Sopronvármegye, 1922. szeptember (25. évfolyam, 197-219. szám)

1922-09-01 / 197. szám

1922. szeptember 1. SOPRONVÁRMIGYI mérhetlen drágasága, mert viszont a pé­kek a maguk és családtagjaik, valamint a segédeik élelmiszerét a csornai piacon kénytelen megszerezni, ahol ugyancsak nincs hatósági figyelem az árakra, kérhet­nek a kofák és a telhetetlen falusi terme­lők, ami jólesik nekik. A tegnapi szerdai hetivásáron a vá­sárló közönség felháborodása a tetőfokra hágott. A közönség a fővárosi lapok híreiből tájékozva van az ottani küzdelem­ről a drágaság ellen, ismeri tehát az árakat, amelyek Budapesten már árdrágí­tás számba mennek. Mikor a tegnapi csor­nai piacon azt kellett tapasztalnia, hogy a csornai árak minden cikknél még annál az áraknál is magasabbak, amelyek miatt a fővárosban hónapokra ítélik el az áru­sokat, teljesen indokoltan fakadt ki a csornai drágaság és a hatóság, első­sor­ban a községi elöljáróság indolenciája ellen, amely lehetővé teszi első­sorban a falusi termelők szipolyozását, amely az Eifel-torony magasságig emelkedne fel, ha szerencsére nem lennének a győri kofák is a piacon, akik némileg mérséklőleg hatnak. El kellett azonban képzelni annak az árnak nívóját, amelyet a kofák mér­sékelnek.­­ Nekünk nincs helyünk, hogy a csor­nai piac összes cikkeire nézve kimutassuk az árdrágítást, szemelvénynek azonban legyen elég, hogy a burgonyát 40 K-ért adták, ami Budapesten már 20—25 korona, a paradicsomot 20—24 koronáért, ami Sopronban ezelőtt egy héttel már 7—9 korona volt. A városokban elárusítás alá kerülő gyönyörű vajkörték kilója 40 K, Csornán a hullott körtéért 50 koronát kö­vetelnek. A legszebb csemege szőlő Pesten 90 korona, Csornán a még savanyu bor­szőlő 100 korona. A csoportokba verődő zúgolódó és jajveszékelő csornai vásárló közönség jo­gos kérdését intézzük mi is az elöljáró­sághoz : meddig tűri tétlenül a csornai piac uzsoráját? Azon a piacét, amely egy mezőgazdasági Kánaán gócpontjában ter­peszkedik­­ az igazságból semmit, megemlítjük, hogy ennek a négy gyermeknek maradt apjuk után egy 100 négyszögöles szőlődarabka, melyet mással, drága napszámossal kell megmunkál­tatniok. Ezt a családot kivették az ellátat­lanok listájából és kedvezményes ellátás­ban nem fognak részesülni, mert mint az egyik hivatalnok úr az ellátatlanok ügyeit intéző helyiségben kijelentette, ők szőlő­­birtokosok. Ilyen színe van az igazságnak és méltányosságnak a közélelmezési miniszter szemüvegén keresztül. Egy ellátott ellátatlan és egy el nem látott ellátott Tanulságos adatok az ellátatlanok új listájából.­ Van itt Sopronban egy szép, arány­lag még fiatal hadiözvegy. Legújabban hét­ezer koronát fizetett le jövedelemadó címén az adóhivatalban. Aki pedig évi 7000 ko­ronát fizet jövedelemadóban, annak a va­gyona a mai viszonyok szerint néhány százezer koronára tehető, sőt egy milliónál is többre. A hadiözvegynek több szőlője van itt Sopronban, nagyszerű háza, amely­ben gond nélkül él. És hogy egészen ob­jektívak legyünk és el ne hallgassunk semmit, megemlítjük, hogy az özvegy­asszonynak öt gyermeke van az ura után, aki a harctéren elesett. Ez a hadiözvegy megmaradt az ellá­tatlanok új listájában és kedvezményes ellátásban fog részesülni a néhány százezer koronás vagy milliós vagyona mellett. És van itt Sopronban egy szabómű­­hely. Az apa 15 évvel ezelőtt meghalt. A három leány nem kap munkát — egyik masamódleány, a másik kettő beteges és csak kisegítő munkából tudnak hozni haza valamicskét. Az anyjuk öreg és már rég­óta nem tud