Somogyi Ujsag, 1939. szeptember (21. évfolyam, 211-231. szám)
1939-09-06 / 211. szám
2 1939. szeptember 6. soMoenujsaii Jugoszlávia hivatalos magatartása Jugoszlávia magatartásáról hivatalos közleményt adtak ki, mely szerint Jugoszlávia a világban most lezajló súlyos események közt is hű marad eddigi politikáidhoz s gondosan ápolja a barátságot minden nagyhatalommal, kifejleszti a jóviszonyt minden szomszédjával és semleges marad. A kormány szilárd meggyőződése, hogy így nemcsak a jugoszláv érdekeket szolgálja, hanem hozzájárul a népek közötti megbékélés visszatéréséhez. Bulgária bejelentette semlegességét Bulgária hivatalos közleményben hangsúlyozza, hogy gyűlölködés nélkül figyeli a véres eseményeket, de hajthatatlan akarata az igazságos elrendezés megvalósítására irányul. Felszólítja a földműveseket, hogy nyugodta takarítsák be terményeiket - egységes akarattal sorakozzanak a király mögött, mutassanak egységet a béke és semlegesség kölcsönös politikájában. Olaszország élete megváltozott Olaszország legnagyobb óceánjáró- gőzöse, a Rex, holnap ismét megkezdi járatait Genova és Newyork között. Ugyancsak megkezdi járatait a Conte di Savora Olaszország és Észak amerika közt. Olaszország élete lényegesen megváltozott. Roma utcáiról, hiányoznak a gépkocsik s csak lovaskocsikat lehet látni. Az öszszes szórakozóhelyeket bezárták. Az olasz kormány több rendeletet adott ki és a nyeranyagok kivitelét megtiltotta. Háborús gazdasági intézkedések Németországban A ngrmet birodalmi véderőtanács Göring elnöklésével a háborús gazdasági rendről négy rendelkezést léptetett életbe : 1. a háborúban káros magatartás megbüntetése, 2. adóemelési intézkedések, amelyek során a jövedelmi adót 50 százalékos pótlékkal terhelik s az élvezeti cikkeknél háborús pótadót vezetnek be. 3. rendelkezés a munkajogról, munkavédelemről és munkafeltételekről, 4. szigorú árpolitika. Rádiószózat a belga néphez Lipót belga király rádió szózatot intézett a belga néphez. Az ország biztonsága nem forog veszélyben, de az ország egysége szükséges a biztonsághoz. Milyen idő lesz holnap? A budapesti Meteorológiai Állomás időjárás jelentése. Várható időjárás a következő 24 órára Déli, délnyugatira forduló mérsékelt szél, délnyugaton felhő és a délnyugati megyékben eső, zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik. A felszólított zsidó városi képviselőtestületi tagok közül több, mint fele igazolta tagságviselési jogosultságát Beszámoltunk arról, hogy az 1939. évi IV. tc. végrehajtási utasítása értelmében Kaposvárit György dr polgármester, kormányfőtanácsos, 40 adófizetőt, szólított fel, hogy igazolják a törvény szerinti tagságviselési jogosultságukat. A képviselőtestületi tagság jogosultságának határideje ma délben járt le. Érdekes, hogy a felszóllított 40 adófizető közül több mint fele igazolta jogosultságát, egyrészt azon az alapon, hogy a törvény értelmében nem számít zsidónak, másrészt, hogy katonai kitüntetések, forradalmi magatartás, stb. miatt jogosult. Csukly József dr főjegyző az igazolásokat a ma délben összeült igazolóválasztmány elé terjesztette, amelynek határozatával lapunk holnapi számában foglalkozunk. A takarmányhiány jelentését kéri a kamara a községi mezőgazdasági bizottságok útján ismeretes, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt Somogy vármegye egyes vidékein súlyos zavarokat okoz a jószágok teleltetését illetően a takarmáyhiány. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara, amely mindenkor ott áll a körzetébe tartozó gazdák megsegítésének problémáinál, ezúttal is akciót indított, hogy a takarmányleánnyal kapcsolatosan észlelhető helyzeten, a rendelkezésére álló eszközökkel lehetőség szerint segítsen. A kamara ezzel meg akarja akadályozni, hogy a gazdák potom pénzen kótyavetyéljék el sovány jószágaikat. A Kamara közlése szerint elsőrendű préselt marhaszéna 7 pengő 50 fillérbe, esetleg 8 pengőbe kerül a feladó álomás. Ha azonban a hiányzó takarmányt közelebb eső községből sikerül biztosítani, 1 pengő 20 fillérrel — a