Somogyi Ujsag, 1937. június (19. évfolyam, 120-144. szám)
1937-06-01 / 120. szám
2 mes Dezső dr, Vetter Ambrus dr, Zsobrák János dr, Zánkay Jenő dr, stb. Általános figyelem közepette kezdte meg beszédét vacsora közbeen gróf Somssich László. Beszéde bevezetőjében megemlékezett a a Kaszinónak hajlékot szerző Márffy Emilről és a Kaszinót megalapító gróf Széchenyi Istvánról. — Gróf Széchenyi István, _folytatta,, — bizonyos kiválóságot akart e kaszinókból kialakítani, s itt a kiválóság alatt nem a társadalmi állásé érlelte, hanem az etikai kiválóságot, melynek úri becsületéhez és tisztességéhez semmi kétség sem fér s efelett a tagok összesen, de egyébként is érzékenyen vigyázva, kizárva maguk közül azt, aki ez ellen vét.Mert becsület csak egyféle van, minden ember legféltettebb kincse. Sajnos gyakran látjuk ma már ezen felfogás rugalmasabb magyarázatát, midőn a leleményesség, az önzés és az egyéni sikerekre való vak törtetés eltérít egyeseket azon egyenes útról, melyet a becsületesség elénk szab. A társadalmi és közélet tisztasága tükrözi vissza igazán egy nemzet értékét és jaj annak a nemzetnek, amely azt elveszti, mert pusztulásra van ítélve nemcsak erkölcsileg, de gazdaságilag is. — A mai élet és szegény hazánk megcsonkított volta annyi kérdést vet fel, melyek megoldása égetően szükséges. Ezen kérdések közül akarnék néhányat érinteni ez alkalommal. — Ilyen az ifjúság kérdése. Az ifjúságban fenn kell tartani a kor iránti köteles tiszteletet, mert mindaddig nincs joga a fiatalembernek az öreget kicsinylőleg bírálni, míg nálánál különbet nem termelt a köz javára. Persze sokkal könnyebb a bírálat, mint az alkotás, de csak az számíthat becsülésre, aki másokat is megbecsül. Nem szabad tűrni, hogy egyesek felforgató céljaik megvalósítására a magyar ifjúságot használják fel ugródeszka gyanánt, mely ifjúság lobbanékony természete folytán könnyen bedől a tetszetős mezbe öltöztett téveszméknek, kellő tapasztalat hiányában nem tudván még mérlegelni azoknak romboló következményeit. Viszont mi, akiknek vállait az évek súlya nyomja, viseltessünk megértéssel az ifjúság hevülése iránt, mert ez nagy erőt rejt magában, irányítsuk azt minden szép és jó iránt való lelkesedésre, ezen lelkesedés pedig maradjon a hazaszeretet állandó hőforrása, hiszen ez az ifjúság van hivatva Magyarország jövőjét biztosítani. Ezt a magyar jövőt viszont csak magyar alapon lehet biztosítani, nem pedig idegenből ide átültetett módszerekkel. Csak a nemzeti szellem volt képes hazánkat a legnagyobb viharok között fenntartani s a nemzeti szellem lesz csak képes nekünk azt ismét visszaszerezni, amit Trianon elrabolt tőlünk. Ezen nemzeti szellem ápolása és fenntartása képezi kötelességét minden magyarnak s e tekintetben nincsenek előjogai sem fiatalnak, sem öregnek. Haladnunk kell a korral, mert az élet óramutatója nem állhat meg, de tartsuk becsben a hagyományt és ezt ne dobjuk zsákmányul holmi népboldogitó uj irányzatoknak, melyeknek végeredménye csak a rombolás és nem az építés. — Hazánk mai nehéz helyzete közepette, mindenkinek, aki magát magyarnak vallja és magyarnak lenni dicsőség, kötelessége hivatását betölteni s az ország érdekét előmozdítani. Hogy ennek a feladatnak megfelelhessünk, annak alapja az önismeret és az önbizalom. Bízvást mondhatom, nincs az országban oly csekély tehetség,, amelyet nem lehetne hazánk javára hasznosítani. Nem lehet mindenki vezető pozícióban, ezeket az élet maga szemeli ki, de bizonyos hatáskör betöltésére mindenki képes. — Mindenkinek csak annyi jóléthez és boldogsághoz van joga, amennyit magának megszerezni tud. Lehet ugyan ingyen jólét, de ingyen boldogság nincsen. A munka leköti az ember figyelmét, annak ellenértéke biztosítja megélhetését s ily helyzetben teljesen el lévén foglalva, nem ér reá az egyes ember mindenféle világbolonditó eszméken töprengeni s előbb-utóbb azoknak bedőlni. — Ne vonuljunk vissza a nemzeti munkában való részvételtől, mert igen könnyen feledkezik meg rólunk az élet és egyhamar előáll a „rólunk, de nélkülünk“ helyzete. Nem szabad engedni, hogy egyes osztályok a maguk érdekeinek sajátítsák ki a közéletet, hanem együttműködve mindig, a nemzet egyetemes érdekeiért küzdjünk, mert ebből a közös egyetértő munkából fakad a jólét hazánkra. Az egyes foglalkozási ágak és különféle társadalmi osztályok keressék meg az egymással való békés megértést. Nem szabad lebecsülni a legszerényebb