dolgozni, mert ágyban fekvő beteg. A kis szabóműhelyt a család egyetlen férfimunkása, a fiú vezeti, aki azonban nem tud úgy dolgozni, ahogy szeretne, mert hadirokkant. Inas a műhelyben nincs, mert nincs munka és nincs egy inas el­tartására keltendő kenyér a ládafiában. Segéd még kevésbbé van. A család férfi tagja csak foltozó munkát kap és így nagyon vékonyan csurran a konyhára. Máshol alkalmazást nem kap, mert sebe miatt nem tud úgy dolgozni, ahogy a mester megkívánná. És hogy egészen objektívek legyünk és el ne hallgassunk Aki tréfából halálra üldözi a szomszédasszonyt. Elnézem Sicher Károly vádlottat, amint ott áll a bírói emelvény előtt ballábát át­vetve a jobbon, könyökével a nagy, poros iratszekrényre támaszkodva negédesen. Kenderszőke vaskos bajusza finom metszett ajakra hajlik, mint a borzas szomorulás, valami cirkálómmal ívesre kanyarított patak széphajlású partjára. Ötven felé hajlik már a háta, de csak épenhogy görbül, azért egyenes még, a szemében ezer dévaj huncutság bujdosik és bizonyos gyerekes fölénnyel veszi sor­sát. A lábán ormótlan,­­hármastalpú cipő éktelenkedik, azt mutatja csak egyedül, hogy Sicher Károly szegény ember, nap­számos. Furcsa bűnre vetemedett őkelme, ami pedig sehogysem talál az évei számával, viszont ha ránéz az ember a gyerekesen naiv arcára, nem is várhat tőle egyebet. Nagy szőke bajuszával úgy fest, mintha csak tréfálna, mindig huncutkodna s a formás szőrpamacsot szintén csak mókából ragasztotta volna fiúsan csupasz arcára. Érdekes típusa a háborút, fiatal katona kamaszokkal évekig való barátkozást meg­szokott m­­­eg más embernek. Hiszen épen most került haza Oroszországból, 7 évig sínylődött rabkenyéren, pajkos társak tréfáján, játékos komiszkodásán és ez minden mozdulatán meglátszik. Semmibe vesz mindenkit, de azért nem arrogáns módon, hanem csak valami édes, mosolygó maliciával, mintha a káplárja előtt állana, aki 18 éves és a vörösök éppen most szedték le a kaucsuk csillagjait. Jó, jó mondja s legyint egyet a bíró felé, aki épen most utasította rendre a kényelmes, hanyag állása miatt. Jó, jó, megleszem hát már miért ne tenném ? Aztán úgy áll haptákban a törvény előtt, mig a panaszos valamit nem mond, amit ő nagyon mulatságosnak talál. Ilyenkor csendesen belerogyadozik újból a hanyag állásba s hátát könyökeit neki­veti ismét az irattárnak. Kacag, a száját hangtalanul kitárja, mint az ásítozó kanalas gém, oldalát fogja nagy nevetésében, hogy csakúgy rángatózik tőle a vékonya. De mindezt szó nélkül, hangtalanul teszi, fejét hátravágja, mint az apró cica, ha játszik. Kiragyog szájából egészséges fehér fog­sora amit 7 év nyomorúsága sem tudott tönkre tenni. Jó, jó — mondja ismét gyorsan le­gyintve, engedelmesen, amikor látja, hogy a biró ráséz. Akkor megint haptákba áll egypár percre szerényen, tisztelettudóan, azután megint kacag édesen, boldogan, mintha nem róla volna szó, hanem valami furcsa látványosságról. Pedig igen csodálatos dolgokat művelt több mint egy hétig a vén gyerek. A fe­lesége, akit 7 évig nem látott s most igen szeret, összepörölt valamiért Trinkl Ká­rolynéval. No majd adok én neki, mon­dotta az öreg s azzal úgy nyolc óra tájban lesbe állott a pörlekedő asszony ablaka alatt. Mikor minden elcsendesett, bezörge­tett az ablakon. . . Mi az, mi az kérdezte Trinkl, az asszony férje ijedten. Azt a ku­kát megölöm, felelte hidegen Sicher. Csak egyszer ütöm oldalba s azzal kvitt — mondotta egyszerűen s otthagyta az ámuló férjet. Másnap este ismét odaállott­­ lak alá s mikor az kinyílt, többek