Soproni Napló, 1912. július-szeptember (16. évfolyam, 150-223. szám)
1912-07-02 / 150. szám
komoly törekvéseknek akadályul szolgálna. Úgy nem alkalmasak a béke megalapozásának munkájára azok, akik nagy frázisokkal, nagyhangú fenyegetésekkel és személyes gyalázkodásokkal eleve elzáratták maguk előtt az utat, hogy a békeakcióban elfogulatlanul és eredményesen közreműködhessenek. Hogy a béke létrejöhessen éppen úgy félre kell állania Apponyinak, Justhnak és Károlyinak mint ahogyan félreáll Tisza István. Ezt megköveteli nemcsak a jó ízlés, hanem megköveteli az ország a haza érdeke, nincs most jó hazafi, aki őszintén nem óhajtaná a békét s ha nem tud a béke létrejöttének üdvös munkájában tevékenységgel résztvenni, álljon félre az útból s ne akadályozza azokat, akik szerencsésebbek és alkalmasabbak nálánál. Balkay Adolf: POLITIKAI HELYZET isj Kapuzárástól-kapunyírásig. A parlament kapui bezárultak, eszig elnapolták a képviselőházat. A politika tehát most már teljesen a vidékre szorul. Lesznek majd koalíciós népgyűlések, melyekről, mint eddig, többé-kevésbbé hiányozni fog a nép, de amelyeken a megjelenő és szinte fonákra egymástól nagyon különböző szónokok elcsépelt bázisokban dörgedelmes hangon fogják követelni a „jogrend" visszaállítását, vagyis az obstrukció tobzódásának korlátlan szabadságát, mert szerintük az a jognak a rendje, hogy a nemzet törvényhozásában egy elenyésző kisebbség hónapokig, sőt évekig megakasztotta a tárgyalások normális menetét s a többségi akarat érvényesítését. Hallani fogjuk a nyári népgyűléseken a szokásos kifakadásokat az elnök ellen, aki csúffá tette és erős kézzel letörte a parlamenti anarchiát. Tapasztalni fogjuk a vendégszereplő politikai színészek előadásában a fogalomzavarok olyatén összevisszaságát, hogy egy óra lefolyása alatt köztársaságot és dinasztiát, szabadságot és abszolutizmust fognak éljenezni. („Inkább legyen abszolutizmus!" monda Zichy Aladár gróf Jászberényben.) Tanúi leszünk, hogy egyugyanazon gyűlésben grófi szónokok, a pluralitás elvének melengetői, nagyon mérsékelt kiterjedésű választójogot, értelmi penziust emlegetnek, közvetlen utánuk pedig a szocialista vezérapostol a minden korlátozás nélkül való általános, titkos, községenkénti, egyenlő választójogot követeli a tisztelt hallgatóság, akik között azonban „tisztelt választópolgár” vajmi gyér számmal lészen, mindakettőre rákiáltja, hogy „Éljen!” A népnek ezidőszerint az a legfőbb gondja, hogy hány magot füzet a rozslés, hogy mikép kellene legsikeresebben védekezni a peronoszpóra, meg a szőlősmoly ellen. És ha egymás közt ez a népi csöndes pipaszó mellett összeáll beszélgetni, megelégedéssel mondogatja, hogy de bizony kellett ott júniusban valami jónak is történnie, mert a fiaink ezentúl három esztendő helyett csak kettősig fognak szolgálni a katonaságnál és a kormány leszállította a szegény emberek adóját is. Ezt pedig bolondság volna, ha az urak megint visszacsinálnák. Előre látható tehát, hogy a sablonos nyári koalíciós kiruccanások nem sok, vizet fognak zavarni. Elmúlnak minden maradandó hatás nélkül, mint az eddigiek elmúltak. És aztán aratás után, mikor már mindenki jobban ráér, bizonyára a munkapárti képviselőik sem fognak késni beszámolóikban választópolgárait mindazokról a nagyfontosságú és hasznosi alkotásokról, melyeket az anarchiától megszabadított képviselőház június 4-ike óta tető alá hozott. Valamint az, sem kétséges, hogy a törvényhatóságok túlnyomó többsége bizalomnyilvánulásokkal foglal állást a kormány és a képviselőház önfeláldozó elnöke mellett, helyeselve ezeknek, a viszonyok által indokolt eljárását, mellyel az ország érdekében a parlamenti többség akaratának érvényt szereztek. Az őszi hónapokig pedig, a nyári szünet alatt, amikorra a