Somogyi Hirlap, 1909. április (6. évfolyam, 74-98. szám)

1909-04-01 / 74. szám

2­ jára. Tehát Pétertől el akarják lopni Szerbiát és Szerbiától Pétert. Ez legalább olyan lopás lenne, amelyik­nek a jámbor Péter is hasznát venné, meg az árva Szerbország is. Elnapolták a Házat. (Szünet ápilis végéig. — Andrássy a hely­zetről. — Döntés a bankkérdésben.) — A »Somogyi Hírlap­ tudósítójától. — Kaposvár, március 31. Majdnem egy teljes hónapig szünetel má­tól kezdve a képviselőház. Wekerle Sándor miniszterelnök tett erre indítványt azzal a megokolással, hogy a kormány, ha a legkö­zelebb megkezdődő komoly tárgyalások so­rán egész erejével helyt akar állni, kevesebb idővel nem érheti be. A bejelentés a függetlenségi párt sorai­ban nagy örömet keltett, mert nyilvánvalóvá vált belőle, hogy a kormány a húsvéti szü­net alatt minden módon dűlőre akarja vinni a bank­kérdést. Erre vall Andrássy Gyula gróf belügyminiszter nyilatkozata is, amelyet a Ház tegnapi ülése után tett a folyosón függetlenségi és alkotmánypárti képviselők előtt.­­ Április végéig, mondotta a többi közt, okvetlenül el kell dőlnie a kér­désnek, lesz-e önálló bank vagy sem. A bizonytalanság ennél tovább nem tarthat. A kormányzás lehetetlenné vál­nék, ha az önálló bank ügye továbbra is nyílt kérdés maradna. A bankkérdés megoldása nyomában a helyzet teljes tisztulása következik el, s több, mint valószínű, hogy a meg­egyezés alapján, amely az osztrák kor­mánynyal a bank­kérdés dolgában létre­jön, megtörténik az új pártalakulás, a pártok fúziója. Az osztrák kormánynyal való megegye­zéstől függ az egész magyar politika sorsa. Ha meg­lesz az önálló bank, vagy annak olyan formája, amely a képviselőház minden pártját kielégíti, a törvényhozás fennakadás nélkül hozzá láthat utolsó feladata elvégzé­séhez, az általános választói jogról szóló t­rvényjavaslat tárgyalásához. A választói reform sorsa szintén a bank­kérdésben való megegyezés milyenségétől függ. Ha a meg­egyezés alapján létrejön a fúzió, a választói reform megszavazása előre is biztosítottnak tekinthető. Ha azonban megmaradnak a régi pártkeretek, a reformjavaslat tárgyalása elő­reláthatólag hosszú és izgalmas lesz. Szóval a szünet, amely ma kezdődött s kevés híján ötnegyed hétig tart, elhatározó és irányító hatással lesz a törvényhozás ké­sőbbi munkásságára. — Hát aztán mit akartál a tábor köze­lében? — mordult komoran a fiatal, ma­gyar hadnagyra. — Ne faggasson kapitány uram. — Hiába minden. Belőlem úgy sem vesz ki semmit. Ne kérdezzen, hanem lövessen főbe. A fő­hadnagy úr már szívesen emlékezetembe idézte, hogy ez lesz a sorsom, — felelt a piros sapkás és gúnyosan Steining főhad­nagyra vetette szemét. Dörner kapitány felállott. Idegesen járt fel és alá az őrtáz mellett. Lassanként köréjük gyűlt az egész század. Olyan vérszomjas arccal néztek a piros sapkásra, mintha fel akarnák falni őt. Múltak a percek. Dörner kapitány nyu­godt arccal járkált tovább. Bensejében for­rott, izzott minden. Megállt. Végigsimította homlokát. — A katona azért katona, hogy enge­delmeskedjék, — gondolta magában. Már azt akarta mondani: — Vigyétek! midőn a piros sapkás összetépett menteje alatt va­lami csillogót látott. Ösztönszerüleg oda­kapott és levette a fiú nyakáról. — Egy medallon volt Dörner kapitány felnyitotta. A medaillonból két női arc mosolygott rája. Az egyik egy öreg ősz asszony feje volt. Az arca csupa jóság, a szeme csupa gyön­gédség. A másik fiatal, mosolygó, rózsás leányarcot ábrázolt, tele napsugaras tisz­tasággal, harmatos ifjúsággal. Dörner ka­pitány úgy érezte, hogy a hideg fut végig a hátán. — Kik ezek ? — kérdezte komoran. — Az egyik az édesanyám, — felelte a fiú büszkén és szemeiből a szeretet, az imá­dat sugárzott elő. — És a másik ? — kérdezte a kapitány. — A másik a menyasszonyom ! — felelte a piros sapkás és lázban égett az arca. Dörner kapitány ránézett. — Szó nélkül visszaakasztotta a medaillont a fiú nyakára. Elgondolkozott, aztán mosolyogni kezdett. — Eresszétek el ! — kiáltott az őrökre. — Te pedig fuss