Sopronvármegye, 1922. december (25. évfolyam, 274-296. szám)

1922-12-02 / 274. szám

1922. december 2 SOPRONJVAR MEGYE 3 Hogyan lehet népi 21 %-ból megélni? Már egy ízben foglalkoztunk a közbirtokossági (községi) erdőőrök sanyarú helyzetével, akik ezekben a drága időkben is kénytelenek napi 29 korosa zsoldjukból tengődni, de a panasz úgy látszik pusztába hangzó sió volt. Az erdőőrök, kiket váltakozva küld sirámukkal egymás nyakába a közbirtokosság, a felettes hatóság és az állam — a napokban ismét elsírták tarthatatlan helyzetüket egy panaszos levélben, úgyhogy kénytelenek vagyunk jogos keserveiket újból tolmácsolni. A községi erdő és vadőrök munkája, foglalkozása a legnehezebbek közül való, egész embert, kitartást és feltétlen becsületességet követel meg, hiszen rájuk van bízva Csonkamagyarország közvagyonának egy igen jelentős része. A mai szociális viszonyok között ez a munka nem ritkán veszedelmes hivatássá válik, az erdőőr életével is ráfizethet arra a 29 - ra amit valóságos éhbár gyanánt juttat neki a község. A falu érthetően nem rokonszenves a vadőrrel, aki az erdőben védi a tulajdonjog szentségét és eltiltja a népet a fa, fa és szénalopástól, róla az államnak, a hatóságnak kellene gondoskodni és ellátni legalább a szükségesekkel. Pontos, lelkiismeretes és derék munkát rosszul fizetett hivatalnoktól várni nem lehet,különösen akkor nem, ha az folytonosan ki van téve a kísértésnek, ha kénytelen más módon megélhetéséről gondoskodni. Vegye már egyszer kezébe a hatóság a község rosszul kitartottjainak az ügyét és intézze el érdemlegesen, mert eddig kevés erdőnk volt ugyan, de ha ezek kezelőit is sanyarogni engedi, úgy az is elpusztul amit meghagyott nekünk a cseh és a román, el, mert az akciót fölösleges és fárasztó ácsorgás nélkül is nyélbe lehet ütni, azután meg minek tudja meg a nyilvánosság, hogy a város hosszú huzavona után mégis csak eljutott oda, ahova az a bizonyos mádi zsidó, elfogadta azt, amit egyszer már visszautasított. Megmaradt a káposzta és a tejközponti is 60 koronáért mérheti a tejet. 60 korona a soproni tej. Mégis megkapják az ellátatlanok a 40 koronás tejet. A soproni tejfogyasztókat tegnap új, bár ezúttal nem szokatlan meglepetés érte. A csarnokokban 60 koronát kértek tőle a központi tejért, melyről csak minap jelentette ki a Tejgazdasági R. T. gyűlése, hogy egyelőre nem szándékozik az árát felemelni. A nemes hajtású görbe utat, melyen a tejközpont hosszas vajúdás után mégis csak eljutott a 60 koronás tejig, érdemes röviden mégegyszer befutni, hogy újra bebizonyosodjék az olvasó előtt a régi igazság, hogy a jó kereskedőnek jó diplomatának kell lennie. Kezdődött az ismert ajánlattal. Sopron váróé, szól a központ, adok a szegényeidnek 40 koronás tejet, ha megengeded, hogy a többi tejet 60 - ra emeljem. Majd, ha fagy — szólt a város ezúttal kivételesen átlátva a szitán — más zsebére jótékonykodni mi is tudunk. A tejközpont erre még frappánsabb választ adott, közétett egy kommünikét, hogy holnaptól kezdve 700 a tej szegénynek és gazdagnak egyaránt. Lett erre ribillió. Az egyszer sikerült Sopron egész és osztatlan köz- és magánvéleményét felsorakoztatni a tejközpont ellen. Rajta próbálta ki újdonsült hatáskörét a feltámasztott Árvizsgáló Bizottság is. A tejközpont visszavonulót fuvatott és sietett kijelenteni, hogy a 70 koronás áremelés hires kacsa volt. Ám a kacsa olyan madár, mely ritkán száll a levegőbe , ezért szárnycsapását