Somogyi Hirlap, 1909. április (6. évfolyam, 74-98. szám)
1909-04-01 / 74. szám
2 jára. Tehát Pétertől el akarják lopni Szerbiát és Szerbiától Pétert. Ez legalább olyan lopás lenne, amelyiknek a jámbor Péter is hasznát venné, meg az árva Szerbország is. Elnapolták a Házat. (Szünet ápilis végéig. — Andrássy a helyzetről. — Döntés a bankkérdésben.) — A »Somogyi Hírlap tudósítójától. — Kaposvár, március 31. Majdnem egy teljes hónapig szünetel mától kezdve a képviselőház. Wekerle Sándor miniszterelnök tett erre indítványt azzal a megokolással, hogy a kormány, ha a legközelebb megkezdődő komoly tárgyalások során egész erejével helyt akar állni, kevesebb idővel nem érheti be. A bejelentés a függetlenségi párt soraiban nagy örömet keltett, mert nyilvánvalóvá vált belőle, hogy a kormány a húsvéti szünet alatt minden módon dűlőre akarja vinni a bankkérdést. Erre vall Andrássy Gyula gróf belügyminiszter nyilatkozata is, amelyet a Ház tegnapi ülése után tett a folyosón függetlenségi és alkotmánypárti képviselők előtt. Április végéig, mondotta a többi közt, okvetlenül el kell dőlnie a kérdésnek, lesz-e önálló bank vagy sem. A bizonytalanság ennél tovább nem tarthat. A kormányzás lehetetlenné válnék, ha az önálló bank ügye továbbra is nyílt kérdés maradna. A bankkérdés megoldása nyomában a helyzet teljes tisztulása következik el, s több, mint valószínű, hogy a megegyezés alapján, amely az osztrák kormánynyal a bankkérdés dolgában létrejön, megtörténik az új pártalakulás, a pártok fúziója. Az osztrák kormánynyal való megegyezéstől függ az egész magyar politika sorsa. Ha meglesz az önálló bank, vagy annak olyan formája, amely a képviselőház minden pártját kielégíti, a törvényhozás fennakadás nélkül hozzá láthat utolsó feladata elvégzéséhez, az általános választói jogról szóló trvényjavaslat tárgyalásához. A választói reform sorsa szintén a bankkérdésben való megegyezés milyenségétől függ. Ha a megegyezés alapján létrejön a fúzió, a választói reform megszavazása előre is biztosítottnak tekinthető. Ha azonban megmaradnak a régi pártkeretek, a reformjavaslat tárgyalása előreláthatólag hosszú és izgalmas lesz. Szóval a szünet, amely ma kezdődött s kevés híján ötnegyed hétig tart, elhatározó és irányító hatással lesz a törvényhozás későbbi munkásságára. — Hát aztán mit akartál a tábor közelében? — mordult komoran a fiatal, magyar hadnagyra. — Ne faggasson kapitány uram. — Hiába minden. Belőlem úgy sem vesz ki semmit. Ne kérdezzen, hanem lövessen főbe. A főhadnagy úr már szívesen emlékezetembe idézte, hogy ez lesz a sorsom, — felelt a piros sapkás és gúnyosan Steining főhadnagyra vetette szemét. Dörner kapitány felállott. Idegesen járt fel és alá az őrtáz mellett. Lassanként köréjük gyűlt az egész század. Olyan vérszomjas arccal néztek a piros sapkásra, mintha fel akarnák falni őt. Múltak a percek. Dörner kapitány nyugodt arccal járkált tovább. Bensejében forrott, izzott minden. Megállt. Végigsimította homlokát. — A katona azért katona, hogy engedelmeskedjék, — gondolta magában. Már azt akarta mondani: — Vigyétek! midőn a piros sapkás összetépett menteje alatt valami csillogót látott. Ösztönszerüleg odakapott és levette a fiú nyakáról. — Egy medallon volt Dörner kapitány felnyitotta. A medaillonból két női arc mosolygott rája. Az egyik egy öreg ősz asszony feje volt. Az arca csupa jóság, a szeme csupa gyöngédség. A másik fiatal, mosolygó, rózsás leányarcot ábrázolt, tele napsugaras tisztasággal, harmatos ifjúsággal. Dörner kapitány úgy érezte, hogy a hideg fut végig a hátán. — Kik ezek ? — kérdezte komoran. — Az egyik az édesanyám, — felelte a fiú büszkén és szemeiből a szeretet, az imádat sugárzott elő. — És a másik ? — kérdezte a kapitány. — A másik a menyasszonyom ! — felelte a piros sapkás és lázban égett az arca. Dörner kapitány ránézett. — Szó nélkül visszaakasztotta a medaillont a fiú nyakára. Elgondolkozott, aztán mosolyogni kezdett. — Eresszétek el ! — kiáltott az őrökre. — Te pedig fuss