, a vadá­szati világkiállítás megtekin­tésére feleségével együtt Bu­dapestre érkezett Dragutin Haramija, a Horvát Szoci­alista Köztársaság végrehajtó tanácsának elnöke. Dragutin Haramija szombaton délelőtt megtekintette a vadászati vi­lágkiállítást, majd hivatalá­ban kereste fel Vályi Pétert, a Minisztertanács elnökhe­lyettesét, aki ezt követően ebédet adott a vendégek tisz­teletére. Dragutin Haramija a vadá­szati világkiállításon benyo­másairól az MTI sónak elmondotta:munkatár­s Különösen az ragadott meg, hogy ennek a világkiál­lításnak mennyi mondanivaló­ja van, s nemcsak a vadá­szoknak Az ilyen változatos, gazdag program összeállítá­sa, válogatása bizonyára nem kis erőfeszítésbe került, és ezért a legteljesebb elisme­rés illeti a magyar rendező­ket. A rendezők megtalálták azt a formát és mondanivalót amely mindenki számára ért­hetővé teszi, miért van szük­ség korunkban kincseinek óvására. a természet (MTI) ^.*13 é­v>° ' Tímár Mátyás perui útja Megkezdődött Tímár Má­tyásnak, a Minisztertanács el­nökhelyettesének perui tár­gyalássorozata. A hivatalos lá­togatás , első programjaként Francisco Morales Bermudez, gazdasági és pénzügyminiszter fogadást adott a Hadsereg Há­zában Tímár Mátyás és kí­sérete tiszteltére. Pénteken helyi idő szerint délelőtt a Minisztertanács el­nökhelyettese Carpio Becerra közoktatásügyi miniszterrel tárgyalt. Délután került sor a perui fővárosban annak a szerződésnek az aláírására, amely külkereskedelmünk utóbbi években létrejött egyik legnagyobb latin-amerikai ex­port üzletkötését jelenti. szerződés két esztendős tár­­­gyalássorozatot hoz tető alá. A METRIMPEX és a perui köz­­oktatásügyi minisztérium meg­állapodása értelmében a ma­gyar ipar 13 millió dollár ér­tékben szállít berendezéseket a középiskolai program végre­hajtásához. 125 éves a balatoni hajózás (Tudósításunk az 5. oldalon.) Brezsnyev — Brandt találkozó Véget ért a kétnapos tárgyalássorozat őszinte, konstruktív megbeszélések A TASZSZ gyorshírben je­lentette, hogy szombaton megtörtént a záró találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára és Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja kö­zött. A találkozón befejeződ­tek az őszinteség és a kölcsö­nös megértés szellemében folytatott konstruktív megbe­szélések; közös közleményt fogadtak el. Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Kommunista Pártja KB főtitkára és Willy Brandt nyugatnémet kancellár szom­baton délelőtt — a nyugat­német delegáció hazautazása előtt — harmadik s egyben utolsó megbeszélésére ült össze, amelynek befejeztével a nyugatnémet kancellár szombat délután visszautazott Bonnba. Leonyid Brezsnyev szomba­ton megelégedéssel szólt Willy Brand nyugatnémet kancellárral tartott kétnapos tárgyalásairól. Az újságírók megkérdezték Brezsnyevtől, hogy véleménye szerint megbeszélések hozzájárultak-e a a nyugatnémet—szovjet kap­csolatok megjavításához. Az SZKP főtitkára erre a követ­kező választ adta: »Kétségte­lenül,. Ez volt a tárgyalások fő célja.« Brandt kancellár az oreandi megbeszéléseket »lényegreha­­­tónak­« és »fesztelennek« ne­vezte. A két államférfi pénteken például összesen 7 órán át ta­nácskozott a Fekete-tenger mentén fekvő üdülőhelyen, Oreandaban. Nyugatnémet for­rások szerint e 7 órás meg­beszélésekből Breznyev és Brandt 3 órán át négyszem­közt tárgyalt. Az SZKP KB főtitkára és a nyugatnémet kormányfő va­lamint a szovjet és a nyu­gatnémet tanácsadók zöme sé­tahajózást is tett a Fekete­­tengeren, a két államférfi eközben oldott hangulatban folytatta eszmecseréjét. Bár a tárgyalások részleteit egyik fél sem fedte fel, a szovjet és nyugatnémet szóvivők sejtetni engedték, hogy a pénteki kon­zultációk homlokterében az európai biztonsági konferencia és a Nyugat-Berlinről szóló négyhatalmi megállapodás állt. Újra robbanékony a közel-keleti helyzet Rakétatámadás a csatorna mentén Izraeli légitámadás • Várják a kért Phantomokat Szadat elnök csütörtöki beszéde nyomán Zajjal egyipto­mi ENSZ-fődelegátus jegyzéket adott át az ENSZ-ü­lésszak