innen, rohanj! Még a nyomodat se lássam, — rivalt a piros sap­kásra. — De kapitány uram . . . Vitéz kapitány uram! . . . — Egy szót se, — ordította Dörner. Pusztulj ! Ha túllépted az előőrsök sorát, egy lövéssel jelezd, hogy megszabadultál. — Vitéz kapitány uram, legalább a nevét mondja meg! — Semmi közöd hozzá, — mormogta a kapitány. — Rohanj! Szabad vagy! A piros sapkás hálásan tekintett Dörnerre, aztán eltűnt a homályban. A kapitány végig jártatta szemét a száza­don. Minden arcon ott égett ez a szó: Áruló. De az ajkak némák maradtak. Stei­­ning főhadnagy olyan furcsán mosolygott Dörnerre, mintha ezt mondaná: — No, a te csillagod már az enyém lesz holnap. A kapitány leolvasta ezt a gondolatot a főhadnagy arcáról. Felelt is reá: — Ennek a fiúnak volt mit veszítenie, ne­kem nincs. Ezt hazavárják. Néhány perc múlva lövés hangzott kelet felől, jelezve, hogy a piros sapkás megme­nekült. A lövésre mindjárt egy másik felelt. Dörner kapitány főbe lőtte magát. »SOMOGYI HÍRLAP* 1909. április 1. A tanácsi vélemény­­ változó. Egyszer igy, másszor úgy! Bonyodalom a városi üzemek igazgatójának minősítése körül. — A »Somogyi Hírlap” tudósítójától. — Kaposvár, március 31. A város tanácsáról már régóta közismert tény, hogy úgy változtatja a véleményét, mint más, szegény ember a gallérját. Amiről ma így gondolkozik, arról rövid 24 óra alatt, vagy későbben ha a szükség kívánja, — egészen más véleményt formál. Egy ideig csak a városmentő ideák terén változtatta ilyen csudamód a nézetét, a vé­leményét, de újabban személyi térre is át­vitte ezt a bámulatos tulajdonságát. Napok előtt közöltük az április elseji köz­gyűlés tárgysorozatát s ebben a követke­zőket : Dr Simon Dániel városi képviselő indítványa Möhler János, a városi víz­mű és villanytelep igazgatója fizeteté­­sének felemelése iránt. Ennek az indítványnak történte az, hogy Simon Dániel dr már az elmúlt évben in­dítványozta az üzemek igazgatójának jobb, megfelelőbb dotálását s akkor ideiglegesen napirendre tértek az indítvány felett. Most újból megtette Simon Dániel dr ré­gebbi indítványát, ajánlván, hogy 2000 ko­ronával emeljék fel Möhler igazgató fize­tését. Az indítványozó, de álás is joggal azt remélte, hogy a tanács kellő elismeréssel lesz Möhler János elvitázhatlanul nagy ér­demeit illetőleg s az indítványt pártoló javaslattal terjeszti a közgyűlés elé. Ámde a tanács nem teszi ezt, sőt ellen­kezőleg olyan javaslatot terjeszt a képviselő­­testület elé, mely az indítvány elvetést cé­lozza. Ehhez a javaslathoz nem volna egyetlen szavunk se. Elvégre a tanácsról általában azt mondják, hogy tudni szokta mit tanácsol. Ámde van ennek a javaslatnak indokolásá­ban olyan kitétel, mely egy kissé — hogy egyebet ne mondjunk — különös. És ez az, hogy az indítvány fölött akkor határozzon a közgyűlés, ha a városok felsegélyezésére szánt 2 millióból Kaposvárnak jutó részt folyósították. Szinte hihetetlen ! Mi még élénken emlékezünk, amikor né­hány hó előtt a képviselőtestület odanyilat­kozott, hogy a városi üzemek alkalmazottjai nem tisztviselői a városnak s a kereskedelmi törvény vonatkozó szakaszai alá tartoznak. Akkor tehát nem voltak még városi tisztviselők. S például az igazgatói állást fel sem vették a szervezési szabályzatba, ez­zel is dokumentálva azt, hogy nem városi tisztviselő. És most? Most, amikor arról van szó, hogy ennek az embernek, ennek a város egyedüli jövedelmi forrását képező válla­lat igazgatójának fizetését illő módon emeljék , akkor egyszerre városi tisztviselővé változtatják Möhler igazgatót. Ebben a tendenciát még nem látni: lehe­tetlenség. És még valamit. Amikor a városi üzemeket még a városi üzemeket még a városi mérnök kezelte, az évi nyereségből részeszedése volt. Most pedig, amikor — mint lapunkban már olvasható volt — több mint 30 ezer korona tiszta haszonnal záró­dott az üzemek üzletére, most mit se kap a vezető. Még fizetésjavítást sem ! Kell ehhez kommentár? Úgy hisszük, egyáltalán nem. A „Somogyi Hírlap“ szer­kesztőségének és kiadóhiva­­talának telefon­száma: 5.

Next