mindig respektálják az emberek. Abban a tudatban, hogy hiszen 70 K-ra is emelhették volna, tegnap minden különösebb emóció és felháborodás nélkül bevették a soproniak a 60 koronás tejet. S hogy ez a felháborodás még kisebb legyen, a diszkréció leple alatt azt is megsúghatjuk, hogy a városházán nagy titokban és körültekintéssel már 4 napja folyik azoknak az ínségeseknek az plazeitása, akik a szegényügyi osztály becslése szerint is tényleg rászorulnak a 40 koronás tejre. Nyilvános jelentkezést nem fogadnak SzéngázÉrkezés a Szentgyörgy utcában. A Szentgyörgy utca 8. számú házból tegnap jelentették, hogy ott egy épülés alatt álló üzlethelyiségben egy munkásember félig eszméletlenül fekszik. A mentők azonnal a helyszínére hajtattak. A szerencsétlenül járt embert akkor már ecettel élesztgették a hasballek, de segíteni rajta nem tudtak. A mentők az Erzsébet-kórházba szállították, ahol megállapították, hogy az 50—55 évesneklátszó napszámos, Horváth Sándor, sséagázmérgezés áldozata lett, de az sincs kizárva, hogy az éjszaka folyamán az épülés alatt álló üzlethelyiségben szélütés is érte. A jelzett házban egy mészárszéket nyitnak. Az üzlethelyiség most áll munka alatt. A helyiségbe már be van állítva a nagy tönk, friss festésű ablakrámák, ajtók vannak odatámasztva a tegnapelőtt meszelt falhoz. A középen egy vaskosár, kokszégető. Tegnap éjjel égettek benne, hogy száradjon a helyiség. A szegény napszámos, aki bizony ritkán jut egy kis melegedéshez, betért a helyiségbe. Jól megvacsorázott a festői színekben sustorgó kokszégetőnél, amelynek melege jótékonyan hatotta át fáradt és csontig fázott tagjait, majd elnyomta az álom, ésvégigfeküdt a padlón. A lakásbeliek többször figyelmeztették a veszedelemre, de Horváth nem hagyta el a helyiséget, bár a lakása ugyanabban a házban van. Most aligha életével nem fizet gondatlanságáért. isz mtt találuak az országúton. Tegnap Csornán senki sem beszélt másról, csak azokról a milliókról, amelyet egy dóri gazda talált a győri országúton és amelyeket csakhamar vissza is juttatott jogos tulajdonosainak. Vörös József dóri gazda gabonát szállított be vámőrlésre a Frankl-malomba. A vicinális útról a győri országútra kanyarodott fel már a szekér, lépésben porosskáltak Csereg felé, amikor egyszer csak leugrik a szekérről a gazda kocsija és egy hatalmas bőrtáskát emel fel az ut sarából, a táska azonban be volt zárva, így tartalmát megnézni nem lehetett. Amikor beérkeztek a csornai Főtérre, és ott megállva éppen azon tanakodott a gazda és kocsija, hogy mittévők legyenek a táskával, egy kocsi robogott el mellettük, amely abba az irányba tartott, ahonnan ők jöttek. A kocsiban felismerték azt a járművet, amely előbb az országúton elkerülte őket, így nyilvánvalónak tartották, hogy az elveszett táska keresésére fordult vissza. Megállították tehát a kocsit és megkérdezték fainak utasait, hogy mijáratban vannak? Az utasok közröl csak egyik beszélt magyarul és az kétségbeesve közölte, hogy egy bőrtáskát vesztettek el, amelyben 20 millió korona volt. — Edua a táska.