hallatára azt mondotta , engedj be, csat­ egyet adok neki s akkor kiszenved. A következő napokon újra odaállott a ház elé, megrugta hatás kedvéért egyszer­­kétszer a konyhaajtót s amikor felelősségre vonta a szomszédság, megint csak azt mondta nyugdotan, de vésztjóslóan: hiába, nincs addig nyugtom, amig az asszony él s azzal eltávozott. Hát hiszen nem akart őkelnie semmit, rosszat meg éppen nem. Csak praktikázott egy kicsit, hogy az asszonyt elijessze. No, azt el is érte alaposan, mert Trinklnét, a hideg rázta, ha éppen a házuk előtt kellett elmennie s néha jó messzire eloldalgott, ha éppen arra vitte volna az útja s a Sicher család békéje nem szenvedett többé csorbát. Hanem Trinklné a fenyegetések óta valóságos üldözési mániába esett s még álmában is hallotta a Sicher Károly hangját. Addig könyörgött az urának, mig végre az feljelentette Sichert veszélyes fe­nyegetés miatt a bíróságon. A járásbiró­ság nem csinált nagy kázust a dologból, hanem egykettőre elítélte a vén peregri­nust közcsendháboritásért 8 napi elzárás és 200­­ pénzbüntetésre. Tisztességére essék mondván, Sicher most az egyszer nem nevetett, hanem szorongva nézett körül. Mert bizony ilyenformán a családi béke megint elveszett a 200 korona, no meg a megcsorbult házi becsület miatt. Mikor a rábaközi legény vadállat lesz a bortól. Egy áldott állapotos korcsmárosnét a hajánál fogva hurcoltak a padlón részeg legények. Rázzuk hitetlenül a fejünket, hogy az nem lehet, talán mégis másképen volt valahogy, mert így nagyon csúnya és mi szégyeljük érte magunkat. Aztán arra gondolunk, hogy legjobb volna elhallgatni az egész dolgot, nem megörökíteni mara­dandó betűkkel. De mi a napi események hű krónikásai vagyunk, megírunk jót­­rosszat, csúnyát és szépet egyaránt, úgy ahogy az élet fölveti magából, a mélyből és nem siklunk el szó nélkül a­ fölött sem, ami most történt egy rábaközi falu­ban, egy korcsmában. A megszokott rábaközi magyar vir­tuskodással állt a mulatozás a korcsmában, folyt a bor, daloltak a legények, rázo­­gatták, forgatták a fejük felett ki a nehéz munkától felpuffadt kérges, kemény öklű kezét, ki az ólmos buzogányját és fokosát, bokáztak, karjaikkal összefonódtak pajtás­lánccá a boraik körül, ütötték-verték az asztalt, majd kocintottak és ittak. Több ilyen mulató csoport alakult az asztalok körül. A jókedv egyszer csak arra a ma­gas fokra hágott, amikor a rábaközi legény „haragszok a világra" kiáltással a falhoz kezdi verni a drága üvegpohara­kat. Persze, a pajtások nem akarnak rosz­­szabbak lenni és ők is odavágják a sa­rokba a poharukat, mely dirib-darabra zúzódik. Itt is így volt. Csakúgy csöröm­pölt a korcsma ivószobája, amint oda­­hajigálták az üvegeket. A korcsmárosné — áldott állapotban volt — sietve szaladt a legények közé, meglátni, ki az a nagy legény, megfizet­tetni a nehezen beszerezhető poharakat. Mert tömeges tördeléskor sokan meg szeret­nének menekülni kutyakötelességüktől, a fizetéstől és azért letagadják a tettüket. A korcsmárosné csupa üvegdarabokra lépett Egy legény sem akart fizetni, ki-ki le­tagadta, amit tett. Szóváltás, pörlekedés támadt most a kárvallott és a­­borozók között, amikor egy legény hirtelenül arcul ütötte az asszonyt, aki gyermeket hordott a szíve alatt. Egy másik fellökte, egy harmadik, negyedik ütötte-verte és egy ötödik megragadva az asszonyt üstökénél fogva kivonszolta a padlón az ivószobából, rugdalták, káromolták. Elősiettek anyjuk sikoltozásaira a leányok. Gyönge, polgá­riba járó, tanítóképzőt végző úrileányok.

Next