Soproni Szemle, 2011 (65. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 3. szám - MAGÁN-TÖRTÉNELEM (NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK) - Novotny-Török Katalin: Híd a szabadságba. Személyes visszaemlékezés a gyermekkori menekülésre

sélte a kinti viszonyokról, így édesapám megpályázott egy egyetemi állást a Harvard University-n. Egyúttal - miután megkapta a politikai menekült státuszt - vízumot kért az Egyesült Államokba. Ezt gyorsan, már 1960 áprilisában megkapta, mivel ro­kona élt az országban, megfelelő végzettséggel rendelkezett, és kilátása volt egy jó ál­lásra. Vízuma augusztus végéig volt érvényes. Mivel semmiképpen sem akarta Európát a családja nélkül elhagyni, lassan körvo­nalazódott a fejében egy vakmerő terv. Valamiképpen ki kell hozni, vagy hozatni a családot Sopronból. Több lehetőséget is megvizsgált, de egyik sem tűnt eléggé bizton­ságosnak. Alig volt valaki, akiben bízhatott volna, így senkivel sem tudott a terveiről beszélni. A hivatalos kiutazás szóba sem jöhetett. Végül arra a következtetésre jutott, hogy saját magának kell értünk jönnie. Befelé csak a saját életét kockáztatja, kifelé természetesen már az egész család sorsa a tét. Meg volt győződve arról, hogy nincs más lehetősége, és bízott abban, hogy minden akadállyal meg tud küzdeni, így rögtön elkezdte a tervezést. A merész vállalkozás komoly előkészítő munkát igényelt. A következő kérdések merültek fel: Először is keresni kell valakit, aki a terv előkészítésére leviszi a határig, talán többször is. Másodszor, találnia kell egy megbízható személyt, aki hajlandó egy bizonyos hétvégén a határig elvinni és ott megvárni, amíg másnap reggel visszaérke­zik. Külső segítők bevonása mellett is biztosítani kell a terv teljes titkosságát. Minde­zek után nyomok hátrahagyása nélkül át kell jutni az aknasávon, majd feltűnés nélkül el kell jutnia a családhoz és el kell őket vinni a határig. Hogyan reagálnak? Ebben nem kételkedett, biztos volt benne, hogy követni fogják. Sokat gondolkodott azon, hogyan minimalizálhatná az aknák felrobbanásának ve­szélyét. Két alkalommal járt Burgenlandban, hogy a helyszínen tájékozódjon. Először 1960. április 10-én, Virágvasárnap utazott le egy ismerőssel Sopronnyékre. Itt fel­mérte, hol állnak az őrtornyok, melyik útvonal a legbiztosabb, a kevésbé belátható. Megfigyelte, hogy a katonák négy óránként járőröznek a kutyákkal. Osztrák oldalról felmérte az aknasáv szélességét, amit 7 méter körülire becsült. Megvizsgálta a nyom­sávon a gereblyefogak távolságát is. Eldöntötte, hogy az a hely a legalkalmasabb ter­vének végrehajtására, ahol kilenc hónappal korábban átlépte a határt. Szerencsére kitűnő tájékozódó­képessége volt, minden dombot, völgyet, patakot ismert. Pontosan ki tudta számolni, mennyi időbe telik egy bizonyos útszakasz megtétele nappal vagy éjjel. Nem tudta azonban előre megbecsülni a gyerekek teljesítőképességét.­ Visszatérve Bécsbe, édesapám rögtön nekilátott, hogy kitaláljon és megtervezzen egy olyan szerkezetet, amivel áthidalható az összességében 15 méter szélességet meg­haladó aknasáv és a nyomsáv. Erről végül le kellett mondania, mivel egy ilyen alkot­mány túl nehéz lett volna ahhoz, hogy feltűnés nélkül le tudja szállítani a határig, és el tudja rejteni a magyar oldalon. Végül úgy határozott, hogy az aknasávot áthidalja, a nyomsávhoz pedig megfelelő fogú gereblyét szerez be. A hidat, a cipőjét és a nyomait petróleummal keni be, hogy a farkaskutyák elveszítsék a szaglóérzéküket. Április 16- án, Nagyszombaton, újra útra kelt, hogy kivizsgálja, el lehet-e juttatni a hidat feltűnés nélkül a határig, és tovább át a vasfüggönyön, az aknasávon és a nyomsávon túl egy 4 Bátyám 8 éves, én száz éves voltam. Magán-történelem (naplók, visszaemlékezések) 310

Next