munkakört sem és tiszteljük hivatása betöltésében a legkisebbeket is. Ápoljuk magunkban és gyermekeinkben a vallásos érzületet és viseltessünk türelmességgel mások vallásával szemben is. — Ezek az elgondolások azok, amelyekkel a mai viszonyok között állandóan foglalkoznunk kell. Ez nemesíti lelkünket és tesz képessé az élet nagy küzdelmében való közhasznú tevékenységre. Ezek megvalósításának egyik főtényezője a társadalom s ily társadalmi tömörülés egyike a Kaszinó is. Őrizzük meg annak jellegét. Ha ide belépünk, vessük le a mindennapi élet, a politikai küzdelmek személyes gyűlölködését s érintkezzünk egymással, mint barátok, mert küzdelmeink eredője nem lehet a személyes ellentét vagy hatalom iránti versengés, hiszen bármilyen nézeten vagyunk, végeredményben mindegyikünk szeme előtt egy cél lebeghet: „a haza érdeke!“ Mindannyiunk nevében Márffy Emil emlékére, a Haza és a Nemzet boldogulására, a társadalmi béke és együttérzés megszilárdítására ürítem ezen díszes serleget harmadsorban, hogy tiltakozzanak az ellen a terv ellen, amely szerint a kaposvári erdőigazgatóságot Pécsre szándékoznak átvini. Újabb autóbuszjáratok Kaposvárról Bornemisza Géza miniszter hálásan fogadta a köszönést s kijelentette, hogy más autóbuszjáratok bevezetésével is foglalkozik. Bejelentette, hogy legkésőbb a jövő tavasszal üzembe helyezi a Kaposvár—Pécs autóbuszjáratot, sőt a jövő nyáron minden valószínűség szerint megvalósítja a Kaposvár—Balatonföldvár autóbuszjáratot is. Később a Somogyi Újság munkatársa felvilágosításai után kijelentette, hogy tervbeveszi a Kaposvár—Marcali járat megvalósítást is. A Slangya-ügy A Hangya ügyében kijelentette, hogy a Hangya csakúgy, mint a többi hasonló szövetkezetek, a vidéken rendkívül fontos hivatást töltenek be és működésük a gazdaközönségre nézve roppant nagy előnyöket biztosít, így működési területének kibővítése jelentős előnyöket rejt magában. Annak azonban nem híve, hogy a Hangya városokban terjeszkedjék, ahol a kereskedelem eddig is kiválóan ellátta a munkát s a konkrét ügyben is hazaérkezése után azonnal intézkedik. Azt a közlését viszont, hogy a Hangya Kaposváron nagy baromfifeldolgozó üzemet létesít, a küldöttség is helyesléssel hallotta. Szó sincs az erdőigazgatóság áthelyezéséről Az erdőigazgatóság áthelyezése ügyében kijelentette, hogy arról tudomása nincsen, az egész hír komoly alappal nem rendelkezhet. Egyébként is minden törekvése, hogy Kaposvárra újabb intézményeket hozzanak, nemhogy innen is meglevőket is elvigyék. A küldöttség lelkesen megéljenezte a minisztert, aki kijelentette, hogy szeptember első napjaiban több napra Kaposvárra érkezik, amikor aztán alkalom, lesz minden kérdés alapos megtárgyalására és hiszi, hogy akkor majdan sikerül a lehetőségeket megtalálni, amelyek megvalósításukkal ezt a várost, annak gazdasági életét és lakói boldogulását előre viszi. ŐNyári női és férfi divatdelme és selyem újdonságod, fimpriméd, tropidálszöveted, divatos inganyagod, a függöny, szőnyeg legnagyobb választéda (Kertész pManós) cégnél Fő utca 13. (A megyeházzal szemben) MIW 1937. június 1 Újabb autóbuszjáratokat kap Kaposvár „Minden törekvésem az, hogy Kaposvárra újabb intézményeket hozzak“ mondta Bornemisza Géza miniszter A Somogyi Újság vasárnapi számában beszámoltunk arról, hogy Bornemisza Géza iparügyi miniszter, Kaposvár képviselője felesége társaságában, Tóbiás Kornél dr és Gaál Lászlótitkárok kíséretében szombaton délben Kaposvárra érkezett. Az állomáson lefolyt ünnepélyes fogadtatás után a vendégek a polgármesternél vettek részt szűkebbkörű ebéden, majd a miniszter délután 4 órakor a polgármesteri hivatalig fogadta választóit, akik közül mintegy 250-en járultak a város képviselője elé. A Kereskedők Egyesületének küldöttsége A sok magátönigyes kérelmező mellett a Kereskedők Egyesülete Fonai Vilmos elnök vezetésével küldöttséggel képviseltette magát, egyrészt, hogy megköszönje a Kaposvár-Nagyvalagi-Barcs autóbuszjárat megvalósítását, másrészt a Hangya tervezett kaposvári detailárusításra berendezkedő üzlete ellen tiltakozzanak. — özv. Mráz Jánosné ízléses fehérneműkülönlegességeiről és tökéletes szabásáról ismert „Plasztika“ fűzőszalonja a Főutca 11. sz. házba költözött. A szezon legszebb élménye! CHARLES LAUGHTON, CLARK GABLE rendkívüli alakításával: — lázadók Utm B8HBH Amerika legnagyobb filmremeke! Fél 5 órakor félhelyárakkal. Kedvező időben mindennap fél 9-kor KERTMOZII