mesterségesen szított szenvedelmek lassan-lassan lecsillapodnak, a kormány elkészíti választójogi reformjavaslatát, melyre a koalíció négy esztendeje alatt hiába vártunk (mert a senkinek sem kellő torz pluralitás csak nem nevezhető „reformnak”) és, mikorra a kapuzárástól az új kapunyitásig eltelő idő alatt még az ellenzéki férfiak komolyabb részének elméje is meghiggadt, mintegy önmagától fog kialakulni egy olyan új politikai helyzet, mely az együvé tartozókat összehozza, az ellentéteket áthidalja és a komolyabb politikusok által minden párt egyaránt óhajtott békés megoldásnak, megbékülésnek és a normális viszonyok végképpen való helyreállításának gondolatát az ország javára valósággá érleli, kezek kecses ívvel kínálják oda, s édes, lzérperrzselő mosolyok napsugarai kapaszkodnak huncut, kacagó, fekete szemébe. Annyi hősi legenda kergetőzik a szapora lépésű Nagy Galeotta csacska száján Józsi nagyságos orról, a hires négyesfogatáról, a jegyzői diplomájáról, három feleségéről, a tizenkét hoprecsóré, makk egészségű csemetéről, tökéletes alter egójáról, a medivehangja, fullánk ogni elvű Berzencey Pistáról, hogy biz' ezt történetbe fűzni, dalba szedni, lanton kipengetni egy modern Anonymus ékesszóló tollára volna méltó. A festő se vállalkozik arra, hogy az egész Tátrát lepingálja a vászonra. Megelégszik egy bűbájos szakadékkal a füredi befordulónál. Azért a művészi festemény csillogtatja a hatalmas, királyi hegy zord költészetének varázsát, a többit az ecset munkájához odafüggeszti a fáradhatatlan fantázia. Az én, emlékek hírmes ,mezejéről virágokat keresgélő szomorkás énekem nem lebbenti fel a nevezetes Józsi úr ezer szerelmes kalandjáról a diszkrét, bűvös sárjat. Csupán egy epizódocska színes, beszédes kavicsát gurrítja ki, s a kis, semmis, szürke kövecske gurul, gurul a csávási poros országúton, mígnem meg nem áll az útra kinéző kúria zárvanyitva tartott kapujánál, hol a „csávási gróf” úr pöfög szájában a füstölgő szivarra, s közben nem éppen irodalmi nyelven meriiydöhrög a naplopó, lusta bérese... Én a városból jövök, megállítom a kocsit s miután illendően megkérdezem a megkérdezendőket, tudakolom a vihar okát. — Hogy miért dühöngök? Szép öcssém, s ez is olyan kérdés, mint amit a múltakban firtatott egy csurdészáju fiskáli is a vármegyeház tornácán, hogy aszomgya, a nagyságos ur mér jár négy lóval, mikor kettő is elég zabot fogyaszt. Hát kértem én tőle zabot? Hát nem az én zabomat tarisiznyáizza ingyen a tisztelt alispánt, főjegyzői, főszolgabírói kocsisok ■hada? Mégis, tudja-e, mit feleltem a semmire való kópiásnak? Azt, hogy ■— és itt őszinte bánat mélysége remeghette meg öblös, rettegt hangját — azért járok négy lóval, tisztelt Úr, mert kettő nem bírja el a nyomorúságot . . . Nem hazudtam, kedvestörcskö is, miért a sok népmentés, székelymentés, kivándorlás, bevándorlás tönkretesz minket. Megmentik a parasztot s az urat a föld alá ássák krumplinak. A java úgyis ott van már . . . — Bizony, a munkabér, a munkásviszonyok változtak, — vetem közbe, mialatt karon csípett s négy ugató kutya fehér agyara elől becipelt, a fogvicsorg,itó állatok felél Ugyan, de hozzám intézte ezt az őszinte megjegyzést, melyet lassan dörmögött a bajuszába: — Csiba ne. Ne tessen ijedezni, csak ugatnak a jámborok, de nem harapnak, akár az újságírók. Bent, az oleanderes, olajképes nagy szálában leültünk, a két méter széles, báránybőr-pamlaggal letakart kanapéra, s miközben a spingésből fölkerült a bor, a sürgő-forgó konyhából a pulykasült, megereszkedett Józsi bácsinak a mesemondó kedve s, zubogott a szó a szájáról, mint SOPRONI NAPLÓ Julius 2. ser,.0—'■ ̋· M mesterdalmű , * * Cipőm szép és tökéletes, Benne járni élvezetes. Mert ha cipőt szegzek, varrok, Rajt van 1635 kanessül sarok.