Soproni Szemle, 2011 (65. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - MAGÁN-TÖRTÉNELEM (NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK) - Novotny-Török Katalin: Híd a szabadságba. Személyes visszaemlékezés a gyermekkori menekülésre
sélte a kinti viszonyokról, így édesapám megpályázott egy egyetemi állást a Harvard University-n. Egyúttal - miután megkapta a politikai menekült státuszt - vízumot kért az Egyesült Államokba. Ezt gyorsan, már 1960 áprilisában megkapta, mivel rokona élt az országban, megfelelő végzettséggel rendelkezett, és kilátása volt egy jó állásra. Vízuma augusztus végéig volt érvényes. Mivel semmiképpen sem akarta Európát a családja nélkül elhagyni, lassan körvonalazódott a fejében egy vakmerő terv. Valamiképpen ki kell hozni, vagy hozatni a családot Sopronból. Több lehetőséget is megvizsgált, de egyik sem tűnt eléggé biztonságosnak. Alig volt valaki, akiben bízhatott volna, így senkivel sem tudott a terveiről beszélni. A hivatalos kiutazás szóba sem jöhetett. Végül arra a következtetésre jutott, hogy saját magának kell értünk jönnie. Befelé csak a saját életét kockáztatja, kifelé természetesen már az egész család sorsa a tét. Meg volt győződve arról, hogy nincs más lehetősége, és bízott abban, hogy minden akadállyal meg tud küzdeni, így rögtön elkezdte a tervezést. A merész vállalkozás komoly előkészítő munkát igényelt. A következő kérdések merültek fel: Először is keresni kell valakit, aki a terv előkészítésére leviszi a határig, talán többször is. Másodszor, találnia kell egy megbízható személyt, aki hajlandó egy bizonyos hétvégén a határig elvinni és ott megvárni, amíg másnap reggel visszaérkezik. Külső segítők bevonása mellett is biztosítani kell a terv teljes titkosságát. Mindezek után nyomok hátrahagyása nélkül át kell jutni az aknasávon, majd feltűnés nélkül el kell jutnia a családhoz és el kell őket vinni a határig. Hogyan reagálnak? Ebben nem kételkedett, biztos volt benne, hogy követni fogják. Sokat gondolkodott azon, hogyan minimalizálhatná az aknák felrobbanásának veszélyét. Két alkalommal járt Burgenlandban, hogy a helyszínen tájékozódjon. Először 1960. április 10-én, Virágvasárnap utazott le egy ismerőssel Sopronnyékre. Itt felmérte, hol állnak az őrtornyok, melyik útvonal a legbiztosabb, a kevésbé belátható. Megfigyelte, hogy a katonák négy óránként járőröznek a kutyákkal. Osztrák oldalról felmérte az aknasáv szélességét, amit 7 méter körülire becsült. Megvizsgálta a nyomsávon a gereblyefogak távolságát is. Eldöntötte, hogy az a hely a legalkalmasabb tervének végrehajtására, ahol kilenc hónappal korábban átlépte a határt. Szerencsére kitűnő tájékozódóképessége volt, minden dombot, völgyet, patakot ismert. Pontosan ki tudta számolni, mennyi időbe telik egy bizonyos útszakasz megtétele nappal vagy éjjel. Nem tudta azonban előre megbecsülni a gyerekek teljesítőképességét. Visszatérve Bécsbe, édesapám rögtön nekilátott, hogy kitaláljon és megtervezzen egy olyan szerkezetet, amivel áthidalható az összességében 15 méter szélességet meghaladó aknasáv és a nyomsáv. Erről végül le kellett mondania, mivel egy ilyen alkotmány túl nehéz lett volna ahhoz, hogy feltűnés nélkül le tudja szállítani a határig, és el tudja rejteni a magyar oldalon. Végül úgy határozott, hogy az aknasávot áthidalja, a nyomsávhoz pedig megfelelő fogú gereblyét szerez be. A hidat, a cipőjét és a nyomait petróleummal keni be, hogy a farkaskutyák elveszítsék a szaglóérzéküket. Április 16- án, Nagyszombaton, újra útra kelt, hogy kivizsgálja, el lehet-e juttatni a hidat feltűnés nélkül a határig, és tovább át a vasfüggönyön, az aknasávon és a nyomsávon túl egy 4 Bátyám 8 éves, én száz éves voltam. Magán-történelem (naplók, visszaemlékezések) 310