Sopron, 1899. április (29. évfolyam, 75-99. szám)
1899-04-01 / 75. szám
- hez, mikor nagyon nekiszabadult az Írásnak. Ha ugyan ő írta azokat a czikkeket, amelyek Zsombor eszejárására vallottak, Reich elhagyta a szövetséget, amely most már egy emberből áll. Abban a két sajtóperben, amit kedden tárgyal Győrött a sajtóbíróság, valóságos komédiát rendezett Zsombor. Mindkét sajtópert a kir. ügyészség indította. Az egyik inkriminált czikk Nessel soproni főkapitányt támadja. A főkapitány a budapesti államrendőrség kötelékéből lépett soproni állásába. Kitűnő minősítés ajánlotta, s a soproniak hamar megszerették a jelesen készült, tapintatos és határozott főtisztviselőt. — Zsomborék alkalmasint azért haragudtak meg a főkapitányra, mert egy ízben határozott komolysággal — és persze eredménnyel — teljesítette a kir. ügyészség által kívánt házkutatást. Legalább ettől kezdve a főkapitány állandó czéltáblája a „Rundschau“-nak. Nessel végezte a maga kötelességeit és nem reflektált az óvatos csipkedésre. Zsombor apostoli körútra is elindult; megfordult Moson megyében,Pomogyon, de kudarczot vallott. Mi sem természetesebb, minthogy most Finda Imre jegyzőt támadta, megvádolta törvénytelenséggel, lopással stbivel. A kir. ügyészség pörbe fogta a czikket, mire Reich Farkast nevezték szerzőül, ámde Reich a szerzőséget visszavonta és igazát Zsombor eredeti kézírásával bizonyította, így került csapdába a róka. Zsombor, Reisnert álltotta oda értelmi szerzőül. Csattanósan kiderült Zsombor turpissága, mikor végszükségben bemutatta Manninger kézírását, amely azután a vizsgálóbírónál szépen összetalálkozott Zsombor eredeti kéziratával, amit Reich Farkas terjesztett be. Most már nincs kibúvó és a két per egyesített érdekes tárgyalásán bizonyosan leszámolnak a főkolompossal. S O 13 IS O 2ST. Táviratok. A Pápa egészsége. Róma, márczius 31. (Eredeti távirat.) Mint a „Fansulla“ jelenti, a pápa betegsége folytán a tervbe vett Konsistorium határozatlan időre elmarad. Püspöki zsinat. Budapest, márczius 30. (Ered. táv. A hivatalos lap mai száma teszi közzé Nikolics Fedor báró főrendiházi tagnak királyi biztossá való kinevezését, az ápril 6-á megtartandó görög keleti püspöki zsinatra. 1899. április 1. A Dreyfus-ügy. Páris, márczius 31. (Eredeti táv.) A „Figó“ ma megkezdte annak a Dreyfusügyi dossiernek közlését, mely a semmitész előtt fekszik. A fa közölt, Wasn- Esterházy nyugdíjazására vonatkozó iratbóli tűnik, hogy Eszterházy folyton a vezérkar beírása alatt cselekedet. A , Figaro“-nak az száma, melyben az iratcsomó közlését inkezdte, bizonyos mélyiségben, egyenesen a semmitőszék tagjai számára nyomatott. Soproni gaporla-arak. 1893. március 31. Búza 9 20—9.50; lozs 7.40—7.70 Árpa 40—6.60; Zab 6 30-6 45; Tengeri 0.00-0 00 zéna 2.80—3.20 ; Szalma 1.40—1.80 A balti meteorologiai állomás jelentése 1899. márczus 31-éről. Felelős szerkesztő: Zombory József. Kiadó és laptulajdonos Romwalter Alfréd. — Cw Hőmérő Celsius szerint—*© c 2 -c I Nedvesség ! Széli lány és érő Csapadék milliméter COS3 O reggel 7 ó. -■s*® •°‹N O'O co ̋ x› Cu‚ napi átlag 30-án 90 *t" 150 ! + 6° ! 10». .720.0 DK.0. 12 "*■''fM ÜSTem papirtölcserToezi! Csak egyedül valódi az üvegben! (a valóban csalhatatlan, eg r a d Za.cl3.erlacén3l ellátóra..) Ez a flisabb segéd minden és minden rovar ellen. Sopron Müller P., Lenek Samu, Sehwáby Jakab, Bienenfeld B., Breuer testvérek, Fogyaszt, szövetkezet Deutsch Miksa, Drobnitsch Antal, Eipeltauer Károly, Fellner Samu, Ifj- Forster Gustav, Sopron: Fürst Jakab, Sopron: Müller F<renez, Sopron: Simon August, „ Goldschmidt B., „ Németh Miklós, „ Strelly W., „ Hauer Anton, „ Remesbeuer József, ,, Székely István, „ Hollndonner A., ., Reuter lárincz, „ Unger Nándor, „ Klausz Férd. „ Rosingei Móricz, ,, Wisehy L„ „ Krausz József, „ Russ J. B., „ Wittmann Károly, „ Krausz Móricz, „ Schätze Frigyes, Csepreg : Kohn Sándor, „ A. Kremser, „ Schaffer József, Vasvár: özv. M. Rosenberger „ Lehner János, „ Schmtl Károly és fia, „ Manninger A. M. „ Sehnader G. A., ,, özv. Kohn Farkas. „ Molnár L. gyógysz. „ Schügerl Sándor, Kismarton: Holzer Th. Kismarton : Jarisch Ferencz, I „ Morth Alajos. „ Payrsteiner A., „ Steiner Ede. „ Strasser J., „ Ármin Till, lapcsmánd : Pacher János. Nagymarton: Körpel Samu, „ Schwarz Adolf. L.-Újfalu : Neubauer János.; Szabad-Báránd: Fuchs J. Csapk u.'Vzári járás főszolga, tárásától. 3797/1899. szám. 1085 Pályázati hirdetmény. Kapuvár nagyközségben lemondás folytán üresedésbe jött és 400 forint fizetés, természetbeni lakás, valamint az adó- és illetékügyekből kifolyó magánmunkálatokért szabályrendeletileg megállapított díjak szedhetésével javadalmazott l1. jegyzői állásra, melynek önálló hatáskörébe az adó-, illeték- és ezekkel kapcsolatos ügyek ellátása tartozik, pályázatot hirdetek. Felhívom ennélfogva mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t.. ez. 6., illetőleg az 1880. évi XXII. t. ez. 73. és 74. §§-aiban meghatározott minősítésüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket, és pedig a közszolgálatban állók közvetlen főnökük útján nálam f. 1899. évi május hé 1-ig annál is inkább beadják, mert a később érkező, vagy nem szabályszerűen benyújtott és felszerelt kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A választást f. 1899 évi május hó 2-án délelőtt 9 órakor fogom Kapuvárott a községházánál megtartani. Kapuvár, 1889. évi márczius hó 28. 23-a,jár 37-, _____,______ főszolgabíró, hozzáépített raktárral és irodával a Bécs-Aspang-pályaudvar teheráru - raktárában bérbeadandó. 340 m2 nagy, külön mosó- és elő pinczével, rakodó-pankkal, világos, nagyon szára, kényelmes, araktársinek és kocsi ut mellett fekszik magasforrás vízvezetékkel ellátva. Érdeklődők bővebb felvilágosításért fordulanak a Cs. kir. szab. Bécs-Aspangi vasi igazgatóságához: Bécs, III., Aspangstrasse. **.» vén kőnyomdai műintézete Sopronban.