*— szó! a becsületes gazda és leemeli a szekérről a milliókkal bélelt bőröndöt. Jutalmul 1000, mind egyezer korona borravalót kapott. A kocsi utasai állítólag olasz lókereskedők voltak. Erről az ezer koronáról eszünkbe jut egy régi történet, amelynek hitelességére esküsznek az öreg szombathelyi polgárok. Felsősükéi Nagy Pál, a mostani felsősükéi Nagyok pregapja, híres volt rengeteg gazdagságáról és szeszélyes ötleteiről, no meg közmondásos zsugoriságáról. Egy alkalommal a nábob bent járt Szombathelyen és a szűk Belsikátorban elveszítette duzzadt buksiját, amelyben 60 ezer pengő forint volt. Rengeteg vagyon abban az időben. Egy szegény asszony látja, amint kiesik a tárca a hatalmas úr zsebéből, fölkapja és lélekszakadva fut utána, hogy: — Nagyságos ur, nagyságos ur, kipottyant a bugyelláris és máris nyújtogatja oda a buksát. A szeszélyes nábob nézi egy pillanatig, hol a tárcát, hol a becsületes megtalálót, majd gondol egyet és zsebre teszi a tárcát, utánna pedig kivesz a mellényzsebéből két krajcárt és odanyújtja a sok pénz látásától még mindig megrémült asszonynak : — Itt van, jó asszony, vegyen magának kötelet, mert ha nem olyan becsületes maga most gazdag lehetett volna, én pedig azért mégis felsősükés Nagy Sándor maradtam volna. Talán ilyen bogaras urak lehettek azok a taliánok is, mint amilyen volt s néhai magyar nábob, — feltéve ha igaz a róla visszamaradt anekdota. Agyafúrtak a csempészek• Újabb érdekes megnyilatkozása az alábbi eset a csempész-agyafúrtságnak. Volt már eset rá, hogy szappanba főzve akartak kivinni arany tizkoronásokat s a teheneket szabadon engedték a határon, hogy „saját jó szántukból” sétáljanak át Ausztriába, tegnap pedig libákat akart valaki egy söröshordóba préselve átcsampézni a határon. Sötétedett már, mikor Bindisger József vámőr lesre ment ki az ágfalvi határba. Csöndes este volt, szellő se járt s a kukoricaszárst mindenütt garmadába hordták már a fölázott szántóföldeken. Az egyikre leheveredett Bindinger József s várt. Félóra nem tellett bele, egy kötényéé alak tűnt föl az utón. Sörös hordót tolt egy tragacson, folytonosan jobbrabalra tekintgetve, várjon nem látja-e valaki. Aztán letért az útról, a szántóföldekre, ahol a puha, fölásott homokban alig lehetett hallani a kerék zakatolását. Bindinger várt, míg túlhaladja a lenhelyét, aztán hátulról utánna loholt. Állj ! — kiáltott rá és lövésre készen tartotta fegyverét. Az alak megállt és mosolyogva várta be Bindingert. — Mi van a hordóban? — kérdezte a vámőr. — Bor — mondta vigyorogva, mint aki most az egyszer elnézésre számít. Mert hát azt a csempész is tudja, hogy a borkivitel ma vármegyesserti pang, mert a borra nagyok a vámok „osztrákban”. Hát aki bírja, marja. Vigye ki mindenki úgy, ahogy tudja, csak aztán meg ne csípjék valamiképpen odaát. Alighanem ez a furfang járhatott a csempész agyában, amikor bornak vallotta hordója tartalmát. Bindinger azonban nem igen hitt a mesének s különösen a nyájasan mosolygó arcnak nem, hanem egyszerűen leütötte a hordó dugóját és beradugta a szuronyát a hordóba. A bor azonban igen keménynek bizonyult s mikor ezt a csempész meglátta, futásnak eredt. Bindinger utánra, de mielőtt még elérhette volna, a csempész Ausztriába ért. Oda már nem üldözhette a derék vámőt s kénytelen volt megelégedni az elkobzott áruval. Be se szállította az őrtanyára a mikor széjjelütötte a hordót, 40 darab megkopasztott liba hullott ki belőle, amit azonnal beszállítottak az őrtanyára. Az ismeretlen tettes után pedig szigorú nyomozás indult meg, aki minden valószínűség szerint soproni s még az éjjel visszajött Ausztriából SZÍNHÁZ. Heti műsor: Szombat este: A hamburgi menyasszony. Tekintettel a hosszú előadásra ma az éjféli előadás elmarad. Vasárnap d. u : A kis király (Kálmán operett). Vasárnap este: h. hamburgi menyasszony.