Somogyi Hirlap, 1910. április (7. évfolyam, 74-98. szám)
1910-04-01 / 74. szám
PléHvAiáoí Egy évre 1H koron*, fél évre 9 Soron», negyedévre Lipnzeiesi 4 k(r egi hórjl ! kor 50 fill.,r Ejye, 1Iin) JP, i — Ülj. — Tanításnak: Epééi évre 12 koron*. — Vasúton 6 fillér, legjelenik hát ló kivételével minden nap. Kaposvár, Péntek, 1919. április 1. FÜSSETLEHSÉGI FOUTIKAI HIPILaP. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. szám. Nyilttér, mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint........................................................................60 fillér, Eljegyzési és esketési értesítések díja ... a korona. Politikai szilánkok. Hogy is képzelhetnék azt, hogy Kristóffy József úr, a Fejérváry- kormány belügyvivője nyugodtan pihenhetne babérjain, amelyeket a darabont-korszak alatt szerzett. Ez a jeles férfiú csalhatatlan hivatottságot érez dagadó keblében arra, hogy az új Magyarországot megteremtse, hogy az általános választói jog reformját megcsinálja. Épen azért el is határozta, hogy kilép a politikai küzdőtérre és zászlót bont. Még nem tudja, hogy hol. Lehet, hogy Kaposváron. Kitellik tőle. Ebben a híres somogymegyei kuruc fészekben annyira megszelídültek a még tegnap híres fajmagyarok, hogy egyszer csak arra ébredhetünk, hogy fölléptetik valami tévelygők. Emlegetik, hogy a darabontkózó még Tisza Istvánnal szemben is föl merné venni a küzdelmet. Hogyne, végre is ő nem veszíthet semmit. Nem. Nos, bennünket nem gyanúsíthatnak azzal, hogy az általános titkos választói jognak ellenségei volnánk. E lap hasábjain mindig ennek az eszmének csinálunk propagandát tartózkodás nélkül. Azonban abból a választói reformból, amit Kristóffy úr akar nekünk csinálni, köszönjük alásan, nem kérünk. Kossuth Lajos azt mondta, hogy az ördögtől is el kell fogadni a jót, ha jó. De mi még Kossuth Lajosnak sem fogadunk szót: Kristóffy úr reformja nekünk nem kell. Mert Kristóffy úr a császár embere, a reform, amit csinálni akar, a császár reformja a nemzet leigázására. A reformot megcsináljuk, de az emberi jogok diadala mellett a magyar nemzet sérelmei nélkül. Kristóffy úrnak tehát kár volt zászlót bontani, mert az ő zászlója nem is nemzetközi vörös zászló, hanem feketesárga. Hát csak jöjjön Kaposvárra, ahol ha ilyen zászlót bont ki megtanítjuk rá, hogy nemcsak a botnak, de a zászlónak is két vége van ... * Az ököritói katasztrófa igazán olyan borzalmas, hogy afölött élcelődni csakugyan lehetetlen. Százakat összegyűjtenek egy hitvány faházba, mintha csak a koporsójukba gyűjtötték volna össze. És egy lámpa explodál — és a koporsó elhamvad százakra menő áldozataival. Rettentő ez ! Nem élcelődünk, de komolyan mondjuk, hogy más katasztrófa is v:«> ^ ] .A határon, a bécsi kirendeltség, a Khuen gróf kormánya szintén nagy bálát rendez; járják is a munkapárti bálozók nagyban, bécsi muzsikája. Minden ajtót beszögeztek, hogy a nemzetnek úgy kelljen táncolni, ahogy ők, a munkapárti legények akarják ... De vigyázzanak a bálozók, akik azt hiszik, hogy örökké tart a farsangjuk. Mert explodálhat egy lámpa, a magyar nemzet jogos elkeseredése és akkor bent a katasztrófa ! A nemzet rést tör magának és elmenekül a szabadságba , de a bárrendező uraknak nyakukba szakad az egész tákolmány, amiről pedig azt hiszik, hogy örök időkre építették maguknak ! Esemény a konyhában. Irta: Csehov Antal. A konyhába vezető ajtóban állott a kis hatéves