Somogyi Ujsag, 1936. november (18. évfolyam, 253-275. szám)

1936-11-03 / 253. szám

1936 november 3] StMMxHUjSMi HÍREK nástor Hubert p. napja. Nap­kelte 6 ó. 46 p. nyugta 16 ó. 40 p. Hold kelte 20 ó. 25 p nyugta 11 ó. 56 p. Éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak: Baboc­ay Kál­mán Fő-utca. — Losonczy Vince Pécsi­ utca. A döblingi levél adja meg a mai kor jelentőségét. 78 évvel ezelőtt, 1858 november 3-án, a féke­sített Dach-kornak idején császári rendelet érkezett a Magyar Tudományos Akadémiá­hoz. A rendeletben azt kívánta Bach, hogy változtassák meg az Akadémia alapszabályainak má­sodik pontját, amely azt mondja, hogy az akadémia célja a magyar nyelv ápolása. Eljutott ez a hír az akkor már Döblingben gyógy­kezelt legnagyobb magyarhoz, Szé­chenyi István grófhoz is. Széche­nyi riadtan tiltakozott a rendelet ellen s azonnal levelet írt az­ Aka­démiához» és az esetben, ha ,,ado­mánya más vágányba szorítkoz­nék“, visszavonja tőkéjét és an­nak kamatait. Azt kívánta Szé­chenyi, hogy ezt a levelet az Aka­démia nyílt ülésén olvassák fel. A korviszonyok ezt nem­ tették le­hetővé, de a levelet számtalan pél­dányban lemásolták s kézről-kézre járt széles e hazában a döblingi levél hitet- reménységet s­írt adva a sajgó magyar sebre. — Megjelent a megyéspü­spök Vili. körlevele. A megyésfőpász­tor uj körlevele anyagi vonatkozás ügyekben uj rendszert vezetett be az egyházi pénzek könnyebb keze­lése­­és nyilvántartása céljából­­no­vember 1-től az alapítványi és tem­plompénzek,­­egyházi gyűjtésből Szár­mazó összegek, társulati (alapítványi, templomvagyona, pers­elypénz, taxa, péterfillér, Szedtsk­-gyűjtés, kulturadió, behatási díjak, Szt. László társ­­gyűj­tés, missziós gyűjtés, javadalmi pén­zek, stb.) összegek az Alapítványi Pénztárnak küldendők. Az ezekből származó kiutalást az Egyházmegyei Hatóságtól kell kérni. — Gyászmise a bolgár hősi halottakért. A magyar földben nyugvó bolgár hősi halottak lelki­­n­dvéért halottak napján zenés gyász­mise hangzott el a kaposvári plé­bániatemplomban, mely alkalommal a bolgár himnusz fenséges hangjai is megszólaltak az orgonán. Torontáli magyar perzsa­ és új minőségű bubié szőnyegei! lerakata Löw Divatházban Kaposvár, Fő­ utca 21. szám. Értelmiségi népességre vonatkozó adatgyűjtés indult meg Kaposváron Az adóösszeírással együttesen végzik el a Köz­ponti Statisztikai Hivatal által elrendelt adatgyűjtést A m. kir. Központi Statisztikai Hi­ Viatal drend adta az értelmiségi né­pességre­ vonatkozó statisztikai ö­-sz­­szeírást, amelyet Kaposváron az adó­­összeírással e­gyütt végeznek el. Az adatgyűjtésnek is ilmős és legfontos­abb célja mindazon adatok biztosítása, melyek az értelmiségi népesség fog­lalkozási viszonyait, valamint a né­pesség körében mutatkozó m­unkanél­­külis­ég nagyságát és jelentőségét tü­zetesen­ megvilágítják. Kaposvárott ezt az adatgyűjtést rendelet alapján a polgármester hajt­ja végre. Tekintettel arra, hogy Ka­posvárott éppen" most­­november 1-én kezdődött meg az adóösszeírás, mely az