innen, rohanj! Még a nyomodat se lássam, — rivalt a piros sapkásra. — De kapitány uram . . . Vitéz kapitány uram! . . . — Egy szót se, — ordította Dörner. Pusztulj ! Ha túllépted az előőrsök sorát, egy lövéssel jelezd, hogy megszabadultál. — Vitéz kapitány uram, legalább a nevét mondja meg! — Semmi közöd hozzá, — mormogta a kapitány. — Rohanj! Szabad vagy! A piros sapkás hálásan tekintett Dörnerre, aztán eltűnt a homályban. A kapitány végig jártatta szemét a századon. Minden arcon ott égett ez a szó: Áruló. De az ajkak némák maradtak. Steining főhadnagy olyan furcsán mosolygott Dörnerre, mintha ezt mondaná: — No, a te csillagod már az enyém lesz holnap. A kapitány leolvasta ezt a gondolatot a főhadnagy arcáról. Felelt is reá: — Ennek a fiúnak volt mit veszítenie, nekem nincs. Ezt hazavárják. Néhány perc múlva lövés hangzott kelet felől, jelezve, hogy a piros sapkás megmenekült. A lövésre mindjárt egy másik felelt. Dörner kapitány főbe lőtte magát. »SOMOGYI HÍRLAP* 1909. április 1. A tanácsi vélemény változó. Egyszer igy, másszor úgy! Bonyodalom a városi üzemek igazgatójának minősítése körül. — A »Somogyi Hírlap” tudósítójától. — Kaposvár, március 31. A város tanácsáról már régóta közismert tény, hogy úgy változtatja a véleményét, mint más, szegény ember a gallérját. Amiről ma így gondolkozik, arról rövid 24 óra alatt, vagy későbben ha a szükség kívánja, — egészen más véleményt formál. Egy ideig csak a városmentő ideák terén változtatta ilyen csudamód a nézetét, a véleményét, de újabban személyi térre is átvitte ezt a bámulatos tulajdonságát. Napok előtt közöltük az április elseji közgyűlés tárgysorozatát s ebben a következőket : Dr Simon Dániel városi képviselő indítványa Möhler János, a városi vízmű és villanytelep igazgatója fizetetésének felemelése iránt. Ennek az indítványnak történte az, hogy Simon Dániel dr már az elmúlt évben indítványozta az üzemek igazgatójának jobb, megfelelőbb dotálását s akkor ideiglegesen napirendre tértek az indítvány felett. Most újból megtette Simon Dániel dr régebbi indítványát, ajánlván, hogy 2000 koronával emeljék fel Möhler igazgató fizetését. Az indítványozó, de álás is joggal azt remélte, hogy a tanács kellő elismeréssel lesz Möhler János elvitázhatlanul nagy érdemeit illetőleg s az indítványt pártoló javaslattal terjeszti a közgyűlés elé. Ámde a tanács nem teszi ezt, sőt ellenkezőleg olyan javaslatot terjeszt a képviselőtestület elé, mely az indítvány elvetést célozza. Ehhez a javaslathoz nem volna egyetlen szavunk se. Elvégre a tanácsról általában azt mondják, hogy tudni szokta mit tanácsol. Ámde van ennek a javaslatnak indokolásában olyan kitétel, mely egy kissé — hogy egyebet ne mondjunk — különös. És ez az, hogy az indítvány fölött akkor határozzon a közgyűlés, ha a városok felsegélyezésére szánt 2 millióból Kaposvárnak jutó részt folyósították. Szinte hihetetlen ! Mi még élénken emlékezünk, amikor néhány hó előtt a képviselőtestület odanyilatkozott, hogy a városi üzemek alkalmazottjai nem tisztviselői a városnak s a kereskedelmi törvény vonatkozó szakaszai alá tartoznak. Akkor tehát nem voltak még városi tisztviselők. S például az igazgatói állást fel sem vették a szervezési szabályzatba, ezzel is dokumentálva azt, hogy nem városi tisztviselő. És most? Most, amikor arról van szó, hogy ennek az embernek, ennek a város egyedüli jövedelmi forrását képező vállalat igazgatójának fizetését illő módon emeljék , akkor egyszerre városi tisztviselővé változtatják Möhler igazgatót. Ebben a tendenciát még nem látni: lehetetlenség. És még valamit. Amikor a városi üzemeket még a városi üzemeket még a városi mérnök kezelte, az évi nyereségből részeszedése volt. Most pedig, amikor — mint lapunkban már olvasható volt — több mint 30 ezer korona tiszta haszonnal záródott az üzemek üzletére, most mit se kap a vezető. Még fizetésjavítást sem ! Kell ehhez kommentár? Úgy hisszük, egyáltalán nem. A „Somogyi Hírlap“ szerkesztőségének és kiadóhivatalának telefonszáma: 5.