Péter. A kulcslyukon nézett be és az ott fölhangzó beszélgetésre fülelt. Furcsa volt ma a konyha. Az asztal mellett ahol máskor tésztát kevetek, vagy zöltséget mértek, ma nagy, szélesvállú férfi ült, valami kocsisember. Teát ivott és kockacukrot evett hozzá. Vele szemben Stefanovna ült, az ápolónő, Varka, a szakácsnő, a kályha mellett foglalatoskodott. Láthatóan arra törekedett, hogy ne nézzen az asztal mellett ülőre és sáppadozó, piruló arcát elrejteni igyekezett. Ha kérdeztek tőle valamit, röviden és keményen felelt rá. — Igyék csak a puska, — kínálta az ápolónő. Nem való magának a tea. Igyék egy kis pálinkát. Feléje tolta a pálinkás üveget. — Nagyon köszönöm, de nem kérek belőle, — mondta a férfi. — Maga egy alamuszi, — kacagott az öregasszony. — Kocsis, aki nem iszik! Tettetés, apuska. Igyék. A férfi sóváran nézte az üveget, de lebírta a vágyát: — Nem, köszönöm. Nem iszom. Az én foglalkozásomhoz nem jó az ivás. Cipésznek, esztergályosnak szabad innia. Az egy helyben ül. De a magam fajta embernek tiszta fejűnek kell lennie, vigyáznia kell a pasasokra. — Mennyit keres maga, a puska? — Nem egyenlően. Van nap, amikor három, sőt öt rubelt is megkeresek, máskor meg semmit. Ez változó. Már a mi üzletünk sem olyan jó, mint az előtt volt. Sokan vagyunk. De azért nem kell panaszkodni. Jól lehet lakni belőle, csinosan öltözködni és végül azért még marad is valamicske. Más valakinek, ha az a valaki beleegyezik. — Utolsó szavainál Varka felé kacsintott. Többet már nem hallott, de nem is látott Péterke. Az anyja lépett be az előszobába és beküldötte őt a gyermekszobába. — De Petra, ki látott már olyat, hallgatódzni ? Menj be rögtön ! Péterke elpirult és bement. A gondolatai összekavarodtak. Mi történik a konyhában? Mit keres az az idegen férfi ott s miért beszélt hozzá annyit a Stefanova? Miért nem beszélt vele a Varka is ? A nemzeti szomorúságok napjai köszöntöttek reánk. Az általános levertségre, a szép reménységek után hirtelen beállott csalódásra van elég ok. És sajnos, hogy a nagy kiábrándulás és reménytelenség egyelőre az egyedüli alap a jövendő számára. Hogy azonban milyen lesz a jövendő, az teljesen tőlünk, az ország népének magatartásától, a polgárság öntudatra való ébredésétől, vagy további közönséges fásultságától függ. Azért kétszeresen súlyos felelősség háramlik ma az ország népére, mert sorsának intézését most kezébe adta a Ház föloszlatása által beállott helyzet. — Nincs parlament, nincs kire hárítani a felelősséget. Nem tudott kiokosodni ebből. Valami különös dolog történt ott. De micsoda? Amikor az idegen elment, Varka bejött a szomszéd szobába takarítani, port törölni. Ott ült Péterke mamája is. Péterke benézett egy résen és észrevette, hogy a Varka arca még mindig vörös és izgatott. A seprűt tartó keze remegett. Valami nagyon nyomhatta a lelkét, amit kimondani szeretett volna. — Elment, — mondta félhangon, mikor a mama nem szólt semmit. Kurteffné a varrását nézte. — Jóságos, ügyes embernek látszik, — — mondta — Csöndes és józan. — De nem megyek hozzá. Bizony Isten nem, nagyságos asszony, nem én ! — kiáltott föl Varka. Az úrnő komoly arcot vágott. — Ne ostobáskodj Varka. Jól gondold meg a dolgot. Komoly lépésről van szó. Talán nem tetszik neked ? — Furcsán tetszik kérdezni. — Miért nem mondja egyszerűen, hogy nem tetszik — gondolta magában elcsodálkozva Péterke. — N^át teszát? nem fes?!kérted? Kezdődik a harc.