préselési költséggel — kevesebbe kerül. A Kamara felkéri az állattartó gazdákat, hogy takarmányigénylésüket a községi mezőgazdasági bizottságok útján jelentsék be mielőbb, hogy milyen mennyiségű marhaszériát, vagy eozinált búzát igényelnek. Tudomásul vette a városi közgyűlés a Hangyával kötött új szerződést Ismerteti, hogy a Hangya fejlődő baromfi és tojás exportja szükségessé tette a vágóhídi hűtőház, kibővítését. A város képviselőtestülete már foglalkozott a kérdéssel s akkor a következő szerződést hagyta jóvá : A Hangya a jelenlegi, 90 négyzetméternyi hűtőház mellé még egy 80 négyzetméternyi hűtőházat épít, melynek gépi berendezését saját költségén szereli fel, az építkezési költségeket pedig a városnak fizetendő bérből levonja egyenlő évi részletekben. Az új hűtőházért nem fizethet kevesebbet a Hangya, mint a régiért, vagyis évi 8000 pengőt. Időközben megállapították, hogy az új hűtőimő hőfoka 0—5 fok Celsiusig terjed, míg a régi hűtőház, hőfoka —,15 fok Celsius. Így tehát a hőfok differencia révén a béröszi üveget 6 hónapra 6000 P-ben kéri megállapítani a Hangya. A ma délelőtt 11 órakor összeült rendkívüli városi közgyűlés Siposs Kálmán gazdasági tanácsos referátuma alapján tudomásul vette a polgármester javaslatát, miszerint a Hangya kérelme indokolt és így az új hűtőház 6 havi bérösszegét 6000 pengőben állapították meg. Más kerékpárart kedvező fizetési feltételek. Kerékpárok szakszerű javítása. — Villanyszerelés és javítás Krausz Andornál Kaposvár, Fő u. 39. Tel.: 571. Szélesebb alapokra fekteti az ifjúsági labdarúgást a Somogyi Újság Serlegbajnoksága A Somogyi Újság serlegbizottsága tegnap este a Katolikus Körben tartott megbeszélésén elhatározta, hogy szélesebb alapokra fekteti a most induló labdarúgó évad fejlesztését. Ennek szükségszerűségét nemcsak a Somogyi Újság látja, hanem csatlakoznak ahhoz a középiskolák és a sportegyesületek is, mert amint a gyűlésen a KTSE vezetősége megállapította, a Somogyi Újság serlegbajnoksága a legalkalmasabb lehetőség a labdarúgó utánpótlás felszínre hozására. Kitűnően bizonyítja ezt az a körülmény, hogy Kaposvár két MLSz egyesületének máris nélkülözhetetlen tagjai azok a játékosok, akiket a Somogyi Újság serlegbajnokság kitermelt. A hamarosan meginduló évadban az ifjúsági bajnoksággal párhuzamosan megindul valószínűleg a kölyökbajnokság is, mely az alszövetség tetszésével is találkozott s már az erre vonatkozó előzetes tárgyalások során támogatásáról biztosította az Alszövetség a Somogyi Újságot és éremdíjazást is ajánlott fel. A serlegbizottság a legközelebbi gyűlésen már a két bajnokság gyakorlati lebonyolítását készítik elő. Repül a kalapács, ki tudja hol áll meg... Könnyen végzetessé válható különös szerencsétlenség a közvágóhídi állomáson Tegnap, hétfőn este fél 7 óra után Kaposvár-közvágóhíd állomáshoz hívták ki a mentőket, akik pár perc múlva már a helyszínen is voltak. A mentők a kis állomáson Kaposi János Máv. pályaőrt emelték be a kocsiba véresen, eszméletlenül robogtak vele a kórházba. Az állomáson pedig az időközben odaérkező rendőr megkezdte a különös szerencsétlenség körülményeinek tisztázását. A Kaposvárra 18 óra 44 perckor befutó budapesti személyvonattal kötöző munkások utaztak Kaposvárra. Amikor a vonat a Kaposvár-közvágóhíd állomásra érkezett, a munkások hogy gyorsabban leszállhassanak, előre kidobálták szerszámaikat a vonatból, egyik az ajtón, a másik az ablakon keresztül. Az egyik munkás is meglódította nehéz kötöző kalapácsát, mely erős lendülettel a vonat mellett álló Kaposi János pályaőrnek zuhant s azt úgy mellbe vágta, hogy a pályaőr eszméletlenül rogyott össze. A munkások nyomban észrevették a szerencstelenséget, segítségére siettek s a mentőkért telefonáltak s Kaposi Jánost a mentők bevitték a kórházba. Állapota elég súlyos, de nem életveszélyes. A megindult rendőri vizsgálat során nem tisztázódott, hogy ki dobta ki a nehéz kalapácsot, mert a kalapácsnak - csodálatos képen -- nem akadt gazdája. A rendőrség tovább keresi a szerencsétlenség okozóját.