elnökének, felkérve, hogy a közgyűlés vitassa meg a súlyos közel-keleti helyzetet, valamint Izraelnek a Biztonsági Ta­nács határozatát szabotáló magatartását, a Thant ENSZ-fő­­titkár és Jarring ENSZ-megbí­zottat ugyancsak tájékoztatták erről Az Al Ahram szerint Szadat elnök Kairóban tájékoztatta Douglas­ Home brit külügymi­nisztert arról az egyiptomi kezdeményezésről, hogy a Biz­tonsági Tanács vizsgálja meg külügyminiszteri szinten a kö­zel-keleti helyzetet. Mahmud Riad miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter ezt a kér­dést szeptember 24-én vitatja meg a négy nagyhatalom kül­ügyminisztereivel New York­ban, U Thant és Jarring je­lenlétében. Riad közgyűlési felszólalását október 7-re tűzték ki. Riad New Yorkban szeptember 22-én találkozik U Thant ENSZ-főtitkárral és Jarring ENSZ-megbízottal. Abba Eban izraeli külügymi­niszter nyilatkozata szerint a«*0 érné váratlanul Izraelt, ha elítélő határozatot hozna ellene az ENSZ-közgyűlés. Eban úgy véli: Izraelnek nem szabad megijedni egy elítélő határozattól. Phantom típusú izraeli harci repülőgépek szombaton rakéta­támadást intéztek a Szuezi-csa­­torna mentén állomásozó egyiptomi gyalogság ellen — közölte Kairóban egy katonai szóvivő. Az izraeli gépek »a csatornától tíz kilométerre ke­letre lévő távolságból« lőttek ki rakétákat az egyiptomi állá­sokra. A kairói szóvivő szerint emberéletben nem esett kár, anyagi károk sem keletkeztek. (Folytatás a 2. oldalon) Az ENSZ-közgyűlés előtt A hét végén számos külföl­di küldöttség érkezett a világ­­szervezet székhelyére, hogy részt vegyen a 26. ülésszak munkájában. A kedden meg­nyíló közgyűlés több fontos problémát hivatott megvitatni, ezek közül is a legizgalmasabb­­nak ígérkezik a Kínai Nép­­köztársaság felvételének a kér­dése. A másik nem kevésbé fontos kédés a válság problémája.közel-keleti A napirend következő kulcs­­problémája az ENSZ-főtitkár utódlása. Ismeretes, hogy U Thant nem hajlandó tovább­ra is vállalni a főtitkári tiszt­séget. Mandátuma december 31-én jár le. (MTI) Észak-Írországi válság Napról napra reménytelenebb A Lynch-kormány buktatója Dublin, Belfast és London napról napra reményteleneb­­bül sodródik az ulsteri zsák­utcába. Jack Lynch ír minisz­terelnök, Brian Faulkner (a belfasti unionista rezsim ve­zetője) és Edward Heath (a a brit kormány feje) öt nappal chequersi csúcstalálkozó előtt legfeljebb a személyes megegyezésben reménykedhet. A politikai megoldás távo­labb áll tőlük, mint valaha volt Dublinban egy volt minisz­ter, Kevin Roland támogatá­sával új párt szerveződik, és át akarja csábítani a Fianna Fail kormánypártnak azokat a képviselőit, akik elégedetlenek a Lynch-féle gyenge kezű po­litikával. A párt, amelynek az »Kontacht Eirean« (»ír Egy­ség«) nevet adták, máris nagy befolyásnak örvend, és vasár­naptól kezdve hivatalosan is hirdeti célját: az északír auto­nóm kormány megdöntését és egész Írország egyesítését. Ez a fejlemény valószínűleg kö­zelebb hozza a véget az igen csekély parlamenti többségű Lynch-kormány számára. Ki­váltképpen akkor, ha Lynch elfogadja Brian Faulkner tár­gyalásai feltételeit. Az északír protestáns rezsim vezére ugyanis azzal a felté­tellel utazik Chequersbe, hogy nem lesz téma sem az ír újraegyesítés, sem az alkot­mány, sem a határ, és csak arról tárgyal Lynchcsel, ho­gyan fékezzék meg az IRA te­vékenységét északon és dé­len egyaránt. (MTI) Angol—máltai csúcstalálkozó Szombat délelőtt két és fél órás tanácskozás után befeje­ződött Chequersben — a min­denkori brit miniszterelnök vidéki rezidenciáján — az an­gol—máltai csúcstalálkozó, amelyen Edward Heath brit és Mintoff valettai kormányfő a máltai angol katonai jelenlét kényes problémáját illetőleg igyekezett megegyezésre jutni. Az eszmecseréről mindez­idáig nem hangzott el hivata­los tájékoztatás. Mindazonál­tal egyes hivatalos források olyan értelmű híreket szivá­rogtattak ki, hogy a csúcsta­lálkozó a problémakomplexu­mokat illetően »­mélyebb meg­értést« eredményezett az ér­dekelt felek között.

Next