összes házak, ille­tőleg lakások felkeresése útjával történte,­­ jezít­­az értelmiségi adatgyűjtést az adó­tíz­­szoír­ással megbízott legyének végzik el, tehát őket közhivatalnokoknak kell tekinteni. .Ez az adatgyűjtés a munkanélkü­liség nagyságának és megoldásának szempontjából igen nagy jelentőségű­, ezért a polgármester ezúton is fel­hívja a város közönségét, hogy ez adatgyűjtési m­unkálatokban hatha­tósan támogassák a számláló biz­tosokat a­­nál is inkább, mert az adat­szolgáltatás megtagadása vagy annak hamis közlés­e büntetőjogi­ következ­­mények­kel jár. Olcsó ári Kiváló minőségi Lengyel “Szabó cégnél Fő-utca 25. szám, — Telefon: 37. Márkás csokoládéa várak avartmányai. ‘0 kg. finom praliné-------------------á p _ 7»© 11 kg. cognac meggy — — — — á P —76 U kg. mazsolás tejcsok, halom — á P —.76 V4 kg. finom savanyu bonbon — — á P _1 ©0 _Összes­­semegeárukban nagy választéki­ ­ Papi korona Lengyeltótiban. A somogyvári esperesi kerület papsága október 29-én tartotta őszi közgyűlését Lengyeltótiban Kovács István dr. so­­mogyvári esp. plébános elnöklete mel­lett. A gyűlést bevezető szentmisén szép számmal vettek részt a helybeli hívek is. Az elnöklő esperes beszédé­ben rámutatott a spanyolországi véres katolikus üldözésre. Ez buzdítson ben­nünket összetartásra és egymás kölcsö­nös megbecsülésére. A továbbiakban megemlékezett Rott Nándor dr. me­gyéspüspök 40 éves papi jubileumáról és Hess József dr. magas kitüntetésé­ről. A somogyi lelkészpásztorok sorá­ból emelte fel őt az egyházi felsőbbség új felelősségteljes munkakörébe, ahol bizonyára ugyanolyan szeretettel és megértéssel lesz paptestvérei iránt, mint amilyennel eddig is volt. Üdvö­zölte még a kerület új tanfelügyelőjét, Fáty Dezső plébánost is. Ezután Mucska Szilveszter geszti plébános tar­tott előadást az ismétlő iskolások hit­oktatásáról. Végül megbeszélte a kerü­leti papság a jövő tavasszal sorra ke­­rülő bérmálással kapcsolatos teendő­ket. A gyűlést követ beszédében, me­lyen megjelent Regedy Péter főszolga­bíró és Hanny Andor kir. közjegyző is, Tihanyi Ödön ny. katonaiskolai lel­késztanár magasszárnyalású besz­éddel köszönte fel a vendéglátó plébánost h. esperesi kinevezése alkalmából. — Hetyey József dr előadása a Szabadegyetemen. Holnap, ked­den délután 6 órakor az egyház­­község nagytermében Hetyey József dr reálgimnáziumi tanár tartja a Szabadegyetem második előadását Madách címmel. Vendégeket szíve­sen lát az igazgatóság. — Nagy Teréz női kalapsza­lonját István­ u. 11. szám alá he­lyezte. »Mtv­­___jgffc pgp. — J Ülést tart a Katolikus bál bálbizottsága. Az immár hagyo­mányossá vált Katolikus Bál bálbi­zottsága holnap, kedden lejsjta fél 1 órakor tartja elő ülés­jét a Kath. Kör­ben, Endersiz Frigyes dr bizottsági elnök lelnö­kl­ése alatt. — Elnökségi ülés a Kereske­dők Egyesületében. A Kereskedők Egyesülete elnöksége, kulturális és gazdasági bizottsága ma, hétfőn este fél 9 órakor az egyesület szék­házában elnökségi ülést tart. — Ügyvédi kir. Dr Bók Miklós ügyvédi irodáját Eszterházy­ utca 5. szám (I. emelet) alá a kir. Törvény­szék melletti Horváth-féle házba helyezte át. A Wälder férfikalap legolcsóbb legjobb, Korona­ utca 3. fTwniTHnTmii­nrrwmfTiTwin­iTHnwrrBiiiiMMwy" 1 11 BUDAPESTTEL EGYIDEJŰLEG a legszenzációsabb magyar film Szereposztása: SZENZÁCIÓ Kis, Rózsahegyi, Kabos, Ágai Irén, Somogyi Rózsi Tárgya: SZENZÁCIÓ, Herczeg F., Vadnay K., K. Halász írták Zenéje: SZENZÁCIÓ Hangversenyzenekar, Bazilika­kórus és a Rajkó-zenekar Címe: SZENZÁCIÓ ! Okvetlen nézze meg 3 Hanyatlott (Excelsior) Kovács Győző üzletét a volt Fleischmann­féle helyiségbe Fő ucca 6. sz. alá helyezte át. Kibővített üzletében mindennemű férfi- és női divat és rövidárut is bevezetett. — Gyakran visszatérő szét­szorulás, rossz, emésztés, vastag­bélhurut, felfúvódás, oldalfájás, lég­zési zavar, szívdobogás, fejnyomás, fülzúgás, szédülés és lehangoltság esetén a természetes „Ferenc Jó­zsef,a keserűvíz gyorsan megélén­kíti a gyomor és a belek működé­sét, az emésztést rendbehozza, meg­szabadítja az embert a kellemetlen érzésektől s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Számos kiváló orvos a „Ferenc József„ vizet bélféregű­­zőkúráknál is igen jó eredménnyel alkalmazza. — Holnap megyegyülés. So­mogyvármegye törvényhatósága hol­nap, kedden délelőtt 10 órakor tartja évnegyedes közgyűlését.­­ Légvédelmi tanfolyamra utazik a városi tisztiorvos. Fár­bás Jenő dr városi tisztiorvos novem­ber 5-jén 8 napos gáz és légvédelmi tanfolyamra Budapestre utazik. En­n­ek következtében természetesen nem­ tart­hatja meg a november 5-én, este 8 órára az Iparos székházban tervezett egészségügyi e­ladását. — Frontharcos ülés. A front­harcos szövetség kaposvári főcso­portja e hó 3-án, kedden este fél 9 órakor a frontharcos otthonban ve­zetőségi ülést tart. — Kisgazdák és kisiparosok vasárukat, szerszámot, műszaki cik­keket, épületvasalást, Geiszler vas­­üzetében­­ vásárolhatnak legjobban. Fő-utca 15.­­— Torontáli, velour és buchle szőnyegek legolcsóbb árban Karpe­­lesz László bútor- és kárpitos-üzle­tében Kaposvár, Gróf Tisza István­­utca 1/a. Telefon 398. — Szemüvegek orvosi rende­lésre Is Adlernál. — Kápolnát építettek a 24-es vadászok hősi halottaik emlékére Budapesten a Városmajorban, me­lyet november 8-án, vasárnap szen­telt fel Hász István dr tábori püspök. A kápolnában helyezték el a zászlóalj közel 4000 hősi halott­jának nevét és halálának idejét tar­talmazó díszes emlékalbumot. A ká­polna szentelés után 11 óra 45 perckor országos 24-es vadásztábo­rozás lesz, melyen az ünnepi be­szédet József főherceg tábornagy mondja. A legnagyobbrészt somo­gyi fiukból állott dicső múltú va­dászzászlóalj ezen gyönyörű és lé­lekemelő ünnepén a somogyi vadá­szok nagy számban kell, hogy meg­jelenjenek, amiért is felhívunk min­den volt 24-est, hogy hozzátarto­zóikkal együtt minél nagyobb szám­ban vegyenek részt az ünnepélyen. Jelentkezni lehet s minden felvilá­gosítást megad úgy az utazást, mint az ünnepély programját illetőleg vitéz Böhönyei János Kaposvár (villanytelep).

Next