Somogyi Hirlap, 1910. április (7. évfolyam, 74-98. szám)

1910-04-01 / 74. szám

PléHvAiáoí Egy évre 1H koron*, fél évre 9 Soron», negyedévre Lipn­zeiesi 4 k(­r egi hórjl ! kor 50 fill.,r Ejye, 1Iin) JP, i — Ülj. — Tanításnak: Epééi évre 12 koron*. — Vasúton 6 fillér, legjelenik hát ló kivételével minden nap. Kaposvár, Péntek, 1919. április 1. FÜSSETLEHSÉGI FOUTIKAI HIPILaP. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. szám. Nyilttér, mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint........................................................................60 fillér, Eljegyzési és esketési értesítések díja ... a korona. Politikai szilánkok. Hogy is képzelhetnék azt, hogy Kristóffy József úr, a Fejérváry- kormány belügyvivője nyugodtan pihenhetne babérjain, amelyeket a darabont-korszak alatt szerzett. Ez a jeles férfiú csalhatatlan hivatottságot érez dagadó keblében arra, hogy az új Magyarországot megteremtse, hogy az általános választói jog reformját megcsinálja. Épen azért el is határozta, hogy kilép a politikai küzdőtérre és zászlót bont. Még nem tudja, hogy hol. Lehet, hogy Kaposváron. Kitellik tőle. Ebben a híres somogymegyei kuruc fészekben annyira megszelídültek a még tegnap híres fajmagyarok, hogy egyszer csak arra ébred­hetünk, hogy fölléptetik valami tévelygők. Emlegetik, hogy a darabontkózó még Tisza Istvánnal szemben is föl merné venni a küzdelmet. Hogyne, végre is ő nem veszít­het semmit. Nem. Nos, bennünket nem gyanúsíthatnak azzal, hogy az általános tit­­kos választói jognak ellenségei volnánk. E lap hasábjain mindig ennek az eszmének csinálunk propagandát tartózkodás nélkül. Azonban abból a választói­ reformból, amit Kristóffy úr akar nekünk csinálni, köszönjük alásan, nem kérünk. Kossuth Lajos azt mondta, hogy az ördögtől is el kell fogadni a jót, ha jó. De mi még Kossuth Lajosnak sem fogadunk szót: Kristóffy úr reformja nekünk nem kell. Mert Kristóffy úr a császár embere, a reform, amit csinálni akar, a császár reformja a nemzet leigázására. A reformot megcsináljuk, de az emberi jogok­­ diadala mellett a magyar nemzet sérelme­i nélkül. Kristóffy úrnak tehát kár volt zászlót bontani, mert az ő zászlója nem is nemzet­közi vörös zászló, hanem feketesárga. Hát csak jöjjön Kaposvárra, ahol ha ilyen zászlót bont ki megtanítjuk rá, hogy nemcsak a botnak, de a zászlónak is két vége van ... * Az ököritói katasztrófa igazán olyan bor­zalmas, hogy afölött élcelődni csakugyan lehetetlen. Százakat összegyűjtenek egy hit­vány faházba, mintha csak a koporsójukba gyűjtötték volna össze. És egy lámpa ex­­plodál — és a koporsó elhamvad százakra menő áldozataival. Rettentő ez ! Nem élce­lődünk, de komolyan mondjuk, hogy más katasztrófa is v:«> ^ ] .A határon, a bécsi­­ kirendeltség, a Khuen gróf kormánya szin­tén nagy bálát rendez; járják is a munka­párti bálozók nagyban, bécsi muzsikája. Minden ajtót beszögeztek, hogy a nemzet­nek úgy kelljen táncolni, ahogy ők, a mun­kapárti legények akarják ... De vigyázza­nak a bálozók, akik azt hiszik, hogy örökké tart a farsangjuk. Mert explodálhat egy lámpa, a magyar nemzet jogos elkeseredése és akkor bent a katasztrófa ! A nemzet rést tör magának és elmenekül a szabadságba , de a bárrendező uraknak nyakukba szakad az egész tákolmány, amiről pedig azt hiszik, hogy örök időkre építették maguknak ! Esemény a konyhában. Irta: Csehov Antal. A konyhába vezető ajtóban állott a kis hatéves Péter. A