Somogyvármegye, 1910. október-december (6. évfolyam, 223/1588-298/1663. szám)
1910-10-01 / 223. (1588.) szám
Kaposvár, 1910. ■ y ------------VI. évfolyam. 223 (1588 ) szám. juu 1 I o A Szombat, október 1. m mmm POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy u. (saját ház). Interurban-telefon I 128. szám. Felelős szerkesztői Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyedévre 4 K. — Egyes szám ára 4 fillér, vasárnap 6 fülé Megjelenik hétfő és ünnep utáni napok kivételével mindennap. SALGÓ SÁNDOR: Minden előfizető Ingyen kapja a „Somogyvármegye Almanachja*-t. A kölcsön. Kaposvár, szeptember 30 Az internacionális forgalom óriási arányainak közepette minden államnak fontos érdeke, sőt úgyszólván életkérdése, hogy hitelét, hogy így fejezzük ki, üzleti jóhírnevét megőrizze. Mert az állam nemcsak politikai és társadalmi fogalom, hanem egy óriási gyár és kereskedés is. Termel, vesz és elad, munkát meg kötelezettségeket vállal s igyekezik azokat teljesíteni. Ha pedig avatatlan, vagy könnyelmű kezek vezetik a gazdálkodását, éppen úgy csődbe kerülhet, mint a legkisebb vegyeskereskedés. Minek ismételnünk és századszor bizonyítanunk, hogy a magyar állam sorsa az utolsó években könnyelmű és avatatlan kezekbe volt letéve Szerencse, hogy még a végső romlás előtt megváltoztatta a veszedelmes helyzetet az ország népének ítélete. Jött a nemzeti munka kabinetje, amely a közhiedelemben súlyosnak tartott állapotokat még szörnyűbbnek találta. Kiderült, hogy ötszázhatvan millió korona kölcsönre vanszüksége a magyar államnak, hogy teljesen rendbehozhassa háztartását. A Khuen- Héderváry - kormány habozás nélkül hozzá is látott, hogy ezt a horribilis összeget megszerezze. Tudvalevő, hogy már a koalíciós éra vezetői is tárgyaltak a kölcsönről és pedig francia pénzkonzorciumokkal. Az eszmét a francia közeledés adta. Emlékezünk, hogy a francia pénzügyminiszter személyesen tett látogatást Budapesten és akkoriban azt az udvarias kijelentést tette, hogy mindent el fog követni a kölcsönügy méltányos és gyors lebonyolítása érdekében. Nos hát, a francia pénz-ügyminiszter jól tudta, mit beszél. — Mert kétségkívül átlátott a szitán. Tapasztalta, hogy a magyar állam ügyeinek akkori intézői meglehetősen naivak, meg is vannak szorulva, tehát könnyen lehet busás kamatot kipréselni belőlük. Meg is kezdődtek a tárgyalások, de mielőtt be lehetett volna fejezni azokat, megbukott a koalíció. A Khuen-Héderváry-kormány az immár égetően sürgőssé vált állami kölcsönt természetszerűleg kereste szintén Franciaországban. Ott már mutatkozott hajlandóság az üzlet megkötésére, tehát észszerű és logikus volt, hogy a párisi konzorciumhoz fordult Lukács László pénzügyminiszter. Ám nem a koalíciós minta szerint. Nem úgy jelentkezett, mint a megszorult ember az uzsorásnál, hanem mint az öntudatos kereskedő, aki becsapni nem hagyja magát. A Khuen- Héderváry-kormány önérzetes föllépésének ismerjük a következményeit. A meglehetősen, sőt részben teljesen korrumpált francia sajtó megfizetett cikkekkel kezdte Magyarország hitelét és financiális jóhírnevét rágalmazni. Az alantas hajszát megunva, a kormány a francia kölcsön tervét elejtette. Alig néhány hete történt ez. Annak idején leszámoltunk avval a kárörvendő gúnnyal, amely azok részéről hangzott a mostani kormány ellen, akik leginkább bűnösek, mert részük volt a pénzügyi válság fölmerülésében. A legfélszegebb és legrikítóbb dolog volt tehát, hogy diadalt kiabáltak s a nemzeti munka kormányát megvádolták tehetetlenséggel. Néhány hete történt. És ma nem is egy egész hónap múlva már módunk van jelenteni, hogy a Khuen-Héderváry kabinet az ötszázhatvan milliós kölcsönt megszerezte. Megszerezte, kétségkívül a legkedvezőbb és a legkényelmesebb föltételek ! Szegény fickó ! — A „Somogyvármegye“ tárcája. — — Ezt a sebet nézi ? — kérdé kissé mélabús mosollyal Eliane de Oiores. Csakugyan, hófehér homlokán kis hosszúkás sebhely vöröslött. — Ó, ez itt semmi, a golyó célt tévesztett, de lenn a bal mellem alatt két egész csinos sebhely ékeskedik. Hajszálon múlt a menekülésem ... s mind a »szegény fickó«tól kaptam. Megérdemeltem... Én voltam a hibás! Lehajtotta bájos, szőke kis fejét és úgy folytatta: — Eleget lapozgatom a revüket, hogy tudjam, hogy egy bizonyos Nietzse nevű egyén a férfiaknak azt tanácsolja, hogy kemények, kegyetlenek legyenek . . . Ah, nekünk nőknek is ezt ajánlhatnám ... Ugye Janine, a szánalommal mindig rosszul járunk! — Igazad van — nevetett a kis Janine, aki Lamballe hercegnőhöz hasonlít... Fő az energia ... — Bizony, a szánalom mit se ér — szólt ismét Eliane — a szerelemben természetesen ... Le is tettem róla ... Pedig volt idő, midőn másként gondolkodtam. Tizenkilenc éves korunkban még poézisban úszunk. S én is csak az alkalomra vártam, hogy poetikus eszméimet megvalósíthassam. Nem kellett soká várnom. Abban az időben, midőn a gróf pártfogásába vett. Ó, a gróf nagyon bőkezű volt, no és ami azt illeti, dacára kezdő voltamnak, hetennyolcan is voltak, hisz csak egy biztató mosolyomra vártak, hogy őt még nagyobb bőkezűséggel helyettesítsék. De én erre nem gondoltam .. . ugyan miért is ? Szerelmes nem voltam a grófba, de a többibe sem s igy egyre ment. Amire vártam, csakugyan föl is bukkant. Egy szegény fickó személyében, ki kis palotámmal szemközt lakott egy ötödik emeleti padlásszobában és kopottas ruhájáról, elnyűtt cipőiről csak úgy lehitt a szegénység. Másoló volt, de csúnya írása lévén, alig kereste meg a mindennapi kenyerét. Én akkoriban a fejembe vettem, hogy színpadra lépek. Egyik imádóm irt is egy darabot számomra, de le kellett másoltatni. Ekkor vezették hozzám a szegény fickót. Tökéletes Feuillett-féle »szegény fiú« volt és engem rögtön érdekelt. Ő pedig szinte feifalt a tekintetével. A szépséget, előkelőséget s a szerelmet láthatólag én képviseltem előtte s az, még az ilyen magamfajta elkényeztetett kis dámának is hízeleg. Titkári álláshoz segítettem egy öreg generális barátom mellé, ki az »Őrjöngő kaland« ot fordította. A szegény fiúnak volt elég jó ízlése ahhoz, hogy először is a külsején igyekezett változtatni s bár továbbra is a poétikus szegény ifjú maradt, mégis némi eleganciára tett szert. Tekintete pedig egyre sugárzóbb elragadtatással pihent rajtam. Én pedig úgy véltem, nemes, szép és nem is éppen kellemetlen föladat volna, a szegény fickó életét, egy boldog szerelmi idill emlékével megédesíteni. Ez persze nem nagy fáradságomba került. Midőn ajkamat először csókolta meg, a szegény fiú mámorosan boldog és büszke