kulcslyukon nézett be és az ott fölhangzó beszélgetésre fülelt. Furcsa volt ma a konyha. Az asztal mellett ahol máskor tésztát kevetek, vagy zöltséget mértek, ma nagy, szélesvállú férfi ült, va­lami kocsisember. Teát ivott és kockacukrot evett hozzá. Vele szemben Stefanovna ült, az ápolónő, Varka, a szakácsnő, a kályha mellett foglalatoskodott. Láthatóan arra törekedett, hogy ne nézzen az asztal mellett ülőre és sáppadozó, piruló arcát elrejteni igyekezett. Ha kérdeztek tőle valamit, röviden és kemé­nyen felelt rá. — Igyék csak a puska, — kínálta az ápolónő. Nem való magának a tea. Igyék egy kis pálinkát. Feléje tolta a pálinkás üveget. — Nagyon köszönöm, de nem kérek be­lőle, — mondta a férfi. — Maga egy alamuszi, — kacagott az öreg­asszony. — Kocsis, aki nem iszik! Tettetés, apuska. Igyék. A férfi sóváran nézte az üveget, de le­­bírta a vágyát: — Nem, köszönöm. Nem iszom. Az én foglalkozásomhoz nem jó az ivás. Cipész­nek, esztergályosnak szabad innia. Az egy helyben ül. De a magam fajta embernek tiszta fejűnek kell lennie, vigyáznia kell a pasasokra. — Mennyit keres maga, a puska? — Nem egyenlően. Van nap, amikor há­rom, sőt öt rubelt is megkeresek, máskor meg semmit. Ez változó. Már a mi üzle­tünk sem olyan jó, mint az előtt volt. So­kan vagyunk. De azért nem kell panasz­kodni. Jól lehet lakni belőle, csinosan öl­tözködni és végül azért még marad is va­lamicske. Más valakinek, ha az a valaki beleegyezik. — Utolsó szavainál Varka felé kacsintott. Többet már nem hallott, de nem is látott Péterke. Az anyja lépett be az elő­szobába és beküldötte őt a gyermekszo­bába. — De Petra, ki látott már olyat, hallga­­tódzni ? Menj be rögtön ! Péterke elpirult és bement. A gondolatai összekavarodtak. Mi történik a konyhában? Mit keres az az idegen férfi ott s miért be­szélt hozzá annyit a Stefanova? Miért nem beszélt vele a Varka is ? A nemzeti szomorúságok napjai köszöntöttek reánk. Az általános levertségre, a szép reménységek után hirtelen beállott csalódásra van elég ok. És sajnos, hogy a nagy kiábrándulás és reménytelenség egye­lőre az egyedüli alap a jövendő számára. Hogy azonban milyen lesz a jövendő, az teljesen tőlünk, az ország népének magatartásától, a polgárság öntudatra való ébredésé­től, vagy további közönséges fásult­ságától függ. Azért kétszeresen sú­lyos felelősség háramlik ma az or­szág népére, mert sorsának intézé­sét most kezébe adta a Ház föl­­oszlatása által beállott helyzet. — Nincs parlament, nincs kire hárítani­­ a felelősséget. Nem tudott kiokosodni ebből. Valami kü­lönös dolog történt ott. De micsoda? Amikor az idegen elment, Varka bejött a szomszéd szobába takarítani, port törölni. Ott ült Péterke mamája is. Péterke benézett egy résen és észrevette, hogy a Varka arca még mindig vörös és izgatott. A seprűt tartó keze remegett. Valami nagyon nyom­hatta a lelkét, amit kimondani szeretett volna. — Elment, — mondta félhangon, mikor a mama nem szólt semmit. Kurteffné a varrását nézte. — Jóságos, ügyes embernek látszik, — — mondta — Csöndes és józan. — De nem megyek hozzá. Bizony Isten nem, nagyságos asszony, nem én ! — kiál­tott föl Varka. Az úrnő komoly arcot vágott. — Ne ostobáskodj Varka. Jól gondold meg a dolgot. Komoly lépésről van szó. Talán nem tetszik neked ? — Furcsán tetszik kérdezni. — Miért nem mondja egyszerűen, hogy nem tetszik — gondolta magában elcsodál­kozva Péterke. — N^át teszát? nem fe­s?!k­érted? Kezdődik a harc.

Next